Annales temporis acti

(Tükör által homályosan, arcok tegnap és ma – Ernst Múzeum, április 7-ig.)

„Mostanában sokat gondolok a székelyföldi kis népi gótikus templomokra: várat emelni reménytelen volt a kis halmon, amelyre felépítették őket, így hát ellenségeiket az ájtatosságban próbálták gyengének látni, s magukat ugyanabban erősnek. (...) A zsögödi templom gyakran zárva van ugyan, de a kulcsot mindenki megtalálhatja a templomajtó melletti kereszt e célra készült kis tartólapján: a hívő ember, ha szörnyű álmok gyötrik, akár éjjel is odatalál istene elé. (...) ezekben a kis templomokban Pollockra kell gondolnom, nem tudok ellentmondásosabb érzést, de Pollockra gondolok: nem tudom ezt az isteni idillt másképp elfogadni, csak mint a megvalósíthatatlan békességre való vágyat, békességre, amelyről tudom, hogy illúzió. (Bretter György: Temetés Zsögödön, 1968.)

(Az Európai utasok – Kolozsvári képzőművészet az ezredforduló után című kiállítás július elsejéig látható a Műcsarnokban.)

Ha a szocializmus idején történtekről írok vagy beszélek, akár a legszerényebb nyilvánosság előtt is, gyakran érzem úgy, hogy túl könnyen, zavarba ejtően gördülékenyen formálom történetté a múlt-fragmentumokat. A „múlt mint emlék” az idő eltemetett romjai alól kiásott mondatokból áll, amelyek ugyanolyan kevéssé magától értetődőek, mint amilyen nehezen formálhatóak. Különösen, ha valaki tudatában van, hogy ugyanaz a nyelv, amely egyben az emlékezet záloga, el is tüntetheti mindazt, ami egykor történt. (A „múlt mint emlék” kifejezés egy túl rövid, 1983-ban, negyvenhat év után végetért élethez tartozik. Egy Cipruson született, olasz és örmény szülőktől származó, Alexandriában felnőtt francia irodalmár, a zseniális Eugenio Donato írta le egyik esszéjében, angolul.)