Sándor Iván

Tovább

Z. egymagában ült a Párizsból a normandiai tengerpart felé haladó szerelvény fülkéjében. Bámulta a házsorokat, az üzemanyag-állomásokat. Az első megállónál néhányan felszálltak. Szemközt idős asszony foglalt helyet

szép időnk van, mondta a kosarát elhelyezve. Húsos szendvicset csomagolt ki. A szaga elárasztotta a fülkét

Z. kinyitotta a gépét. Olvasta Véri Márton újabb levelét. A cukrászdakönyv után, írta, szeretném kidolgozni az elmúlt száz év magyar történelmének a hamisításokkal elfedett struktúráját, örökös szembefordulást a nyugati világgal. A vezéreszmét, a harcot, ami mindig bukáshoz vezetett

Tovább

a drótkerítésnél az őrségparancsnok újra nyújtotta a kezét. Nikosz odacsúsztatta az újabb borítékot. A messzeségben megint lövés dördült. Átléptek a nyíláson. A két fiú hordággyal várakozott a parton. Ráfektették Nikosz társát. A segélyszolgálatos a motoros orrában várt. Elhelyezték a hordágyat a kabinban. Felberregett a motor. Nikosz tapintotta a társa pulzusát. A segélyszolgálatos fájdalomcsillapítót hozott

együtt végeztük a régészeti szakot, mondta Nikosz, együtt dolgoztunk Palmirában a főrégész mellett, láttuk a kivégzését, én vonszoltam őt ki a lábára dőlt oszlop alól, amit terroristák felrobbantottak… mikor menekültünk, egész úton azt mondta, vissza kellene mennie megkeresni a szüleit

előkészítettem az iratokat a számára, mondta a segélyszolgálatos, a fényképeket és a látottakról szóló beszámolójukat csatoljuk a jelentésünkhöz

a tekinteteket fényképeztem, mondta Nikosz… üres szemgödrök

Z. felfedezte az egyik képen magát. Simogatta a lábánál kuporodó kisfiút. A képen a fiúcska arca olyan volt, mint egy öregemberé

Tovább

TÉREY JÁNOS 1970–2019

Tovább

a régi szobámat kérem, mondta Z. a Hotel Erechteion recepciójánál, második emelet negyvenkettő

kilátás az Akropoliszra, bólintott az idős portás

Z. kitöltötte az adatlapokat, átvette a szobakulcsot, lifttel ment a második emeletre. A szoba évtizedek alatt alig változott, a tapéta újnak tűnt, a franciaágy is, de ugyanott állt, ahol régen, az ágyban fekve is kilátás nyílt az Akropoliszra. Kicsomagolt. Széket húzott az ablakhoz, leült, várt.

Tovább

Tovább

Tovább

reggel dörömböltek a nyomda ajtaján, a spanyol tiszt csak annyit mondott, hogy öltözzek és kövessem

miért?

parancs

de miért?

úgy nézett rám, mint aki sajnál, de nem azért, mert követnem kell, azért, hogy kérdést teszek fel

érthetetlen, mondtam

intett, igyekezzen

a szolgálóm aggódó pillantással kísért

a tiszt mögött kellett haladnom, ez némileg megnyugtatott. Ha előtte, akkor mintha őrizne, a járókelők elfordították a fejüket, az ostrom előtt jártam ezeken az utcákon. A harcok idején bezárkóztam. Próbáltam olvasni. Nem nyugtatott meg. Az ablakból láttam a beözönlő zsoldosokat. Kiverték őket, de újabbak érkeztek. A Városháza tornyára felkerült a spanyol zászló. Hírek érkeztek, hogy elfoglalták a kikötőt, körülzárták a várost, nem érkeznek élelmiszer-szállítmányok, sokan éhen halnak, a temetőben nincs hely új síroknak, árkokat ástak, oda viszik a halottakat

Tovább

mintha a sírjából hallotta volna az apja utolsó kiáltását, elkerülte a többi menekülőt, mindenfelől özönlöttek, az egész világ menekül, gondolta Thomas, átvágott egy erdőn, elhagyott faluhoz ért, a szélén üres fészert talált, lódobogást hallott

a két lovas katona a fészerhez terelte. Az egyik leszállt a lováról. Hadnagy, ismerte fel a zubbonyjelzésről Thomas, kisfiúként látta a városba betörő lovasok élén a hadnagyokat, kiáltozás nélkül döfték a katonák az útjukba kerülőkbe a dárdáikat, a Hadnagy Thomashoz lépett, nem akart vele sok időt eltölteni, útban voltak, a főparancsnokság üzenetét vitték a támadáshoz csatlakozó ezrednek, ki lehet ez a fiú, talán hírvivő, talán csak egy kóborló fickó, ki kell vallatnom, lehet, hogy megtudhatok valamit, ami a parancsnokság hasznára lesz, szép ember a Hadnagy, gondolta Thomas, alig idősebb nálam, az erdő szélső fájáról felröppent egy madár, körözött felettük

Tovább

Tovább

Tovább

Nincs már felfedeznivaló azon, hogy milyen államszerkezet alakult ki nálunk. A „feleség” már régen a kuplerájban, ahol nem szülnek gyerekeket, és a fiatalok elvándorlását sem lehet millió forintok ígérgetésével megakadályozni ahelyett, hogy a jövőjükről gondoskodnának.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020