Ismétlődő csend
(A Két nap, két hét című kiállítás a Vintage Galériában. A kiállítás június 20-ig látható.)
Öt művész, öt falrész, folyamatosan ismétlődő csend. A Vintage Galéria új kiállításának csendjébe belehallhatjuk Steve Reich bármelyik finom repetitív művét vagy Terry Riley muzsikáját. Ismétlődés, változatok egy ismétlésre, folyamat mint ritmus és szekvencia. Ezek a fogalmak bukkannak fel a kiállítóterem falain lévő művek megnézése során. A hetvenes-nyolcvanas években keletkezett két alkotás Attalai Gábornak a kiállítás címéül is szolgáló három minimalista műve, az Egy nap, a Két nap és a Két hét (1972), illetve Vera Molnár 1983-ban készült Electra című grafikája. A 90-es éveket Gémes Péter és Türk Péter egy-egy izgalmas műve képviseli, majd a 2000-es évek második évtizedéhez Szíj Kamilla 2015-ös hidegtűkarca tartozik. Négy évtized az ismétlődések, a finom elmozdulások, a sorozatok jegyében.
Menekülés a hálóra
A vírus és következményei mindent átírtak. Átírták viszonyunkat a kiállítási műfajhoz, átírták kiállításlátogatási szokásainkat is. Manapság – ahogy egy művésztanár fogalmazott – alsógatyában is ellátogathatunk egy műterembe, ha azt bemutatják a cyber térben, papucsban slattyoghatjuk végig a múzeumok termeit. Jó ez? A lehetőség, a munkák megtekintése, az ismeretek begyűjtése szempontjából igen. De az alkalom, a tér befogadása, a mű megtisztelése azzal, hogy rákészülünk, felöltözünk, odamegyünk, a közönséggel együtt gyönyörködünk. Nos ettől megfosztott a járvány, a karantén, s ez nem jó.
Jobb híján azonban érdeklődve figyelhetjük az egyes kiállítóintézmények túlélési stratégiáit, a művek, művészek bemutatásának újfajta – vagy konzervatívabb – formáit.
G, mint Godot
Minden valószínűség szerint az új korszak nehezített indulása- a járványveszély miatti forgalom csökkenés, kiállítások elmaradása-a Godot életében is változásokat hoz majd. Azonban az elmúlt két évtizedben tapasztalt életerő, aktivitás és ügyes vállalkozói érzék azzal biztat, hogy talpon maradnak, s számíthat rájuk a magyar művészetpártoló közönség. Addig is G, mint Godot.
Lebegő színek
(Szőke Gáspár Rétegek című kiállítása a Karinthy Szalonban látható március 20-ig.)
E. A.
(Eszik Alajos kiállítása a Vigadó Galériában március 22-ig látható.)
Mindenki, aki egy-egy korszak fertőjét és mocskát, nevetségességét és fennköltségét egyetlen tableau-ban ábrázolni tudja. Jelen esetben Eszik Alajos az összes szereplőt magányos alakként, ugró, táncoló, elbukó, kuporgó és harcoló individuumként hozza elénk (alig található a száznál is több alkotás között néhány többalakos kompozíció). Eszik számára az értelmezési tartomány része az attribútum, azaz a tartozék, labda, bot, balta vagy épp képzelt lény (Leviathan, hal, nyúl, mackó), aki mellékszereplőként erősíti az idézetjellegű kompozíciót.
Übü újratöltve
(Kováts Albert kiállítása a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben március 28‑ig látható.)
Az Übü-képek most valahogy szigorúbb, talán kevésbé ironikus hangulatot árasztanak. A kiállítás plakátján szereplő Übü a koporsóban már nem is tekinthető másnak, mint drámai végkifejletnek, az enyészet apoteózisának. A portrék – és kevéske tájvariáció – leginkább szigorúságukban és kegyetlenségükben idézik a keserves fintort, mely az egykor volt fiatal francia szerző harsány gúnyiratához kapcsolható.
Szikár groteszk
(Király Gábor kiállítása a Godot Galériában 2020. február 1-ig látható.)
kiállítás szociográfiai leletként tárja fel e táj lakóinak mindennapjait, az ólnál, a kertben történt egyszerű eseményeket, a nőket – vagy annak látszó lényeket – és férfiakat – elvadult arcú személyeket. Az anyag és tárgy szerves egységbe olvad, már szinte a durva vászon kerül a kép középpontjába, a ráfestett alakok staffázsokká válnak Király ecsetje alatt.
A jól kitöltött tér
(A Horror vacui című kiállítás az Újlipótvárosi Klub-Galériában 2019. december 31-ig látható. A részt vevő alkotók: Kemény György, Kósa János, Kótai Tamás, Köböl Vera, László-Kiss Dezső, Magyar Gábor, Mata Attila, M. Novák András, Mayer Berta, Miksa Bálint, Schallinger Dávid, Székely Annamária, Tomasz Piars, T. Horváth Éva, Varga Zsófi, Vasvári László Sándor, Vásárhelyi Antal, Végh András, Wächter Ákos, Zakar István)
A csoportos kiállítások átka épp a sokszínűségben, az anyag-, méret- és formagazdagságban rejlik. Hisz ennyi kisvilágot, irányt egymás mellé rendezni meglehetősen reménytelen feladat. Itt, ezen a tárlaton, a hely szelleme is segítette a kurátort (Kósa Gergő képzőművészt) és a rendezőket. Jól épülnek egymás mellé a dekoratív színes grafikák, a síkplasztikák és erőtejes, domináns festőiségű táblaképek.


