Kürti László

Apák... így vagy úgy – Tematikus próza-összeállítás
Emlékszilánkok, monológok, vádak és örömek, hűtlenség és halál: apák a kereszthuzatban.

Belépek a szobába, és tényleg ő az. A szégyenem épp olyan felismerhetetlen előttük, mint a hely, ahol fekszenek, bár a hátamat bámuló nővér előtt minden világos... Mindkét beteg pelenkában és pizsamafelsőben, kitakarózva fekszik. Néznek rám, mint kétévesek a délutáni pihenő után. Katéterek, infúziók és túlfűtött betegszoba. Hol vagyunk már attól, hogy kitagadjon vagy visszafogadjon, számon kérjen, ha leállítom apámat, mikor mértéktelenül inná túl magát a karácsonyi vacsorák után? Tisztelet és lojalitás, akár egy egészségügyi légpumpa, oda-vissza éltető erejű működés. Létezik fenntarthatatlan méltóság, mikor beragad a membrán, túlhabzik a tisztelet. Apám az elmúlt hat évben megtanult valamit a mértékről, egyensúlyról, hibátlan vendég és hibátlan házigazda, hibátlan a szívügyekben és mára pulzuspontos beteglátogató.

Tovább

Tovább

A családi háznak, mint bármelyikünknek, megvan a magához való szerve. Fényes nappali, tágas ebédlő, borospince, padlástéri bagolykilátó adja meg az épület szívét, eszét, gyomrát és fénykörét.  Egy fiatal titán csúcsszerve nem az, ami az őszbe vegyült bölcsé. Ezen gondolkodsz, miközben a padlástérben talált tartalékcserepeket illesztgeted a testre: titánok bukását Poszeidon győzelme fölé, cserepek bütykeit a fennmaradt cserepek árkaiba igazítva. Kicsorbult szélek: gyilkos borotvapengék, nincs különbség vérző tenyér és a véres kezek között. Zúg a győzedelmes égi tenger, te pedig mint Jónás, gyomorsavtól áztatott ingben várod, hogy vége legyen ennek a józanná tépázott hánykódásnak. Okádjon ki végre a morajló padlás, marjon föl innen egy létközi álom, emésztősav, részegeket életben tartó ritmusos gyomorrángás! Félig sem megrágott, emésztetlen, bent felejtett gyermekkori felismerés, hogy innen el, ebből a pokolból, élhetetlen világból mihamarabb. És hiába jött bármi felnőtt siker, csalóka szépségfolt, napba nézés: szerelem, család, egzisztencia, státusz és rang, a tudat, mint félúton gombóc, negyven éve fojtogat.

Tovább

Tovább

Alig vagyunk babonásak, a konvenciókat, ahol lehet, elkerüljük, ami fontos volt a mi szüleinknek, az másként lett fontos nekünk, saját ritmusunk, habitusunk, ízlésünk, belátásunk szerint. A testvérek meg a saját zakójukba akarnak belenőni, saját csajokkal, saját kitörési pontokkal: cigaretta, zenetanulás, színészet, fotózás, versenysport.

Eltelik négy-öt év, és mások az esküvői divatok, ceremóniavezetések, díszítések, köretek, technológiai lehetőségek. Kicsit ódivatúnak is tűnhetünk már, ha visszanéznénk a VHS- kazettát– ha volna még lejátszó hozzá... 

Valahogy az első csaj jutott eszembe, mármint az az első, akit először vittem haza egy szalagavató bálról, anyámhoz, még tizenöt évesen. Az első alkalom mindent szentségesít, átszakadás a felnőttségbe, akárcsak a házasság. Ki tudja, mi lett azzal a lánnyal mára, mindketten tudtuk, hogy ez nem a szerelem. Én a szégyenletes tapasztalatlanságon akartam túllenni végre, ő valamiféle szentséget szeretett volna megélni a kamasz testeinken keresztül.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

a platánok alatt próbáltam eljutni a kórházig. öcsém hívott, hogy bevitték nagyanyánkat. sárguló lombernyők alatt ömlött nyakamba a novemberi ég összes terhe. tócsáit kerülgetve nagyanyám vízhajtóira gondoltam, meg dagadt bokájára, s hogy zöld-sárga volt mellkasa, háta, miután elesett nemrég. száradó gallyak, bordatörések, túlhordott nagy jajok. a fájdalmas éjszakákat nem lehet kispórolni az életből, wc-re botorkálást sem, ha vízhajtót szed az ember vagy túl sokat vállal, napi stresszt, felelősséget magára. persze a vízhajtóval lehetne spórolni kicsit, így a botorkálással is: kevesebb idegeskedés, esés, bordatörés. viszont itt van ez a szárnyas tüdő, itt van ez a mellkast nyomasztó nagy, óceáni csönd, mellűrt feszítő nehézlégzés, odaszólás a gondoskodó gyerekeknek, hogy mégiscsak orvost kellene hívni, mert. szóval, napok óta fulladozik a mama.

Tovább

emlékszel még arra a tavalyi galambra, ami a saját történetének legvégére került csak hozzátok, ápolgattátok, etetgettétek ugyan, de az önálló, szabad életbe nem lehetett már visszasegíteni? az ember alig tervez a semmiből új jövőt. a vég felől, az elmenőkön át tudhat némi számvetést saját életéről kicsikarni.

most a tavasz, tojástörés, fészekből kizuhanás időszaka van, menetrend szerinti május. előre rettegsz tőle, előre szorongsz, pedig nincs, aki téged kibillenteni jönne jelened puha érzékeiből. bele vagyok esve a tavaszba, a fészek melegébe, önkéntelenül. elmosolyodom, amikor ez az erdei kis füles valószínűtlenül, épp a saját fűvetett udvaromon gubbaszt, fújtat, borzad rám nagy sárga szemeivel.

a bagoly éjszakai, ragadozó madár, ez minden különösebb utánajárás nélkül tudható. hogy. egeret, cickányt, mezei pockot eszik, szűkösebb időkben, télen például verebekkel is beéri. koruk a tollazat alapján és a költési időszakból kiszámolható: egy körülbelül háromhetes kölyökmadár ez, akit legalább két-három hónapig kell gondozni, etetni ahhoz, hogy felnőtt, vadászó bagolyként szabadon lehessen majd engedni, visszavadítva, biztonsággal.

Tovább

Megtanulni, hogy nem azért kegyetlenek hozzád, mert nem szeretnek, ami persze sokkal nehezebb, mint viselni szégyenét annak, hogy nem ismeri családod a biztonság anyagi és érzelmi alapvetéseit, pedig a közös boldogságotokba szeretnétek, mint nyári tengerek öblébe, beérni mindannyian

Tovább

nagyapáid elvadító szeretetére gondolsz, mert tudod, hogy szeretetből, irányított belátással hoztak erre a különös díszmadár-kiállításra. de téged sohasem a kiállítottságok érdekeltek, sem csupán a nyers testi lét, még csak a személyesség sem, hanem a minden élőlénnyel való belső összetartozás emléke és tudattalan közössége, szárnyak surrogása, turbékolások, elszakadások, visszatalálások ritmusos egyetemessége. a fajgalambok önfeledt, de korlátolt röpképességei, a hiba, az elfecsérelt, beteljesült életük, tapasztalatuk szárnyaló magasságai izgattak, a nemesen egyszerű odaadásuk, szeretetük röpülési pályái, belső létük beláthatatlansága. és tudják, egy valaki madarának lenni nagyobb emelkedettség, égbolt, nagyobb szabadság, mint mindenki senkijeként törni szárnyat, pusztulni névtelen országutakon.

Tovább

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább
Élet és Irodalom 2020