Onagy Zoltán

„Nem figyelem a mandulákat, ki figyeli külön figyelemmel a manduláit, mégis feltűnik, hogy ma, ugyancsak teljes üzem mellett a fák zárják a beporzást, elkezdődött a hóhullás. Szerencsére mindhárom mandula fehér virágú.”

„Bámulva ülünk Gazsival a teraszon a napon a félig estében, félig délutánban, és a lassú, langyos északi szél, amit pedig utálok, mert lehozza a visegrádi út szagát, amikor van rajta forgalom, most nincs, most csendes, táncoltatja, pörgeti, lebegteti a mandula elszabadult apró, fehér, hártyavékony kagylóit, át a mérleghinta fölött, a hat frissen metszett málnabokor fölött, megugranak elérve a teraszkerítést, és bátrabbja a terasz kövére ereszkedik. A még bátrabbak egyenesen az asztalon, a vakmerőek a tányérban landolnak. És fekszenek itt egymásra hányva. Hirdetik, lesz mandula idén is.”

Tovább

„Megéledt a telefonforgalmam – írja Barbara. – A számítógépes fickó átrakta egy közvetítő szolgáltatóra, amikor elmeséltem, hová járok telefonálni. Kérdezem, ezt honnan az isten csudájából tudtam volna? Tárikón miért nem tudja senki? Egyszerű, mint a pofon, akinek mobilja van, tudja, de senkinek nincs mobilja, kész. Maga tudta?”

„A csudából tudtam volna?”

„Hát ez az.”

„De csak azért ne telefonozzon, ha rendben a net, mert működik, hallja-e, nem gondolja? Jön a számla a jövő héten, a számla soha nem téved el.”

„Dehogy, nem én kezdeményezek hívást, én csak magát hívom, néha anyám orvosát.”

„Jó.”

„A helyettes hívott.”

„Minek? ”

„Érdeklődött, hogyan vagyok.”

„Szuper. És, hogyan van?”

Tovább

– Megörökítem – morogja a férfi. Tudja, hogy nemigen fényképezhet, a nő nem lehet rajta, a kocsi sem. Most rákerült. Megbeszélték, megegyeztek. Kötés.

– Megörökíted?

– Igen – mondja a férfi. – Tizedszer vagyunk a ligetben, ideje megörökíteni, és én most megörökítem. Örök emléknek – vigyorog.

– Nyolcadszor, édes, csak nyolcadszor. Megint bajban a számokkal, édes, de ezen nem veszünk össze.

Nyújtózik, mint a macska, hosszú, szeplős karjait kinyújtja az ajtón a tető fölé, fejét hátraszegi, haját megrázza, a sűrű, vörös sörény szikrázni látszik az árnyékban.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024