Dr. K. Zs. a következő napokban egyre többet és egyre nagyobb érdeklődéssel gondolt az önkezű végre. Elhatározta, kidolgozza a részleteket. Fél órával korábban eljött a munkahelyéről, terepszemlét tartott a háztetőn. Feltűnt neki, hogy a földszinti szomszéd még mindig nem távolította el a rég nem használt tévéantennáját, pedig megígérte. A végén megbotlom ebben a sok kábelben, gondolta. Eszébe jutott, milyen sokszor álmodta gyerekkorában, hogy repülni indul a tetőről. Azon a bizonyos napon majd megvárja, míg mindenki elalszik, felmegy és lép egyet előre a sötétbe. Már csak négy nap és végleg vége, írta másnap az anyjának.  Majd hétvégén megbeszéljük, írta vissza az anyja, aki egész nap lótott és futott és nem volt ideje hétközben csevegni. 

Nekünk is járt egy kisebb ajándékhalom, Barátok felirattal. Mindig mi mentünk hozzájuk, hiszen az ő karácsonyuk sokkal szebb és érdekesebb volt, mint a mienk. Azért udvariasan biztosítottuk egymást, hogy majd ők is átjönnek hozzánk a két ünnep között, de ezt egyikünk sem gondolta komolyan. Megilletődve, félkörben álltunk a pazar karácsonyfa körül, és tisztelettel adóztunk a Festő díszítőművészetének. Minden olyan volt, mint amilyennek a Festőnél lennie kellett, és amilyen lenni szokott. Az egyetlen kivételt egy újfajta címke jelentette, amire az volt írva, hogy meglepetés. Azt gondoltam, hogy tiszta hülyeség, hiszen a karácsonyfa alatt mindig csupa meglepetés van.

A lányaim azt mondták, hogy a műtétre mindenképpen szükség van, különben meghalok. De hát már tíz évvel ezelőtt is megmondta az orvos a Jánosban, hogy ilyen öreg embert nem szabad műteni. Mindegy, ez most nagyon fáj, muszáj valamit csinálni. A hétvégére beszéltük meg az unokáimmal, hogy megtanítom őket palacsintát sütni. Azt mondták, hogy küldjem el a receptet ímélen. De hát azt nem lehet! Együtt kell azt sütni. Úgy van, hogy most vasárnap kijönnek hozzám. Ma szerda van, talán kiengednek addig. Csak ezen a kurva műtéten legyek túl. Az orvos biztos érti a dolgát. Ha esetleg mégsem mehetek haza, akkor majd a következő hétvégén sütjük a palacsintát. A nagyobbik unokám ügyvéd. Na, nem olyan vérmes fajta, mint amilyennek én gondolok egy ügyvédet. Isten bocsássa meg nekem, de nem is tudom, hogy az unokám jó ügyvéd-e.

Élt egyszer a nagyvárosban egy örömlány. Az Istenes Lili. Kitanulta a mestersége fogásait és tudta, hogy mivel szerezhet örömet a férfiembereknek. Istenesnek azért hívták, mert hívő lélek volt. Vasárnaponként sosem dolgozott, hanem szépen felöltözve templomba ment. Lili gyónni is járt az ősz szakállú plébánoshoz, aki néha felolvasott neki a Bibliából. A hajadon, aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében.

Hasba szúrtam az apámat. Azt üvöltötte, hogy rohadt kis köcsög vagyok, és hogy ki fognak jönni a belei. Tényleg türemkedett valami a sebből, csupa ragacsos vér volt minden a nappaliban. A kedvenc világoskék pólója volt rajta, még el lehetett olvasni a feliratot, hogy Boston University. Összegörnyedve feküdt a földön, a hasára szorította a kezét és ordított. Később a mentősöknek azt mondtuk, hogy tökrészegen elesett a vadászkéssel, miközben minket kergetett. Akkor már csak vonyított, nem tudott értelmesen beszélni. 

– Írogatsz még? – kérdezi a triumvirátus egyik tagja, nem a Baszket, hanem a Fegya. A triumvirátus mi vagyunk. Minden hónap utolsó szombatján találkozunk, és úgy csinálunk, mintha még régen volna, kérdezgetjük egymást, mintha érdekelne. Azért jó ez, sört iszunk, és tizenkilenctől huszonkét óráig megint gimisek vagyunk. Tehát ezt kérdezi Fegya, aki nem olvas könyvet, azt mondja, hogy nincs ideje a szálloda miatt. Baszket se olvas, de ő szégyelli. Neki legalább jár a Nőgyógyászati Szemle. Szóval régebben egy efféle kérdésre azt válaszoltam volna, hogy barom, esetleg: kapd be, de most már nem mondok nekik ilyet, igyekszem röviden reagálni, viszont rá kell jönnöm, hogy ez csapda volt, mert azonnal nyaggatni kezdenek, hogy most rögtön nyomjak le egy sztorit, legyen valami krimi, szerintem megbeszélték előre, de nem merek kitáncolni, mert akkor biztosan azt fogják terjeszteni, hogy nem vagyok igazi író.

Azt mondtad az évnyitón, hogy már régóta keresed az igazit, szeretnél lehorgonyozni végre, ez utóbbit el is képzeltem, rozsdás horgonylánc csobban és csikorog, megfogja az ingadozó kompot. Ne poshadjunk a négy fal között, még szinte nyári meleg van, élvezzük ki, menjünk a Palatinusra, hisz sokáig nem lesz már ilyen idő.

A múltkor a közértben összefutottam Jézus Krisztussal. Úgy nézett ki, mint egy öreg hobó. Mikor elindultam felé, észrevehetett valamit az arcomon, mert csak legyintett.  Nem tudom, hogy mitől ismernek fel még mindig. És igazából azt sem tudom, hogy mitől ilyen érdekes ez a dolog.  Hát, Jézus Krisztus a közértben, azért mégiscsak. Kézezer éve mindenki róla beszél. Egyébként úgy tudom, hogy 33-ban kivégezték. Ha Ön lenne Jézus...

Imádlak, susogta, de a feleséged a legjobb barátnőm, nem tehetek vele ilyet. Rám fonódott jó erősen.

Kívánlak, súgtam a fülébe, de a feleségem miatt lelkiismeret-furdalásom van. Két kézzel belemarkoltam az izmos fenekébe.

Még sosem csalta meg a férjét, mondta, és hogy most hagyjuk abba, amíg nem késő.

Pár nap múlva visszajött. Akkor birkózóedzést tartottunk neki. Sajnos lustaság vétsége miatt kénytelenek voltunk kikötözni a kerítésoszlophoz. Viktorka rángatta magát és furcsán morgott. De jól oda volt ám kötözve. Mikor meguntuk, akkor a Tomi azt mondta neki, hogy most hozunk mézet és bekenjük vele. És majd jönnek a darazsak. Erre Viktorka még jobban kezdte cibálni a kerítést. Egyszer csak elszabadult, és a csuklóján a madzag maradványaival hazaszaladt.

Nagymama mindig avval kezdte, hogy öt nyelven beszélt. Aztán jött, hogy második lett a Pungár Béla evezősversenyen. A legbüszkébben azt mesélte, hogy a nők utána fordultak a Duna-korzón. El sem tudjátok képzelni, hogy ragyogtak a búzavirágkék szemei!

Szóval így kezdődött minden Nagypapáról szóló történet.

És úgy végződött, hogy negyvenöt májusában a Nagypapa felrobbant a kert végében.

Nagypapának sok hőstette volt. Harcolt például a Budai Önkéntes Ezredben a fasiszta megszállók ellen. Tolmácsolt a szovjet csapatoknak. Itt a vitrinben, látjátok..., igen, tudjuk, Nagymama, azt a gyönyörű vörös csillagos melltűt maga Zsukov marsall tűzte Nagypapa zubbonyára.

Aztán a kilencvenes évektől a hangsúly némiképp áthelyeződött, és megtudtuk, hogy Nagypapa csendőr százados volt, és hogy milyen hetykén nézett ki abban a tollas kalapjában. Meg hogy vasárnap egyenruhában ment a szentmisére, és a környékbeli úriasszonyok mind Nagymamát irigyelték.

Mindennap elmegyek a Törökvészi és a Kapy út kereszteződésében álló pléhkrisztus mellett.

Laci atya, a teniszpartnerem különös ember. Azt mondja, hogy szokott beszélgetni vele. Mondjuk én is motyogok néha magamban. Főleg vezetés közben.

A múlt héten megálltam a kereszteződés másik oldalán lévő péknél. Még volt fél órám a meccsig. Éhesen nem lehet teniszezni, ugyebár. A kakaóscsigát majszolva átsétáltam hozzá. Na, helló öregfiú, mondtam a pléhkrisztusnak és odakínáltam neki a félig rágott csigát. Ma Laci atyával játszom. Üdvözöl.