Két év telt el a közel százezer befektető több százmilliárd forintnyi megtakarítását érintő brókerbukások óta. Az időközben felderített újabb csalások azt jelzik, hogy kevéssé okultunk a rendszerváltás óta leleplezett több tucat befektetési svindliből, holott a többségüket egy kaptafáról húzták le. Erről azok a politikusaink is tehetnek, akik maguk is haszon­élvezői az ilyeneknek, érintettségük miatt akadályozzák az igazságszolgáltatást, és vagyonosodásukkal is rossz példát mutatnak.

A magyar gazdaságpolitika alakítói versenyképességi fordulatot hirdettek meg, amelyet számos változással kívánnak megvalósítani. Az elhatározás komolyságát azonban kérdésessé teszi, hogy sem a gazdaságpolitikát megalapozó ideológia, sem a hatalomgyakorlás mikéntje nem módosul; így viszont az egyes részterületeken végrehajtott megannyi korrekciótól sem várható érdemi fordulat. Feltehetően ez is a cél: sok mindent megváltoztatni azért, hogy minden a régi maradjon.

Csaknem ötévnyi „bóvli” besorolás után már a második hitelminősítő helyezte át a magyar államot a befektetésre ajánlott kategóriába. A Fitch Ratings májusi felminősítése után szeptemberben a szigoráról híres Standard & Poor’s is javított az ország besorolásán, így nem kétséges, hogy a Moody’s is megteszi ezt a novemberben esedékes felülvizsgálata során. Mit tükröz és milyen következményekkel járhat a hitelminősítők értékítéletének pozitív változása? 

Azt is egyértelműen jelzi a mostani ügy, hogy semmi sem számít, bármi hatalmi játékszerré válhat. Még a „vidék bankjának” tartott, eredendően a „kisemberek” tulajdonát képező takarékszövetkezeti szektor is.

Most már (többé-kevésbé) nyílt lapokkal játszik az MNB vezetése: az Alkotmánybíróság döntése nyomán kénytelen nyilvánosságra hozni alapítványai költekezését. Ám a „terített” durchmars teljesítése sincs veszélyben, hiszen az ütőlapok továbbra is Matolcsy Györgynél és bizalmasainál maradtak. Most is szabadon dönthetnek a több százmilliárd forintnyi közpénz felhasználásáról, nekünk csupán a kukkolás „élvezete” marad.

Az utóbbi évek szembeszökő devianciája, hogy a 2008-as válság lecsengését követően sem folytatódott a magyar gazdaság felzárkózásának két évtizede beindult folyamata, pedig az Európai Unió 2007–2013 közötti költségvetési ciklusában fajlagosan Magyarországnak szavazták meg a legtöbb támogatást: összesen 23 milliárd eurót, az időszak teljes bruttó hazai termékének 3,5 százalékát.

Nem kétlem, hogy a Fővárosi Törvényszék a legjobb tudása és lelkiismerete szerint hozta meg döntését. A laikus kívülálló számára azonban mégis furcsának tetszik, hogy az ítélet úgy láttatja, mintha a csalás és sikkasztás miatt elítélt bróker a hivatali felettesei tudta nélkül folytatta volna huzamos időn át törvénysértő tevékenységét,

Nem tartott sokáig a béke a bankszektorban: már áprilisban újra előkerült a korbács. Bár az EBRD-megállapodásban a kormány vállalta, hogy a jövőben nem alkot olyan jogszabályt, amely közvetlenül rontaná a bankszektor profitabilitását, a Quaestor-törvénnyel mégis ezt tette. A saját felelőssége politikai konzekvenciájától menekülő kormánypárt nagyvonalú kárrendezést ígért – de a végtörlesztési törvényhez hasonlóan megint a bankok kontójára.

Közgazdászként nem vehetem a bátorságot, hogy megítéljem, jogszerű-e vagy sem, amit az MNB a támogatáspolitikája jegyében művel. Ám azt a véleményemet megoszthatom, hogy e tevékenységek jó része nem illeszkedik az MNB-törvény, illetve a funkcióját és jogállását kijelölő Alaptörvény szelleméhez. Azt is vélelmezem, hogy az MNB pénzéből létesített alapítványok államkötvény-vásárlásaikkal közgazdasági tartalmukat tekintve, de facto az uniós tilalom alá eső monetáris finanszírozást valósítanak meg, még ha maguk az alapítványok de jure nem részei is a jegybanknak, és ezért formailag megtehetik. 

Ketten egy új könyvről  - Thomas Piketty: A tőke a 21. században. Fordította Balogh-Sárközy Zsuzsanna. Kossuth Kiadó, Budapest, 2015. 703 oldal, 8500 Ft

Losoncz Miklós: Az államadósság-válság és kezelése az EU-ban. Tri-Mester Kiadó, Tatabánya, 2014. 414 oldal, ármegjelölés nélkül