– felderítés és szuvenír –
„...az élet ajándékainak ez a fatális tökéletlensége,
mely által megtévesztőek és csapdába ejtenek...”
(Joseph Conrad)
A kínvallatásnak sosem lesz vége
A nagymama házával srégen szemben lévő viskó vakítóan fehérre meszelt falának vetve hátamat lassan csúszok lefelé, térdeim engednek, a seggem végre sarkamra ér, magam előtt tartom összeszorítva tenyeremet, benne a vérem; hiába vigyázok, hogy egy csepp se csöppenjen a vízmosta földre vagy a fűre, az utat talál, minden csupa vér. Elájulok, ennyi veszteség láttán mit tehetnék. Egy csodálatosan formás, öreg fűz áll a sarkon, ott voltam egész délelőtt, hol alatta álldogáltam, hol meg az egyik ágán üldögéltem. Első vagy második szerelmemnek (attól függ, honnan nézzük) faragtam fűzfasípot.
Haszontalanságok
Államférfiak, Apró Antal, Korom Mihály és Trautmann Rezső, Benkei András belügyminiszter és Péter János külügyminiszter és a már halott Dögei Imre, meg a nagyon is élő Fock Jenő a későbbi félreállítottak, Aczél György, Fehér Lajos és Nyers Rezső élén, mind odagravitál Bordácsné köré! Odagravitálnak, figyelik az ecetfa mellett guggoló Bordácsnét. A nagy szart. A sötét szenvedély.
