Papp Lídia

(Galambos Attila–Szente Vajk–Juhász Levente: Puskás, a musical, Erkel Színház, augusztus 20.)

Az előadás óriási apparátust mozgat, egyes jeleneteket a cirkuszi mutatványokkal, Túri Lajos Péter akrobatikus elemekre épülő koreográfiájával vagy épp a dübörgő technozenével sikerült annyira túlzsúfolni, hogy az egész inkább összművészeti káosznak tűnik, mint végiggondolt koncepciónak. Legalább már tudjuk, milyen a NER-féle fizikai színház.

Tovább

Tovább

(Irene Sankoff, David Hein: Come from away, Phoenix Theatre, London, február 7.)

Amikor olvastam, hogy létezik 9/11 musical, azt gondoltam, ez vagy fergetegesen rossz, vagy mélységesen depressziós lesz. Egyik sem vált valóra. A kanadai szerzőpáros, Irene Sankoff és David Hein musicalje nem a tragédiát helyezi a középpontba, hanem a ganderi eseményekből kiindulva azt a kérdést, hogy a lehető legkülönfélébb emberek kényszerhelyzetben miként kovácsolódnak közösséggé, hogyan reagálnak egymásra és az egész világot megrázó tragédiára.

Tovább

(Sylvester Lévay–Michael Kunze: Elisabeth, Győri Nemzeti Színház)  

Persze egy musical esetében nem kellene pluszpontként kiemelni, hogy a színészek mind profin tudnak énekelni, ahogy azt sem, ha a színház nézőterének csaknem minden pontjáról nyaknyújtogatás nélkül látjuk a színpadképet. Magyar viszonylatban azonban kuriózumnak számít, és úgy látszik, Győrbe kell menni, hogy mindkettő egyszerre teljesüljön.

Tovább

Kifelé tartok Krakkó zsidónegyedéből, az egyre felkapottabb Kazimierzből. Nehéz elképzelni, hogy a központtól mindössze 20 perc sétára lévő Kazimierz a 90-es évekig még a város legveszélyesebb környékének számított, most pedig népszerűbb, mint nálunk a Kazinczy utca. Leszámítva néhány modern stílusú éttermet, a negyed főterének számító piac vonzáskörében lévő legtöbb hely könnyen eladja magát a romkocsmákra jellemző szedett-vedett berendezéssel, egy-két majdnem csonkig égett gyertyával és a külföldi turisták ízléséhez igazított bőséges vodka- és sörválasztékkal. (A szegfűszeges és fahéjas megmikrózott sör egyszerűen lenyűgöző.) Feltett szándékom még zárás előtt megkeresni Lengyelország első önálló épülettel rendelkező kortárs művészeti múzeumát, a 2011‑ben nyílt MOCAK-ot (Museum of Contemporary Art in Kraków) a Visztula túlpartján, a szomszédos Podgórze városrészben.

Tovább

Tovább

(A város emlékezete, Stúdió K Színház, szeptember 24.)

A tao megvonása okozta nehézségekből kilábaló Stúdió K Színház Gyarmati Kata (aki egyébként az előadás dramaturgja is) vezetésével idén tematikus évadot hirdetett. A „témák, amelyek érintenek bennünket” műsortervbe mondjuk elég sok minden belefér, ám elsőként – burkoltan persze, de mégiscsak – a migráció kérdése került terítékre. A horvát–magyar koprodukció rendezője, Edvin Liverić mintha egy színes-szagos történelemkönyvbe csomagolta volna a mondanivalóját, amit szerkesztő ugyan még nem látott, de azért jólesik lapozgatni.

Tovább

Tovább

(Ludwig² – Der König kommt zurück, Ludwigs Festspielhaus Füssen, június 15.)

Már az első néhány jelenetnél olyan érzésem van, mintha egy túlromantizált operettszínházas előadást néznék a megszokottnál ízlésesebb rendezésben. A szereplőket kiemelő gépezetet és a lézershow-t felváltja az egészen pöpec háttérvetítés és a színpad közepén egy óriási vízzel teli medence, ami aztán hozzájárul a látvány fokozásához. Vannak benne táncjelenetek, hattyúúsztatás, és persze a tényleges vizsgálat nélkül a pszichiátriára kényszerített, trónfosztott uralkodó öngyilkosságnak álcázott gyilkossága is itt játszódik. A történet és a látvány ellenére valahogy mégsem áll össze az egész, pedig megvan benne minden, ami egy élvezhető musical receptjéhez szükséges.

Tovább

(Székely Csaba: Öröm és boldogság, Spirit Színház, június 20.)

A szerző iróniával nyúl ehhez az összetett témához; öt egymástól teljesen különböző személyiségű meleg karakter történetén keresztül mutatja meg a kisebbségen belüli kisebbség mindennapi küzdelmeit és apró örömeit, hogy aztán a darab végére a különállónak tűnő mozaikdarabkák egy tragikus fináléban egyesüljenek. Jól működik ez a mozaikos, időben ugrálós történetvezetés. Nem hagyja lustálkodni a nézőt, a finoman adagolt információkból szeretnénk helyre tenni a szereplők közötti viszonyrendszert. Tudjuk, hogy a végén összefutnak a szálak, a darab dinamikája végig nyomozásra ösztökél.

Tovább

Tovább

(Heinrich von Kleist: Pentheszileia, k2 színház, MU színház, február 16.)

A Pentheszileia nem tartozik Kleist legismertebb művei közé. Olyannyira nem, hogy magyarul csak 1977-ben jelent meg Tandori Dezső fordításában, és egészen 2004-ig, amikor Zsótér Sándor színre vitte a Nemzetiben, nem is volt magyarországi bemutatója,. Most a MU színházban a k2 színház meghívott vendégrendezőjeként Kovács D. Dániel állította színpadra, jobban mondva terepasztalra a saját korát bőven meghaladó drámát. Már nem először rendez Kleistet, A heilbronni Katicát 2015-ben a legjobb független színházi előadásnak választotta a Színházi Kritikusok Céhe.

Tovább

Tovább

Rosa Liksom: Ideglenes. Fordította Jankó Szép Yvette. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2017, 184 oldal, 2900 Ft

Liksom szereplői durva vonású, szabad szájú figurák, akikkel nagyon nehéz együttérezni, hacsak az ember nem rendelkezik földöntúli empátiával. A tragédiák a legegyszerűbb, már-már naturalisztikus módon jelennek meg, és semmiféle érzelmi reakciót nem váltanak ki a szereplőkből.  Éppolyan könnyedén veszik a rokonok „kipurcanását”, mint a házi kedvencek beleinek kifordulását. A három egységre tagolt kötetben egyébként is nagy hangsúlyt kapnak az állatok, felbukkan négy sajátos hangulatú modern állatmese – például egy mentálisan beteg szarvasbika története.

Tovább

(Bertolt Brecht: Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban, Stúdió K Színház, március 3.)

Nyugodtan lehet túlozni, kimerevíteni egy-egy megnyilvánulást, groteszkké emelni a szereplők vívódását, a félelmeit vagy akár magát a halált is, és a színészek erre meg is ragadnak minden alkalmat. Az igazán fájdalmas ebben, hogy tudjuk: a túlzások valójában nem túlzások, a bemutatott jelenetek nagyon is pontos tükörképei az akkor végbement folyamatnak, amikor a politika még a gyerekszobába is beköltözik.

Tovább

(Anders Thomas Jensen–Kovács Krisztina–Szikszai Rémusz: Ádám almái, Radnóti Színház, október 20.)

Pater Sparrow rafináltan használja a Radnóti icipici színpadát. Ötletes díszleteivel (például Adam IKEA-katalógusba is beillő lehajtható ágyával), az szeparált mégis egységet alkotó helyiségekkel sikerül kitágítani a teret és elvenni a Radnóti kamaraszínház jellegét.

Az előadás óriási hangsúlyt fektet a fogyatékkal élőkre. Kifejezetten szép, víziószerű táncjelenet, amikor László Zsolt Ivanja kettesben marad tolókocsiban ülő fiával (akit ő örökmozgóként emleget), és a Fából faragott Pétert olvassa fel neki. A fiú (Újvári Milán) fokról fokra megelevenedik, és nemcsak mozogni tud, de szinte repülni is.

Tovább

(Nyáry Krisztián–Kaláka: Így szerettek ők, Városmajori Szabadtéri Színház, augusztus 25.)

Persze elég is ennyi, az előadás nem több – és nem is akar több lenni – könnyű nyáresti szórakozásnál. Az alkotók megpróbálták balanszba állítani a szomorú, a botrányos és a boldog végkifejletű történeteket, és egyik irányba sem elbillenni. Ez az óvatosság sajnos az unalom felé sodorja az estét, a nézőt pedig egyfajta súlytalan állapotban tartja. Nemes törekvés a beteljesült, sírig tartó szerelem ábrázolása, de Tolsztoj óta tudjuk, hogy a boldog családok mind egyformán boldogok, és a boldogtalanokról érdemes beszélni.

Tovább

Halász Margit: A vörös nyelvű párduc. Kortárs Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2016, 316 oldal, 3500 Ft

Halász Margittól már megszokhattuk, hogy antropomorf állatokat szerepeltet a különféle tájegységeken játszódó regényeiben, gondoljunk csak a kiskunságot bemutató Gyöngyhomokra, vagy a mátrai betyáréletet célba vevő Vidróczki- kódexreA vörös nyelvű párduc nyolc fejezetének címe egy-egy állatfajt jelöl, képviselői így vagy úgy, de részt vesznek a történetben. Leginkább amolyan megfigyelőként kommentálják az eseményeket, de olykor ők maguk is szereplővé válnak. A regénynek egyébként nincs is teljes jogú főszereplője, még az egyes fejezeteken belül is mindig valaki más kapja a stafétát.

Tovább

(Marc Norman–Tom Stoppard–Lee Hall: Szerelmes Shakespeare, Madách Színház, június 10.)

Leszámítva, hogy Szirtes Tamás ezúttal is a földszintnek rendezett, a látványra és az effektekre nem lehet panasz. Minden abszolút korhű és impozáns. A Rózsa István tervezte faszerkezetes színházbelső, a drámai csúcspontokon felbukkanó, Shakespeare-szonetteket előadó négy énekes remekül idézi meg a főként filmekből és tradicionális rendezésekből ismert reneszánsz kort. Rományi Nóra aprólékosan kidolgozott korabeli jelmezei mintha a kelleténél kicsit jobban csillognának, no de a Madách sosem spórolt a flitterrel. 

Tovább

Tarján Tamás–Győrei Zsolt: Fel­­­zen­gő állomások. Radnóti 30. Radnóti Színház–Magvető Könyv­ki­adó, Budapest, 2016, 240 oldal, 6500 Ft

A Radnóti mindig is egyfajta szellemi műhelynek, a szó akkori, még nemes értelmében polgári színháznak számított. Az elmúlt harminc évben, Bálint András vezetése alatt rengeteg író, rendező és színész fordult meg benne, és számos emlékezetes előadás született. A Tarján Tamás és Győrei Zsolt által szerkesztett és Szüts Miklós által tervezett Felzengő állomások című kötet ennek a három évtizednek a bemutatóit, eseményeit igyekszik felidézni. Képekkel, anekdotákkal, interjúkkal, visszaemlékezésekkel, épp ahogyan a címként választott Radnóti-idézet is sejteti, mintegy „állomásszerűen”.

Tovább
Élet és Irodalom 2020