Világunk a vesztébe rohan, ezt minden okos ember így gondolja, kezd­ve az ókor bölcseitől az Edda-énekek szerzőin és Kierkegaard-on át egészen Noam Chomskyig. Nem is szólva az asztrofizika és a kozmoló­gia kortárs művelőiről, akik a világ végét illetően pontos ütemezéssel és műszaki leírással szolgálhatnak, amennyiben igény van rá. Hogy eh­hez képest az Európai Parlament hétszázötvenegy képviselői helyéből a fideszkatonák momentán tizenhármat foglaltak el, nem pedig tizenket­tőt vagy tizennégyet, az nyilvánvalóan tök­mindegy.

Benn vannak, és ez önmagában is világbotrány, sőt bűntett. Nem az övék, hanem Európáé, és ezt nem mi találtuk ki, a Zeit már nyolc évvel ezelőtt ekként foglalt állást. Az apropót a 2010 végén elfo­gadott médiatörvény szolgáltatta, egy legislativ hagymáz, amely innen visszanézve majdhogynem ártatlan fogalmazványnak látszik (összevet­ve avval a pöcegödörrel, amelyben a magyar tömegtájékoztatás mos­tanság tapicskol), akkoriban viszont az egész világsajtó ezen rágódott. Az európai meg pláne, hogy mást ne mondjunk, 2012 januárjában a ZDF gyerekhíradója is erről beszélt. Nem elírás, gyerekhíradó. Némely civilizált országban gyerekeknek szóló politikai műsor is létezik, és rá­adásul azért van, hogy tá­jékoztassa a kiskorúakat, nem pedig azért, hogy hülyítse. A ZDF gyerekhíradó például azt is elmondta, hogy a ma­gyarországi médiatörvényt más európai országok és az Egyesült Álla­mok politikusai is kifogásolták, de változás eddig nem történt. A német gyerekek, akik akkoriban nézték a műsort, időközben felnőttek, és ta­pasztalhatták, hogy Magyarországon igenis vannak változások, Übü papa birodalma épül-szépül, Európa viszont a továbbiakban is töket­lenkedik.

Miniszterelnök urunk, ha Isten is úgy akarja, jövő hétfőn Amerikába megy. Az előző mondatban rejlő bizonytalanságot valószínűleg magya­ráznunk se kell. Március végén például Angolába utazott volna, ám azt a látogatást a meghívók lemondták. Állítólag azért, mert közben rájöt­tek, hogy miniszterelnök urunk semmibe veszi a kisebbségek és a me­nekültek jogait, a sajtószabadságot felszámolta, a bíróságok független­ségét pedig beszántani iparkodik. Sokáig töprengtek, de a kép végül csak-csak összeállt. Nem vagyunk egyformák, van, akinek gyorsan jár az esze, van, akinek lassabban. Niels Bohr állítólag az utóbbi csoportba tartozott, viszont amikor sikerült valamely problémának a végére jut­nia, akkor azt olyan mélységben és annyira újszerűen fogta föl, mint rajta kívül senki más. Miniszterelnök urunk meghívásáról a Trump-ad­minisztráció egy hete még csak gondolkodott, legalábbis a Foreign Po­licy május elsejei keltezésű cikke szerint. Közben az időpontot egyez­tették, de nem kizárt, hogy a Trump-admi­nisztráció még a jövő héten is gondolkodni fog.

A tét nagy, hiszen a glóbusz első számú hatalmasságai ülnek vagy nem ülnek le tárgyalni egymással, az emberiség jövője ezen áll vagy bukik. Trump „a legmagasabb világi hely”, ezt maga Orbán mondta két évvel ezelőtt a Lámfalussy-konferencián. Az elnök szinte még hivatalba se lépett, de miniszterelnök urunk már mindent tudott róla, világtörténelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségével is tisztában volt, és percig se habozott ezeket az ismereteket az örvendező publikummal megosztani. Ami pedig őt magát, Orbán Viktort illeti, vele kapcsolatban a kételynek árnya se bukkanhat föl. Európa erős embere ő, ahogy ezt a leghitelesebb hírforrások már több alkalommal a tudtunkra adták, legutóbb például a Magyar Nemzet: „a magyar miniszterelnök ma már a világpolitika [...] egyik meghatározó szereplőjévé vált [...] Egyre töb­ben Európa egyik erős embereként tekintenek Orbán Viktorra”. Hason­lóan vélekedik Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is: Trump „Európa erős embereként tekint Orbán Viktorra, és a kevés ko­molyan vehető európai vezetők egyikének tartja”.

A Balaton lassan már nem az országé, mondta Siófok független polgármestere a hirklikk.hu-nak, más ellenzéki orgánumok pedig úgy idézgetik ezt a kijelentést, mintha a polgármester a bölcsek kövét találta volna meg. Noha könnyen belátható, hogy Magyarország nem birtokos, hanem birtok, ergo nem tulajdona van, hanem tulajdonosa. Utóbbi nyilvánvalóan a magyarok vezetője, övé az ország, övé a Balaton is, azt csinál vele, amit akar.

Szerencsére a Balatonban lát fantáziát, így aztán nem ajánlja fel nagy keleti mesterének és példaképének, nem is porciózza szét a kliensei között, hanem nagyobbrészt magának tartja meg. Avatárái vagy ha úgy tetszik, arkangyalai (Lőrinc arkangyal, István arkangyal) kezelésébe adja, persze a hulladékból meg a morzsákból jut a baromfinak, a disznóknak, de a legyeknek és az egereknek is. Vidéki ember, tudja, hogy megy ez.

Nincsenek örömtüzek, nincs népünnepély, nincs semmi hajcihő; világra szóló győzelmét Orbán és bandája higgadtan, mértéktartással ünnepelteti. A szokásos pénteki rádiószózat hangneme visszafogott, persze a rituális konfabuláció most se maradhat el. A tizenhárom párt kivétel nélkül Soros-bérenc, mondja a felfüggesztett férfiú, mi mást is mondhatna; amit kellő ideig mantrázunk, az a végén óhatatlanul az agyunkra megy.

A többi egyszerű és világos.

„Majd az európai választások után eldöntjük itt, a Fideszben, hogy mi jó Magyarországnak, a Néppárton belül kell-e folytatnunk, vagy valamifajta új pártszövetségben van-e inkább a helyünk.” Tiszta sor, hogyan is lehetne másképp. Ők eldöntik, mármint Orbán, Orbán és Orbán, hogy mi a jó (nem Magyarországnak, hiszen az őket soha egyetlen pillanatig se foglalkoztatta, hanem) nekik, az Orbánoknak, akikből persze csak egy van, ám az az egy néha sokaságnak álcázza magát és ilyenkor a „Fidesz” fedőnevet viseli.

Daulnak, Junckernek, Webernek meg a többi léhűtőnek mindenesetre föl van adva a lecke. Vagy ellenkezés nélkül lenyelik azt a trágyát, amit az alcsúti ember és bandája naponta lapátol eléjük, vagy jönnek a búcsú könnyes pillanatai, utána aztán se Deutsch, se Szájer, se Tőkés, csak a szégyen meg a kudarc.

Múlt hét szerdán a szokottnál is eszelősebb megnyilatkozások ejtették ámulatba a nagyérdeműt, amely az effélékre amúgy már kissé immunis. 2030-ra utolérjük Ausztriát, és Európa öt legjobb országa közé kerülünk stb. Ugyanezen a napon Trump mélyen Kim Dzsongün szemébe nézett, és azt mondta neki, hogy uram, ön nagyszerű vezető. Ezen valószínűleg maga Kim Dzsongün csodálkozott leginkább. Orbán és Trump minden idők legjelentősebb populistái, akik a nyilvánosságot válogatott őrültségekkel szórakoztatják, ebből azonban hiba volna arra következtetnünk, hogy aki populista, az szükségképpen bolond is egyszersmind. Trump talán igen, legalábbis több mint negyvenezer amerikai pszichiáter és pszichológus gondolja ekként, köztük például Philip Zimbardo is, Orbán azonban más kategória. Aki képes arra, hogy az EU egyik tagállamát a nyílt színen a magáévá tegye, és utána a saját háztáji gazdaságaként működtesse tovább, arról sok érdekes dolgot lehet mondani, de hogy féleszű volna, azt a legkevésbé. Időnként ugyan annak akar látszani, de csak azért, hogy a hívei úgy érezzék, közülük való. Nem föltétlenül biztos, hogy más populisták is így vannak ezzel, egy részük nyilván azért beszél marhaságokat, mert tőlük csak ennyi telik, ő viszont azért, mert a nyáj – szerinte legalábbis – ilyeneket akar hallani.

Választóikat a populisták hülyének nézik. Eltérően a demokratáktól, akik normálisnak tekintik őket, és szöges ellentétben a liberálisokkal, akik szerint a választópolgár intelligens, sokoldalúan tájékozott, politikai kérdések iránt érdeklődő egyén. Nyilván nem evvel függ össze, mégis szembetűnő, hogy liberális pártok ma már gyakorlatilag nincsenek is, emilyen-amolyan demokraták még akadnak, de a jövőjük bizonytalan, a populisták viszont, mint pezsgőben a buborék, mennek fölfelé. Az európai szavazók több mint egynegyede valamilyen autoritárius populista pártra voksolt legutóbb, az ilyen pártok bázisa az elmúlt négy esztendő folyamán a harmadával bővült, a populizmus eszméivel rokonszenvezők tábora pedig ennél is jóval nagyobb mértékben sokasodik. Mindez alighanem elégséges ok arra, hogy az emberi értelmet és a világ jövőjét illető optimizmusunkból valamicskét visszavegyünk.

„A magas népszaporulat nem feltétlenül a sikerességet mutatja. Sőt, egyenesen a fejletlenség jele. A demográfiai robbanás a társadalom elszegényedése következtében is kialakulhat.” Az idézett szöveg az iszlám országokra vonatkozik, a Magyar Nemzet weboldalán lelhető fel, viszont ennek ellenére igaz. Részint mert Simon Róbert orientalista, a néhai Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa mondja egy 2016-os interjúban, részint mert számadatok igazolják.

A világ legnagyobb népszaporulatot produkáló országai a következők: 1. Niger (7,06), 2. Uganda (6,69), 3. Mali (6,44), 4. Szomália (6,35), 5. Burundi (6,16), 6. Burkina Faso (6,14), 7. Etiópia (6,02), 8. Zambia (5,98), 9. Angola (5,97), 10. Kongói Köztársaság (5,68). A zárójelbe tett számok az egy nőre vetített szülések számát mutatják, tehát Nigerben a nők átlagosan 7,06 gyereket hoznak a világra. A lista negyvenedik helyét Tanzánia foglalja el 4,16 szüléssel, vagyis van a világon negyven olyan ország, melyekben minden nő életfogytig tartó szja-mentességet kapna Orbán Viktortól, más kérdés, hogy jövedelem híján jövedelemadót már most se kell fizetniük, és ez belátható ideig így is marad. Figyelemre méltó továbbá, hogy a világ legserényebben szaporodó népei általában a világ legborzalmasabb országait lakják, vagyis a népszaporulat tárgyában tanúsított buzgalom üdvözítő volta nem látszik egyértelműen igazoltnak.

2020 után csökkenthetik vagy fel is függeszthetik az uniós támogatásokat azokban a tagállamokban, ahol virágzik az állami korrupció, és sérül a jogállam – írja az Euronews. A tét nagy. Mészáros Lőrinc és családtagjainak cégei tavaly nettó 265 milliárd forint értékű tendert nyertek el, és ennek 93 százaléka európai uniós támogatás, közli az Átlátszó a Közbeszerzési Adatbázisra hivatkozva, mármost képzeljük el, hová jut a világ, ha Lőrinc barát 2020 után nemhogy száz–kétszáz, hanem tíz–húszmilliárdnyi uniós pénzhez, sőt koszos pár százmillióhoz se jut. Akkor bizony földindulás jön, a Nap fekete lesz, mint a szőrzsák, a Hold pedig olyan, mint a vér, az ég csillagai a földre hullanak stb., a többit lásd a Jelenések könyve hatodik fejezetében, megéri elolvasni, jó szöveg.

Vége lenne a világnak, és akkor még szó se volt arról, hogy Orbán a továbbiakban nem tömhetné euróval az ő fatökű oligarcháit, és nem szórhatna el vagyonokat józan ésszel felfoghatatlan baromságokra, amilyen például a határon túli fociakadémiák támogatása meg az effélék. Az EU csak ábrándozzon, ha akar, de ami jár, az jár, ergo a támogatások felfüggesztését a magyarok vezetője meg fogja tiltani.

A brazil katonai diktatúra egyetlen hibája, hogy belső ellenségeit csak megkínozta, de nem ölte meg – ezt Jair Bolsonaro, Brazília új elnöke még 2016 nyarán mondta a Jovem Pan rádiónak, ám a szöveg a rádió honlapján továbbra is fellelhető. Bolsonaro nem akárki, hanem miniszterelnökünk új kedvence, Orbán az ő kedvéért töltötte Brazíliában a szilvesztert és az újévet, az ő kedvéért repült oda-vissza nagyjából húszezer kilométert, szükségesnek tartotta ugyanis, hogy az elnöki beiktatáson tiszteletét tegye. Azért ragaszkodott hozzá, mert – az MTI híre szerint – „...azokat az értékeket, melyeket Magyarország is fontosnak tart, Jair Bolsonaro győzelemre vitte a hazájában”.

Vegyük át még egyszer: azokat az értékeket, melyeket Magyarország is fontosnak tart.

Most egyébként beláthatjuk, mennyire indokolt, hogy miniszterelnökünk komfortos légi járműveket vásároltatott a honvédséggel, neki ezekre csakugyan szüksége van. Más európai politikusok semmi hasznukat nem vennék, ők ugyanis az EU-hoz tartozónak érzik magukat, ennek megfelelően leginkább egymással kommunikálnak, egymást látogatják, arra pedig szinte bármilyen közlekedési eszköz megteszi, akár a postakocsi is.

Fut Bécs felé Ignatieff, a gyáva, Orbán Viktor újabb világra szóló győzelmet aratott. A földkerekség írott és elektronikus orgánumai egymást túlharsogva adják hírül, hogy Felcsút sötét ura csakugyan ki­akol­bó­lí­tot­ta országának legelismertebb egyetemét, mégpedig puszta heccből, vagy isten tudja, miért. Azért, hogy ne legyen. Elsőre ennek semmi értelme, hiszen a nálandai buddhista egyetem két és fél ezer évvel ezelőtti megalapítása óta az a szokás, hogy az egyetemen tanítgatnak, a zsarnok zsarnokoskodik, egymás dolgába nem szólnak bele. Totális diktatúrákban persze más a helyzet, de hát jeles gondolkodók állítják, hogy ilyen nálunk nincs, s nyilván nekik van igazuk. Mi ebben állást nem foglalhatunk, ha tehát egyszer-másszor mégis diktatúraként említjük Orbániát, azt nem gondoljuk egészen komolyan.

Mindenesetre a CEU elzavarásának, noha racionális magyarázatát nem találhatni, olvasata egyértelmű. Melyik Európához csatlakozunk?, kérdezte Kornai János tizenhat évvel ezelőtt. „Sokféle Európa van, s ezen belül sokféle arca van Európa nyugati felének is, amelyhez most csatlakozni szeretnénk. Ez volt és ez még ma is a tolerancia és az intolerancia hona. Itt éltek, írtak és tanítottak a türelem szószólói, Erasmus, Adam Smith és John Stuart Mill.