„Talán Csernobil volt a Szovjetunió öt évvel később bekövetkezett összeomlásának igazi kiváltó oka. A katasztrófa igazi fordulópontnak bizonyult: volt egy, a szerencsétlenséget megelőző korszak, és volt egy, ettől teljes mértékben eltérő korszak a katasztrófa után.” Ezeket a mondatokat nem londoni elemzők, nem a Fehér Ház agytrösztjének emberei, nem nyugati politológusok, hanem Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának korabeli főtitkára válaszolta 2006-ban a Le Figaro című francia lap újságírójának kérdésére. Amikor fordulópontról beszél, akkor elsősorban nem a pusztító katasztrófa mértékére utal, hanem arra a kommunikációs csődre, amely az ország vezetésének végleges és jóvátehetetlen hitelvesztését okozta.

Bár összességében a Fidesz kapta a legtöbb a szavazatot október 13‑án, az önkormányzati választások egyértelmű győztese mégis az ellenzéki összefogás. Nemcsak azért, mert a fővároson kívül a megyei jogú városok csaknem felében, a 10 000 lakos feletti települések negyedében győztek az összefogás jelöltjei, hanem mert ahol kormánypárti győzelem született, a közgyűlésben megnövekedett arányukkal ez ellenzéki képviselők – a korábbi asszisztáló szerepkörből kikerülve – immár tényleges ellensúlyt jelentenek a kormánypárti többséggel szemben. Az egyetlen területet, ahol a Fidesz–KDNP elsöprő fölénnyel győzött, a megyei közgyűlések jelentik, amelyeket azonban az elmúlt kilenc év centralizálási tébolyában a Fidesz lényegében teljesen kiürített, forrásaitól, döntési jogköreitől teljesen megfosztott.

Csillag István: Háttal a holnapnak – Jóllakni ma, elfogyni holnap. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 272 oldal, 2850 Ft

Érdekes és fontos történelemi, irodalmi metaforával magyarázza állítását, amely szerint a zsarnokok – így Orbán is – mindig félnek. Csillag szerint Orbán nem attól fél, hogy eljön az idő, amikor a társadalom fellázad a zsarnok ellen, mert megelégeli az elnyomást, a kifosztást, a szervezett rablást, hanem attól, hogy egyszer csak nálunk is jön egy Churchill, aki szembeszállva a mainstreammel úgy dönt, hogy semmiféle kompromisszumot nem köt a zsarnokkal, és akár egyedül is szembeszáll vele. Ahogyan Churchill szembeszállt a Hitlerrel kiegyező összes európai ország vezetőjével, akik egyre több árulást követtek el: beáldozták Lengyelországot, odadobták neki Csehszlovákiát, fél Franciaországot, mert azt hitték, hogy ezzel csillapíthatják étvágyát, amely azonban ettől csak nőttön nőtt. Egyedül Churchill volt az, aki nem alkudozott a gonosszal, és ez erőt és bátorságot adott a többi németellenes politikusnak is. És az idő Churchillt igazolta.

1998. december 21-én, a Fidesz első uralkodásának első évében, a Napi Magyarország nevű, korabeli Fidesz-propagandalap főszerkesztője személyem és családom gyalázásnak szentelte az aznapi vezércikket (Eösszeköt, ami eösszeköt: a krokodilbőr, 1998. 12. 21). A gyalázkodás apropóját az adta, hogy néhány héttel korábban az Élet és Irodalomban megjelent egy írásom (Médiabuldózer, 1998. 12. 18.), amelyben a kormány médiapolitikáját kritizálva többek között szóvá tettem, hogy a rendkívül alacsony olvasottságú kormánylaphoz, a Napi Magyarországhoz, számolatlanul dőlnek az állami reklámmegrendelések. Merthogy a Fidesz-kormány már akkor is közpénzekből finanszírozta saját propagandamédiáját. A Napi Magyarországban megjelent írás vezérmotívuma valami olyasmi volt, hogyha valakinek – adott esetben nekem -–az apja „megcsókolta volna mindenkinek”, és „csak négy (valójában öt) év börtönbüntetést kapott egy olyan koncepciós perben, amelyben másokat felakasztottak”, és most „más bugyellárisából” – történetesen Soros Györgyéből – osztogat pénzeket, akkor az a valaki „maradjon csendbe”, „szégyellje magát”, ne kifogásolja, hogy a kormány mire költi a köz pénzét. A konklúzió pedig abban állt, hogy én – e sötét pedigré ellenére – azért kritizálom a regnáló hatalom működését, mert olyan vastag a bőr a képemen, mint a krokodilé, amelyből pedig közismerten cipőt készítenek. S minthogy a keresztényi szeretet már akkoriban is mélyen áthatotta a Fidesz által közpénzekből finanszírozott médiát, az írásban hemzsegtek a személyemre vonatkozó inszinuációk, az elmebetegtől a sunyin keresztül az csúszómászóig.

Itt és most nem könnyű feladat Tarnói Gabira emlékezni, egyrészt mert még ma is nagyon hiányzik, másrészt mert végig olvasva az elmúlt évtizedben született emlékezéseket túlságosan nagy a kihívás. Mert éppen 10 éves a Tarnói-díj, ma este tizedszer adja át az ÉS szerkesztősége a zsűri által legjobbnak ítélt tényfeltáró cikk szerzőjének.

„Öt napja van a miniszterelnöknek, (...) ha nincs válasz, akkor jöjjön, aminek jönnie kell…” – harsogta a mikrofonba január 5-én a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László a Kossuth téri tüntetésen. Aminek pedig „jönnie kell”, az a szakszervezetek által hetek óta lebegtetett általános sztrájk. Pedig Kordás Lászlónál talán senki nem tudja jobban, hogy a sztrájkfenyegetés nem más, mint szemfényvesztés, amely – akarva-akaratlanul – nem szolgál más célt, mint hogy kifogja a szelet a felháborodott tömegek vitorlájából. Magyarországon ugyanis 2011 óta gyakorlatilag nem lehet sztrájkot szervezni, mivel a 2010-ben hatalomra került Fidesz–KDNP-kormány egyik legfontosabb teendőjének a munka törvénykönyve módosítását tartotta, aminek következményeként a munkavállalókat a közös érdekérvényesítés minden eszközétől megfosztotta. Így azután nem csoda, hogy a kormánypártok és az őket kiszolgáló propagandakommandó nemhogy megijedt volna, hanem gunyorosan és lekicsinylően hetek óta ezen a „fenyegetésen” köszörüli a nyelvét.

Április 8. óta az ellenzéki pártok egy része és választópolgárok sokasága a választás napján elkövetett választási csalásról beszél. Az informatikai rendszer működésképtelensége, a Választási Iroda honlapjának elérhetetlensége, a párhuzamosan futtatott szoftverek, az urnazárástól az eredmények ismertetéséig eltelt három és fél órás üresjárat, az ellenzéki pártokra leadott eltűnt szavazatok, a nemzetiségi lista körüli anomáliák mind-mind okot adnak arra, hogy gyanakodjunk, ám ezek együttvéve sem támasztják alá a központilag, tudatosan szervezett választási csalás vádját.