(A Balatoni nyár – írófényképek az 1950‑es, ’60-as, ’70-es években című kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban látogatható szeptember 16-ig.)

Úgy vélem, hogy a Balaton még kívül esett a Rákosi-, majd a Kádár-korszak politikai földrajzán, tehát a hatalom által teljes egészében áthatott területeken. Szigliget ennek a területen kívüliségnek a Párt által létrehozott laboratóriuma lett, amelyen boldogan osztoztak az MDP által lekenyerezésre érdemesnek vélt, amúgy mindennapjaikban eltérő világukban élő magyar írók. A kiállítás képeinek értelmezését, a történelmen kívüliség korabeli illúzióját nem tekintem a valóság részének.

(A Huszárlépésben – Sam Havadtoy New Yorkban című kiállítás szeptember 2-ig látható a Ludwig Múzeumban.)

Mindez sajnos nem annyira mókás, s végképp nem annyira ártatlan, mint első pillanatra tűnik. A kiállítás nem árt Havadtoynek, s őszintén remélem, hogy hasznára válik, végre is ha valaki ilyen radikálisan keveri össze a művészetet a művész szerepének konstrukciójával, arra nem érdemes haragudni sem, neki ennyi jutott: küzdelem a hírnévért. Talán van is ebben némi melankólia, annyi híres embert látott, akiket nevük, tetteik túlélték, hátha neki is jut a halhatatlanságból.

(Die Stadt Ohne – Juden, Muslime, Flüchtlinge, Ausländer, Filmarchiv Austria, Bécs, megtekinthető december 30-ig.)

Van a kiállításnak egy, a magyar nézők számára is tanulságos és figyelemre méltó része: a 2000-ben a bécsi Opera előtti zajló‚ Ausländer Raus’ (Ki az idegenekkel) című performanszról készült film vetítése. A jóvátehetetlenül fiatalon, 2010-ben ötvenévesen elment német Christoph Schlingensief az alternatív szcénából indult, s halála előtt egy évvel Bayreuthban rendezte a Parsifalt. A politikai provokáció mestere a magaskultúra és a politikai radikalizmus közti átjárásokat kereste, teremtette meg.

(Saját szoba. Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere, július 8.–szeptember 20. Kurátor: Farkas Zsófi, Síp 12 Galéria és Közösségi Tér.)

(Búcsú a tavasztól. Forradalmi ifjusági lapok, 1968/2. szám. Centrális Galéria, 2018. június 21.–szeptember 16.)

(Kockázati tényezők – a kulturális ellenállás archívumai, Fuga)

(Szőke Gábor Miklós kiállítása a Várkert Kioszkban)

(Bibliamúzeum)

(A Terápia című kiállítás megtekinthető június 10-ig a Centrális Galériában.)

(Kéz/mű/remek. Népművészet. Nemzeti Szalon, 2018, nyitva augusztus 20-ig.)

(Anthea Hamilton: The Squash Tate Britain Commission. Megtekinthető október 7-ig.)

(A magyar szamizdat történte, OSA Archívum, április 29-ig.)

Olyan  időszakban, amikor a magyar kormány az „alternatív tények”, másként a „fake news” divatjának hódol teljes erővel, vitathatatlan jelentőségű a Soros György által alapított OSA Archivumban bemutatott, a budapesti Közgazdasági Politechnikum diákjai és tanárai által rendezett kiállítás, amely a magyar szamizdat történetébe enged bepillantást. Arról nem beszélve, hogy a fenti fogalmak hosszú évtizedeken át különböző diktatúrák mindennapi gyakorlatának alapját jelentették: a III. Birodalom éppúgy az mitikus, fajelméleti fantazmagóriákat tekintette az új német valóság alapjának, ahogyan a sztálinizmustól a kései Brezsnyevig tartó évtizedeket a Szovjetunióban megélő milliók ugyancsak első kézből ismerték az ideológiai normáknak megfelelően eltüntetett, valóság nélküli mindennapi élet megalázó élményét: a szamizdat hagyománya az utóbbi korrekciójaként jött létre. 

(Szíj Kamilla: Szubjektív geometria, Vintage Galéria, március 6–30.)

Szíj – hosszú évek óta – a saját logikájukat követő geometrikus struktúrák önbeteljesítő próféciái és egy igen szubjektív értelmezési tartomány együttes élményének megteremtésén dolgozik, következetesen, azaz sikerrel, lévén soha nem kapkod, és mit sem ad az aktuális divathullámokra, galériás normákra. Ezek a végtelen önfegyelemmel, hosszú napokon illetve heteken át(!) rajzolt absztrakt, semmiféle elbeszélésre még utalni sem hajlandó struktúrák igazi, érvényes művészetelméleti  problémákkal szembesítenek. Szij tizenkét lapból álló sorozata egy művenként  eltérő – apró vörös kereszttel kijelölt - enyészpontnak megfelelően módosuló, azonos formába zárt geometrikus struktúra átváltozásait jeleníti meg: a  türelmes nézők nyomon követhetik, hogy a minimális változások milyen komoly következményekkel járnak.

(Közös ügyeink, Ludwig Múzeum)

(Idefordul.  Agnes von Uray kiállítása –  Budapest Galéria, január 19.–február 25.)

(A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Anna – változatok székely asszonysorsra című időszaki kiállítása a Nemzeti Múzeumban. Megtekinthető április 30-ig.)

Jelen kiállítás szemlélete komoly távolságra van a Nemzeti Múzeum állandó kiállításának sokak számára ismerős világától. Az egyik a többszörösen elnyomottak, a másik – hosszú évtizedek óta változatlanul – a politikai hatalom kizárólagosságának reprezentációja felől szemlélteti a magától értetődőnek tekintett tárgyát: a nemzeti történelmet.