Onagy Zoltán

– Megörökítem – morogja a férfi. Tudja, hogy nemigen fényképezhet, a nő nem lehet rajta, a kocsi sem. Most rákerült. Megbeszélték, megegyeztek. Kötés.

– Megörökíted?

– Igen – mondja a férfi. – Tizedszer vagyunk a ligetben, ideje megörökíteni, és én most megörökítem. Örök emléknek – vigyorog.

– Nyolcadszor, édes, csak nyolcadszor. Megint bajban a számokkal, édes, de ezen nem veszünk össze.

Nyújtózik, mint a macska, hosszú, szeplős karjait kinyújtja az ajtón a tető fölé, fejét hátraszegi, haját megrázza, a sűrű, vörös sörény szikrázni látszik az árnyékban.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020