Benedek Szabolcs

Sharon Guskin: A felejtés ideje
Sarah Perry: Az Essexi Kígyó
Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Arundhati Roy: A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma

Tovább

Ketten egy új könyvről - Konrád György: Falevelek szélben (Ásatás 1.) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 500 oldal, 5999 Ft

A kötet fülszövege és az ismertetők regényről beszélnek. Mi több, regényfolyamról. Hogy az hány kötetből fog állni, egyelőre nem tudni, de a sorozat címe (Ásatás) a borítón kívül a belső címoldalakon és a gerincen is hangsúlyosan, mintegy a kötetcím szerves tartozékaként szerepel, jelezve, hogy egy, a már eddig meglévőnél is nagyobb szabásúra tervezett munka első szeletét tartjuk a kezünkben. Az említett idézet az önéletrajzi regény lehetőségeiről avagy éppenséggel lehetetlenségéről szól. De ugyanerről beszél Konrád a szöveg más pontjain is, amikor a regény adta és a valós világ időnként írói eszközként alkalmazott szándékolt összemosására, más esetekben viszont önkéntelenül létrejövő összemosódására utal: „Ha egy regényírói szándék a szövegben meggyőző, mindegy, hogy miről szól, még olyan érdemtelen tárgya is lehet, mint a szerző maga. A regény nem a valóságban történik, hanem a papíron. Az önéletrajz is fikció, írója költi a halmazból, amire önkényesen emlékszik.” Vagyis az életrajz lehet regényes, ám a regény mégse lesz a szó szoros értelmében véve életrajz, lévén, hogy az író saját akarata és képességei szerint mond el vagy éppenséggel nem mond el történéseket.

Tovább

Éjszaka megszólal a kaputelefon. Mások föltehetően inkább késő estét mondanának, mert amikor álomból fölriadva legelőször is az ágy melletti óra vöröslő számjegyeire nézek, hirtelen fölvert tudattal konstatálom, hogy még nincsen éjfél – de mindegy, én korán fekszem, nekem ez már éjszaka, és ilyenkor csöngetésre ébredni nem jót jelent. Máskor se jó persze, ha kéretlenül fölverik az embert, ám a kései hívások többnyire bajról tudósítanak: valaki megbetegedett, valaki balesetezett, valami történt. A csengő visítása százas szögként nyomakodik a fejembe, mégis beletelik néhány nyögvenyelős másodpercbe, mire konstatálom, hogy a hang honnét ered. Azt a tényt, hogy pillanatnyi vélekedésemmel szemben nem a mobiltelefon szólalt meg, tulajdonképpen biztatónak is mondhatnám – ezek szerint nem a gyerekekkel történt baj, nem a volt feleségem akar valamit számon kérni, és talán a szüleim is nyugodtan alszanak. Akkor viszont ki a fene az?

Tovább

Radoslav Petkovic: A halál tökéletes emlékezete
Ian McGuire: Északi vizeken
John Williams: Butcher’s Crossing
Kim Stanley Robinson: New York 2140

Tovább

Vörös István: Thomas Mann kabátja. Noran Libro Kiadó, 2017, 248 oldal, 2800 Ft

Vörös István alternatív múltat épít. Például IV. Napóleon valóban élt, csak máskor és másféle életet. A regényben Thomas Mann még A varázshegyen dolgozik, amely 1924-ben jelent meg először, a bakonymérői vásáron viszont már pengővel fizetnek, amit 1926-ban vezettek be Magyarországon – azt meg persze Thomas Mann-nak nem kellett tudnia, hogy akkortájt Kafka Prága helyett inkább már szanatóriumokban tartózkodott. Vörös regényében magától értetődően keveredik a valóság és a képzelet, és ugyanezzel a természetességgel, egymást erősítő történetvariánsként kapaszkodik egymásba a müncheni és bakonymérői helyszín, valamint a misztikumokba kalauzoló harmadik regénysík, az elefántok világa (ami kapcsán az embernek óhatatlanul is egy újabb irodalmi analógia, Jean de Brunhoff Babar-sorozata jut az eszébe).

Tovább

Adott egy város, amelyet délről a tenger határol, északról és keletről szorosan körülfogja Horvátország – a szomszédos, már horvát közigazgatás alatt álló Sušakot pusztán egy keskeny folyó, a Fiumara (horvátul: Rjeҫina) választja el –, nyugati peremén pedig már az osztrák határ húzódik. A kedvelt nyaralóhely, Abbázia (ma Opatija) az Isztriai-félsziget többi részével egyetemben Ausztriához tartozott, de hogy a politikai határok mennyire nem követték a földrajziakat, azt jelzi például, hogy a Sušaktól keletre eső Szádrév (ma Bakar) szintén a magyar tengermellék része volt. Természetesen a Monarchián belüli határok javarészt képletesen voltak értendők, mert miközben a Fiumara, illetve Rjeҫina fölött átívelő híd egyik végén ott lengett a magyar, másik végén a horvát lobogó, Abbázia és Fiume között közvetlen villamosjárat közlekedett. (Nem nehéz észrevenni, hogy a folyóról kapta a város mind eredeti olasz, mind későbbi horvát nevét.)

Tovább

Arra ébredt, hogy Zigonic a vállát rázza.

– Ébredjen, Kádár elvtárs. A szülővárosában vagyunk.

Kádár zavartan föltápászkodott. Az autóbusz egy keskeny belvárosi utcában parkolt, orrával az emelkedő irányába. Balkéz felől hatalmas épület látszott, amelynek földszinti rácsos ablakai azt sejttették, hogy börtönnel összekötött bíróság lehet. Ezt erősítette meg a Monarchia korát idéző homlokzatán lengedező piros–fehér–kék sávos, vörös csillagos jugoszláv lobogó is. Jobbra viszont egy ligetecske terült el, Kádárnak fogalma se volt, milyen fákkal, de az látható volt, hogy bár már az október közepén is túl voltak, nem veszítettek el dús lombkoronájukat.

A ligeten keresztül fölfelé kellett kapaszkodni, a fák közé. Kádár azt remélte, hogy a lenti házak között kitekintve megláthatja a tengert. Ám az egyelőre elbújt előle. Zigonic ellenben a liget közepén egy kúriaszerű épülethez vezette. El is mondta, mit kell tudni róla:

– Ez itt Habsburg József főherceg hajdani villája. A liget pedig az ő arborétumának a maradéka. A főherceg bolondult a növényekért. Az idős rijekaiak közül sokan még emlékeznek rá – Kádárra nézett, mintha amaz is idős rijekai lenne, vagy mintha neki is tudnia kellene erről, majd mondta tovább: – Manapság a városi levéltár működik az épületben. Igyekezzünk, várnak bennünket.

A bejáratnál egy nyúlánk, szőke hajú ifjú hölgy fogadta őket, egy vele egykorúnak látszó, keskeny bajszot viselő fiatalember társaságában. Miután szívélyesen üdvözölték egymást, a hölgy egy mappát nyújtott át a bajszosnak, aki azt rögtön továbbadta Zigonicnak. Amaz fölnyitotta a fedelet, és a mappát Kádár elé tolta:

– Nézze csak, Kádár elvtárs, mit kotortak elő szívós munkával a levéltár mélyéről az elvtársak. Ez itt a maga születési bizonyítványa.

Tovább

Szélesi Sándor: Pokolhurok. Pergamon Kiadó, Budapest, 2016. 256 oldal,3490 Ft

Tovább

Bitó László: Newton kutyája. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2016. 208 oldal, 2800 Ft

Tovább

Vathy Zsuzsa: Ki nevet a végén? Helikon Kiadó, Budapest, 2016. 492 oldal,2999 Ft

Tovább

Tovább

Voltak olyan hazánkfiai is, akik élőben látták a Beatlest. A szerencsés kevesek közé tartozik Esterházy Péter, aki 16 évesen, egy németországi rokonlátogatás alkalmával eljutott az együttes 1966. június 25-ei, esseni koncertjére, amellyel kapcsolatban évtizedekkel később azt mondta Vámos Miklósnak az Alexandra Pódium színpadán: „annyira fantasztikus volt, nem földi dimenziókban mozgott. Itthon is sokat hallgattam őket. (…) Az angol műveltségem innen van, a Beatlesből, meg a matematikai szakszövegekből.” (Esterházy Pápai vizeken ne kalózkodj! című kötetében szerepel egy John Lennon emlékére címet viselő novella. A könyv három évvel Lennon halála előtt jelent meg.)

Tovább

Tovább

Tovább

Bíró Szabolcs: Anjouk I.

 

Hartay Csaba: Nem boci!

 

Pacskovszky József–Pacskovszky Zsolt: Nő kutyával és holddal

 

Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Tovább

Tovább

Horváth Péter: Öl. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2015. 264 oldal, 3600 Ft

Tovább

Ketten egy új könyvről - Háy János: Hozott lélek. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015. 384 oldal, 3490 Ft

Tovább

Tovább

Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Daniel Banulescu: Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk!

Fabian Lenk: A berni csoda

Reza Aslan: A zelóta

Tovább
Élet és Irodalom 2021