Csuhai István

Colson Whitehead: A Nickel-fiúk. Fordította Pék Zoltán. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 270 oldal, 3990 Ft

A Nickel-fiúknak kétségtelenül súlypontja ez az iskolaregényekre, a Törless iskolaéveire és az Iskola a határonra emlékeztető, vaskos és kegyetlen réteg, amelynek külső körvonalai – a fentiekben épp eleget bizonygattam – meglehetősen referenciálisak. Ugyanígy súlypontja a regénynek közvetlen korszaka is, a hatvanas évek első harmada, amelyben játszódik, hiszen egybeesik az amerikai Dél afro-amerikai lakosságának emancipációs küzdelmeivel. De szépírói életre ez az anyag a fentieken túlmutató irodalmi eszközeivel kel, például azzal, hogy a közvetlen műfaj szabályainak megfelelően belefoglalja főhősének vagy hőseinek a jellegzetes fejlődésregényét, sorban bemutatja azokat a mozzanatokat, ahogy ezek a gyerekek megpróbálják kiismerni és lehetőségeik szerint legyőzni az őket sújtó irracionális szabályokat, felülkerekedni rajtuk és túlélni a megpróbáltatásokat. A hallatlanul ökonomikus elbeszélésmóddal (melyben egyensúlyban vannak a hátra- és előreutaló narratív megoldások) a nem egészen háromszáz oldalas szövegben ott rejtőzik egy hatvan évet átfogó, mintaszerű amerikai nagyregény, centrumában egy hangsúlyos és modern elbeszélői trükkel, amelynek felfedezését ezen a helyen inkább az olvasóra hagyom.

Tovább

Afonso Cruz: Festő a mosogató alatt. Fordította Király Szabolcs. Typotex Kiadó, Budapest, 2019, 167 oldal, 2800 Ft

A könyv hátsó borítója és szerzői utószava, az Epilógus is elárulja, hogy a regény cselekménye megtörtént eseményeken alapul. Cruz apai nagyszülei az óceánparti Portugáliában, Figueira da Foz-i házukban a második világháború alatt valóban bújtattak egy Szlovákiából menekült, Amerikába tartó, pontosabban oda visszatérni kívánó zsidó származású férfit, egy Ivan Sors nevű festőt. Egykori jelenlétének emlékét nemcsak a családi legendárium és néhány felidézett pontos dátum, hanem egy-két a lakásban maradt tárgyi emlék és a rejtőzés hónapjai alatt festett pár Sors-festmény is megőrizte (az Epilógusban mindezekről a regény fiktív matériájába bekerülő tárgyakról fényképfelvételek is láthatók). Mert hát a Festő a mosogató alatt végül is Afonso Cruzhoz méltóan vérbeli fikció, az Ivan Sors névből a regényben Jozef Sors lesz, és a szöveg voltaképpen az ő kitalált, regénnyé írt története, ha úgy tetszik, a fejlődésregénye, amelyben a címet adó motívum, a portugáliai bujkálás az első pillantásra várhatónál igazából kisebb akcentust kap.

Tovább

Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol trilógia. I. Menny és pokol. II. Az angyalok bánata. III. Az ember szíve. Fordította Egyed Veronika. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 249+400+473 oldal, 7499 Ft

Mindenesetre ebben a világban indul el a Községből a Bárđur nevű férfi és a tízes éveinek végén járó, elárvult fiú a néhány órányira eső halászfaluba, hiszen akármilyen zordak a téli viszonyok, dolgozni kell, a tőkehalat mint a közösség megélhetését biztosító egyetlen számbavehető forrást a tenger mélyéből, messze a vízre kievezve zsákmányul kell ejteni. Stefánsson első magyarul, a Typotex Kiadó világirodalmi sorozatában Patat Bence fordításában tavaly megjelent, A halaknak nincs lábuk című, a modernkori Izlandon játszódó regényéből és néhány hete az e hasábokon Köves Gáborral folytatott beszélgetéséből („Minden vasárnap tüntetni mentem”; ÉS, 2019/44) egyaránt tudhatjuk, hogy a kitalált szépirodalomnak (és ezen belül a verseknek) milyen hasonlíthatatlanul kiemelt szerepe van a mindenkori izlandi azonosságtudatban. Bárđurt és a fiút is legszorosabban az irodalom iránti rajongás köti össze. Utolsó közös olvasmányuknak, Milton Elveszett Paradicsomának egy sorából (ez ennek a recenziónak a címe) Bárđur saját figyelmetlenségéből bekövetkező halála után (a könyv megzavarja a férfit, anorákját a szállásán felejti, s a jeges vihartól sújtott tengeren vergődő csónakban halálra fagy) a regény főszereplőjévé előlépő, és mindvégig megnevezetlenül maradó fiú ismétlődő jelmondata lesz, a gyászt, a bánatot, a veszteséget jelképező emlék, mely az első kötetben sokszor, a másodikban néhányszor, a harmadikban már csak egyszer tűnik elő.

Tovább

Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai I-II. Fordította Soproni András. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 383+463 oldal, 5990 Ft

Valójában ez a képregényre koncentráltság magyarázza a Kavalier és Clay bámulatos kalandjai generális narratív megoldását is – egyáltalán nem biztos, hogy egy képregényben az utolsó kocka vagy az utolsó kockák hozzák el az igazságot, egyáltalán nem biztos, hogy tényleg létezik egyenes vonalú igazság; a lényeg gyakran közép tájt vagy éppen a felvezetésben, és szinte kivétel nélkül a részletekben rejlik.

Tovább

Cormac McCarthy: Odakint a sötétség. Fordította Greskovits Endre. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 262 oldal, 3499 Ft

A mostani regény, az Odakint a sötétség Cormac McCarthy második könyve, írója harmincötödik életévében járt, amikor 1968-ban a regény a Random House kiadó gondozásában megjelent. A tény, hogy az első két könyv (és nyugodtan idevehetjük a sorban negyediket, a Suttreet is) a fő McCarthy-művekhez vagy a főműveknek tekintett McCarthy-regényekhez viszonyítva később jelenik meg magyarul, esetleg azt a hamis benyomást keltheti, hogy a pálya ifjúkori részéhez tartozó regények afféle zsengék, az írói készülődés, a nagy íróvá érés folyamatának elkerülhetetlen gyakorló fázisai. Nos, ami az Odakint a sötétséget illeti, ez a vélekedés tökéletes tévedés volna.

Tovább

Hegedűs Ágota: miszizdontdisztörb. Parnasszus Könyvek, Tipp Cult Kft., Budapest, 2019, 297 ol­­dal, 2590 Ft

Bármiféle felismerhető konkrétum vagy megfeleltetés nélkül olyan erősen van belekódolva a mostani undok világ a miszizdontdisztörbbe (nem a politikája, hanem az etikája, a mentálhigiénéje, az alapszabálya, hogy ha előtted van, vedd el), hogy ez harminc-negyven évvel ezelőtt észveszejtő képtelenségnek, nonszensz lehetetlenségnek hatott volna. A furcsa ebben az, hogy egészen biztosan lesz olvasója a könyvnek, akit levesz majd a lábáról ez a talmi, sokszor nyelvileg is megjelenített, a kiszólásaiban érzékeltetett világ, a könyv legláthatóbb, legkézzelfoghatóbb rétege, és nem fogja észrevenni a fentebb már említett írói eljárást, a szerzői-elbeszélői dezillúziót, a szövegek második-harmadik rétegében érvényesülő tiszta fogalmazást, az apró részletek iránti taktilis fogékonyságot vagy éppen a szépirodalmi-narratív eszközökkel kimondott ítéletet e világ fölött.

Tovább

Makovecz Benjamin: Száz­ti­zen­egy lábjegyzet Makovecz Imréről. Park Könyvkiadó, Budapest, 2019, 242 oldal, 2950 Ft

Makovecz Benjamint ismeretlenül is mindig nagy becsben tartottam, akár grafikusként, könyvillusztrátorként, akár műfordítóként, Arthur Koestler vagy természettudományos-ismeretterjesztő könyvek magyar megszólaltatójaként, akár a legutóbbi években fényképészként (a Fortepan gyűjteményében a nyolcvanas évek második felének azóta nagyrészt tovatűnt budapesti gyönyörűségei láthatók többezres nagyságrendben az ő kameráján keresztül) találkoztam vele. Apjához hasonló világnézeti proklamációiról vagy politikai megnyilvánulásairól sosem értesültem, tevékenysége érdekesen sokoldalú és vonzó volt. A mostani könyv esetében nekem végső soron ez az ellentét jelentette azt a bizonyos szikrát: nézzük meg az almát, nézzük meg még egyszer a fáját, lássuk, milyen messze vagy milyen közel vannak egymástól.

Tovább

Tommy Orange: Sehonnai. Fordította Pék Zoltán. Kult Könyvek, XXI. Század Kiadó, Budapest, 2019, 319 oldal, 3990 Ft

A korosztályomban jószerével minden fiú számára az olvasás, a könyvolvasás vivőanyaga volt az indiánregény, a borítótól borítóig olvasás, a végigolvasás mércéje egy olyan életkorban, amikor az ember még egyáltalán nem tesz különbséget könyv és regény között, nem is képes rá. És persze semmilyen mértékben nem firtatja J. F. Cooper vagy May Károly autentikusságát. Néhány évig filmekben még elkísértek az indiánok, a klasszikus amerikai westernek és az NDK-jugoszláv koprodukcióban készültek egyaránt (az olasz westernben, utólag kissé megmagyarázhatatlanul, mégis nagyon jellegzetes módon, nemigen szerepelt indián), de aztán a mozijaimból is végleg kivesztek, elbitangoltak mellőlem vagy elbitangoltam tőlük.

Tovább

Arnon Grunberg: Anyajegyek. Fordította Wekerle Szabolcs. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 385 oldal, 3600 Ft

Az 1971-ben született, és pályája elején, a kilencvenes évek kezdetén egy darabig a kortárs holland irodalom fenegyerekeként számontartott Arnon Grunberg ezúttal is rá nagyon jellemző regényt írt. A fiatal író fenegyereksége persze gyorsan elmúlt, negyvenes éveire átadta a helyét a termékenységnek és a sokoldalúságnak, de az a fajta, egyidejűleg szikár és felhőtlen írásmód, ami első írásainak is védjegye volt, határozottan megmaradt. Aki követi Grunberg Wekerle Szabolcs kitűnő fordításai által kikövezett magyar pályafutását (az eredetileg 2016-ban megjelent Anyajegyek immár a hatodik könyve a Gondolat Kiadónál, és másutt is jelent meg könyve az írónak, A zsidó Messiás például az Ulpius-háznál), pontosan tisztában lehet ezzel a folyamattal, és azzal is, hogy az elmúlt években írott, általában terjedelmesebb Grunberg-regények cselekményének sok-sok pontján ott van az az esély, lehetőség, hely, ahol a dolgok logikája megbillenhet, az addig kitapogatott rend felborulhat, az események váratlanul az ellenkezőjükre válthatnak. Bizonyára a Grunberg-regények mindenkori elbeszélőjének szenvtelen iróniájából következik mindez. Az Anyajegyekben ez a bizonyos pont végig ott húzódik a szövegen, Michette, a mama vagy éppen Kadoke sorsa, története nyitva van, és a cselekmény bármilyen, akár a legteljesebben képtelen vagy abszurd fordulata is kézzelfogható közelségben marad az olvasó előtt. Ki fogja feladni, ki törik meg, ki veszít, ki pusztul majd ebbe az egészbe bele? – ezek a kérdések a legutolsó oldalakig megválaszolatlanok maradnak.

Tovább

Nemes Péter: Amerigo. Egy szob­rász, aki meghódította Rómát. Euró­pa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 367 oldal, 3999 Ft

Az Amerigo. Egy szobrász, aki meghódította Rómát, ha jól értem, kézenfekvően egyszerű ötletre épül. Nemes Péter összegyűjtötte a mindenkor szívesen nyilatkozó Amerigo Tot interjúit, beszélgetéseit, röpke újságcikkeket és nagyobb ambíciójú dialógusokat egyaránt, a kérdéseket mindenünnen kiiktatta, a szövegfolyamot kronológiai rendbe állította, és  kiegészítette azzal az anyaggal, amire a Tot kortársaival folytatott beszélgetései során tett szert, a folyamatosság kedvéért néhány helyen így pótolta az alapanyag hiányait, és az így kapott, egyes szám első személyű elbeszélést több mint százhúsz kép kíséretében hetvennyolc, címmel ellátott fejezetre osztotta és közreadta. Jellegzetes crossover-műfaj jött így létre, olyasmi, amire hirtelen nem tudok példát mondani a közelmúlt kulturális történetírásából. Az Amerigo bizonyosan nem önéletrajz, a lapjain egyes szám első személyben megszólaló főhős, a beszélő, Amerigo Tot a szemünk előtt lévő szöveget nem ilyen szándékkal írta, mi több, ő maga nem is írta a szöveget egyáltalán, még akkor sem, ha az itt olvashatók az ő saját szavai. Nem is művészettörténeti monográfia az Amerigo, kontextusállításai, hasonlításai esetlegesek, csak olyasmire szorítkoznak, amire az alapul szolgáló anyag is kitér, és Amerigo Totnak természetesen jogában állt origónak saját művészetét megtenni abban a koordinátarendszerben, amelyet a klasszikus régi művészet és a kortársai az ő számára képeztek. Még talán az lenne a legpontosabb megfogalmazás, hogy az Amerigo Nemes Péter életrajzi regénye Amerigo Totról, az eredeti anyag speciális megkötései azonban ennek a műfajmeghatározásnak is kijelölik a korlátait, és mint minden életrajzi regény esetében, a valóságos tények hangsúlyosan rákérdeznek a fikció mibenlétére.

Tovább

Roberto Bolaño: Szülőföld. For­dí­totta Kutasy Mercédesz. Jelenkor Ki­adó, Budapest, 2019, 215 oldal, 2999 Ft

A magyar Bolaño utolsó négy tétele, tehát A Harmadik Birodalom, a 2666, A science fiction szelleme és a mostani könyv, a Szülőföld is, ellentétben az első hárommal, posztumusz kötet, spanyolul mindegyik az író halála után jelent meg. Az ilyesmi gyakran előfordul, ha egy író fiatalon, alkotóerejének valóban a teljében távozik, ráadásul úgy, hogy angol nyelvű megjelenései révén éppen eléri a nemzetközi hírnév. A 2666 története közismert: Bolaño ezt a regényét utolsó öt évében, halálos májbetegsége szorításában, minden mást félretéve írta. Az eredeti spanyol kiadás azon az egyetlen kéziratváltozaton alapult, amelyet az író kiadói szerkesztőjének utolsó heteiben elküldött, revideálásra vagy szerzői szerkesztésre, átigazításra a körülmények miatt nem kerülhetett sor. A Harmadik Birodalom és A science fiction szelleme esete más, ezek a szerző hagyatékában fellelt, befejezett, „kész” kéziratok voltak – elkerülhetetlen volt, hogy a Bolaño-láznak azon a pontján, amikor napvilágra kerültek, ne jelenjenek meg. És megint csak más eset a jelen könyvé, a Szülőföldé, túl már e bizonyos láz tetőpontján – ez első látásra végképp olyasmi, ami felveti a mosócédulák az írói hagyatékok kapcsán gyakran emlegetett problémáját.

Tovább

Ian McEwan: A Chesil-parton. Fordította Lukács Laura. Scolar Kiadó, Budapest, 2019, 149 oldal, 3750 Ft

A Chesil-parton első nekifutásra látszólag egyszerű ujjgyakorlat, kiírt számmal ellátott öt fejezete ennek a limitált időtartamnak, az egyetlen hosszú délutánnak-estének-éjszakának a részletező elbeszélése, ide-oda visszatekintő flashbackekkel és már az elbeszélés jelenidejében, a 2000-es években megfogalmazott utólagos tanulságokkal megtűzdelt történet, miközben alapja mindvégig ez a néhány együtt töltött óra, Florence és Edward nászéjszakája marad. Kicsi terjedelme ellenére telt, az angol regény nagy hagyományaira visszautaló próza egy hosszú korszakról, az 1950-es évekből az 1960-asokba és tovább forduló Angliáról, miközben két családtörténet, a két fiatal mögött ott álló háttér is felsejlik, egyes részleteiben plasztikusan megmutatkozik benne, és érdekesen, rétegezetten, gazdagon kibomlik belőle az a személyes lélektani dráma, ami ennek a két kényszerűen tájékozatlan és tapasztalatlan embernek a közös végzetét jelenti.

Tovább

Tovább

David Foster Wallace: Végtelen tréfa. Fordította Kemény Lili és Sipos Balázs. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 1114 oldal, 7999 Ft

A régi iskola tanítványaként, valamilyen nyilván idejét múlt eszmény híveként azt is gondolom, az íróság legelsősorban arányérzék, nemcsak a belefoglalás, a megfogalmazás, a megírás, hanem a kihagyás, az önfegyelem és az elhallgatás mestersége is, és különösen isten mentsen az okos írótól, aki minden helyzetet, karaktert, mondatot és szót olyan réstelenül és azonmód a szánkba rág, mint Wallace. A Végtelen tréfát bölcsészkari tornamutatványnak tartottam, a magam olvasását is csupán tornamutatványnak (régen túl voltam már a fordítók ígérte fordulóponton, a 160. oldal környékén), és ha hivatalból nem szorulok bele abba a helyzetbe, hogy végig kell olvasnom, valahol a kétszázadik oldal táján biztosan letettem volna ezt a könyvet.

            És csodák csodájára, úgy a négyszázadik oldal után az egész egyszerre beindult és visszamenőlegesen is megvilágosodott (pedig az emlékezetemben már kikerestem Szerb Antal 1941-ből származó, Joyce-ra vonatkozó mélységesen gonosz és igazságtalan szavait.

Tovább

James Baldwin: Ha a Beale ut­ca mesélni tudna. Fordította Mes­ter­házi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 197 oldal, 3499 Ft

James Baldwin eredetileg 1974-es könyvének mostani kiadásával a Magvető egy csapásra legalább két legyet üt. Egyrészt a most közreadott új fordítás, Mesterházi Mónika munkája érdekesen színezi az újrafordítás kérdését, ezt az elmúlt tíz–tizenöt évben főként angol nyelvű regényeket érintő, azok új megjelenése révén előtérbe kerülő ügyet, sokak által kiválóan művelt nagyobb, generális vállalkozást. Másrészt majdnem negyven év után most, a 2010-es évek végén Baldwin műve igen karakteres hozzájárulás az amerikai prózában újabban megszólaltatott afro-amerikai szabadságproblémához, a feketék jogainak témaköréhez, amelynek néhány fontos darabja az elmúlt két-három évben magyarul is hozzáférhetővé vált.

Tovább

Bernhard Schlink: Olga. Fordította Szijj Ferenc. 21. Század Kiadó, Budapest, 2018, 286 oldal, 3690 Ft

Az Olga nem a főleg a nyugatnémet irodalomban nagy hagyományokra visszatekintő „múltfeldolgozás” része, illetve modern módon, úgy mondanám, másod-, harmadgenerációsan az – a főhősben nagyfokú, ártatlan, nem manipulatív és egyértelműen balos érdeklődés van a napi politika, a német élet a korban többnyire éppen szörnyűségeket produkáló eseményei iránt. De a regény igazi érdeme, hogy visszafogott írói eszközei, kihagyásos szerkesztésmódja ellenére (vagy éppen ezeknek az eljárásoknak a révén) rendkívül áthatóan és magától értetődően közvetíti az emberi élet nagy érzéseit, szerelmet, várakozást, reménytelenséget, hiábavaló türelmet, magányt, elhagyatottságot, csupa olyasmit, ami 2018-ban, a regény német és magyar megjelenésének évében irodalmi értelemben inkább korszerűtlennek és elfelejtettnek hat.

Tovább

Robert Seethaler: A trafikos. Fordította Blaschtik Éva. Park Könyvkiadó, Budapest, 2018, 278 oldal, 2450 Ft

A trafikos jó regény, nagy mesterségbeli tudással megírva, ugyanakkor hiányzik belőle az a minden ízét tudatosan átjáró redukció, és végül kimarad belőle az az evidens kerekségeszmény is, ami azEgy egész életből olyan páratlan módon csinált szépirodalmat. De hogy a kevés az elég, vagy ami ennél kicsivel több, az már túlbeszél, ennek eldöntése mindig ízlés vagy éppen olvasói hangulat kérdése is. Akárhogy van, A trafikos az író másik könyvéhez hasonlóan kétség nélkül bizonyítja, hogy Robert Seethaler a kortárs osztrák irodalom kiemelkedő, a világ rengeteg pontján jól megérthető elbeszélője.

Tovább

Jorge Luis Borges: Jól fésült mennydörgés. Összegyűjtött novellák. Fordította Benczik Vilmos, Benyhe István, Benyhe János, Boglár Lajos, Csuday Csaba, Dorogman György, Gajdos Zsuzsanna, Har­gi­tai György, Huszágh Nándor, Já­nos­házy György, Karsai Gá­­bor, Nagy Mátyás, Scholz Lász­ló, Székács Vera, Tomcsányi Zsu­zsan­na, Végh Zsoldos Péter, Xantus Judit. Szerkesztette Scholz László. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018. 583 oldal, 5499 Ft

Borges ebben az írásában, amely sokkal inkább esszé vagy akár elbeszélés, mintsem interjú, valóban minuciózusan végighalad saját életrajzán. Az Önéletrajzi jegyzetek végső soron önmagában közvetíti azt az írói gondolkodásmódot, amely az egész életművön belül elmossa vagy elbizonytalanítja a műnemi határokat. Borges novelláknak tekintett írásaiban a gondolati-intellektuális töltet gyakran feloldja a belefoglalt narratívát, esszéiben pedig jó néhány esetben ott rejtőzik az az epikus mag, ami révén a főtémából mégiscsak valamilyen történet, legalább az intellektuális kaland ilyen vagy olyan stációjának elbeszélt ábrázolása, anekdotaszerű betét bontakozik ki. Ez a majdnem félszáz nyomtatott könyvoldalt kitevő szöveg mindenesetre meghaladja bármelyik elbeszélése terjedelmét, s Borges biográfiailag és intellektuálisan is aprólékos, másutt ugyanebben a formában vagy ugyanilyen egyenesvonalúsággal nem fellelhető reflexiókat oszt meg életéről, írói pályafutásának természetéről. „A hírnév, akár a vakság, fokozatosan ért el”, mondja az 1960-as évek eleje táján járva, és a kisgyerekkora óta szembetegségekkel, látási problémákkal küzdő Borges ezzel a párba állítással szimbolikusan összefoglalja írói pályájának paradoxonát: amikor a nagyvilágban fény derül nagyszerűségére és kiválóságára, épp akkor kényszerül végleg önmaga belső világának homályába. Az Önéletrajzi jegyzetek rendkívül informatív bevezető azok számára, akik most kezdik az ismerkedést Borges írásművészetével, és meglepetéseket, új perspektívákat tartogat a haladó Borges-rajongóknak is.

Tovább

Naomi Alderman: A hatalom. Fordította Borbély Judit Bernadett. 21. Század Kiadó, 2018, 383 oldal, 3990 Ft

A hatalom fő tézise, a centrumában lévő erős szatirikus elem, a megfordított világ rajza azonban mégis különleges figyelmet érdemel, hiszen a mi ildomtalan férfivilágunkat figurázza ki, azt a világot, amelyben például a háború, a pornográfia, a népfelség nevében fellépő hatalomvágy mégiscsak a férfiagy szüleménye. Minél aprólékosabb, minél naturalisztikusabb, minél testközelibb egy-egy jelenet, ahol férfiakból nők megbecstelenített, tönkretett vagy meggyilkolt áldozatai lesznek (legyen szó harcról, összecsapásról, pornográfiáról vagy politikai manipulációról), A hatalom annál inkább képes a mi világunkat jellemző, a mi világunk adottságaiból, hagyományaiból, megszokásaiból, alkalmanként talán észre sem vett repetitív aktusaiból táplálkozó, a férfi-nő viszonyt generálisan és szociálisan jellemző fonákságokra rávilágítani.

Tovább

Agneša Kalinová–Jana Juráňová: Hét életem. Fordította Mészáros Tünde. Tények és tanúk sorozat. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 535 oldal, 4999 Ft

Hét életem kétségtelenül az oral history egyik mintapéldája. De nem a Magyarországon 1989-et követően igen közkeletű, anekdotákkal fűszerezett, még a nem írók kezén is irodalmi teljesítményszámba menő történetmesélős változat. Akad benne ilyesmi is, ám inkább szabatos, fegyelmezett korkép ez, lehetőség szerint minél hűségesebb rögzítése, pontos megörökítése a mindenkor fennállónak, mintha egy nagymama azt akarná az unokája vagy a dédunokája értésére adni, miért is történt az a felmenőjével a zavaros huszadik században, ami történt. Egyes szám első személyű emlékezés, amiből szándékosan van kiszorítva az „én”.

Tovább
Élet és Irodalom 2020