Patak Márta: Enyhítő körülmé­nyek között. Scolar Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 257 oldal, 2990 Ft

Patak Márta történetei tehát csupán átsuhannak rajtunk, átmossák emésztőrendszerünket minden tét, minden valódi (művészeti) táp(lálék) nélkül, alig komplexebbek, mint a hírmagazinok, riportműsorok instant érzelmeket és felszínes gondolatokat generáló élettörténetei, a pillanatnyi megrendülést, megtorpanást követően sietve lépünk bele a következő sztoriba vagy tesszük le pihenni a kötetet. Számomra úgy tűnik, hogy a jól megcsinált novellák gyengeségét ez esetben a minden történetben „alkalmazott” mindentudó elbeszélők is eredményezik. Az első személyben monologizáló alakok vagy a harmadik személyű elbeszélők ugyanis nagyon konvencionálisan és lényegében egyformán láttatják az eseményeket, mindent határozottan állítanak, a kételkedésnek, rosszul, másként értés lehetőségének, a percepciók, érzetek, meglátások megbízhatatlanságának, a tévedésnek még csak a gyanúja sem merül fel.

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bo­jangles? Fordította Tótfalusi Ág­nes. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2017, 160 oldal, 2699 Ft

A kisregény, amely erősen megidézi Boris Vian szürreális, humoros, könnyed, de a felszín alatt mégis fájdalommal teli regényvilágát, a hazugság és az igazság, valamint a tényeken alapuló (hétköznapi) valóság és a megélt valóság összeférhetetlenségét, feszültségét viszi színre ebben a szerelmi történetben. A háromtagú család számára az élet egy végtelen ünnep, egy játékos, érzéki tánc, Nina Simone megállás nélkül forog lemezjátszón. Varázslatos motívumokkal, dolgokkal töltik meg az életüket, amelyek kezdetben hóbortnak, puszta játéknak tűnnek: családtagként él velük Mihaszna Kisasszony, a numídiai egzotikus madár, mindennapos vendég a család barátja, Piszok, az apa anakronisztikus módon egy porosz lovassági tiszt festményére hasonlít. Az anya pedig mindennap más keresztnevet kap a férjétől, amit az adott napon halálosan komolyan visel, és másnap a játék újrakezdődik.

Tóth Kinga: Holdvilágképűek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 128 oldal, 2499 Ft

A gyerekkornak, múltnak, ez esetben a betegségeknek, testi traumáknak a feldolgozása akkor lehetséges, ha végül sikerül azokat – valamilyen módon – az életben, létezésben elhelyezni, belerendezni, ha sikerül jelentést és szerepet találni nekik. Úgy gondolom, hogy a Holdvilágképűek jól és jó arányérzékkel egyensúlyoz a személyes, egyéni sors és az ezekből a tapasztalatokból kimunkált lét- és életszemlélet, az elvonatkoztatott, szimbolikusabb jelentésteremtés között. S bár az ismétlődő esetek, élethelyzetek, az egymást felül- és újraíró szövegek a test mint metafora egyértelmű azonosíthatósága ellenében dolgoznak, Tóth Kinga kötetét mégis lehet átvittebb, szimbolikus jelentések mentén olvasni, épp az elbeszélő tágas asszociációi, magyarázat nélküli társításai, a szövegbeli rések engedik ezt meg, és mintha ezt a lehetőséget támogatnák a (határozott) névelők nélküli, egyszavas, sokjelentésű, enigmatikus, olykor sorszámokkal ellátott címek is.

Szijj Ferenc: Növényolimpia. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 332 oldal, 3699 Ft

És mi az a növényolimpia, és mi köze az eddig leírtakhoz? Hát ez jó kérdés. A nyolcvanadik oldaltól időnként belengetett „növényfesztivál, vagy hogy hívják, világbajnokság” alig több, mint a többi hasonló képtelen szál, ügy, motívum, amelyek vissza-visszatérnek a mű során. A zárlatban hangsúlyt kap ugyan, a növényolimpia az utolsó nagy fejezet vásár-, fesztiváljellegű helyszíne egy korábbi fejezet rendszerváltás előtti majálisának párdarabjaként; kiderül, hogy lényegében semmi nem változott az országban 30 év alatt. A növényolimpiának mint olyannak, abszurditásának, megrendezésének, lebonyolításának aktuálpolitikai áthallásai egyértelműek, jó alkalom tehát a pénzlenyúlás, a hatalmi játszmák és a megalománia vadhajtásainak ábrázolására.

Csaplár Vilmos: Leona és Leó. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 255 oldal, 3000 Ft

A Leona és Leó történetei nem moralizálnak, politizálnak direktbe, nem elemeznek, reflektálnak, nem végeznek gondolati, filozófiai elmegyakorlatokat, hanem ábrázolnak, ábrázolnak. Erősen, karakteresen, üresjáratok nélkül. Ezen a módon mégis keresztül kasul szelik a magyar valóság közelmúltját, jelenét, bejárják számos társadalmi rétegét, tipikus-nem tipikus élethelyzetét, morális-emberi reccsenését, mentális-érzelmi kisiklását, az ismerős, a szerző által mégis egyedire színezett sorstörténeteket.

Láng Orsolya: Bordaköz. Erdélyi Híradó–FISZ, Kolozsvár–Budapest, 2016, 86 oldal, 1800 Ft

A fiatal kortárs lírára általában jellemző a fragmentális versépítkezés, a szórt anyag, szórt társítások egymás mellé helyezése. Amúgy is trend kiemelni a költeményekből néhány ütős verssort, majd különböző online vagy tárgyi felületre elhelyezni azt, s ezzel a néhány sorral betelve elhihetjük, hogy áldoztunk a művészetfogyasztás áhítatos (áhított) oltárán. S ki ne tudna időnként két-három jó sort írni. Ám ez az utóbbi gondolat igazságtalan lenne Láng Orsolya költészeti törekvéseivel szemben, hiszen a versek nála inkább olyan nagyobb lélegzetre, egységre törnek, amelyek összességükben a versbeszélő helyekhez, emlékekhez, eseményekhez kötődő tapasztalatait, érzékleteit, reflexióit gyűjtik össze, fogalmazzák meg.

Az ÉS könyve júniusban - Rakovszky Zsuzsa: Célia. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 310 oldal, 3699 Ft

A társadalom vagy a társadalmi együttélés legkisebb egységeként, sejtjeként számon tartott család itt már tulajdonképpen nem létezik. A csonka vagy solitude formációk Rakovszkynál kiábrándult, cinikus, boldogtalan, alkohol vagy más függőségek árnyékában tengődő sorsokat mutatnak, hiszen az újfajta családi formációknak a létlehetőségei ugyan már megvannak, de korábbi mintái, társadalmi keretei – elfogadottsága, támogatottsága, toleráns diskurzusai – még egyáltalán nem adottak. De az ellenszenvesre mintázott, ironikus elbeszélő alakjával a szerző mintha azt (is) érzékeltetné, hogy ezek a jelenségek, folyamatok eleve kétségbeejtőek, emberi, társadalmi, morális válsághoz vezetnek. Rakovszky regényében az csak másodlagos kérdés (de amúgy nem), hogy társadalmi szinten hogyan kezeljük ezeket, van-e, és milyen jellegű tolerancia, segítség. A Célia azonban nem vonatkoztat el ennyire erőteljesen, a konkrét helyzet, az események követése és az ezekre adott emberi reakciók közegében marad, a lélektani, morális továbbgondolás lehetőségét a befogadóra hagyja.

Czinki Ferenc: A pozsonyi metró. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 77 oldal, 1990 Ft

Úgy tűnik, a kelet-európaiságból nem lehet kilábalni. Erre nemcsak az évtizedekig elnyúló, nekilendülő majd leálló metróépítések itt maradó betonárkai vagy a történelmi városok köré öt éves tervek keretében felhúzott panelvárosok emlékeztetnek, hanem a fiatal(abb) írónemzedékek is, akik még mindig írói témát, terepet, anyagot találnak a szocializmus lepusztult maradványaiban. Czinki regénye is ezt teszi: elbeszélője számára ugyan idegen, de a múlt rendszer magyar viszonyait idéző közeg, város törmelékein építi fel szövegét. Idősíkok, nézőpontok váltogatásával, határhelyzetek, motívumok, sőt szimbólumok mozgatásával hoz létre egy – prózapoétikai – eszközeiben is elég jól ismert, bejáratott, de ennek ellenére szép és érzékeny, valamint az életre, történelemre tett reflexiói által izgalmas nyomozástörténetet.

Hevesi Judit: Holnap ne gyere. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 63 oldal, 1990 Ft

Állítható talán az is, hogy Hevesi költészete a verszárlatokban a legerősebb. A sokszor mindennapi helyzetek megjelenítéséből, vagy a tárgyi világ, például a gyomor vagy a bőrönd tartalmának leírásából induló versek szerencsés esetben damilként feszülnek ki – amit a gyakori felszólító mód még tovább feszít –, majd a végén fordulatokban, csattanókban, paradoxonokban pattannak szét. Ezek a zárlatok nem egyszer feltárják a külvilág felé mutatott vagy a túlélésre játszó, „normális” viselkedés mögötti, a felszín alatti valós érzelmeket, vágyakat: „mondd meg, / meddig merészkedhetek, / hogy még biztosan visszakísérj”, vagy „valld be őszintén, / hogy titokban mégiscsak engem szeretsz, / majd töröld ki a számomat.”

Takács Zsuzsa: A sóbálvány. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 85 oldal, 2490 Ft

A kötet parádéja vitathatatlan, az önironikus reflektív hang magabiztos írói kézzel végigvezetett, a világ fenyegetéséből adódó alapszorongást oldó – vagy éppen erősítő – ötletek kifogyhatatlannak látszanak, sőt, időnként kissé túl soknak is tűnnek. A cikázó felvetések olykor mintha átvennék az uralmat az írások felett, az olvasó meg retteg – hogy ne csak a főszereplő tegye ezt, magányosan –, hogy utoléri-e ezeket, mielőtt a folyosó újabb éles kanyart vesz, vagy hogy hiányos tudása, olvasottsága miatt esetleg nem ért – jól, meg – valamit. De összességében még ez is jól működik, hisz épp a félelem, a kiismerhetetlen miatti szorongás, az érthetetlen rémálomban-lét Takács Zsuzsa írásainak alapérzése.

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm. Fordította Matolcsi Balázs. Park Könyvkiadó, Budapest, 2016, 341 oldal, 3990 Ft

A barátság kezdeteihez, a mintegy ötven évvel ezelőtti eseményekhez visszalépő mindentudó elbeszélő alakja és tökéletes emlékezete azonban problematikus. A családregény, de elsősorban a fejlődésregény műfaji zsánereit mozgató narráció nem tud elég meggyőzően működni, mert akadnak ugyan időbeli, sejtető előreutalások, ám az elbeszélés mégis minduntalan visszazökken a kamaszkor aprólékos leírásába, az események szolgai görgetéséhez, amelyek mintha jelenetről jelenetre, párbeszédről párbeszédre felidézhetők lennének. Az elmondásnak nincsenek sem memóriatechnikai, sem nyelvi akadályai, sőt, az elbeszélő fél rendszerezi, súlyozza is az eseményeket, értelmezi kettőjük gyerekkori kapcsolatát, barátságukat, a körülöttük élők alakját, analizálja barátnőjét, következtet motivációira. A realista nagyregényekre jellemző regényvilág és ábrázolásmód ez esetben nem fér meg jól az első személyű beszéddel, már csak azért sem, mert Lenù szintén részese az eseményeknek, ő is erősen érintett, története a kettőjük története.

Németh Zoltán: Állati férj. Kalligram Kiadó, Budapest, 2016, 80 oldal, 2500 Ft

Németh Zoltán az emberi idegenségtapasztalatnak egy újabb formáját, változatát alkotta meg az Állati férjben. Az egész emberi nem, ember(i)ség földi létezésben, világrendben betöltött helyére, tevékenységére, szerepére, sőt evolúciós pozíciójára kérdez rá. Csak mondjuk jóval radikálisabban, mint Swift jehui (vagy egyéb állatságok), mert mindezt a másik fajra való vágyként, szerelemként, a nézőpont markáns áthelyezésével jeleníti meg. Az idegenséggel való szembenézés önmegismerés egyben, a más megtapasztalása az identitásképzés (egyik vagy egyetlen?) formája. Itt azonban nem egyszerűen az emberi tapasztalásmód egyénre való hatásáról vagy a gadameri megértésről, a másban való (ön)tükröződésről, az idegen általi identifikációról van szó. A szövegek nem más emberekkel, embercsoportokkal, térben vagy időben távoli kultúrákkal szembesítenek, ütköztetnek, hanem kifejezetten a fajváltás, és ennek kapcsán a mással való fúzió, az utódnemzés gondolata kerül előtérbe.

Szálinger Balázs: 360°, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016, 77 oldal, 1990 Ft

A sokféle szögbe, irányba szétfutó, többféle témát, hangvételt és eszközkészletet mozgató költemények Szálinger kísérletező kedvét, újító gesztusait is láthatóvá teszik, ugyanakkor a kötet tétje ennél jóval nagyobb, mert nemcsak általában a poétikai erővonalak alakulása izgalmas, hanem a világ feltérképezésének, föl(d)mérésének késztetései, ennek lehetőségei és versbeli (tér-kép)vetületei is.

Szilasi László: Amíg másokkal vol­tunk. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2016, 292 oldal, 3490 Ft

A magyar irodalom jól ismert alakjainak, Babits, Jókai és Bessenyei térben és időben távoli helyzeteinek közös vonása, hogy mindhármukat parkolópályán látjuk, a készülődés, a művészi érlelődés, a nagy „kitörés” előtti időszak belső, tudati munkája közben. (...) Szilasi portréfestése ezúttal egészen finom kelmét eredményez: olyan módon ábrázolja a három élethelyzet belső vívódásait, látszólagos tétlenségét, hogy az mégis magába sűríti e három alkotó pályájának egészét, ezekből az eseménytelen, terméketlen időszakokból érthető lesz a három eltérő karakter és későbbi műveiknek késztetései, lélektani háttere.

Halasi Zoltán: Bella Italia. Nászút 1980. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016. 112 oldal, 1990 Ft

Halasi a tőle már ismert érzékenységgel és lényeglátással közelít az európai kultúrához, nemcsak az 1980-as kortapasztalatokat rögzíti (hidegháború, vasfüggöny, angyaltank stb.), hanem mindez áthallik a jelenbe, ott van mai válságunk minden gyökere: az agresszió, idegengyűlölet, kirekesztés, vallási-felekezeti megosztottság, hatalomért folyó küzdelem hosszú évszázadok óta „fáj a földnek”. A költőnél ez a sok szépség – tehát – most erre való.

Bán Zoltán András: Giccs. Két dráma, néhány próza. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 317 oldal,3490 Ft

Mert miközben azt próbáljuk tetten érni, hogy „Mi-a-giccs-van?” itt, feltűnik, hogy Bán szereplői, elbeszélői mindig karakteres, jól megkonstruált hangon és nézőpontból szólalnak meg, melyek véletlenül sem azonosítandók a szerző (feltételezett) hangjával. Ezek a hangok, megszólalásmódok azonban nagyon hasonlítanak egymásra, és mindenütt uralják a szövegeket, a szövegelést.

Nagy Kata: Inkognitóablak

Vécsei Rita Andrea: Egy reggel futni kezdek

Balogh Ádám: Nyers

Hartay Csaba: Fényképavar

Ketten egy új könyvről - Nagy Gergely: Simon és Simon. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 308 oldal, 3490 Ft

A jelentős magyar múlttal és műfaji transzformációval rendelkező családregénynek egy újabb (pszeudo) változatát alkotta meg Nagy Gergely. Míg megpróbálunk eligazodni a simonferik közt, elég gyorsan fontos és érzékenyen árnyalt kérdések, napjainkat súlyosan érintő problémafelvetések géppuskatüzében találjuk magunkat, mint Simon Ferenc (melyik is?), aki annak reményében feszül a tank oldalára, hogy megússza a ki tudja pontosan honnan érkező golyózáport.

Ladik Katalin: A víz emlékezete. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 144 oldal,2500 Ft

Somogyi Aranka: Testmértan. Műút Könyvek, Miskolc, 2016. 88 oldal,2000 Ft