Pál Sándor Attila

Az ÉS könyve szeptemberben – Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 472 oldal, 4499 Ft

Némelyik itteni írás már a töredékek töredéke, a Szétszóratás is, vagy a Gellért, a fürdő atmoszféráját megidéző kis futam szívszorító megszakadásával, majd a végén a vámospércsi föld eladása, és a „Ravasz rókák”. Gyönyörű és megrendítő ez a végfejezet, benne a szinte Arany „Nagyon fáj! nem megy!”-éhez hasonlító pár mondattal. „Nincs kedvem fogalmazni, nincs kedvem alávetni magamat az ábrázolás kötelességének. (...) Hátráltam eleget, most már tényleg nincs hova tovább.” (462.)

A Boldogh-ház, Kétmalom utca megrendítő, nagy mű, ott a helye az Egy ember élete, az Életem regénye, vagy a közelmúltból a Világló részletek és a Magyar Copperfield mellett. Az, hogy félbemaradt, voltaképpen indifferens.

Ez a könyv az említett katedrálisok mellé odaillő, odatartozó rom. Szervesen illeszkedik a tájba, mint egy természeti képződmény. Romjaiban is fenséges.

Tovább

Miután felkerültem Pestre, még visszajártam egy darabig, de aztán egyre kevésbé volt nekem is időm erre, hogy szülők bálja, falunap, idősek otthona, pünkösd meg mit tudom én. Traktorosnap Alsópusztán, ahol a színpad gumiszőnyeggel letakart raklapokból állt. Nincs is már otthon csoport. Megszűnt. Nem járok már haza egyáltalán. Anyám, apám meghalt, nővéremmel nem beszélünk. Ez van.

Hogy nálunk otthon, ja, nem, nem, nem, nem volt semmi. Érted, az Alföld peremén, hát régen volt, mert ugye táncoltuk mi eleget a kun verbunkot meg ilyeneket, de családilag én semmit nem hoztam. Az iskolában is, hogy tanultuk, hogy Béreslegény, jól megrakd a szekered meg Kőrösfői kertek alatt, ez köszönő viszonyban nem volt azzal, hogy nagyapám énekelte, amikor befröccsözött, hogy Kiskutya-nagykutya nem ugat hiába meg Borulj a pacalomra, kisangyalom, mert olcsó és nem ráz, meg Szép asszonynak urizálok, urizálok, urizálok. A mulatóstól, amikor a szintetizátor mögött nyenyereg a faszi (hogy a picsába van, hogy mindnek ugyanolyan a hangja?), és akkor ott ropják bebaszva a jól megtermett gazdálkodók a túlsúlyos asszonyokkal, bepacsulizva, a lila öltönyben meg a csillámos kisestélyiben, én ettől fiatalon rosszul voltam. Ma már megengedőbb vagyok. Gondolom, ezért is szívott be ennyire ez, meg azért kattantam rá Erdélyre teljesen, mert nálunk, érted, semmi nem volt, de semmi. Néphagyomány vagy népművészet. Nagyanyámék mesélgettek, hogyan őrizték a libákat gyerekként, meg hogy kapáltak, egyeltek, arattak, mit tudom én, ezeket én is csináltam. Kint meg aztán elvarázsolt a zene, a táj, a házak, a viseletek, a kedvesség, a nyelv, ezek. Azt még akkor nem rakod össze, hogy a tánc csak egy része volt az életüknek, ugyanúgy szívtak a földeken meg etették az állatokat, mint a te nagyszüleid. Szopatták őket a komcsik. A románok. Azt hiszik sokan, hogy a néptánc az úgy önmagában áll, meg hagyományos életmód, apjuk faszát, fél percig nem bírnák a nagy kemény csávók, akiknek a próbaterem meg a színpad között telik el az életük. Ebből élnek, ugye profik. Amikor fent voltam Pesten, egy kollégagyerek se tudta volna megfogni a kaszát. Pedig voltak vidékiek bőven, de körülbelül ötéves koruktól erre voltak trenírozva, hogy táncoltak, mint a barom. Mint a focisták. Ha parasztizálni kéne, ahogy a múlt rendszerben mondták, és lenne tánc, mondjuk negyedévente egyszer, ezek ott pusztulnának meg. Már hogy otthagynák, de biztos lenne olyan is, aki fölkötné magát. Én csak alkoholista lennék.

Tovább

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak. Helikon Kiadó, Budapest, 2019, 200 oldal, 3499 Ft

Bödőcs akkor a legjobb, amikor nem írott standupot csinál, amikor nem aktuális kérdésekről van szó, amikor nincs sziporkakényszer, hasonlathegyek, poén poén hátán, hanem amikor Oszkár van, a karakter, amikor mesél, lelassul, sztori van, ilyenkor látszanak az írói kvalitások, a miliőteremtés képessége, a tárgy- és emberismeret. Merthogy ilyen pillanatok is akadnak. A fejezetek, amelyekben Oszkár origin storyja rajzolódik ki, a házasságról, a lányairól, a téeszről, a kilencvenes évekről, vagy az általam csak karakterfejezeteknek hívott részek, például Muflon doktorról vagy Béla úrról, a huszárról (Anderzen Zolikáé szerintem kínos). A humoristát ismerjük, szeretjük (én legalábbis), írásban valami más kell, nem a verbális nevettetés írott lenyomata.

Tovább

Virágvölgyi István (szerk.): Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan. Katalógus. Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2019, 260 oldal, 6500 Ft

A cím (ezen írásé is) Rakovszky Zsuzsáé, akit egy egész, méghozzá hihetetlenül szép és fontos kötetre ihlettek a képek (Fortepan, Magvető, 2015.). A lomtalanításokkor összeszedett képcsomagok, negatívok, örökösök által a működtetőkre hagyományozott képanyagok, hagyatékok elképesztő gazdagsága persze elveszejt, ha nem figyelünk eléggé, s a szabadság, a számtalan út és elágazás térben és időben bénítólag is hathat. A kiállítás, s azután ez a kötet ezt is igyekszik oldani, és remekül teszi.

Tovább

Első lépésben kirúgták az összes női táncost. Kristálytiszta, logikus és mindenki megelégedésére szolgáló volt az indoklás, egyrészt tudvalevőleg a férfitáncok jelentik a magyar néptánc csúcsát, királya ezen belül is a kalotaszegi legényes, s mint ismeretes, ehhez nincsen szükség a másik nemre. A páros táncokban pedig ugyanilyen köztudottnak és egyértelműnek mutatkozott, hogy a férfi irányít, a nő csak követi, mintegy segíti a férfi táncban való teljes és korláttalan kibontakozását, esetenként pedig természetesen csak zavarja, hogy ott van mellette, forgatni kell, miegymás, mozdulatainak gyorsaságát és szélességét akadályozza.

Tovább

Ketten egy új könyvről – Kőrössi P. József: Naplóromok. Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 192 oldal, 3400 Ft

A cím műfajmegjelölő, hiszen az előszó szerint is naplóromokról van szó. Ezt még el lehet fogadni. Majd KPJ idézőjelesen novelláknak, később idézőjel nélkül is novelláknak nevezi a kötet írásait. Olyan novella, amely ugyanakkor nem fikció. Felfogás kérdése, de szerintem ennek nincs értelme, ami szépirodalom, az fikció. Többször leíródik, hogy cenzúrázva van a szöveg, cenzúrázni kellett. Ez az alapanyag és az egész korpusz végtelen problematikusságára is felhívja a figyelmet. Baráti beszélgetések szigorúan magánérdekű ítéleteit, történeteit, poénjait, gonoszkodásait, (irodalmi) intimitásait adja közre KPJ, méghozzá úgy, hogy elmondása szerint annak idején hazament, majd megpróbált egy 2-3 vagy ki tudja hányórás, ide-oda cikázó, rekonstruálhatatlan beszélgetést rekonsturálni párbeszédes formában. Ami a rövidtávú memóriát figyelembe véve is persze irreális agyi teljesítményt kíván. Majd később még ezt cenzúrázgatja és csinosítgatja, s kifejezi abbéli reményét, hogy ez a valóságot tükrözni. Ez így, ebben a formában, félek, nem elfogadható. „Naplóromok a másikról. A másik mégsem mindig csak ő. Nem Réz, nem csak Réz Pál, nemcsak Pali, hanem azok is, akikről hol súlyos, hol meg vicces ítéletet mond, kendőzetlenül, talán meggondolatlanul is, nem a nyilvánosságnak szánva.“ (6. – kiemelés tőlem – PSA) „Miközben rakosgattam össze ezeket a nem is tudom, miket, bízom benne, hogy a hiteles valóságot tartalmazó novellákat…“ (8.) Ha létezik is a hiteles valóságot tartalmazó novella, amit kötve hiszek, az biztosan nem emlékezetből dolgozik, és nem is utólag cenzúrázott.

Tovább

Egy alkalommal egy jónevű, nemzetközi onkológus professzorokból álló team is meglátogatta Spitzer urat, s vagy egy hétig ettől volt hangos a világsajtó, feltételezték ugyanis, s állításuk szerint joggal, hogy a magyar csodaöreg úgynevezett inverz rákban szenved, anticancer, ahogy mondták, hogy tudniillik túlburjánzottak a rákos sejtek a testében, ám jelen esetben arról van szó, hogy ezek a rákos sejtek annyira jóindulatúak, hogy gyakorlatilag konzerválják Spitzer úr szerveit, mintegy óvó, tápláló burokként vonják őket be, éltetik, s még a véráramban is közlekednek ide-oda, ahol éppen megfogyatkoztak és kellenének. Egy hétig vizsgálták Spitzer urat, egy hétig voltak sztárok, majd csúnya felsülés lett a vége.

Tovább

Háy János új könyve a kötelezőkről szól, persze nem úgy, mint egy tanulmánygyűjtemény vagy egy tankönyv. Az író azt csinálja, amihez a legjobban ért: történeteket mesél, olyan emberekről, akik történetesen mind írók, költők, alkotók, minden létező emberi vonással, tragédiákkal, nyomorúsággal, kicsinyességgel és nagysággal együtt, s ezenközben írják halhatatlan vagy tetszhalott műveiket. Beszélgettünk kánonról, régi-új felfedezésekről, az irodalmi mű geneziséről és alkotáslélektanról is. Meg arról, hogy kik ők, kik vagyunk mi, és Kik vagytok ti?


 

Tovább

Ketten egy új könyvről – György Péter: Faustus Afrikában. Szerződés a valósággal. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 324 oldal, 4999 Ft

Nehéz könyv, nem könnyű olvasmány, s széttartóbbnak is érzem az utóbbi évek munkáinál. Valamivel kiábrándultabb is talán. Ugyanakkor számomra nagyon imponáló a szerző szinte végtelen demokratizmusa: a Zámbó Jimmy-musicalról írott kritikája és Jimmy-nekrológja kapcsán fejti ki, hogy miért ne hathatna célközönségére ugyanolyan katartikusan Jimmy, mint egy komolyzeneértőre bármely darab? „(...) hihetetlennek és hiteltelennek tartjuk mindazok katarzisát, akik egy számunkra nyomasztó művészetben ismerik fel önmagukat” (15). E demokratizmus jegyében, és persze a realizmusfogalom viszonyrendszereit tekintve került egymás mellé megannyi alkotói karakter és művészi felfogás, Beckett-től magyar naplóírókon és a Londoni Iskola festőin át a True Detective és a The Leftovers sorozatokig valamint Kentridge-ig.

Tovább

Tovább

Reichert Gábor: Megfelelési kény­szer. Politikum és esztétikum össze­füg­gései Déry Tibor ötvenes évekbeli művészetében. Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Bu­da­pest, 2018, 294 oldal, 2490 Ft

Reichert rekonstruálja a hatalmi-politikai-irodalmi közeget is, amiben a Felelet-vita lezajlott, szakaszolva, a tágan értett, különféle reflexiókat hozzákapcsolva, kontextualizálva. Nem kevésbé érdekesek persze a következmények sem, a Bálint elindul című forgatókönyv és a Simon Menyhért születése című kisregény, majd az áttekintés a szocialista szatíráról A talpsimogatóval és társaival, többek között Déry és Örkény torzóban maradt négykezes regényével (utóbbi kiadástörténeténél egészen borzongatóak a levelek, amiket Örkény Aczél Györgynek, illetve Kardos György Aczélnak írt, ezek a viszonyok és engedélyek és sunyítások).

Tovább

Tovább

Benedek Szabolcs: Kádár hét napja. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 376 oldal, 3299 Ft

Történelmi regény, ötvenhatos regény is. Nekem eszembe jutott róla Szilasi László Amíg másokkal voltunk című kisregényfüzére, mégpedig azért, mert ahogyan ott Babitsot, Jókait és Bessenyeit saját babitssága, jókaisága és bessenyeisége előtt látjuk, itt is arról lenne szó, ha sikerülne, amikor Kádár még nem a Kádár. Aztán persze meglátjuk azt is, amikor kiderül Kádár számára, hogy Kádárnak kell lennie. (Idekívánkozna a mondat, hogy: nincs más választása. Szerintem volt.)

Tovább

Antal Balázs: Vad. Szépmesterségek Alapítvány, Miskolc, 2017, 84 oldal, 2000 Ft

Nehéz lenne tagadni a rokonságot Oravecz Imre Halászóemberével, nincs is rá szükség, hiszen ugyanakkor Antal teljesen a saját útját járja. Nincs az az út, vagy inkább ösvény olyan nagyon messze Szajlától, mégsem arra visz.

Tévedés lenne viszont azt állítani, hogy egy pusztán szemlélődő, rezignált versbeszélőről van szó. Az indulat sem idegen tőle, s azt hiszem, ezek eredményezik a kötet nagy, fontos és szép verseit. Ilyen a Csodatemető és a Leltár is. Az Öregember-versek sajátos empátiával szólnak mindazokról, akik nem akartak meghalni, és akiket mindannyian ismerünk.

Tovább

Borda Réka: Hoax. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 84 oldal, 1495 Ft

A könyv mottója (ami egy Index-cikk címéből lett kölcsönözve) rögtön a kötetegész fontos alapmotívumát vázolja vagy inkább vetíti fel: a hologramot. A látható világunk mint hologram, az életünk mint hologram, illetőleg talán a legfontosabban és legérzékletesebben: az emlékezet mint hologram. Több vers foglalkozik a kérdéssel, szerintem valójában az egész kötet is. A valóságos terek között sétáló, meg nem fogható alakok, a látszólag a helyükön lévő, testtelen tárgyak, a semmit kitöltő puszta ornamentika (például: Horror vacui, 40.).

Tovább

Ha a barátom most mondaná, hogy nemigen talál Nagy Lászlóban egy beleolvasás kapcsán izgalmat, akkor azt felelném, hogy azokat a fajta poétikai és nyelvfilozófiai kérdésfeltevéseket, amiket feltételezem keresett a versekben, hiába kereste. De van ott csaknem végtelen számú más dolog. Most azt javasolnám neki, hogy figyeljen például a poszthumán, állat-emberi, gép-emberi és egyéb problémákra, hogy nézzen a mitologikus-ideologikus és képviseleti közmegegyezés mögé.

Amilyen legendás a portréfilm, olyan sokat idézett annak vége is.

„(…) A jövőben az emberen változtatni lehet művi úton, tehát lehet csinálni szorgalmas, szelíd és egyéb embereket. A kérdés csak az, nem változik-e meg úgy az ember, hogy már nem ember többé, hogy ama megírt, jósolt, szinte naponta elmondott örök béke, harmónia, boldogság elfogadja-e ezeket a teremtményeket, lényeket, alkalmasak lesznek-e erre az édenre? (…)

K. I.: Tegyük fel – amiről itt beszélgettünk, elmondtad itt a gondolataidat – ez a film megmarad. Mit üzensz azoknak, akik száz vagy ötszáz év múlva ülnek szembe veled?

N. L.: Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenek: csak ennyit tehettem értük.”

Tovább

G. István László: Nem követtem el. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 88 oldal, 1990 Ft

Kandi mindenesetre nárcisztikus, önmarcangoló, érzésem szerint közeli rokona lehet Marno János Nárciszának (legeklatánsabban talán a kilencedik védőbeszéd világít erre rá, de az egész kötet is). Viszont ezzel együtt sem szimpatikus figura. Inkább idegesítő, szenvelgő, elviselhetetlen alak, kifacsarintott szavakkal és szóbokrokkal körülírva. A versbeszélő asszociatívan fon tovább valamilyen fonalat, ami néha ötletes és bravúros, néha pedig érdektelen, s ilyenkor menetrendszerűen érkezik az önreflexió és/vagy panasz, hogy mindez érdektelen.

Tovább

Ferencz Mónika: Hátam mögött dél. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 76 oldal, 1495 Ft

Az ismert természetismereti mondóka első két sora keretezi a kötetet, s a záróvers lett egyben a kötet címadó verse is. A ciklusok pedig: Észak, Délkelet, Nyugat, Északnyugat, Dél. Nincs szabályosan bejárható kör, csak a pólus van, amely vonz: tekintetet, iránytűt, szívet és a szívben vagy annak helyén valami meghatározhatatlant.

Tovább

Ketten egy új könyvről - Király István: Napló 1956–1989. Szerkesztette Soltész Márton. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 1050 oldal, 9990 Ft

A napló, amikor nem újságcikkek, különféle bizottsági ülések és tanszéki értekezletek, hatalmi pletykák leírásában, vagy a látott filmek és színházi előadások lajstromozásában merül ki, tartogat emlékezetes, kiugró részeket, ilyen például a Kádárnál tett látogatás szociológusi szorgalmú rögzítése (289-299.), vagy a Földközi-tengeren tett hajóút, amikor esténként Adyról gondolkozik 1974-ben, illetve ilyenek azok a részek, amelyek egyfajta sajátos konstellációként egybeolvasási lehetőséget kínálnak Karinthy Ferenc, Fodor András vagy Illyés Gyula naplójával. És ilyen a napló vége is, az 1988-as május elseje, a maga paródiába fordult felvonulásával, az egész nyolcvanas évek vége, ahogy a burokba tompán hallatszik csak be a rendszer vonagló kínszenvedése, majd egyre élesebben; s ezzel összefüggésben a nagybeteg ember szenvtelensége, ahogy pontosan látja, hogy vége van: a rákkezelés mellékhatásaként az egyre sűrűbb hányások. Minden testek és minden rendszerek útjai.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020