Érzek mindent. Például csecsemőkoromban anyám azt mondta egy általuk adott, leginkább a vadonatúj házukkal és a vagyoni helyzetükkel való villogást szolgáló baráti összejövetelen a vendégeknek, hogy ő délelőtt nem jön fel hozzám az emeletre, nem ad puszit, nem simogat meg, mert nem látja értelmét, és csak megzavarná a bébiszittert. Így mondta, megzavarná a bébiszittert. Különben is, ő délelőtt magánangolórákat ad a földszinten egy erre a célra berendezett helyiségben, mert anyám nem henyél ám, ő dolgozik. Néhány hónapos koromban is ott ült a kisszobában, amihez külön vendégmosdó is van, és vadidegeneknek adott angolórákat, míg én fenn a vadidegen bébiszitterrel próbáltam szórakozni. Már amennyire szórakozni tudtam.

Apák... így vagy úgy – Tematikus próza-összeállítás
Emlékszilánkok, monológok, vádak és örömek, hűtlenség és halál: apák a kereszthuzatban.

S eltelt egy idő, mire rájöttem, miért kellett ezt megtagadnod, miért kellett a testvéred előtt alávaló csábítóként feltüntetned, hogy hiszen te nem engem utálsz, hanem azt, aki a testvéredet jól teherbe ejtette, majd magára hagyta, a rossz és elégtelen apát, akire sem érzelmileg, sem anyagilag, sem sehogy nem lehet számítani, azt persze tőle akkor nem kérdezte senki, hogy két hónapos ismeretség után szeretne-e apa lenni, bármennyire lerohadtszemetezi is az ilyen férfit a társadalom, de vajon nem a nőt kéne-e lerohadtszemetezni, aki gyereket csináltat magának egy futó kapcsolatból a férfi megkérdezése és beleegyezése nélkül, de nem, te rám nyomtad a frusztrációt, amiért a család mint szent intézmény, na meg a magánélet nemcsak neked, de a testvérednek se jött össze, ezért aztán másítsuk meg a múltat, tépjük ki a szívünkből, de vajon ez neked jó-e, kitépni azt a múltat, ami erőt adhatna a teljesen elfajzott, reményvesztett jelenben?

Mert milyen pszichológus az, aki még ezt sem veszi észre? Nem veszi észre, hogy a sógórnője az ő férjét kívánja, nem a sajátját?

Mert igen, őt kívántam. Kezdettől fogva, onnantól, hogy megtudtam, író. Hogy ő írta a darabot, ami oly tökéletesen visszaadja az élet szépséges nyomorúságát. A súlyos betegséget, a rákot, s emellett a reményt, a cseppnyi, hangyányi reményt az életben maradásra. A játékot. Hogy az élet minden kihívással és cifra szomorúsággal együtt az egyetlen, nagy, szent játék, melyben így vagy úgy, a ringlispílen ülve, vagy a szédült forgást lentről bámulva részt veszünk.

Már amikor láttam az előadást, akkor fel akartam hívni, ahogy Salinger is mondja, ha a könyv vagy a mű igazán jó, fel akarod hívni a szerzőt. A harmincéves szerzőt, akiről korábban még nem hallottam, hogy hát igen, ez az, ez valóban egy színdarab, köszönjük, vagy tudom is én, összekötni magad dróton ezzel a valakivel, akit sohase láttál, de ezt okozza benned, megmozgatja a megmozgatnivalót, kisöpör és felszínre hány.

Meglett a 120 négyzetméteres lakás. Buda legelitebb részén, a Széchenyi-hegyen. Alattad egész Budapest. Látod a Dunát, a hidakat, a SOTE kiugró szürke épületét, a Körszállót, a hideg-meleg fényekben villódzó Müpát, mindent. Ott vagy a város fölött, és érzed, hogy a tiéd. Három teraszod van, az egyik Budára, a másik Pestre néz, a harmadikon a jacuzzi, augusztus 20-án a tűzijátékot onnan követed. A tetőtérben konditerem tévével. Minden szobában a legmodernebb okostévé, nézheted az ágyból, a nappaliban, a futópadról. A takarítónő egy héten kétszer jön, csillogóra suvickol mindent.