Major Eszter Anna

Meztelenül fekszik mellettem. Én is meztelen vagyok. Megint így maradtunk. Kiszolgáltatottan várjuk, hogy visszatérjenek hozzánk, a fehérségbe, ahol sápadt testünk éppen csak elüt az ágytól, a faltól, a szekrényektől. Várjuk, hogy visszakapjuk emberségünket.

Mindennaposak ezek a reggelek. A korai napfény keménysége még nyomorultabbá teszi a groteszk rutint. Mennyivel egyszerűbb lenne mindez esti félhomályban – talán még ép embereknek is tűnhetnénk, akik egy szerelmi légyott előtt vagy után pihegnek pucéran. Nézem magunkat, rézsút billentve fejemet. Hanyatt fekve fogom be a képet. Őt és magamat.

Tovább
Élet és Irodalom 2020