Kovács Zoltán

Tovább

2009-et írunk, a Fidesz még ellenzékben, de már készül az uniós választásokra. Programja egyik fejezete ezt mondja: „Sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben (...) A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa. Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.” (A Fidesz európai választási programja, 2009, 28. oldal, 35. oldal). Vagyis ahhoz, hogy Európa erősödjék, nem szabad vonakodni a nemzeti szuverenitást esetleg csorbító felhatalmazástól.

Aztán 2010-ben a Fidesz–KDNP-pártszövetség megnyerte a választásokat, és az Orbán vezette kormány nekilátott az általa két évvel korábban még védelmezett értékek jelentős fölszámolásához: a médiaszabadságot, véleménypluralizmust, bírói függetlenséget érintő, kétharmados parlamenti többséggel meghozott törvények nemcsak a jogbiztonság és például a  bíróság előtti egyenlőség elvét sértették, de a jó ízlést is, bár az ország közéletében ez utóbbi már semmiféle szerepet nem játszik, legföljebb hajnalig nyúlt baráti poharazások és füstölések alkalmával jön elő mint nosztalgikus élmény.

Tovább

Tovább

Tovább

Nézem és olvasom a választási vereségről szóló elemzéseket, ezekből annyi derül ki egyértelműen, hogy nincs egyetértés, mi okozhatta elsősorban az ellenzék súlyos kudarcát. Vannak visszatérő elemek, mint például a kormánysajtó túlsúlya, a vidéki jelenlét hiánya, a kormányfő háborúval kapcsolatos hazudozása vagy a kormányzati osztogatás korábbi választásokhoz képest is esztelenebb mértéke. Ez valószínűleg mind igaz, más kérdés, hogy ezek az elemek – a háborúval kapcsolatos, alighanem a kegyeletet is mélyen sértő kormányfői kijelentések kivételével – várhatóak voltak. A minden korábbit meghaladó pénzszórás sem lehetett váratlan, a kormánysajtó túlsúlya pedig az elmúlt három Fidesz-ciklus alatt vált nyomasztóvá. Igaz, már az első négy év után sem lehetett vitás, hogy az egykor sajtópluralizmust követelő, független közmédiát meghirdető valamikori fiatal demokraták teletömik saját embereikkel a valami tragikus félreértés folytán még mindig köztévének és közrádiónak nevezett, amúgy szimpla pártközpontú agitpropszervezetekké süllyesztett csatornákat. Ezekről újabban igen nagy disznóságok kerülnek napvilágra, különösen a nevében még mindig közszolgálatiságot sejtető távirati irodáról, a kézzel irányítás napi rutinjától a szívességi kérésekbe bújtatott kormánymegrendelésekig.

Tovább

Tovább

Tovább

A filmkockákat már ismeri mindenki, cseh újhullámba illő jelenet. Esetleg Örkény egypercese is lehetne: két ember ül a tovasiető vonaton, és lázasan integetnek az ablakon kifelé. Egy államfő és egy miniszterelnök. Azért hangsúlyozom, hogy kifelé, mert integethetnének befelé is, se itt, se ott nincs senki, nincs egyetlen ember. Még mosolyognak is hozzá, amint üdvözlik az üres tájat, ahogy intenek az elsuhanó építmény betontömbjeinek, és köszöntik a téli álomba zuhant szilvafákat. A semmibe vesző tél végi messzeséget.

Mentségükre legyen mondva, mindketten országos választásra készülnek, ez pedig a térségi közélet kegyelmi állapota. Az úgynevezett választási kampányban az induló jelöltek bármelyike minden további nélkül bohócot, sőt, mint látjuk, hülyét is csinálhat magából. A szerelvény két utasa amúgy Aleksandar Vučić és Orbán Viktor.

Tovább

Tovább

Tovább

Európa recseg-ropog, milliók menekülnek Ukrajnából életüket féltve, sokak összes vagyona két teletömött nejlonszatyor. Az orosz nehéztüzérség és kapcsolódó harcászati egységei nagyvárosokat döntenek romba, többek szerint nyakunkon a világháború, amikor a magyar kormányfő fontosnak tartja újra és újra bejelenteni: lesz rezsicsökkentés, amíg Paks 2. szerződése létezik. Ezt néha megtoldja azzal, nem engedhetjük, hogy Magyarország fizesse meg a háború árát, majd azzal zárja, hogy fölhívja a figyelmet az úgynevezett stratégiai nyugalomra: minden átgondolatlan lépéstől óvakodni kell!

Mondja az a kormányfő, akinek tizenkét év alatt sikerült addig-addig űznie a jellemtelen kettős játékot az oroszok meg az unió között, míg az általa vezetett ország egy váratlan pillanatban az összes európai ország közül a leglehetetlenebb helyzetben találta magát. Szeretett barátja, az Orbán által minden pillanatban megbízható, korrekt partnerként kezelt Putyin úgy indított háborút Magyarország közelségében, hogy arról nyilván nem tájékoztatta a magyar kormányfőt, sőt, öt nappal a csapatok megindítása előtt Moszkvában fogadta, és nagy mennyiségű, a kormánypropaganda szerint megfizethető energiát ígért neki. Ezt a hírt hozta haza lelkesen a magyar miniszterelnök, ezt harsogta a kormánypropaganda, csakhogy közben történt valami váratlan. Kitört a háború.

Tovább

Tovább

Tovább

Róna Péter közgazdászt jelölik köztársasági elnöknek az Egységben Magyarországért pártjai, ezt a hét elején jelentették be. Voltak további személyi elképzelések is. Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke és Elek István közíró, politikus. Mindkét utóbbi jelölt esélyesebbnek látszott Rónánál, a múlt héten még Iványit emlegették befutóként, aztán hétfőn mégis a közgazdászt jelentették be.

Hogy jó vagy rossz jelölt, arról később, de előbb szeretném vázolni az ellenzéki oldalon a jelek szerint ismét divatba jött politikai kupeckedést, amiről pedig ősszel az előválasztások idején azt hihettük, hogy legalább a hat párt szerencsésen maga mögött hagyta. De nem, a jelek szerint megint ez a szörnyűséges pártpolitikai kamarillázás megy, ami nagyon úgy néz ki, Magyarországon olyan, mint a pikkelysömör. Nem múlik el szinte soha. Akut szakaszban a tünetek fellángolnak, nyugvó szakaszban akár teljesen vissza is húzódnak, de tény: örökre megmaradnak. Most megint belobbant. Lássuk csak az előzményeket, a jelölésig vezető utat: Jakab Péter a hivatalos bejelentés után rögtön jelezte, hogy Róna Péter a Jobbik javaslata volt. Ő már egy hónappal ezelőtt felkérte a közgazdászt (milyen felhatalmazás alapján, miért épp őt, ki tudja, talán ha Jakab). A Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölttel kiegészült hatpárti ellenzéki testületnek, mint föntebb szó esett erről, több potenciális jelöltje is volt. Köztük Iványi Gábor, jelölését a hatból öt párt támogatta, de a Jobbik megvétózta. Róna Péterrel szemben viszont a Párbeszéd és a Momentum emelt kifogást – írja az atv.hu. A döntő pillanatban azonban a két párt visszavonta a tiltakozását, miközben a Jobbik kitartott Iványi Gábor elutasítása mellett, így lett végül az Oxfordban élő közgazdász a jelölt, akit a hétvégi pártelnöki ülés után Márki-Zay Péter rögtön felhívott.

Tovább

Tovább

Tovább

Magyarországon tort ül a korrupció, ezt, ha jól látom, Orbán Viktor kormányfő és Kovács Zoltán államtitkár meg az ő környezetük melegében doromboló politológusok kivételével mindenki tudja az országban, de meg az országhatárokon túl is. A korrupciós sorrendnek tehát az élén járunk, ha a háztartások vásárlóerő-paritáson számolt kiadá­sait tekintjük, akkor meg a végén: a magyar háztartások csak a bolgárokat előzik meg a rangsorban.

Erre természetesen van válasz, ezt Kovács adja meg sodró erővel, mondván, Magyarországon nincsen korrupció, csak a Transparency állítja, az viszont „az ellenzék szolgálatában áll, és Soros György pénzeli. Márpedig ő évek óta az ország ellen ármánykodik, mivel az elutasítja a nyílt határok és a korlátlan bevándorlás ideológiáját.” És már­is a migránsoknál tart. Ez az ember több egyetemet végzett, informált, világlapok olvasói rovatába írogat ugyancsak sodró erejű leveleket kormánya védelmében, különleges képessége, hogy a glóbusz bármely fogalmától két lépésben el tud a migrációig jutni. Koponyájában, teszem azt, a sivatagi róka és a határrendészeti szabályzat közötti összefüggés azonnali és szerves. A szegénységgel kapcsolatban már bonyolultabb a helyzete, mert a szegénység ebben az országban sokak keserves napi élménye. Ilyenkor a sorosozás helyébe évekkel korábbi, többnyire követhetetlen és forrásmegjelölés nélküli statisztikák sorakoznak, azzal a jogos kormányzati reménnyel, ha valaki mégis követné, az a végére úgyis beleszédül.

Tovább

Tovább

Tovább

Márki-Zay nem olyan politikus, amilyet az ellenzék megszokott, de ne feledjük, megnyerte az előválasztást, és az előválasztás alapmegállapodása szerint az abban részt vevő pártok beállnak a győztes mögé.

Ha jól értem, sokak szerint ezt kellene most felrúgni – és ezzel persze kidobni öt sikeres hónapot, vele együtt az ellenzék utóbbi másfél évtizedes gyászos történetének egyetlen innovatív akcióját. Márki-Zay kiszorítása ezt jelentené. Meg föladni ízlést és az adott szóhoz való ragaszkodást, amit mi, ellenzékiek mindig oly nagyon büszkén emlegetünk.

Márki-Zay néhány éve meglepetésre kormányzati túlerővel szemben nyert ellenzékből, majd még nagyobb meglepetésre még nagyobb kormányerővel szemben győzött a legutóbbi önkormányzati választáson. Két ilyen győzelemmel érkezett az előválasztáshoz, ahol megint nyert. Ilyenformán az ellenzék nyerő típusának egyik ritka példánya, ezt akarja most ledobni magáról a nyerni vágyó finnyás ellenzék. A győzelem persze egyáltalán nem biztos vele sem, de tény, Márki-Zay politikusi pályájának legújabb időszaka a politikusi Midasz-idő, amikor bármihez nyúl, abból arany lesz.

Tovább
Élet és Irodalom 2022