Bihari Péter

Paweł Lisicki: Luther
Ungváry Krisztián: Horthy Miklós
Claudia Weber: A paktum
Götz Aly: Európa a zsidók ellen 1880–1945

Tovább

Száz évvel ezelőtt, 1920. június 14-én a müncheni Seestrasse 16. alatti házban meghalt az 56 éves Max Weber, minden idők egyik legjelentősebb társadalomtudósa. Halálának oka: heveny tüdőgyulladás. A francia Raymond Aron számára „Max Weber a legnagyobb szociológus; úgy is mondhatnám, ő a szociológus”, a filozófus Karl Jaspers egyenesen azt írta: „Max Weber a mi korunk legnagyobb német embere volt”. Pedig az életműve jórészt torzó, sőt torzók halmaza, alig feloldható ellentmondások és kérdőjelek sokaságával. Már azt is nehéz megmondani, hogy jogásznak, közgazdásznak, filozófusnak, történésznek vagy szociológusnak tartsuk-e – talán mindezeknek egyszerre –, esetleg történeti szociológusnak (ami elég elmosódott), vagy egyszerűen társadalomtudósnak (ami túl általános). Foglalkozott művészettörténettel is, és tanulmányt írt a nyugati zene társadalmi alapjairól.

Ne zárkózott szobatudósnak lássuk: szép termetű, szakállas férfiú volt, szívesen és sokat utazott, főleg Itáliába (múlt, antikvitás!), és négy hónapos körútra az Egyesült Államokba (jövő, modernitás!). Heidelbergi házuk híres volt a vasárnapi vendégségekről, a házigazda pedig bárkit az asztal alá tudott inni. Utolsó éveiben Weber szenvedélyes szerelembe bonyolódott a férjezett Elsa Jaffé-Richthofennel (aki korábban saját felesége, Marianne barátnője, illetve öccse, Alfred szeretője volt). Temperamentumát, „vulkáni” indulatait sokan félték vagy csodálták. Az egyik előadásán valaki közbeszólt: „De kolléga úr, Ön mértéktelenül túloz!” Weber válasza: „Egyetértek. De a túlzás a mesterségem.”

Tovább

Tovább

Tovább

Hahner Péter: Magyarország szerencséje. Animus Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 312 oldal, 3980 Ft

Hahner most is nagyon jól ír. Egyrészt imponálóan tájékozott, másrészt érdekesen, szellemesen, szórakoztatóan tálalja az általa gyűjtött sok-sok ismeretet. Olykor egészen tömören: a nemesfémet szállító hajókról megtudhatjuk, hogy „A kincs egy részét elrabolták, más részét elsüllyesztették, és máig is keresik”. A könyv azért is olvasóbarát, mert úgy érezzük: az egymáshoz sok szálon kapcsolódó portrékkal megismerjük a korszakot, átlátjuk az összefüggéseket, így a „puzzle”, ha nem is hiánytalanul, de kirakható. És ahhoz képest, hogy háborúk sokaságát vívják, a történelem mégis a derűsebb arcát mutatja, a csaták részletei nélkül: itt nem törnek a csontok és nem jajgatnak a sebesültek. S nem utolsósorban: felfedezhetjük a dolgok logikáját. Például akiben túlteng a hübrisz (XIV. Lajos vagy XII. Károly), az olyan sok ellenséget gyűjt össze, hogy végül a vesztes oldalon találja magát.

Tovább

Schmidt Mária: Új világ született 1918–1923. Közép- és Kelet-Európai Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2019, 156 oldal, 2700 Ft

Valójában nagyon nehéz megállapítani, hogy miféle művet olvasunk. Egyfelől nyilván tudományosat, mert a szerző minden megállapítást pontos hivatkozással, lábjegyzettel látott el. Hat oldalt tesz ki a felhasznált irodalom impozáns listája. Másfelől nem könnyű szabadulni attól az érzéstől, hogy tankönyvet – igaz, kérdések és más szükséges kiegészítők nélkül. Az egész – egyébként elegáns, szép, drága papírra nyomott – köteten végigvonul egy sajátos kiemelési rendszer, egész sorok szerepelnek kövérrel, félkövérrel, dőlt betűvel, sőt kövérrel és dőlttel egyszerre; kiabálják, hogy én vagyok a lényeg, ezt kell megjegyezni! Ebben nem is annyira mai, inkább hatvanas évekbeli iskolai könyvekre emlékeztet (van, ahol 11 sort szedtek végig kövérrel!). S egyáltalán: a valójában rövid, sőt a sok egész oldalas kép miatt még sokkal rövidebb könyv tele van tömör, velős megállapításokkal, lépten-nyomon ítél, minősít, általános szentenciákat mond ki, figyelmeztet és összegez. Többnyire kiderül belőle, hogy a brit imperialisták gonoszak (az „erkölcstelen” és „cinikus” jelzőket használja), de az USA gyakran még rajtuk is túltesz. Az oroszok jók, de a bolsevikok persze rosszak – e két alapvetést kell összeegyeztetni. Magyarország természetesen jó és szép, nem tehet arról, hogy el kell szenvednie a gonoszok csapásait, de ha van erős vezetője (Tisza, Horthy stb.), akkor ismét talpra tud állni. Hogy Ausztria miért kapott önállóan 11 (!) kurta sort a 75. oldalon, azt nem tudtam megfejteni…

Tovább

Sárközi Réka: Kinek a történelme? Emlékezet, politika, dokumentumfilm. Országos Széchényi Könyvtár–Gondolat Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 286 oldal, 3400 Ft

A nagy traumák időrendben: Trianon, a Don-kanyar, a holokauszt és 1956 (az azt követő megtorlással – ide tartozik a bizarr Biszku-film is). A kötetben mégis megcserélődik a sorrend; a második világháború és 1956 között kapott helyet Koltay Gábor 2004-es Trianon-filmje, amelyet találóan „Trianon Horror Picture Show”-ként emleget. Mert a kiindulás, az origó nem lehet más, mint Sára Sándor hatalmas Don-kanyar filmje, az 1982-es Krónika, amely közel 1500 percben 120 hosszabb interjút tartalmazott. Sára filmjének fő jellegzetessége Sárközi Réka szerint múltábrázolásának kettőssége: a kötelezően elvárt „kádárista” narratíva mellett nyomokban jelen van benne a magyarság szenvedéstörténetének és sérelmeinek ábrázolása, amely később a politikai jobboldalon egyeduralkodóvá vált. Akárhogy is: a Krónika – egyedüliként – még képes volt „valódi, egész nemzetet felölelő emlékezeti közösséget teremteni” (igen, emlékeimben úgy él, hogy akkor „mindenki” ott ült a tévé előtt, majd meg is beszéltük a látottakat), amit a rendszerváltás után már egyetlen dokumentumfilm sem tudott elérni. Innen nézve a Sárközi által végigkövetett filmtermés egyfajta leépülés is, amelynél a mennyiség és a minőség nagyjából fordítottan arányos egymással.

Tovább

A Corvinus Egyetemen monetáris politika tárgykörében tartott kurzusom március 26-i óráján, egyidejűleg az MNB Monetáris Tanácsának ülésével szimulált tanácsülést tartottunk. Hat hallgató bújt a tanácstagok szerepébe, és mint egy rendes kamatdöntő ülésen a hallgató tagok felelősséggel és imponáló hozzáértéssel fejtették ki álláspontjukat a makrogazdasági folyamatokról, az inflációs kilátásokról, és ennek alapján döntési javaslatot fogalmaztak meg.  (Volt, aki csak szavazott a végén.) Bár ilyen ambícióm nincs, de a pedagógiai szempontok azt diktálták, hogy én legyek a Corvinus Monetáris Tanácsának elnöke. Az óra délben véget ért, délután kettőkor szembeállíthattuk a hallgatói tanács döntését az MNB döntésével. Nagy volt a különbség.

Tovább

Tovább

Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság
Ungváry Krisztián–Meruk József: Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai
Eörsi László: A „budai srácok” 1956
Szvák Gyula: „Nem lelkendezhetek főállásban”

Tovább

Tovább

Nem egy újabb zsidó szenvedéstörténeten akartam végigvezetni az olvasót, nem egy, a magyar jellemben, néplélekben rejtőző állandó tulajdonságot akartam feltárni. A különböző korokban előforduló antiszemita megnyilvánulásoknak sokféle okuk lehetett. Azonban aligha véletlen, hogy modern történelmünk sorsfordulóinál, oly sok kudarcos nekirugaszkodás, majd újabb csalódás nyomán a zsidót, mint a „kéznél lévő idegent” rendre megtalálták. S ebben a mindenkori politikai elit készségesen közreműködött. Elég Bibót elővenni, hogy világos magyarázatot kapjunk az „eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem” vagy éppen „a kelet–európai kisállamok nyomorúsága” kérdésében. Bibónál – nagyon leegyszerűsítve – arról van szó, hogy a társadalomfejlődés megreked a rendi–hierarchikus szinten, nem engedi a polgári társadalom és a polgári értékek megerősödését. Mindezek következtében kifejlődik a „feudális, arisztokratikus és uralmi szellemmel telített antidemokratikus nacionalizmus torz képződménye”. (Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után, 1948)   

Tovább

Minden kétséget kizáróan 1948 óta íródó történetének legnagyobb horderejű átalakulását éli a Budapesti Corvinus Egyetem. A kinyilvánított cél a világszínvonal, amely méltán számíthat minden hazájának eredményeire büszke laikus és szakmabeli rokonszenvére. A komplex átalakítási folyamat magában foglalja a külföldi hallgatók és oktatók számának érdemleges növelését, a kétnyelvű képzés kiterjesztését, az állami ösztöndíjak helyébe lépő Corvinus-ösztöndíj meghirdetését, nagyobb szabadságfokot a dolgozói jövedelmek meghatározásakor.

Tovább

Az ÉS könyve októberben – Romsics Ignác: Erdély elvesztése 1918–1947. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 456 oldal, 4999 Ft

A mű leghangsúlyosabb – mintegy 220 oldalas – része természetesen az 1918 ősze és 1920 tavasza közötti időszak, az „impériumváltás stációi”, amelynek során a magyar politika minimális és folyamatosan szűkülő mozgástérrel rendelkezett. A Székelyföldről származó Ugron Gábor már 1918. november 11-i magánlevelében azt írta: „összeomlik minden”, és „Ebből már nem lehet kimászni, szegény Károlyi hiába erőlködik”. Elkerülhetetlenül előkerül a hadsereg bomlásának és újjászervezésének kérdése, Linder Béla hadügyminiszter szerepe (a bomlást „nem Linder rendelete idézte elő, de kétségkívül az is elősegítette” – írja Romsics) és a Károlyi-kormány felelőssége vagy felelőtlensége. Nem mellékes dologról van szó, mert az ismét hivatalossá szervesülő jobboldali mantra ebben jelöli meg Nagy-Magyarország „elvesztésének” legfőbb okát; ezért (is) kellett a „honáruló”, de legalábbis naiv és gyöngekezű egykori miniszterelnök szobrát eltávolítani a Parlament mellől. S éppen ezen a(z egyetlen) ponton nem tudok teljesen egyetérteni a szerzővel, amikor leszögezi: „A román hadsereg előrenyomulása és a román nemzeti tanácsok és gárdák helyi hatalmi törekvései egyre nyilvánvalóbbá tették a magyar kormány legnagyobb hibáját: elmulasztották [így!] egy ütőképes nemzeti hadsereg gyors felállítását”. Ez elég világos és egyértelmű állásfoglalás, amelyet viszont éppen az általa idézett források egyszerűen nem támasztanak alá.

Tovább

Ketten egy új könyvről – Rainer M. János: Századosok. Osiris Kiadó–OSZK, Budapest, 2018, 404 oldal, 3980 Ft

Elmondható, hogy a Századosok társadalomtörténetként nagyon egyben van, az olvasó végigkövetheti a csoport képviselőinek jellegzetes pályaívét. Rainer kifejezetten empatikusan ír, a rá jellemző finom, megértő irónia élvezetes olvasmánnyá teszi a kötetet. Ha azonban a szerző mentalitástörténetet is szeretett volna írni – s úgy érzem, hogy igen –, akkor az nem sikerült, mert nem sikerülhetett. Nincsenek hozzá megfelelő források, illetve tulajdonképpen csak negatív értelemben. Az állambiztonsági iratok jórészt valótlan, képzelt állításokat, ráfogásokat tartalmaznak, az önéletrajzok csekély értékéről volt már szó – akkor mi marad? Alig valami, mert e csoport, sőt e nemzedék tagjai nagyon vigyáztak arra, hogy ne beszéljenek feleslegesen és ne hagyjanak nyomokat.

Tovább

A placebo olyan anyag vagy eljárás, amely az érintett tudomása szerint változtatni képes bizonyos tüneteket, ám valójában nem bír az e változásokhoz szükséges specifikus hatással. Nagyjából ez érvényes arra a Nemzeti Versenyképességi Tanács asztalára letett, 180 pontos javaslatcsomagra, amellyel a Magyar Nemzeti Bank kíván új lendületet adni a hosszú távú gazdasági felzárkózási folyamatnak. A párhuzam annyiban – remélhetőleg – pontatlan, hogy a placebót alkalmazó orvos tudja, hogy a beadott szer a kívánt hatások elérésére alkalmatlan. Az alábbiakban következő szubjektív reflexiók néhány kiemelt részterület, valamint az MNB kompteneciahatárainak figyelembevétele alapján értékelik a jegybank javaslatcsomagját.

Tovább

Gyurgyák János: Európa alkonya? Utak és tévutak az európai történelemben és politikában. Osiris Kiadó, Budapest, 2018, 328 oldal, 3980 Ft

Eszmetörténeti trilógiájának befejezése után Gyurgyák megelégelte a magyar témákat, de fontos és aktuális tárgyat keresett újabb vizsgálódásainak, így jutott el az Európa-problémához. A mű hat fejezetéből négy most is eszmetörténeti jellegű: az „európaiság” mibenlétét, az európai identitást, továbbá a németek és az oroszok Európához való viszonyát kutatja. Találunk még egy köztörténeti jellegű fejezetet a kontinens XX. századi problémáiról, valamint egyet az Európai Unió dilemmáiról. Úgy tűnik, ez a sokféle téma nagyon lazán kapcsolódik egymáshoz; szinte három vagy négy könyvet forgatunk, avagy inkább tanulmánykötetről beszélhetünk. Gazdag, ám zavarba ejtően sokszínű, mondhatnánk pozitívan; elég eklektikus, mondhatnánk negatívabban.  (Talán nem véletlen, hogy a kötet végén nem találunk összefoglalást.)

Tovább

Kunt Gergely: Kamasztükrök. A hosszú negyvenes évek társadalmi képzetei fiatalok naplóiban. Korall Kiadó, Budapest, 2017, 456 oldal, 3900 Ft

Kunt szerint a holokausztra a nem zsidó kamaszok „döntően passzivitással és érdektelenséggel, morális közönnyel reagáltak”, „a zsidók elleni atrocitásokat a háború brutalitásával hozták összefüggésbe”. De a nyilasuralmat egyértelműen elítélték, a látható terrort elutasították. „Ez igazán terrorizmus. Az emberek már szinte várják, hogy jöjjenek az oroszok, mert már egészen felborult a rend” – írta az addig zsidóellenes Molnár Margit. „Ha van isten (irgalmas és igazságos) az égben, akkor ezt nem tűrheti” – tette hozzá a mélyen katolikus Császár Gyula, aki félt, hogy az isteni bosszú nem csak a nyilasokat, de általában a magyarokat is elérheti.

Tovább

Sz. Bíró Zoltán: Az elmaradt alkotmányozás
Blutman László: A rejtélyes tiszaeszlári per
Varga László: A csepeli csoda
Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020