Nem tudom, hogy van ez. Ül a magyar kormánytag a repülőgépen, előtte még a végtelen út. Három óra, tíz óra, vagy annál is több. Mire gondol ilyenkor? Hogy csak le ne zuhanjon a gép? Hogy kik várják leszálláskor, milyen lesz a szálloda? Nyugi, osztályon felüli. Visszafelé ugyanez: órák a fellegek fölött, egy hideg ital, kis szédülés, de mi jár ilyenkor a fejében? Ha szerencsénk van, legföljebb csajok, mélyebben nem kotor a valóságban, abból csak baj lehet. Például eszébe juthatna, hogy ebben az országban legalább öt éve nem történik semmi, már azon kívül, hogy bevezették a „különleges jogrendet”. Először 2020 márciusában, a Covid idején, „az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány” miatt. Aztán jött az orosz–ukrán háború, újabb ok a veszélyhelyzet fenntartására. Ha kormánytagunknak csak annyi eszébe jutna, hogy a világon a legrégebb óta nálunk van rendeleti kormányzás nem létező veszélyhelyzetre hivatkozva, már az is eredmény volna. De egyelőre még tart a repülőút, a pia már bársonyosan szétterült a szervezetben. Lehetetlen, hogy ne éreznék, ez az egész egy behatárolt idejű bűnös színjáték, aminek egyszer vége lesz.

A Paraméter nemrégiben a Beneš-dekrétumokról kérdezett. Orbán leszögezte, a szlovákiai magyarok számíthatnak arra, hogy a magyar kormány mindenben támogatja őket, és a kollektív bűnösség bármilyen megnyilvánulási formáját elutasítják. Majd közölte, próbálják megérteni ezt a szlovák jogszabályt, nem könnyű a helyzet. Ha az egész helyzetet átlátja, beszélni fog a szlovák miniszterelnökkel.

Formálisan ez a gondolat igaz. Elítéli a kollektív bűnösséget, próbálja megérteni a jogszabályt. Nem könnyű a helyzet, komorodik el – ez utóbbi a legigazabb: szóvá kellene tenni valamit, amit ő ugyan elítél, de nem meri, mert más oldalról meg rászorul Fico támogatására. „Beszélni fogok a szlovák miniszterelnökkel.” Bizonyára. Ez nagyon valószínű, két populista egymás szemébe néz, és azt mondja: leülünk, és megbeszéljük. Nem tudom, hogy a Beneš-dekrétumok ügye van-e annyira bonyolult, hogy azt ne lehetne akár állva is megbeszélni. Most ugyan a derék szlovák populista előreszaladt, tett egy erős elővágást, így most a mi populistánk rohanna utána, bár a rohanás intenzitásából az sem látszik tisztán, egyáltalán el akarja-e érni a szlovákot.

Egy hete azt találtam írni, ebben az országban már akármekkorát lehet hazudni. Ezt a moszkvai találkozó tolmácsügyével kapcsolatban gondoltam, amikor a félrefordított mondat jóformán el sem hangzott, már megvolt a magyarázat, több is: a tolmács rosszul hallott, bár legföljebb három méterre ült Putyintól. A tolmácsnak rossz napja volt – ez emberileg érthető, de ilyen esetre feltehetően van protokollszabály. Három: Orbánt nem lehetett eladni – de ez teljesen mindegy, nem is hazugság, csak miniszteri szintű mellébeszélés. Akkor még az sem derült ki pontosan, hogy Magyarország egyéves halasztást kapott-e az orosz olajimporttal kapcsolatos amerikai vámrendelkezések ügyében, vagy – mint azt a kormányfő állította – korlátlan időre szólót. Hiába történt hivatalos megerősítés az amerikai külügy részéről, hogy a mentesítés csak egy évre szólt, itthon újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó annyit mondott: Én voltam ott. Ez fix. Ezt követően a washingtoni adminisztráció vagy háromszor megerősítette, hogy a mentesség korlátozott idejű. Ez is fix.

A kormányfő hétfő délelőtt a kamarai elnökkel tartott sajtótájékoztatón két mondat erejéig visszatért a válogatott előző napi valóban drámai vereségére: „Tegnap este tüdőlövést kapott az egész ország, vagy szívinfarktust.”

Nem tudom, mennyiben valós a kép a tüdőlövést kapott országról, gyanítom, hogy nem az. A kép egy saját hatalommániájába csavarodott, egyre zavarosabb elme megnyilatkozása, aki már csakis harcászati képekben képes gondolkodni, ilyenformán az országot is állandó harckészültségben szeretné látni. Az ország egy akarnok terepasztala lett, a parancsnok áll fölötte, és har­cász­kodik. Az ellenséget is ő képezi saját magának, azok hol a liberálisok, hol Soros György, hol a brüsszeliták, hol a migránsok, újabban az ukránok, legújabban pedig mindenki, akinek nem az a véleménye, mint neki. Orbán valószínűleg nem is tud mást tenni, ilyenné tette saját akarnoksága, ráadásul a választások előtt néhány hónappal kifejezetten rosszul áll a szénája.

Az ember makacs: folyamatosan morális megfontolásokat keres a magyar kormánypolitikában, de nem talál. Egyet se, ami nyilván nem meglepő, hiszen Orbánék mára rögeszmeszerű, hatalommániás világlátása meg sem engedné, hogy moralizáló megfontolások egyáltalán fölvetődjenek. Most például a magyar kormányfő a szuverenitás jegyében orosz és amerikai kegyekért liheg. Egy békecsúcsnak nevezett Trump–Putyin-találkozó kapóra jött volna még akkor is, ha a két harcban álló nemzet közül az egyiket az előkészítő tárgyalásokra meg sem hívták, és amikor Ukrajna jelezte, hogy részt venne, a válasz mi más, mint vállvonogatás. Mire Orbán reagált volna mint a közvetítő ország vezetője, a találkozó gondolata is elillant.

Először pitiáner ügyekről. Említésre sem méltóak, ha főszereplői nem éppen Magyarország vezetői, az építésügyi minisztertől kezdve az ügyészség vezetőin keresztül föl egészen a kormányfőig, majd azon is túl, egészen a családi legendáriummal ékesített köztársasági elnökig.

Nézzük csak a magyar államférfi gondolkodásának homlokterében folyamatosan feszülő kérdést: hogyan használhatja a hivatali gépkocsit valamelyik családtagja? Nem állítom, hogy az ország fölső vezetőinek jelentős része ezen töri a fejét, de példák sora igazolja, hogy mégiscsak. Itt van például a 2022 őszén az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében autonóm államigazgatási szervként létrejött Integritás Hatóság és annak elnöke, Biró Ferenc. A hivatal feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalások kivizsgálása. Az elnök igen aktívnak mutatkozott, és több vizsgálatot indított kényes ügyekben. Rövid időn belül kiderült, hogy Biró hivatali autóját a felesége is használta.

Ezt a pechet! A Tisza Párt új alelnökét úgynevezett luxizással vádolta az Ellenpont nevű kormánypárti portál, de a cikket a Forsthoffer Ágnes szüleinek tulajdonában álló ház bemutatása helyett véletlenül a Mészáros Lőrinc öccsének házáról készült fotóval illusztrálták.

A tévedést az Ellenpont úgy ismerte el, mintha az mindössze arról szólna, hogy „tíz méterrel arrébb van a ház, mint ahol mondtuk”, és szóba sem hozták, hogy a bemutatott ingatlan valójában a fideszes polgármesterből közpénzen dollármilliárdossá tett Mészáros Lőrinc szintén milliárdos öccsének, Mészáros Jánosnak a háza. Forsthoffer Ágnes maga hívta fel a figyelmet arra, hogy a képen szereplő ingatlanhoz semmi köze, erről aztán az Ellenpont azt írta – és ez a legjobb –: Forsthofferék háza a földhivatali dokumentumok szerint éppen a szóban forgó ház mellett helyezkedik el, „az utcáról valóban kevésbé látható, ezért tévesztettük el (ahogy egyébként a Google Maps is eltéveszti, az általunk lefotózott házra helyezi el Forsthofferék címét)”. Ez is egy magyarázat.