A rendszerhivő Lukács György akkor tette közzé elítélő véleményét Az ember tragédiájáról, amikor a sztálini vonalhoz kötődő Rákosiék újra nyeregben érezhették magukat, miután szovjet jóváhagyással eltávolították a hatalomból Nagy Imre kommunista reformpárti miniszterelnököt. A Tragédia ekkor már túl volt a harmincadik előadásán. A reformer és a maradi kommunisták közötti küzdelemben a hithű filozófus ezzel a gesztusával akarva-akaratlanul a hazai sztálinisták táborát erősítette. Lukács ifjúkora óta ellenszenvvel viseltetett Madách műve iránt. Írása így mindenekelőtt megjelenésének ideje és körülményei miatt érdekes. A filozófus az 1949–1950-es Lukács-vita után kegyvesztettnek számított, 1953 nyarától viszont fő kritikusa, Révai József lett kegyvesztett. Lukács ekkor már egy éve újra részt vett a nyilvános szellemi életben. 1955-ben Kossuth-díjat is kapott.

A magukat polgárnak tartó értelmiségiek hogyan fogadták a második világháborút közvetlenül követő változásokat? Miként látták saját helyüket a gyökeres átalakulások éveiben? Hogyan vélekedtek róluk mások? Részletekre kiterjedő válaszokat nem fogok tudni adni. Elsősorban példákkal, idézetekkel próbálom bemutatni a polgárértelmiségiek legkiválóbbjainak közéleti erőfeszítéseit a háború utáni egy-két évben. Abban a keservekkel és izgalmakkal teli korban, amikor a képzelt és remélt demokrácia a polgárértelmiségiek közül is sokakat késztetett megszólalásra, állásfoglalásra.

A magukat polgárnak tartó értelmiségiek hogyan fogadták a második világháborút közvetlenül követő változásokat? Miként látták saját helyüket a gyökeres átalakulások éveiben? Hogyan vélekedtek róluk mások? Részletekre kiterjedő válaszokat nem fogok tudni adni. Elsősorban példákkal, idézetekkel próbálom bemutatni a polgárértelmiségiek legkiválóbbjainak közéleti erőfeszítéseit a háború utáni egy-két évben. Abban a keservekkel és izgalmakkal teli korban, amikor a képzelt és remélt demokrácia a polgárértelmiségiek közül is sokakat késztetett megszólalásra, állásfoglalásra.

Az anarchikus viszonyok ellenére a háborút követő egy-két évben mégis mintha megteremtődtek volna a demokratikus konszolidáció alapjai: lezajlott a földosztás, megszerveződött a pluralizmuson alapuló országos és helyi irányítás, csaknem nyomtalanul eltűnt a régi politikai elit. A szovjet megszállás miatt eleve nem alakulhatott ki polgárháború, az ellentétek pedig áthidalhatónak tűntek.

Szőke György emlékének ajánlom

A Kádár-éra talán legígéretesebb éveiben jelent meg Kassák Lajos Szerelem, szerelem és Kondor Béla Boldogságtöredék című kötete (1962-ben, illetve 1971-ben). A bennük lévő művekből nem lehet következtetni a korra, amelyben születtek, közzétételükhöz azonban a diktatúra enyhülése kellett. A nehéz sorból jött alkotók könyvük megjelenése után nem sokáig éltek. Kassákot öt év múlva, nyolcvanévesen érte a halál – kötetbéli szerelmes versei akkor születtek, amikor már elmúlt hetvenéves –, Kondort 1972-ben negyven évesen vitte el a szíve.

Vörös Boldizsár: Tör­té­ne­lem­ha­­mi­sítás és politikai propaganda. Illés Béla elmeszüleményei a magyar szabadságküzdelmek orosz támogatásáról. MTA Böl­csé­szettudományi Ku­ta­tó­köz­pont–Tör­té­net­tu­do­má­nyi Intézet, Budapest, 2014. 336 oldal, 2800 Ft

Összehasonlítható-e a háború kezdeményezőinek megszállási magatartása a háborút megnyerőkével? A németek oldalán a Szovjetuniót megtámadó s területeinek egy részét elfoglaló magyarok ottani viselkedése egybevethető-e a legyőzött Magyarországon tartózkodó szovjet katonák viselkedésével? Melyik fél volt kegyetlenebb? Kiknek a szenvedése nagyobb? A Szovjetunió nyugati felén élő, ukrán, zsidó, orosz megszálltaké vagy a megszállt Magyarország lakóié? Mindezek annak kapcsán jutottak eszembe, hogy nem túl nagy időközzel hagyta el a nyomdát a magyar hadsereg szovjetunióbeli megszállásával, valamint a szovjet hadsereg magyarországi megszállásával foglalkozó forrásgyűjtemény: A magyar megszálló csapatok tevékenysége a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok (1941–1947) (szerk. Krausz Tamás–Varga Éva Mária, L’Harmattan, h. n., 2013.), illetve a „Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944–1947 között (szerk. és a bevezető tanulmányt írta L. Balogh Béni, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2015.) Az írás hosszabb változata a Levéltári Közleményekben jelenik majd meg.

Nézem Derkovits Gyula képeit. Vajon hogyan lényegül művészetté, amit a festő megjeleníteni kíván? Mit jelent az ötágú csillag a magát püspökként ábrázoló 1922-es Süveges önarcképen? S mit a tíz évvel későbbi Három nemzedéken a tükörben megjelenő szakállas ember, a „nagyapa”, akiben a fiatalabbak már nemigen ismerik fel Marxot? Miért sok képén a rohanás, a menekülés, a tűzvész, az utcán egymáshoz préselődő emberek, a megbokrosodott lovak? A halott emberek? Honnan a lecsendesülő indulat?