Csengery Kristóf

(Liszt Ferenc Kamarazenekar, Emmanuel Pahud. Zeneakadémia, április 8.)

Emmanuel Pahud játékát hallgatni megunhatatlan élvezet. A kritikus nem is tudja, mivel kezdje: a lebilincselően közvetlen zenei kifejezésmóddal, amely mindig elegáns, és a mélység iránt is fogékony, s így a C. P. E. Bach-versenymű lassú tételének gondolatgazdag pillanatait is maradéktalanul közvetíti? Vagy a sistergő emócióval, amely e játékból sugározni képes? E tekintetben a Bach-fuvolaverseny viharos szenvedélyű, a virtuozitásnak indulatokkal tartalmat adó fináléjában szerezhettünk különleges erejű tapasztalatokat.

Tovább

(Visions of Prokofiev. Lisa Batiashvili, Yannick Nézet-Séguin, Chamber Orchestra of Europe. Deutsche Grammophon)

A közönség reakciójában különbségtétel volt megfigyelhető: a magyar értelmiség tudta, hogy az orosz XIX. század szerzőinek zenéje az európai kultúra páratlan kincse, és nem tagadta meg e szerzőktől az elfogulatlan értékelést. A „szovjet zenét” azonban nem szerette: az olyan koncerteket, amelyeken ez a repertoár szólalt meg, közöny fogadta formális tapssal és erősen foghíjas nézőtérrel, amelyen főként politikai karrieristák foglaltak helyet. Ugyanakkor ezen a téren egy durván általánosító tendencia is érvényesült.

Tovább

(Es war einmal… / Once Upon a Time – Märchenerzählungen / Fairy Tales by Robert Schumann & Jörg Widmann. Myrios Classics)

Három nagyszerű muzsikus működik együtt a lemezen: mindhárman virtuózok makulátlan technikával és rendkívüli teherbíró képességgel, ugyanakkor abban is hasonlítanak egymásra, hogy a virtuozitást alárendelik a zenei kifejezés igényének. Triójuk régóta működő zenei és emberi kapcsolat, s ez a barátság a zenei értelmezéseket is közel hozza egymáshoz: a három művész teljes harmóniában gondolkodik együtt arról, amit megszólaltat. Előadásukban varázsos közvetlenséggel tárul fel a Schumann-tételek karakter- és színgazdagsága.

Tovább

(Várdai István hangversenye a Magyar Rádió Márványtermében, március 6.)

Várdai István tehát egy forró hangulatú koncerten mind a Bach-, mind a Kodály-műnek olyan arcát mutatta fel, amelyről joggal érezhettük úgy: amit hallottunk, ezzel a spontaneitással, bármilyen kiérlelt koncepció húzódjék is meg mögötte, mindenképpen a pillanat ritka ajándéka.

Tovább

(BFZ, Marek Janowski. Müpa, feb­ruár 12.)

Janowski vezényletével a BFZ érzékeny alkalmazkodással, ösztönző partnerként kísért. Önálló produkciójukban is remekeltek. Nem csoda, hiszen régóta ismerik és szeretik Janowskit. A karmester nagyszerű művész és kivételes felkészültségű szakember. Enyhén szólva nem showman: mozdulataival nem a közönségnek üzen, nem kínál értelmezést a zenéhez, nem magyaráz. Amit látunk, vizuális élményként száraz és rideg: ütemezés, információk és utasítások kézmozdulatokra váltva. (Janowski karrierje meg is fizette ennek a rokonszenves szikárságnak az árát: pályája nem ívelt olyan magasra, amilyenre kvalitásai alapján ívelhetett volna.)

Tovább

(Silenced. Sándor Kuti: Complete Chamber Music for Violin. Deutsche Grammophon)

Magyar zeneszerzőket is találunk a holokauszt áldozatai között. Ilyen volt Kodály egyik különösen kedvelt növendéke, korosztályának nagy ígérete, a zeneszerző, zongoraművész és karmester Weiner László (1916–1944), aki a lukovi munkatáborban halt meg, s akinek műveiből évtizedekkel ezelőtt szép és tartalmas koncertet adott a Fesztiválzenekar. Weiner műveiből CD is jelent meg, és In Memoriam – Hungarian Composers, Victims of the Holocaust címmel szintén önálló lemez látott napvilágot a holokauszt áldozataivá vált magyar zeneszerzők munkáiból, a Hungaroton gondozásában. Ez utóbbi kiadvány szerzői között már találkozhatott az érdeklődő Kuti Sándor nevével.

Tovább

(Perényi 70 – Zeneakadémia, január 6.)

A kritikusnak csupán a rend kedvéért illik leszögeznie, hogy a hetvenéves művész hangszeres játéka minden részletében makulátlan volt, a produkciókat a legnagyobb technikai tökéletesség jellemezte: kristálytiszta intonáció, gazdag és ezerszínű hang, mindenre képes dinamikai árnyalás, elegáns vonókezelés.

Tovább

(Haydn: 29 String Quartets. Pro Arte Quartet. Warner Classics)

A hangzás teljesen más, mint a mai kvartetteké. A mai vonósnégyes-tónus sima, lekerekített, zománcos fénye van. A régi viszont kissé matt, karcos, de ugyanakkor sokkal nedvdúsabb, van egy sajátos, szavakkal nehezen körülírható zamata. Aztán itt a dallamformálás: ez mindig beszédszerű. Ki tudja, talán mert a világ volt ráérősebb, még nem száguldoztak a mai gyors autók – talán ez is összefügg azzal, hogy ezeknek a zenészeknek még mindenre van idejük. Lassítanak, bátor rubatókat játszanak, mintha nem kötné őket semmi, de legalábbis a metrum nem. És mégis van lüktetése a muzsikálásuknak, de közben sikerül megőrizniük a szabadság szellemét is.

Tovább

(Kodály: Music for Cello. Brilliant Classics)

A csellóval való találkozását sokatmondónak tekinthetjük, hiszen a hangszer sötét, mélyen zengő tónusával, beszédszerű megszólalásmódjával és a belőle áradó melankóliával olyan, mintha Kodály lelkének szószólója volna, e lélek alkatának adekvát kifejezője. Van egy hasonlíthatatlanul kodályi mélybarna ború, amelytől szinte elválaszthatatlan a cselló. Így aztán nem csoda, hogy az a Kodály, aki alapvetően inkább volt a vokális, mint a hangszeres zene mestere, s aki a hangszeres muzsikán belül a Bartók számára meghatározó zongorára keveset írt, csellóra több művet is komponált, és ha már megemlítettük, hogy általában nem szerzett zenét zongora mellett ülve, azt is említsük meg, hogy grandiózus Szólószonátáját viszont csellóval a kezében írta.

Tovább

(Mihály András 100, Zeneakadémia, november 13.)

A Zeneakadémia a Solti-teremben, igényesen szerkesztett hangversennyel tisztelgett az évforduló előtt. A több műfajú esemény, amelyhez zenetörténészi kommentár (Péteri Lóránt), fényképvetítés, sőt filmvetítés is tartozott, igyekezett az életmű teljességét bemutatni, de legalábbis felvillantani annak minden egyes szeletét. Így a hangverseny első felében Mihály-kompozíciókat hallhattunk, majd megismerkedhettünk egy televíziós portréfilm részletével, amelyben Mihály Beethoven op. 96-os G-dúr hegedű–zongoraszonátáját tanítja az ifjú Barta Mihálynak és Schiff Andrásnak, hogy végül egy hajdani Mihály-tanítvány, Falvay Attila szólaltassa meg a teljes Beethoven-művet, a kamarazene tanszék mai vezetője, a koncert előkészítésében jelentős szerepet vállaló Fülei Balázs társaságában.

Tovább

(Evgeny Kissin: Beethoven. Deutsche Grammophon)

Bevallom, felkaptam a fejem, amikor nemrég megjelent kétlemezes Beethoven-albumának kísérőfüzetében azt olvastam, hogy e korszakos jelentőségű, már eddig is lenyűgöző pályát befutott művésznek Beethoven szólózongorára komponált műveiből ez az első önálló válogatása. Egyszer nyilván az összes szonátából is felvételt készít, addig azonban ez a mintegy százharminc percnyi antológia adhat információt számunkra arról, hogyan vélekedik Jevgenyij Kiszin Beethoven szólózongora-műveiről – elsősorban a szonátákról.

Tovább

(Müpa, október 21.)

Tovább

(A Concerto Budapest koncertje, Keller András, Borisz Berezovszkij, Zeneakadémia, október 13.)

Az említett találkozás Keller András és zenekara, valamint a lenyűgöző pianisztikus adottságokkal rendelkező orosz zongorista-fenegyerek (életkorát tekintve persze már rég felnőtt) Borisz Berezovszkij (1969) között nem az első: Eliszo Virszaladze hajdani növendéke, az 1990-es moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Verseny győztese szerencsére már sokszor járt Budapesten, és a Concerto Budapest hangversenyein sem újonc – idén februárban például Rachmaninov 3. zongoraversenyének fergeteges előadását hallottuk tőle és Kelleréktől. Rímelt is a mostani hangverseny a februárira, hiszen akkor is egy elsöprő energiájú, szinte felrobbanó fináléval fejezte be a zongoraversenyt Berezovszkij, és ha emlékezetem nem csal, a hatalmas sikerre való tekintettel akkor is megismételték a zárótételt. Sőt akkor is egy bécsi művet társítottak az orosz romantikához, csak az nem Schubert, hanem Beethoven 3. (Eroica) szimfóniája volt.

Tovább

(A Magyar Rádió Énekkara, Mátyás-templom, szeptember 15.)

A nagy alkotók életművét a kultúra hivatalos szervezőgépezete mifelénk mindig hajlamos egyoldalúan és szelektíven bemutatni, a sokszínű (és többnyire ellentmondásos) Egész helyett néhány olyan kiválasztott részre koncentrálva, amely alkalmas a plakátszerű értelmezésre, nyersanyag-szolgáltatásra a tankönyvekben problémamentesen ábrázolható „Nagy Ember” szobrához.

Bartók az utóbbi évtizedekben többé-kevésbé megúszta ezt, mert Kocsis Zoltán személyében volt egy kongeniális szószólója, aki az egész életművet kívánta bemutatni, nem csak egy részét. Kodálynak nem akadt ilyen apostola.

Tovább

 (The Other Vespers. I Fagiolini. Decca)

A könnyed, játékos, leleményes I Fagiolini előadásában leplezetlenül megmutatkozik az egyházzenei művek világi gyökere: hallván a Beatus vir ruganyos ritmusait, szinte táncos lejtését, az életörömtől duzzadó vokális szólamokat körülölelő, fürge hangszeres figurációk futkározását, azt kérdezzük: miféle egyházzene ez?

Tovább

(The Great Fugue. Izabella Simon & Dénes Várjon. Hungaroton)

A lemez legnagyobb előadói teljesítménye minden idők egyik legnehezebben megszólaltatható és megérthető zenéje, Beethoven különös sorsú Nagy fúgája (op. 134): ez eredetileg az op. 130-as vonósnégyes záró tételének készült, utóbb azonban önállósult, leválva a darabról, amelyet súlyával-terjedelmével agyonnyomott volna. Simon Izabella és Várjon Dénes a vonósnégyesre fogalmazott tétel szinte soha nem hallható szerzői négykezes változatát játssza.

Tovább

(Brahms: String Sextets nos. 1&2. Erato)

Tovább

(György Kósa: Chamber Music with Viola, Vol. 2. Hungaroton)

Segítenek oszlatni a feledés homályát a Kósa műveit megörökítő hanglemezek, melyeknek sorában 2012-ben már akadt egy, amely a brácsát is foglalkoztató kamaraművek közül válogatott: most egy újabb hasonló jelent meg, a korábbi CD-hez hasonlóan a mélyhegedűs Dirk Hegemann főszereplésével.

Tovább

(Zoltán Kocsis – A Tribute. Hungaroton)

A lemezen megidézett korok, stílusok, szerzők skálája örvendetesen széles – alkalmas arra, hogy megjelenítse Kocsis befogadó szellemű zenei gondolkodásmódját. Halljuk Mozart, Chopin, Liszt, Wagner, Rachmaninov, Debussy, Ravel, Sibelius, Kreisler, Kodály, Bartók műveit. Műfajilag is színes a válogatás: megszólalnak szólózongora-darabok, kamaraművek, versenyművek, bekerült a válogatásba dalsorozat, operajelenet, táncok a menüettől a csárdáson át a valcerig, liturgikus mű részlete, rapszódia, szvit, népdalfeldolgozás.

Tovább

(The Great Book of Flute Sonatas, Volume 1–2. The 18th Century; Romantic sonatas. Hungaroton)

Ittzés a XVIII. századi lemezen Anthony Newman csembaló- és Szilasi Alex zongorajátékára támaszkodik, a romantikus válogatás megszólaltatásakor Nagy Péter a zongorista-partnere. Mindnyájan jók, de a legfőbb élmény a kiváló fuvolás produkciója. J. S. Bach szonátáit hallgatva feltűnik az intonáció, a hangszínek és a dinamika fölényes kontrollja, a minden hangra figyelmet fordító muzsikusi éleslátás, legfőbb élményünk mégis a nyitott szellem: Ittzés, ez a nem historikus zenész Böhm-fuvolán tempóvételekkel, hangsúlyokkal, tagolással és a hanghosszúságok értelmezésével tökéletes historikus produkciókat nyújt. És a díszítései! Könnyedek, elegánsak, leleményesek és bátrak.

Tovább
Élet és Irodalom 2024