Tamás Pál

Tovább

Tovább

A modern Közép-Európa augusztusban született. Egy vereséggel, augusztus 20-án Prágában, 1968-ban. Amikor világossá vált, hogy az államszocializmust nem lehet megújítani. És augusztus 31-én, 1980-ban Gdańskban, amikor győzött a Lenin hajógyári sztrájk, és megszületett a Szolidaritás.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Az 1968-as kényszerkivándorlási hullám után Lengyelországban nem maradtak jelentős számban zsidók. Gomułka ezt megelőzően a zsidókat „ötödik hadoszlopnak” nevezte. A bőrét akarta menteni, de nem sikerült, a pártellenzék így is megbuktatta. De a zsidóknak (köztük a pártértelmiség igen nagy részének) menniük kellett. A családok szakadtak, Michnik apja ment, ő maradt. Egyébként Nyugaton a kiérkezők általában gyorsan beilleszkedtek, de ma is a lengyel szélsőjobboldal legelkeseredettebb külföldi kritikusai vagy ellenfelei ebből a miliőből, többnyire már a második nemzedékből kerülnek ki. Egyébként a mai konzervatív sajtó szerint a varsói Gdański pályaudvarra akkor márciusban a vonathoz zsidó barátaiktól búcsúzni, együttérzésüket kifejezni kimentek a Kaczyński fivérek is. Persze akkori ellenzékiként. De a „zsidó” fogalma természetesen a lengyel nyilvánosságban zsidók nélkül is élt. Sőt bizonyos esetekben folyt az ellenségnek tartottak „névleges zsidósítása”. Zsidónak nevezhettek bárkit, aki másként gondolkozott vagy másként beszélt. Következésképpen a zsidó nem semleges azonosító fogalom volt vagy lett, hanem azok kiemelése, akik nem képviselhetik a lengyel hagyományokat és/vagy értékeket, akármit jelent is ez a jelző. Ezeket nem övezheti köztisztelet, manipulálnak, „lengyel érdekeket” kereszteznek.

Tovább

Tovább

Tovább

A közép-európai jövőképcsinálásnak régóta van egy-egy központi analitikus gondolata. A nyolcvanas–kilencvenes években ilyesmi volt a Kelettől való geopolitikai felszabadulás. Később az, hogy visszanő‑e a pártállam, vagy mégsem. A 2000-es évek elején az európai integráció minősége vált alapkérdéssé: mennyire „igazi”, vagy csak felületes? Azután megjelent az utolsó divat: a nemzetállam és identitás visszanövése. De újabban megjelent még egy kérdés: mennyire kikezdhetőek utcai zendülés nélkül a jelenlegi közép-európai autoritarizmus-demokrácia keverékek (hibridek)?

Tovább

Tovább

Elvben nincs hadiállapot. Például az orosz szakmai kapcsolatokat hivatalosan senki sem tiltotta be. És legalábbis a társadalomtudományokban minden valamirevaló kijevinek voltak moszkvai, pétervári kapcsolatai. Rendesen kapnak ma is meghívásokat orosz konferenciákra. Vízum nincs, elvben mindenki mehet, ahova lehet. A közvetlen moszkvai repülőjáratokat ugyan az ukrán hatóságok leállították, de kényelmes átszállásokat kínáltak például a belaruszok – számos új járattal, hogy bírják a megnövekedett forgalmat.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Az arab prózaírótól elvárják, hogy úgy viselkedjen, minta francia bölcsész lenne, akinek tudnia kellene, nem illik a politikai gyengébbről megírni, amit egyébként mindenki tud róla.

Tovább

A nyolcvanas években jelentek meg a mérlegek a szupermarketek zöldségespultjain. És zokszó nélkül magunk kezdtük maguknak mérni a káposztát vagy az uborkát. Sokfajta munkából játék lesz, mi pedig örömmel játszunk. Még olyankor is, amikor a játékos elem gyorsan eltűnik.

Tovább

A „könnyek völgye” metaforát egy klasszikus német szociológus, Ralf Dahrendorf egyik 1990-es cikkében találtam. Ott a rendszerváltás hétköznapi nehézségeire vonatkozott, elsősorban a váratlanul jelentkezőkre, azokra, amelyekről nem tudtuk, hogyan kezelhetőek a hétköznapokban, és amelyek bizonyára tömegek számára keseríthették meg az átalakulást. Amennyire visszaemlékszem, az itthoni közbeszédben akkor nem választottuk szét a rövid és hosszabb távú hatásokat. Abban ugyan egyetértés volt, milyen lépésekkel s esetleg milyen sorrendben indul az átmenet. De hogy milyenek lesznek a belső szakaszok? S hol ér véget az első fázis? Fel sem merült.

Tovább

Az emeltebb európai belső vitákban a régi tagok az utolsó tíz év alatt már majdnem megszokták az újakat, a „Keletet”. Kezdték azt hinni, minden gazdasági, politikai különbség ellenére alapvetően mégiscsak olyanok vagyunk, mint ők. A kiépült Új Rokonszenvből most a menekültválság nagyon sokat lerombolt. Szaporodnak a nagy lapok újrafogalmazott vádjai, a hitelesként forgalmazott vélemények; nem is csak a magyarok, hanem mi itt együtt Kelet- vagy Közép-Európában szívtelen, kimerült, magába zuhant társaság vagyunk, amely a saját történetéből is alig tanult. Nemrégen még tárgya volt az európai szolidaritásnak, s most képtelen annak egyik lehetséges alanyává, forrásává, alakítójává válni. 

Tovább

Az 1990-es években, s bizonyos mértékben azóta is, a közép-európaiak egyik fizikai alapélménye és ebből eredő politikai fantáziája volt a határok eltűnése. Azok, persze, nem tűntek el, csak átalakultak, másként és másban lettek láthatóvá. Egyesek számára áttetszőek lettek, másoknak bevehetetlen erődítmények maradtak. 

Tovább
Élet és Irodalom 2020