Báron György

(Rolling Thunder Revue. Amerikai film. Rendező: Martin Scorsese. Főszereplő: Bob Dylan. A Netflix bemutatója.)

Nagy film sejlik fel e kép mögött. Egy nemzedék története, vele a modern Amerika történelme. Martin Scorsese két éve megcsinálta ezt a filmet. Nem kellett hozzá sokkal több, mint hogy levegye a polcról Dylan 1975–76-os Rolling Thunder Revue-turnéjának tekercseit – amelyekből 1978-ban az énekes már rendezett egy négyórás kísérleti mozit (Renaldo and Clara) –, s az anyagból összevágja, részben újraforgassa lenyűgöző ál-, fél és egész dokumentumfilmjét.

Tovább

(Gunda. Norvég–amerikai dokumentumfilm. Rendező: Viktor Koszakovszkij.)

A forgalmazó leírásában azt olvassuk, hogy a mű „súlyos morális kérdéseket vet fel”, Gunda „pusztán azért született meg, hogy beteljesítse azt a sorsot, amit az emberi civilizáció szánt neki: utódokat szüljön, majd élelemként szolgáljon”. Nos, ez utóbbinak nyoma sincs a vásznon. Ha a rendező erről akart volna filmet forgatni, akkor tudatja velünk, akár egy filmvégi felirattal csupán, mi történt hőseivel. Nem véletlenül nem tette. Ha ilyesféle mozit szándékozott volna készíteni, akkor nem egy boldogan, szabadon, önállóan élő malaccsaládot mutat be, hanem sertéstelepet, húsgyárat, vágóhidat. Nem kétséges, hogy utóbbi filmek, amelyekből tömérdek készült, is lehetnek fontosak és hasznosak. Ám Koszakovszkij másról, lényegesebb kérdésről beszél: a létezés metafizikájáról.

Tovább

(Born in Auschwitz. Magyar dokumentumfilm. Rendező-operatőr: Cseke Eszter–S. Takács András. Spektrum Tv, jan. 27., jan. 31.)

Angéla ma Montrealban él, anya és többszörös nagymama. Bár Auschwitzról aligha lehetett személyes tapasztalata, túlélőnek mondja magát, miként annak tartja magát Kati, a lánya is. Az unokák talán már nem. Kérdés, a negyedik generáció, a dédunokáké, mit kezd a rémmesék világába hulló régmúlttal. Róluk, a túlélőkről s leszármazottaikról szól az On the Spot szerzőpárosa, Cseke Eszter és S. Takács András egészestés dokumentumfilmje, a Born in Auschwitz.

Tovább

(Pieces of a Woman. Amerikai–kanadai–magyar film. Rendező: Mundruczó Kornél, forgatókönyvíró: Wéber Kata. A Netflix bemutatója.)

Nem vitás, Mundruczó Kornél és Wéber Kata profi stábbal kisujjból is kiráz egy nézhető, épkézláb hollywoodi sikerfilmet (ez sem kis dolog), ám az első másfél órával magasra, sokkal magasabbra tették a mércét.

Tovább

(Mank. Amerikai film. Rendező: David Fincher. A Netflix bemutatója.)

Nem tudni, Fincher miért vélte jó ötletnek a lejárt lemezt újra feltenni. Önmagában nem elvetendő gondolat filmet készíteni a háttérbe szorult Mankról, akinek a neve, miután kikövetelte, Wellesé mellett ragyog az Aranypolgár főcímén, s az Oscar-díjon is osztoztak. Salieri-sztori ez, a nagyság mellett árnyékba került tehetséges emberről, az örök másodikról, aki meghasonlik, s az önpusztításba menekül. Peter Shaffer hasonlóból fabrikált ügyes sikerdarabot. Remek film készülhetett volna Mank sorsából is.

Tovább

Tovább

(Fákról beszélgetni. Francia–szudáni–német–csádi–katari–egyesült arab emírségeki dokumentumfilm. Író-rendező: Suhaib Gasmelbari. A Verzió Filmfesztivál bemutatója.)   

Gasmelbari egész estés dokumentumfilmje, amelyet a tavalyi Berlinalén mutattak be, majd végignyerte a világ fesztiváljait, óda a mozihoz. Hősei számára a filmkészítés, a mozizás a szabadság terepe a zsarnokság nyomasztó évtizedeiben. Ezért nem adják fel egy életen át.

Tovább

Tovább

Tovább

(Magdolna. Magyar játékfilm. Forgatókönyvíró–rendező: Buvári Tamás. Operatőr: Tóth Zsolt.)

Jobb mozisorsot érdemelne a Magdolna, mert szép film. A szépet a szó konkrét értelmében értve: régen láttunk olyan gondosan megkomponált, mívesen megformált képsorokat, mint a nagyon tehetséges operatőr, Tóth Zsolt felvételei. Nem akarom ezzel kisebbíteni a rendező, Buvári Tamás szerepét, elvégre egy ennyire céltudatos esztétikai elképzelést tükröző mű nem kizárólag a fotográfus érdeme, még ha a dicséretből ezúttal jóval több illeti is, mint a szokványrecenziók végén megszokott üres fordulatok.

Tovább

(Történetek a végtelenségről. Svéd–német–norvég–francia film. Forgatókönyvíró–rendező: Roy Andersson.)

Egy-egy újabb Andersson-mű premierje mindig ünnepi pillanata a modern filmművészetnek, s ez, amióta az aranykor klasszikusai elmentek, kevesekről mondható el. Miként az is, hogy bármely munkájára egyetlen képkockáról tévedhetetlenül ráismerünk. Andersson filmnyelve páratlanul egyedi, erős és utánozhatatlan.

Tovább

Tovább

(Nincs gonosz. Német–iráni–cseh film. Rendező–forgatókönyvíró: Mohammad Raszulof.)   

Nincs gonosz – mondja a film címével az iráni rendező. Nem az ember megátalkodott, hanem a rendszer, amely a rosszra kényszeríti. De ez így túl egyszerű volna. A tükörszerkesztésű négy történetben az első és a harmadik mese főszereplője öl, még ha legális módon teszi is, míg a másodiké és a negyediké a morális parancsot fontosabbnak tartja a jogi kötelességnél. Raszulof azt állítja, ugyan nincs gonosz, de léteznek gonosztettek, s embertársaink, akik azokat elkövetik. Mindig van választás.

Tovább

 (Visszatérés Epipóba. Magyar dokumentumfilm. Rendező: Oláh Judit.)

Oláh Judit, a Visszatérés Epipóba rendezője gyerekként maga is e miniállam polgára volt. Afféle osztálytalálkozóra hívja volt társait, akik közösen emlékeznek vissza, rakják össze a memória töredékes mozaikkockáiból az idő megfakította képet. Nem könnyű a múltidézés, elvégre jó néhányuknak nem csak a táborbéli anomáliákra kell visszaemlékeznie, hanem a Tanár Úr lakásán történt konkrét abúzusokra is.

Tovább

(Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy. Francia–olasz film. Rendező: Roman Polanski.)

Annak ellenére, hogy Polanski folyvást hangsúlyozza, mennyire fontos neki a téma, a végeredmény a legkevésbé sem személyes. Hiányzik belőle mind a szenvedély, mind az eredeti megközelítés. A két és fél órás mű tempója lassú, gyönyörködteti a szemet, ám szellemi izgalmat annak, aki ismeri a történetet, nem kínál.

Tovább

Tovább

(Az igazság. Francia–japán film. Rendező: Koreeda Hirokazu.)

Valódi jutalomjáték ez a hatvanas-hetvenes évek antiszexszimbólumának, a megközelíthetetlenül hűvös, gyönyörű Deneuve-nek. Érezhetően annak szánták, s hogy gyengére sikerült, abban csak részben a főszereplő a ludas. Ő is, persze, elvégre fénykorában sem gazdag, árnyalt színészi eszköztárával, hanem lenyűgöző megjelenésével hatott a vásznon. Erős kisugárzása volt, különösen, amikor riasztóan jéghideg szőkéket alakított, Buñuelnél, Polanskinál. Ám a varázs az idővel megtört. A matrónakorba ért Deneuve ebben a filmben nem nyújt többet egy igyekvő vidéki epizódistánál.

Tovább

(Pesti balhé. Magyar film. Rendező: Lóth Balázs.)

A jószerivel elérhetetlen nulla fok – amit a magyar film az utóbbi években már többször megközelített – most a maga vegytiszta formájában ragyog fel előttünk. A neve: Pesti balhé. Ideális demonstrációs anyag igényesebb filmiskoláknak: mit és hogyan nem szabad csinálni. Száz perc, amelyben egyetlen értékelhető pillanat sincs, még véletlenül sem. Lóth Balázs rendező-forgatókönyvíró olyan tévedhetetlen kézzel képes rontani, ami már szinte tudás. Ritka képesség ez is.

Tovább

(A hazugság színe. Angol–olasz film. Rendező: Giuseppe Capotondi.)

Megjelenik a házigazda, Mick Jagger, s lazán lejátssza a két ígéretes fiatal színészt. A rocklegenda tucatnyi játékfilmben szerepelt már (a nagyszámú dokumentumfilmről nem beszélve), ám azok elsősorban az ikonikus Jagger-figurára építettek: a kamaszosan karcsú férfialakra, a lazán lebbenő félhosszú hajjal, ami a sztár vizuális névjegyévé vált az évtizedek során. Aztán, ahogy a rockikon idősödött, az arca és a játéka lett érdekes. Hetvenhét éves korára már nemcsak lehet, hanem érdemes is közeliket adni róla. Rovátkolt, érett fizimiskája önmaga nagy történet, a mimikája és a gesztusrendszere lenyűgöző. Egyszerre okos, cinikus és sátáni, kifinomult és romlott.

Tovább

(A terápia. Francia film. Rendező: Guillaume Nicloux.)

Ezúttal is az önmagát alakító Michel Houellebecq a főhős, aki bevonul egy luxusgyógyintézetbe regenerálódni, hogy megszabaduljon a depressziójától, a piálástól és a láncdohányzástól. Nem könnyű ez egy olyan életunt, cinikus hedonistának, mint a Goncourt-díjas író, akinek már csak a vörösbor és a cigi meg a hajdani fergeteges – s írásaiban igencsak érzékletesen ábrázolt – szeretkezések emléke okoz örömöt. 

Tovább
Élet és Irodalom 2021