A szív viszi
► Ilyen nincs!, ATV, október 27.
Na de zavaróan hosszan eltértem a felütéstől, miszerint volt a 90-es években két alföldi közép- és iparváros, nagyjából duplaannyi lakossal, mint mostanában, mindkettő járási központ, övék volt a jövő, és a két jelentős alföldi város között létezett vasúti közlekedés. Amikor először utaztam rajta, '93 őszén, éppen szántották be a tarlót a traktorosok, és én néztem a zetort hosszan, aztán belemerültem a soros Kundera-könyvbe, amit úgy olvastam, mintha tetszett volna, és amikor negyven oldallal később felnéztem, láttam, hogy a szántó traktor némi előnyre tett szert, de a tűrhetőbb sínrészeknél talán behozzuk.
Ez az ATV minden szempontból kedves vasúti riportjáról jutott eszembe.
Szirtes Ági
► Szirtes Ági 70, Facebook, a Katona József Színház oldala
Szirtes Ági hetvenéves lett, és a színház, ahol évtizedek óta vezető színész, egy riportfilmmel köszöntötte. Az alapanyag, a konkrét köszöntés az, ahogy a színház igazgatója, sokszoros rendezője, barátja, Máté Gábor a Mesteremberek előadás után méltatta őt. A szerencsés közönség, aki éppen akkor volt jelen, őszintén tombolt.
Halász Judit
► Halász Judit köszöntése a Vígszínházban; a színház csatornája, YouTube
Ez a beszélgetés a nagyságról meg a kikezdhetetlen tekintélyről többször is eszembe jutott azon a délelőttön, amikor az a tisztesség ért, hogy én laudálhattam Halász Juditot. Szűkebb hazám, a XIII. kerület díszpolgára lett. Akkor kiszámoltam, hogy ha 1964-ben hívta meg őt Várkonyi Zoltán vendégművésznek a Vígszínházhoz, a következő évadban pedig le is szerződtette, és ő azóta – megszakítás nélkül – a társulat tagja, akkor ez azt jelenti, hogy a művésznő idén ünnepli a hatvanéves jubileumát. Hat évtizede a társulat tagja. Nem nagy meglepetés, hogy ezt a színház is kiszámolta, és azt is sejteni lehetett, hogy az évadnyitó ülésén valami történni fog.
Hagyomány
► Milliók influenszereknek a közösségi oldalakon
Nem értem, mi bajuk azoknak, akik látják, hogy jól mennek a dolgok. Az interneten is lehet lopni, elárulni a hazát, és igenis szükség van olyan Kati nénikre, vagy ahogy az angoloknál mondják, influenszerekre, akik őrzik a rendet, szólnak, ha baj van, rámutatnak a szabálytalanságokra, a hazaárulásra. És talán olyan nagy baj, ha ezért pici pénzt is kapnak? Hát mi az a négy-ötmillió forint, egy rendes vacsora ára, ha kicsit összeröffennek az urak, ennyi simán elcsorog, és még jó, ha nem több.
Apám majorsága
► Drónvideón a hatvanpusztai lakóingatlan, Telex csatorna, YouTube, augusztus 11.
Ez is közös bennem és a miniszterelnök úrban. Éppen úgy, ahogy én is, ő is az apja helyett dolgozik, mert a komor sajtó szerint az apja, aki elvállalta ezt a bitang nagy gazdaságot, oda se bagózik rá, ezért a miniszterelnök úr a hátán viszi az egészet, és rengeteg idejét elviszi a veteményes, a magaságyások, hiszen pénze nincsen kertészre, cselédre, ezt a nyilvános vagyonbevallásából minden józan magyar ember tudja. Nem is értem, hogy az ország ügyei mellett mikor jut idő etetni a szürkemarhát meg a zebrákat.
A cigány szaval
► Rafi Lajos verseket mond és beszél az életéről, Villanypásztor csatorna, YouTube
Egy gyergyói, hatgyerekes bádogos, aki Isten kegyelméből az érettségiig vitte, és alig negyvenhárom évet élt, néhány igazán nagy vers miatt tényező lehet-e a magyar költészetben? És mivel mindenhonnan kilóg, lenézett, részeges, fogatlan cigány, át tudja-e ívelni a magyar–magyar határokat, vagyis hogy még csak nem is erdélyi magyar, minden kulturális kategóriából kilóg.
Európa visszavár
► Karácsony Gergelyt állva tapsolták az EP-ben, Facebook, YouTube
Nyilván a politikai ellenfeleinek egészen másképp volt torokszorító az a néhány videó, amelyeken az látható, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely belép az Európai Parlament termeibe. De egy, a hazájáért aggódó, európai illúzióit még mindig őrző magyarnak felemelő volt látni, hogy a szabadság vágya átível, ahogy mondani szokás, nemzeteken, és nemcsak a Holdról látszott a magyarok demonstrációja, de Európából is.
Szent Iván-éji ébrenlét
► Képernyő nélkül Szent Ivánkor, 2025
Szent Ivánkor ne legyenek kicsinyesek, egyszerűen hagyják elmenni az életet. Felszabadító érzés, hogy ami így is, úgy is megtörténik, az most az önök beleegyezésével, sőt, akaratából van úgy, ahogy. Szent Ivánkor fiatallá váljanak, ne gyerekké, ilyenkor a felnőttkor határába kell érni, azt javaslom, belül amolyan koraérett húszasok legyenek. Olyanok, akik titokban már sírnak, hogy Zubolynak szamárfejet varázsolt Puck, hiszen a koraérett húszas nem nevet ezen – mint néhány éve tette volna –, mert már sejti, hogy ez a csúfság vele is bármikor megtörténhet.
A szükség íze
► Szabolcsi töltött káposzta, ahogy Iza készíti, a Nem főzök jobban, mint te! csatornán, YouTube
Néhány éve még háborogtam volna Máté Szabi gasztrovideóján, aki a szabolcsi, paradicsomos verziót élteti. A Nem főzök jobban, mint te! vloggere pályaelhagyó ügyvéd, és tanulni, kóstolni jár autentikus szakácsokhoz, séfekhez. „Izához” (csak így) Szabolcsba gyakran ellátogat, és hagyományos cigány ételeket készítenek és kóstolnak. Máté kisfilmjeinek nem az az erőssége, ahogy ő a főzéssel párhuzamosan lelkesedik vagy kóstol (bár azt is jól csinálja, hitelesnek tűnik, őszintén értékel, szépen lefesti a karcagi birkapörkölt aromáit), hanem hogy olyan helyekre megy és olyan embereket beszéltet, akiknek a főzés életforma.
Vissza a múltba
► Lírai riport Pilinszky Jánossal, 1965, YouTube
Ebben a rovatban elvileg friss tévéműsorokról kellene írni, de tiszta lelkiismerettel most csak ezt a hatvanéves filmet tudom ajánlani önöknek, amit Koltai Lajos fotózott gyönyörűen, és amiben füst van és önazonos valóság, és ez a fiktív igazság, amit a költő magáról mondani mer, megkarcolja a szívet.
A költészet maga
► A magyar költészet napja, Vígszínház, 2025, a Víg csatornája, YouTube
A Hegedűs D. Géza koordinálta, de a színészek személyes kedvenceire építő műsor klasszikusokkal dolgozott, még ha akadt néhány kortárs is. A gyötrőn hiányzó Tolnai Ottó szerencsére előkerült (Seress Zoltán előadásában), volt egy Weiner Sennyei Tibor-vers Zoltán Áron segítő interpretációjában, és a végén Eötvös András Röhrig-alakítása. Utóbbira nem a szóismétlés kényszeres elkerülése miatt használom az alakítás szót, Eötvös tényleg szerepben volt, ő karakterből adott elő, jelmezben, az előadása színházi tere nem az esemény színházi tere volt.
A távolságot, mint
► Dacia 1310 TX és Wartburg 1.3 összehasonlító teszt | Régi Autó2 | 1989, YouTube
Összhang van, működik az ország, nyilván az építőipar hatalmát vagy – ahogy mondani kell – érdekérvényesítő képességét jelzi, hogy vasárnap és péntek estéken, amikor ezek a koromsötét halálkalyibák billegnek tömegével a pályán, egy rendőr sem kerül arrafelé. Szóval autózni nem annyit jelent, hogy sebességet váltunk. Így aztán semmi okunk vagy indokunk nincs megmosolyogni a Régi Autós Tévéműsorok megosztott videóit. Én éppen egy 1989-es tesztet néztem meg, de sok jó darab akad.
Azóta nem gyűjtöm
► Egy régi Téka zenekaros mozi nyomában
Fiatal felnőtt koromig próbáltam összeszedni a Depeche Mode hivatalos lemezein túl az összes általuk jóváhagyott koncertfelvételt. Aztán elhozta a barátom egyetlen mp3-as anyagon. Egyszer sem hallgattam végig. Akár létezik az a Téka-videó, akár nem, akár a Téka játszotta, akár nem, legalább a fejemben, a szívemben van. És ezt kellene valahogy elmagyarázni azoknak az ifjaknak, aki még csak nem is önnön hibájukból nem látják a fától az erdőt.
Csurran, cseppen
► Majka: Csurran, cseppen, Majka Official, YouTube, január 17.
Hogy minden közlés légüres térbe érkezik, fontos kiindulópont, ha meg szeretnénk érteni, Majka Csurran, cseppen című dalának és videójának hatását. A dal és a történetmesélő, narratív klip nem a kulturális tér helyén maradt zavarosban akart határt elérni. Az alkotó minden bizonnyal számolt azzal, hogy oda már ő is csökkent erővel tud beszélni, noha éveken át uralt egyfajta fősodort. A rendesen összerakott, gondosan felépített dal, nyilván, ezért kapott egy abszurd elbeszélői pozíciót.
Kép és zene
► Zenés klipek a YouTube-on
Miért kérdezzük mégis, hová lettek a régi jó, filmszerű, nagyszabású videóklipek? Nyilván nem az értelmezés hiánya miatt, mert a dal önállóan is dolgozhat a befogadóban. És az álnaiv kérdésben persze benne a válasz, egyszerűen azért, mert ritka esemény, hogy egy nagyszabású dalpremierhez videó is társul, ami, mondjuk, egy nem habzóan mainstream zenekar új dalának debütálását is eseménnyé teszi.
A podcasthelyzet
► A podcastok világa
A mai podcastok jó része az élő adások összes hátrányát hozza, de egyetlen előnyét sem. Vagyis általában koordinálatlan, vágatlan és kulturális linkek nélküli fecsegések, de nincs bennük a „most történik” öröme és feszültsége. Ennek ellenére bizsergető látni, hogy a beszélgetés mindent kibír, hogy az emberi szó, az értelem, az üzenet, a mondat akkor is él, ha elvileg a rövid videó, a tik-tok-burleszk és társai már megölték. A beszélgetés intimitása akkor is erősebb és ingerlőbb, ha ideig-óráig úgy tűnik, az ősi, emberi ügyekkel már senki sem bajlódik.
Letakart képernyő
► Futamközvetítések a lóversenypályáról
Tandori nem szerette, ha kiderül róla, író, hogy híres, bár az Eszéki közönsége valószínűleg ezt nem is hitte volna el, ennek ellenére óvatosan, diszkréten lehetett vele irodalomról beszélni, hogy a többiek meg ne hallják, pedig a többieket ez nem érdekelte volna; és bármennyire megszépül a régmúlt valósága, arra azért még emlékszem, hogy akkoriban is mindenkit csak önmaga érdekelt. Dezső úgy állt, hogy lássa a tévét, én gyakran hátranéztem, mintha érteném, mi történik, de sosem tudtam, mire tett éppen, nekem vigyáznom kell a szerencsejátékkal, lenyűgöz, így aztán távol tartom magam tőle, mondjuk Tandorit is lenyűgözte, és neki is távol kellett volna tartania magát, de őt ez a távoltartás nem érdekelte.
Főzni jó
► Bede Robi konyhája, „Tatár beefsteak”, szeptember 24.
Bede nem variál, nem fickándozik, egy alanyian őszinte konyhában dolgozik, ami olyan, mintha otthon szaladtak volna neki a műsornak. A sok szponzor fárasztó, és ha már kell, néha esztétikusabb megoldásokkal is oda lehetne varázsolni a logókat képre, de nem ez a lényeg, hanem a szabadság, a jókedv és az érdeklődés, ahogy Bede kíváncsi a hagyományainkra, és megfőz néhány egészen megvetett ételt, a tatártól a brassóiig.
Elég
► Szóljatok, a Radnóti Miklós Színház videója, YouTube, szeptember 15.
Egy színháznak sokféle dolga van, ha ekkora a baj, akár még az is, hogy elmondja, elég. Hogy nem bírjuk tovább, nem lehet ekkora igazságtalanságban, egyenlőtlenségben élni. A Radnóti Színház megint csinált egy kivételesen jó videót, ezt is Rideg Richárd rendezte, a felvételen a Radnóti színészei, dolgozói és szimpatizánsai, konkrétan és ábécé sorrendben Alföldi Róbert, Bálint András, Bata Éva, Berényi Nóra Blanka, Csoszó Gabriella, Gazsó György, Kováts Adél, László Zsolt, Martin Márta, Mészáros Blanka, Nagy Péter István, Pál András, Porogi Ádám, Schneider Zoltán, Sebestyén Aba, Sodró Eliza, Szenteczki Zita, Szikszai Rémusz, Tóth Ildikó és Valló Péter együtt szavalják el Erdős Virág Szóljatok című versét.


