Parti Nagy Lajos

Tovább

Tovább

Fölpillant a konyhakőről, az ebéd szaga még el sem oszlott, és már sötétedik, rátolja Pestre kormos tábláját a Floydl-kéményseprő. Beczkóyné, hősnő és médium, járkál föl-alá, lődörög a maga kis könyvében, a féltényei közt, egy ismerős berendezkedésben, ami mégsem az övé, csak oda van készítve neki, tán nem teljesen pontatlanul, de azt, hogy melyik év, azt maga írja be, nyomtatványba tollal. Úgy ugrál az idő, mint valami seprűs veréb a szappanfőző erdejében. A menye szomszédol valamerre, a gyerek biztos az űrkutatójánál lesi, hogy az oroszok mit üzennek az űrből, mert életében az máshol nem érezte jól magát, csak a Liszt Ferenc utcában, a Horváth Tibor rádió-sufnijában.

Tovább

Tovább

Tovább

„Szótárról írni maga a gyönyörű reménytelenség. Szótárt leginkább olvasni jó. Jó veszélyes, mert hiába, hogy használati céllal veszi kézbe az ember, nagyon hamar belemosódik, beleolvasódik. Úgy is mondhatnám, a tulajdonképpeni cél a nyelvhasználóval, konkrétan velem együtt, belevész a nyelv erdejébe. Ardajába, hisz hol van még az e betű, a rengeteget tán már meg se érem.” – írtam első cédulázatomban, 2006-ban, nem sokkal azután, hogy Károlyi Csabával megállapodtunk a Rezső téren, az ÉS szerkesztőségében, hogy elkezdem írni e szubjektív kolumnákat. Írni kötetről kötetre, míg csak kész nem lesz a Nagyszótár, illetve, amíg élek és/vagy eszemnél vagyok. Nem tudom, hány kötet van vissza, ezt a szótár alkotói is csak megbecsülni képesek, hogy hova rúg ki, pontosan hány könyvtárgynyira van a zsűrizik, a vélhetően utolsó címszó. Évente kéne eggyel elkészülniük, hogy legyen némi, matematikai esélyem. Ha az eddigi gyakoriság marad, másfél-két évbe kerül majd egy kötet, s látva a tenger munkát, amit egy ilyen projektbe bele kell ölni, ez a reális.  Mikor a fenti diskurzus a hosszú életről lezajlott, még Rezső térnek hívták a Rezső teret, azóta, konkrétan 2016 óta a neve Magyarok Nagyasszonya, igaz, nem először.  Szóval történt változás, nem kevés, a demokrácia ellovant, noha felüti néha a fejét, egyre néhább, legnéhább, persze néha-demokrácia nincs, csupán kiszámíthatatlan félreélés a hatalommal.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Az ÉS könyve októberben - A magyar nyelv nagyszótára VI., DI-EK, Főszerkesztő Ittzés Nóra. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 2017, 980 oldal, 7480 Ft

Mért olvas szótárt az ember, konkrétan én? Hogy például megtudja, mi a diabáz, régiesen diabasz: „a felszín alatt megszilárdult, szürkés- v. zöldesfekete színű, finoman kristályos, bázisos, ált. telérek formájában megjelenő összetett kőzet”. Megtudom, aztán el is felejtem, illetve jegyzetként, lám, létezik, de használom-e valójában? Alighanem ez volt a használat, kimondtam, leírtam, valami marad belőle a felszín alatt, egy nyelvi porszem, íz, hangulat, rímhívó vagy -felelő, lehetséges keresztnév egy tárcában, Szürkénesy-Vardar Diabáz (sok!), hát ezért olvas szótárt az ember, konkrétan én.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Az ÉS-ben publikált (2011–2014) összes magyar mesém hamarosan megjelenik egy könyvtárgyba foglalt MP3 lemezen, az én előadásomban. Ehhez a kiadványhoz „annotált tartalomjegyzék” gyanánt írtam meg a mesék négy-öt soros sűrítményeit, zanzáit, zsugormányait, avagy zsugorlatait. Borsónyi koponyácskák falra hányva. Ha tetszik, ugató kis borsók, miközben a paraván halad. Amivel nem azt akarom mondani, hogy ez, ha kevés is, kevés volt volna.

Tovább

Tovább

Tovább

Az ÉS könyve októberben - A magyar nyelv nagyszótára V. C–DÉZS. Főszerkesztő Ittzés Nóra. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 2013. 1247 oldal, 7480 Ft

Tovább

Tanár úr kérem

Tematikus próza

A Petőfi Irodalmi Múzeum rendhagyó programmal búcsúztatta a Számadás a tálentomról című Karinthy-kiállítást. Az Így írtok ti, a Nem mondhatom el senkinek, az Utazás a koponyám körül Kosztolányi szeretetteljes túlzását is igazolja: „Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni”. Kovács Ida és Horváth Csaba szervezésében kortárs írók fogalmazták újra a Tanár úr kérem néhány fejezetét. A szerzők parafrázisai hol a felnőttkor megbocsátó visszatekintésével idézték fel a mindannyiunkban megbújó kisdiákot, hol a léthelyzetté általánosodó iskolai hierarchiát nevettették ki, bár ebben az esetben messze nem az önfeledt jókedv volt az elsődleges. Az írásokat a PIM később önálló kiadványként is meg fogja jelentetni. 

Tovább
Élet és Irodalom 2022