Fecske Csaba

Maris, örökös menyasszony, könyököl a gangon harminc éve már, bámulja a tovabotladozó patak fölött a hidat, ahol eltávozott a vőlegény, akkor még nem lehetett tudni, hogy örökre. Kitűzték az esküvő időpontját, jöttek is a vendégek, volt étel, ital. Egy másfél mázsás hízó áldozta életét a népes vendégsereg kedvéért. Több tucat tyúk végezte a főzőasszonyok üstjében, a sózótekenő tele volt fasírttal, rántott hússal ki lehetett volna tapétázni a házat. Folyt a bor meg a pálinka, mint a ház előtt a patak. Elszaladt az idő, egyik-másik vendég már túl volt az első hányáson, de a vőlegény nem mutatkozott. Maris sokadszor próbálta fel a menyasszonyi ruhát, olyan ideges volt, hogy hasmenése lett. Bezárkózott a tisztaszobába, onnét bámult ki az útra. Idő után a vőlegény rokonsága szép lassan elszivárgott. Megsejtették, hogy itt botrány készülődik. Szégyenükben elsunnyogtak köszönés nélkül. Egyetlen részeg férfi maradt mutatóba.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Bakancsos Marinak hívták. Hívtuk. Senki se tudta a rendes nevét, a Bakancsos viszont nagyon illett hozzá. Ormótlan bakancsában terelte nap mint nap két tehenét a Cseket-hegy oldalába. A Cseket-hegy megnevezés földrajzi eufémizmus, hiszen az csak egy diszkrét púp volt a föld hátán. De ha teljes felszerelésben kellett felmászni a tetejére, Himalájának tűnt.

Alig kezdődött el a reggeli eligazítás, láttuk, Mari már ott baktat egykedvűen a tehenei nyomában, a rakoncátlan dunántúli szél meglibbentette térdig érő, kopott kis szoknyáját, kilátszottak bakancsos, pipaszár lábai. Fakó haja kortalanná tette, nem tudtuk, hány éves, lehetett tizenhat, de éppúgy harminc is. Szüzességéhez, rajta kívül, egy zászlóaljnyi hersegő izmú, telhetetlen libidójú fiatalember ragaszkodott. Talán ő maga a legkevésbé.

Tovább

A portás szólt, telefonon keresnek. Az előadóteremben ültem, két előadás közötti szünetben, meglehetősen kifacsarva. Kövér verítékcseppek bújtak elő a bőröm alól, liftezett a gyomrom, a vodkának már a gondolatára is hányingerem támadt. A túlfestett Saci is idegesített, már nem tudom hányadszor közölte velem, hogy csípi a burámat.

  Érzelmes, bársonyos hang hallózott bele a telefonba. Bori volt. Éreztem, hogy nagyon bizonytalan, már nem remélte, hogy megtalál, ami nem lehetett sokkal könnyebb, mint a Holt-tengerben halat fogni. Hirtelen forró lett a telefonkagyló, majdnem kiejtettem a kezemből. Tavaly jöttünk össze, csókolózásig jutottunk, de lehetőség híján nem lett folytatás.  Furcsa volt, hogy annyit emlegeti a családját, szinte kétségbeesetten kapaszkodott beléjük, talán féltette magát tőlem. Egy közös ismerősünkön keresztül küldtem neki levelet, hogy én még mindig.

Tovább

Tovább

G.-né bement a kocsmába, hé, emberek, ki akar pénzt keresni egy kis munkával. Négyen-öten darvadoztak a pocsétás asztaloknál, nem mutatkozott valami nagy érdeklődés. Egy szekér fát kéne felaprítani téli tüzelőnek, rikácsolta a szikár fiatalasszony. A társaság erre a mondatra sem élénkült fel.

Végül, hosszas unszolás után Bandi mutatott hajlandóságot a munkára, a csemetekertben dolgozott, ahol nem volt kötött munkaidő, ha ment, az erdész beírta kockás füzetébe a nevét, arra a napra megkapta a járandóságát a hónap végén, ha tévedett, lehetett reklamálni, ha jogos volt a reklamálás, megkapta a hiányzó pénzt, ha nem, akkor nem. A csemetekertben jobbára lányok dolgoztak, gyűjtötték a pénzt a stafírungra, Bandi bányásznak készült, de életkora miatt oda még nem mehetett. A csemeték és a nők között jól érezte magát, élvezte visítozásukat, amikor a szoknyájuk alá nyúlt.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Vizsi Mari vár. Mást se csinált egész életében. Várt a férfira, aki szeretni fogja, aki azt mondja, gyere, és ő követi habozás nélkül, várt a vesére, mely éveket ígért, és most várja az életet, amelyben van férfi, van szerelem, és van, persze, hogy van fájdalom, szomorúság, de talán végre nem csak az. Cinkelt lapokkal játszott vele a sors.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább
Élet és Irodalom 2020