Gergely Ágnes: Még egyszer Firenzébe. Kalligram Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 56 oldal, 2800 Ft

Harminchárom vers: mágikus szám, egyes számítások szerint Dávid ennyi évig uralkodott Jeruzsálemben, a Genezisben állítólag harmincháromszor említik az Urat, ez Krisztus megfeszítésének éve, a dantei háromosztatú kozmoszleírás költői mértékegysége. Gergely Ágnes dantei száma az infernális földi világ költői térképészetére látszik utalni. Első versem című szövege egy tizenkét éves kori, kegyetlen strófával indul, mely a traumaköltészet tartományait nyitja meg: a puskatussal fejbe vágott férfi képe meghatározó allegóriává növi ki magát („minden férfit hozzá mérek / minden folyót a vérhez”): a legkisebb jel is ehhez az ősélményhez viszonyítva telítődik jelentéssel. Nincs mesevilág vagy gyermeki idill, csak a létkörnyezet „kiütései”, ahogy az agresszió puskatusa le-lesújt, s ahogy a „kifosztásban” megmaradt én, a túlélő emlékezni képes, illetve ahogy kénytelen gondoskodni mások emlékeiről is.

Pintér Tibor: A harmónia tébolya. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 215 oldal, 2990 Ft

A regény két síkon játszódik: a jelenben egy rejtélyes tárgy megtalálása nyomozást indít el, a múltban pedig egy megszállott koperi kollégium zenetanára mesterkedik azon, hogy egyik tanítványát kasztrált énekessztárrá nevelje, sőt, hogy tudományosan is megfejtse az isteni hang titkát.  A modern kor „tudatlanságából” és a barokk jelen életviteléből szépen fokozott, szinte érzékien izzó feszültség keletkezik. Rejtvény rejtvény hátán, megfejtés generál megfejtést: nem elég egy-egy régi könyv, irat adatát hasznosítani, magát a pazarul leírt könyvtárat is meg kell fejteni. A barokk allegorizmus tébolyába bele kell kicsit őrülni. „Aki polcnyi mennyiségben fogyasztja a barokk harapnivalókat, az egy idő után maga is tud főzni az alapanyagokból” – hangzik el a regény egy hangsúlyos pontján, s nem ok nélkül. Remek írói fogás például, ahogy két korban is megcsodálják ugyanazt a Carpaccio-képet, s szinte ugyanazt látják meg benne. A barokk fénykultusz és árnyékontraszt játéktere legalább olyan fontossá válik, mint a barokk igényekhez igazított mitológiai sztereotípiák.

Lesi Zoltán: Magasugrás
Keresztesi József: Inverz Ophelia
Várady Szabolcs: De mennyire
Tomaji Attila: Pentimento

Útinaplók – Tematikus próza-összeállítás

Pontos és szubjektív történetek útközben. Bozsik Péter Kubája és Csehy Zoltán svájci töredékei

S. meséli, milyen rémült lett, amikor gázálarcot talált a szobája egyik zugában. (Az enyémben is van.) U. viszont halvérű komolysággal magyarázta el, hogy fel kell készülni mindenre, az esetleges légi csapásra, nukleáris katasztrófára, minden svájcinak van ilyen, sőt óvóhelye is, Svájc egy hatalmas erőd, egy óriási védmű. Svájc, a békés, extravagáns racionalizmussal készül a háborúra, valószínűleg ezért ússza meg évszázadok óta. Rengeteg katonát látni: vidám egyenruhások hatalmas pakkokkal, sőt egészen konkrét fegyverekkel. Minden svájci férfi 260 napot köteles szolgálatban tölteni huszas–harmincas éveiben, saját időbeosztás szerint. Közben fizetése nyolcvan százalékét kapja. Plusz hazakap két egyenruhát, és a saját fegyverét is megtarthatja. Minden svájci házban fegyverek lapulnak. S. Boszniában élt, a háború hosszúra nyúlt árnyékában: szerinte a háborúra nem lehet felkészülni.

Az ÉS könyve márciusban – Szilágyi János György: Örvények fölé épülő harmónia. Interjúk, dokumentumok, levelek I–II., Összeállította és a jegyzeteket írta Komoróczy Géza. Gondolat Kiadó–Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2018, 513+830 oldal, 10 000 Ft

Az Örvények fölé épülő harmónia című, a görög vázák színeiben ragyogó két kötet Komoróczy Géza összeállításában és elképesztően gazdag jegyzeteivel jelent meg (és itt nem pusztán a világos tényekre, de a hangulatokra, humorérzékre, ötletes kommentárokra is gondolni kell). Az első könyv interjúkat és úgynevezett tanúságtételeket tartalmaz, a második 830 oldalnyi levelet. Ez a magánlevelezést felölelő (dokumentumokkal, képeslapokkal, kitépett noteszlapokkal dúsított) anyag fantasztikus bázisa a háttérhálózatoknak, az öntudatra ébredő diák, az egyetemista, a munkaszolgálatos, a hadifogoly, végül pedig a kutató, műfordító, közéleti ember, a zene- és művészetrajongó, a kortárs irodalom eseményeire élénken reagáló huszadik századi értelmiségi sorsának. Az érzékenységeiben felsejlő korrajz hitelessége ellenőrizhető az első kötet minden egyes sorában.

Vajna Ádám: Oda. Scolar Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 78 oldal, 1495 Ft

Vajna Ádám első kötetében látszatra az abszurd, a groteszk költészet és a neovavantgárd megújuló, átstrukturált öröksége ficánkol: ami végül kiformálódik, az egy autentikus, széles skálán tisztán csengő hang, mely amellett, hogy elszórakoztat, megtanít a sorok közt is olvasni. Vajna nem akar intertextualitással bűvészkedő átváltozóművész lenni: a vágáns, infantilizmusba hajló, keserűen férfias humor egy végtelenül természetes válfaját kísérletezte ki, egy olyan versnyelvet, mely képes ugyan integrálni a hagyományt, sőt szinte kérkedve henceg a „felületességével”, de a destrukció mögé máris konstruktív, erős, új szemantikai hálózatot telepít. Nem egy szövegből Ladik Katalin verstechnikájának maszkulin változatát vélem kihallani. De ez a mellékzönge csak ügyetlen segédeszköz a betájoláshoz.

Anne Carson: Vörös önéletrajza
Áfra János: Rítus
Pásztor Béla összes verse
Lesi Zoltán–Ricardo Portilho Mattos: Magasugrás

Háy János: Az öregtó felé
Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba
Závada Péter: Roncs szélárnyékban
Szerdai Szalon (2012–2017), antológia

Faludy György: Versek 1926–1956. Versek 1956–2006., Alexandra Kiadó, Pécs, 2016, 510 + 522 oldal, 3999 + 3999 Ft

Csiszár Gábor hat év után újrarendezte Faludy költői életművét, s a fülszöveg szerint a két hatalmas kötet tartalmazza a ma összes hozzáférhető Faludy-költeményt. Bámulatos teljesítmény, hatalmas ívű életmű bontakozik ki. Faludyban mintha négy-öt költőkarakter is megférne, a villoni vágánstól kezdődően („S F. Gy. megjárta így a fél világot”) a kosztolányisan kifinomult, keleti fűszerekkel bódító nyugatos ínyencen („kakukkfűszag, kabáton, mentén, / és menta, mely kisért, ha mentem”), a meghurcolt, rőt allegóriákban megszólaló politikai fogoly-krónikáson („cellám falán akasztófát látok”), a számkivetettség melankóliáját a pillanat érzékiségének varázsával ötvöző anekdotizáló verselőn („csak egyszer utaztam így a kéj izzadt lován”) és a lírai naplót vezető közéleti publicistán („mikrohullám, e-mail meg hitelkártya”) át egészen a hatalmas és  a magyar lírában alig feltérképezett érzelmeket mozgató szerelmi költő (itt elsősorban az Eric Johnson- ihlette szonettekre gondolok, melyek a Shakespeare, Michelangelo és Lorca nevével fémjelezhető hagyomány toposzaira is rájátszanak)  hermészi profiljáig.

Vihar Béla: Tiborc és Ahasvér. Versek, prózák, emlékek, Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2017, 524 oldal, 3900 Ft

A könyv azonban elsősorban irodalmi csemegéi miatt érdekes: Vihar korai avantgárd lírája mintha valamiféle kompromisszumos nyelvet találna Füst Milán arisztokratikusan kothurnuszos és Kassák mezítlábasan szocialista szabadversnyelve között, s e tekintetben kivált az első kötet érdekes. Az összeállítás igazi ínyencsége a szovjet-jiddis költészet antológiája, s most láthatjuk együtt Vihar kisprózáit is. 1949 után költői, irodalmi tevékenysége 1956-ig szünetelt: ekkor készült el a másik legismertebb Vihar-vers, a holokausztélményt feldolgozó, Az Isten halála című megrázó opusz, mely a korábbihoz képest egy viszonylag egyszerűsített költői nyelven számolja fel a messianisztikus narratívát.

Gergely Ágnes: Viharkabát. Euró­pa Könyvkiadó, Budapest, 2016. 156 oldal, 2790 Ft

Gergely Ágnes sose volt hivalkodó, forrófejű, narcisztikus költő. A magyar líra egyik legkarakteresebb és legkiegyensúlyozottabb versnyelve az övé: versei olyan természetességgel formálódnak, mint a természeti képződmények, intellektuális telítettségükből pedig az antik szerzők nem ünnepélyes-patetikus, hanem köznapi bölcsességének ereje sugárzik. Verseinek jelentékeny része identitásköltészet: a folyamatos közöttiség (e szimbolikus vihar) alakzatainak újra meg újra megkísérelt megfogalmazása.

Két évszázad magyar–zsidó költészete. I. Kivirágzás – 1840–1919. Szerkesztette Kőbányai János. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2015. 824 oldal, 8400 Ft

A kisebbségi, tematikus, illetve más részhalmaz-diskurzusok jelentősége elvitathatatlan mind az egész, az egyetemes megismerésében, mind az adott részterület önértelmezésének, viszonyrendszerének feltérképezésében. A metszet (esetünkben a zsidó–magyar) kipreparálása épp ezért egyszerre hálás és hálátlan feladat: hálás, mert újat hoz a megismerésben, hálátlan, mert külső, avatatlan szemmel nézve szabdalásnak, csonkolásnak, hentesmunkának tűnhet. A hálátlanság azonban bevállalandó, hiszen eleve csak annak a naiv optikai trükknek köszönhetően merül fel, mintha megragadható lenne az „egész”.

Gilles Deleuze: Francis Bacon

Esterházy Péter–Szüts Miklós: A bűnös

Kolozsváry Marianna (szerk.): A múlt szabadsága

Szilágyi Ákos: Ká és Bá