Kenesei István

Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a politikusok nem mindig azt mondják, amit valójában gondolnak. A közkeletű amerikai vicc szerint: „Honnan tudni, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy mozog a szája.” A politikus ugyanis szavazatmaximálásra kell (kell?) törekedjen, ezért – tartja a mindennapi gyakorlati gondolkodás – mindenkinek igyekszik a kedvében járni, legalábbis szóban.

A tudós azonban kénytelen igazat mondani vagy inkább írni, mert állításai ellenőrizhetők kell legyenek, kísérleteit mások megismételhetik, következtetéseit a formállogika szabályai szerint újra levezetik, tehát nem beszélhet a levegőbe. És azt is elvárhatjuk tőle, tudományos meggyőződésével ellentétes állításokat ne hangoztasson, illetve ilyen nyilvános megszólalások tanújaként tegyen meg mindent azok megcáfolása érdekében.

Tovább

Tovább

Tovább

Tulajdonképpen nem értem, nálunk miért nincsen több családtag a kormányban. Oly sokszor elhangzott ugyanis, hogy az Európai Unió egyik vagy másik országában pontosan ugyanúgy működnek az intézmények, mint amilyenre mifelénk igazítják át őket, gondoljunk például a bíróságok minisztériumi alárendeltségére vagy a kutatóhálózatok akadémiáktól való távolságára, sőt az akadémiának az oktatási tárca alá tartozására – ez utóbbi Finnországban, ebben a liberális, tehát elcsökevényesedett demokráciában, ahol a keresztény szabadságról nyilván soha nem is hallottak, sőt, mint új miniszterünk kijelentette, „akiknél nem volt feudalizmus” (sem) – bár a cári Oroszország rendszerét akkor nem tudom, minek nevezné, de bizonyára így kódolta ki, hogy mivel a felvilágosodás rossz, akkor a feudalizmus biztos jó dolog. Ugyan ami a finn „akadémiát” illeti, ott a kutatási pályázatokat kezelő szervet hívják így, ezért is tartozik a minisztériumhoz, de van nekik egy teljesen független tudományos akadémiájuk is, csak egy kicsit jobban kellett volna körülnézni az interneten.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Két hete, amikor legutóbbi cikkem itt megjelent, az MTA és az ITM tárgyalásainak egy szakaszát lezáró szándéknyilatkozat látott napvilágot. A sajtóban éppúgy, mint a kutatók között, főleg tanácstalanság, de az utóbbiak körében letargia és elégedetlenség is tapasztalható volt. Sokan elkezdtek találgatni, részben a szöveg pontos jelentéséről, részben Lovász László elnök szándékairól, és a kedélyek máig nem csillapodtak.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2019