Báron György

(Fákról beszélgetni. Francia–szudáni–német–csádi–katari–egyesült arab emírségeki dokumentumfilm. Író-rendező: Suhaib Gasmelbari. A Verzió Filmfesztivál bemutatója.)   

Gasmelbari egész estés dokumentumfilmje, amelyet a tavalyi Berlinalén mutattak be, majd végignyerte a világ fesztiváljait, óda a mozihoz. Hősei számára a filmkészítés, a mozizás a szabadság terepe a zsarnokság nyomasztó évtizedeiben. Ezért nem adják fel egy életen át.

Tovább

Tovább

Tovább

(Magdolna. Magyar játékfilm. Forgatókönyvíró–rendező: Buvári Tamás. Operatőr: Tóth Zsolt.)

Jobb mozisorsot érdemelne a Magdolna, mert szép film. A szépet a szó konkrét értelmében értve: régen láttunk olyan gondosan megkomponált, mívesen megformált képsorokat, mint a nagyon tehetséges operatőr, Tóth Zsolt felvételei. Nem akarom ezzel kisebbíteni a rendező, Buvári Tamás szerepét, elvégre egy ennyire céltudatos esztétikai elképzelést tükröző mű nem kizárólag a fotográfus érdeme, még ha a dicséretből ezúttal jóval több illeti is, mint a szokványrecenziók végén megszokott üres fordulatok.

Tovább

(Történetek a végtelenségről. Svéd–német–norvég–francia film. Forgatókönyvíró–rendező: Roy Andersson.)

Egy-egy újabb Andersson-mű premierje mindig ünnepi pillanata a modern filmművészetnek, s ez, amióta az aranykor klasszikusai elmentek, kevesekről mondható el. Miként az is, hogy bármely munkájára egyetlen képkockáról tévedhetetlenül ráismerünk. Andersson filmnyelve páratlanul egyedi, erős és utánozhatatlan.

Tovább

Tovább

(Nincs gonosz. Német–iráni–cseh film. Rendező–forgatókönyvíró: Mohammad Raszulof.)   

Nincs gonosz – mondja a film címével az iráni rendező. Nem az ember megátalkodott, hanem a rendszer, amely a rosszra kényszeríti. De ez így túl egyszerű volna. A tükörszerkesztésű négy történetben az első és a harmadik mese főszereplője öl, még ha legális módon teszi is, míg a másodiké és a negyediké a morális parancsot fontosabbnak tartja a jogi kötelességnél. Raszulof azt állítja, ugyan nincs gonosz, de léteznek gonosztettek, s embertársaink, akik azokat elkövetik. Mindig van választás.

Tovább

 (Visszatérés Epipóba. Magyar dokumentumfilm. Rendező: Oláh Judit.)

Oláh Judit, a Visszatérés Epipóba rendezője gyerekként maga is e miniállam polgára volt. Afféle osztálytalálkozóra hívja volt társait, akik közösen emlékeznek vissza, rakják össze a memória töredékes mozaikkockáiból az idő megfakította képet. Nem könnyű a múltidézés, elvégre jó néhányuknak nem csak a táborbéli anomáliákra kell visszaemlékeznie, hanem a Tanár Úr lakásán történt konkrét abúzusokra is.

Tovább

(Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy. Francia–olasz film. Rendező: Roman Polanski.)

Annak ellenére, hogy Polanski folyvást hangsúlyozza, mennyire fontos neki a téma, a végeredmény a legkevésbé sem személyes. Hiányzik belőle mind a szenvedély, mind az eredeti megközelítés. A két és fél órás mű tempója lassú, gyönyörködteti a szemet, ám szellemi izgalmat annak, aki ismeri a történetet, nem kínál.

Tovább

Tovább

(Az igazság. Francia–japán film. Rendező: Koreeda Hirokazu.)

Valódi jutalomjáték ez a hatvanas-hetvenes évek antiszexszimbólumának, a megközelíthetetlenül hűvös, gyönyörű Deneuve-nek. Érezhetően annak szánták, s hogy gyengére sikerült, abban csak részben a főszereplő a ludas. Ő is, persze, elvégre fénykorában sem gazdag, árnyalt színészi eszköztárával, hanem lenyűgöző megjelenésével hatott a vásznon. Erős kisugárzása volt, különösen, amikor riasztóan jéghideg szőkéket alakított, Buñuelnél, Polanskinál. Ám a varázs az idővel megtört. A matrónakorba ért Deneuve ebben a filmben nem nyújt többet egy igyekvő vidéki epizódistánál.

Tovább

(Pesti balhé. Magyar film. Rendező: Lóth Balázs.)

A jószerivel elérhetetlen nulla fok – amit a magyar film az utóbbi években már többször megközelített – most a maga vegytiszta formájában ragyog fel előttünk. A neve: Pesti balhé. Ideális demonstrációs anyag igényesebb filmiskoláknak: mit és hogyan nem szabad csinálni. Száz perc, amelyben egyetlen értékelhető pillanat sincs, még véletlenül sem. Lóth Balázs rendező-forgatókönyvíró olyan tévedhetetlen kézzel képes rontani, ami már szinte tudás. Ritka képesség ez is.

Tovább

(A hazugság színe. Angol–olasz film. Rendező: Giuseppe Capotondi.)

Megjelenik a házigazda, Mick Jagger, s lazán lejátssza a két ígéretes fiatal színészt. A rocklegenda tucatnyi játékfilmben szerepelt már (a nagyszámú dokumentumfilmről nem beszélve), ám azok elsősorban az ikonikus Jagger-figurára építettek: a kamaszosan karcsú férfialakra, a lazán lebbenő félhosszú hajjal, ami a sztár vizuális névjegyévé vált az évtizedek során. Aztán, ahogy a rockikon idősödött, az arca és a játéka lett érdekes. Hetvenhét éves korára már nemcsak lehet, hanem érdemes is közeliket adni róla. Rovátkolt, érett fizimiskája önmaga nagy történet, a mimikája és a gesztusrendszere lenyűgöző. Egyszerre okos, cinikus és sátáni, kifinomult és romlott.

Tovább

(A terápia. Francia film. Rendező: Guillaume Nicloux.)

Ezúttal is az önmagát alakító Michel Houellebecq a főhős, aki bevonul egy luxusgyógyintézetbe regenerálódni, hogy megszabaduljon a depressziójától, a piálástól és a láncdohányzástól. Nem könnyű ez egy olyan életunt, cinikus hedonistának, mint a Goncourt-díjas író, akinek már csak a vörösbor és a cigi meg a hajdani fergeteges – s írásaiban igencsak érzékletesen ábrázolt – szeretkezések emléke okoz örömöt. 

Tovább

Tovább

(Ema. Chilei film. Rendező: Pablo Larraín.)

Larraín a politikai filmek és hollywoodi sikerek után ezúttal átszellemült, mély Művészetet akart csinálni, ami becsülendő elhatározás. Paradox módon – s ez talán a művészi alkotás megfejthetetlen titkáról is elárul valamit – azokban az epizódokban sikerült neki, amelyekben erre a legkevésbé törekedett.

Tovább

A bohókás-játékos Ricsi még gyerekforma, Kristóf már komoly kamasz, csaknem férfi. Néhány rövid felvételen láttam őket, amit maguk készítettek a járvány miatti kényszerű bezártságban töltött napjaikról. A kamerát, pontosabban a mobilt Csuja László, a Virágvölgy és a Kilenc hónap háború alkotója adta a kezükbe. A rendező nem filmezni ment a gyermekotthonba, nem is azért, hogy filmezni tanítsa a lakóit. A film.hu-n olvasható tanulságos karanténnaplójából kiderül, állást keresett és talált ott, a filmes munkák szünetelvén, ki tudja, meddig. Feladata a gyerekek segítése volt az online tanulásban.

Tovább

(Szarajevó hídjai. Rendezők: Jean-Luc Godard, Cristi Puiu, Szergej Loznica, Ursula Meier és mások.)

Az előítélet pszichológiája és mechanizmusa független attól, ki kerül épp a célkeresztbe: magyarok, amerikaiak, zsidók, svájciak, a Führerprinzip katolikus bölcselője, abszurd drámaszerző vagy szerbek, bosnyákok, horvátok. Puiu hálószobai története az utat mutatja, amely a múlt században kétszer is Szarajevóba vezetett.

Tovább

Ha mindazokat a filmeket, amelyekben szerepelt, eltüntetnénk az archívumok polcairól, nem egyszerűen szegényebb lenne a modern európai filmművészet, hanem ebben a formájában nem létezne. Halálával egy korszak zárult le, mondhatjuk némi pátosszal, de nem ok nélkül.

Tovább

Eddig a hollywoodi történet hasonló a budapestihez. Tanulságosak azonban az apró különbségek is. Amerikában elképzelhetetlen lett volna, hogy a hatalom valamelyik kurzusideológusa (ha mondjuk Clinton alatt lett volna is ilyen) miniszterektől és államtitkároktól kérte volna a döntés megváltoztatását, mint tette azt nálunk Schmidt Mária. Ha erre vetemedik, vagy hülyének nézik, vagy harsányan kiröhögik, hiszen a Filmakadémia (mármint az amerikai) független szakmai szervezet, politikusnak ott semmi keresnivalója.

Tovább
Élet és Irodalom 2020