ÉLET ÉS IRODALOM

Bartók Imre

Csütörtök volt, vagy talán kedd, esetleg szerda, de mégis csütörtök lehetett, amikor a Városligetben, az éledező turizmus járkáló marionettjei közepette, a Fudzsimoto tervezte, frissiben megnyitott Zeneház viszkózusan érzékeny épülete előtt, amelyben örökké visszhangzik néhány paprikavörös fejű vadember artikulálatlan üvöltése, csütörtök lehetett, nem tudom, mikor ébredtem, de korán volt, reggel, valószínűtlenül korán, amikor valahol a Városligetben, már a futópályán utolértem őt, Akhilleusz a teknősét, nem is hittem volna, hogy lehetséges, de úgy tűnik, nagyon is lehetséges, mert az idő mégsem szabdalható fel vég nélkül, nem sodródunk eleven folyamában, életünk tompán csillogó gyöngyfüzér, utolértem tehát, és azt mondta, halkan, mégis jól érthetően, „Hagyj békén" (...)

Tovább

Ismeri Hölderlint?

„Hölderlin ist ihnen unbekannt?”, hangzik irodalmunk egyik legismertebb kérdése, amellyel Örkény lényegében többet tett a nevezett szerzőnek a völkisch értelmezésből való fel- és kiszabadításáért, mint amit az irodalomtörténet a század első felében, beleértve a háború utáni első éveket, e téren fel tudott mutatni; ismeretes ugyanis a filológiai őstény, mely szerint XIX. századi elfeledését követően (addig csupán két olvasója volt: Marx és Nietzsche) a költő rekanonizációja azonnal néplélektani irányt vett. A német közlegények jelentős része „Hölderlin országáért” harcolva adta életét, ahogyan maga Norbert von Hellingrath is, az első összkiadás érdemes kompilátora, aki egyébként a George-kör tagjaként maga is sóvárogva táplálta a „titkos Németország” mítoszát, önként jelentkezett frontszolgálatra, küzdve hazájáért, amely Goethét és a haláltáborokat adta a világnak.

Tovább

„Himnuszok dörömbölnek”

Székely Örs: Ostinato. FISZ-könyvek, Budapest, 2020, 41 oldal, 2000 Ft

Székely Örs egy beszélgetésben úgy fogalmazott: versei készülődések egy azokat összegző vershez. Talán ez is hölderlini hatás: „ami itt vagyunk / amott egy Isten egészítheti ki”. És ez volna a címben jelzett makacs ismétlés (fúga?), kultúrtörténeti repetíció, amelynek minden eleme egyszerre más és azonos. Az Ostinato ismeretelmélet, az érzékek leltára, elmélkedés az operatörténet és a csillagászat összefüggéseiről, továbbá stabil konkrétumokra támaszkodó politikai program (communism for two, 32.).

Tovább

A Demeter útja

A Demeter névre keresztelt szkúner 1897. augusztus 8-án futott be Whitbybe, miután emberemlékezet óta nem látott vihar sújtott le a partra. Délután már felkerekedett a délnyugati irányból fújó szél, ám a barometrikus nyelvhasználat által csupán „2-es erősségű, enyhe szellőnek” nevezett jelenség még nem jelezte előre azt az istencsapást, ami ezután várt a városra. Mielőtt még a nap alábukott volna Kettleness sötét, merészen a nyugati égtáj felé meredő sziklatömege mögött, lefelé tartó útját a színkavalkádban fürdő fellegek miriádja kísérte; volt köztük tűzpiros, mélykék, rózsaszín, zöld, lila, továbbá az arany ezernyi árnyalata, és mindezek között helyenként a tökéletes feketeség apró, a legkülönfélébb alakokat öltő foltjai, illetve néhol már egész jól kivehető, kolosszális sziluettek is. Aztán végül különösebb figyelmeztetés nélkül lesújtott a vihar, mégpedig olyan hirtelenséggel, ami ott helyben szinte felfoghatatlannak tűnt, és még utólag sem érteni, hogyan képes a természet egyetlen pillanat alatt így kifordulni önmagából. A hullámok haragosan felágaskodtak, mindegyik magasabbra hágott, mint az előző, és alig néhány perc elegendő volt hozzá, hogy az imént még csiszolt üvegre emlékeztető víztükör őrjöngő és mindent elemésztő szörnyeteggé változzon.

Tovább

CV

1985-ben születtem Nyírfaligeten, de a gyerekkoromat már Budapesten töltöttem. Szerető közegben nevelkedtem, ez azonban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy megóvjon attól a folyamatosan lüktető fenyegetéstől, amit úgy hívunk: világ. A depressziómon utoljára 13 évesen tudtam könnyíteni autofelláció révén: érdekesnek találtam a szájat kitöltő makkot, a nyomában ott maradó sós ízt. Sokat gondolkoztam azon, mi minden lakik egy cipőtalpon, Empedoklész saruján. Mindig is végtelenül feszélyezett, hogy az életemet más emberek tekintetétől övezve kell élnem, ennek ellenére megpróbálkoztam a polgári rendbe való beilleszkedéssel, megházasodtam, gyerekem született. A reggeleket éveken át írással töltöttem, nappal pedig irodai munkát végeztem, hogy gondoskodni tudjak a családomról. Sokáig az írásban igyekeztem menedékre lelni. Titkos kert volt ez számomra, amelynek egyedül én ismertem fáit-bokrait, és ahol nekem virágzott minden virág. Feleségem tanácsára kezdtem publikálásba, ami végzetes hibának bizonyult. A sikerek kergetése rányomta a bélyegét teljesítményemre, addigi, különösen éles, rurálisan bárdolatlan hangom folyamatosan finomodott és hozzáidomult az olvasók ízléséhez. Amikor nem kaptam meg egy jelentős irodalmi díjat, a feleségem elvált tőlem. Többek közt ez az esemény vezetett a mostani számvetéshez is. Azt mondta, nem neheztel rám, egyszerűen arról van szó, hogy csalódott bennem.

Tovább

Jerikó épül

De Wojtyla nem áll meg, le sem fékez, halad keresztül a tömegen, mint kés a vajban, áldozati tőr a bárányhúsban, ez az örökös áldozhatnék, az ostya- és húszabálhatnék, az amazonasi hozamú vérzuhatagok, ezt ünnepeljük, miközben az egyházfő, ki nem csekélyebb pozíciót tudhat magáénak, minthogy ő maga Mennyei Atyánk földi helytartója, most az Országház felé igyekszik.

Tovább