Eötvös Károly azt üzente
Majtényi László–Zsugyó Virág (szerk.): Harcz az alkotmányért. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 288 oldal, 3500 Ft
A jogállam pusztulása, hogy ezúttal recenzens is a kötet I. fejezetének címét használja, 2013 március 25-étől fogva lényegében befejezettnek tekinthető. Annak ellenére így van ez, hogy a kötetben már nem tárgyalt ügyek – ilyen az Alaptörvény tavalyi, hetedik módosítása –, kétségtelenül további rombolással jártak. Ezek a változások azonban nem hoztak szemléletbéli fordulatot, csak éltek a hat évvel ezelőtt „alkotmányos rangra” emelt jogfosztás eszközével.
Isten hírével
Kezdő miniszternek, mielőtt munkába áll, tanácsos alaposan tanulmányoznia a gondjaira bízott tárca feladatait. A kormánytagok teendőit fölsoroló 94/2018. (V.22.) Korm. rendelet 112.§-a egyebek között előírja, hogy „a miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében belföldön és külföldön tájékoztatást nyújt a magyar alkotmányosság, a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok érvényre jutásáról”. Az idézett rendelkezés megtévesztő lehet, amennyiben azt sugallja: a miniszteri tájékoztatás jellemzően valami pozitívról, az alkotmányosság, a jogállamiság „érvényre jutásáról” szól.
Kiváltságosok a járdán
Nincs nyomor, nincsenek hajléktalanok! – mutat körbe az országon a kormány. És valóban: a járdán, az aluljáróban a hajléktalanok helyén megannyi elkövető (bűnismétlő tettes) fekszik.