Hanák András

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

A baráti beadvány látszólag megkönnyíti az alkotmánybírák dolgát. Ha történetesen maguk is osztanák, akár csekély részben, az indítvány vagy a baráti beadvány következtetéseit, akkor talán könnyebb lehet ezen nevek és – túlzás nélkül mondhatom – lehengerlő érvek mögé bújniuk. Nevén nevezni a Törvény formájába bújt diktátumot és azt mint alkotmányellenes terméket megsemmisíteni. Mert vajon miért menne szembe a „taláros testület” az ország eminens szakértői és jogtudós krémjének krémje által írt egyértelmű következtetésekkel? Nem kizárt persze, sőt, nagyon is valószínű, hogy a NER rendszerébe maga is belesimulva, a Soros György ellen indított szent háború zajában, az Alkotmánybíróság nem csekély többsége a beadvány olvastán inkább arra a következtetésre jut, hogy ilyen barát mellett minek és kinek kell itt ellenség.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Természetesen nem minden téren rózsás a helyzet; a legfeltűnőbb éppen annak a programnak a sikertelensége, amely az elnök politikájának egyik kardinális eleme volt. Az Obamacare néven ismert egészségügyi csomag elfogadása során már várható volt, hogy a költségoldalon elszámíthatja magát a tervező reformer.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Aligha tagadható, hogy szinte az első Stones-számoktól kezdve óriási hangsúlyt kapott mind a zenében, mind az előadásmódban az érzékiség, az erotika, a szex, sőt a nemek hagyományos szerepe és cseréje. Jagger alkata, duzzadt szája és mozgása a felfokozott erotikát a színpadon is jól jelenítette meg.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024