Ellentétben a közhiedelemmel Lőrinc nem a dinnyébe hugyozik, merthogy az képtelenség. Továbbá a dinnyébe belefosni se lehet, noha Ballagi Mór A magyar nyelv teljes szótára című, 1867-ben megjelent munkájának dinnye szócikkében a „belefosott Lőrinc a dinnyébe” példamondat olvasható. Lőrinc hugyozási és általában ürítkezési szokásait illetően Nyugat-Magyarország népe jár a megfelelő nyomon, arrafelé ugyanis úgy tudják, hogy a szabadban fürödni csak Lőrinc napjáig tanácsos, utána már nem annyira, minthogy Lőrinc szeptember ötödikén a patakba brunyál.

Vagy legalábbis így volt egykoron.

Változnak az idők, és vélük együtt Lőrinc is változik. Tavaly tavasszal adta hírül az Átlátszó, hogy Lőrinc egyik vállalata tisztítatlan szennyvizet zúdít a Mátrában eredő Bene-patakba, vagyis Lőrinc mostanság bármibe, bárhol és bármikor. Ráadásul immár nemcsak a folyókba meg a patakokba, hanem bele az ivóvízbe egyenest, méghozzá közpénzből, az 1173/2020. (IV. 22.) Korm. határozatnak megfelelően most épp 32 254 575 648 forintból. Ez a tiszteletre méltó precizitással kikalkulált összeg értelemszerűen Lőrinc barát piros bugyellárisába vándorol, avval a megkötéssel, hogy mind az utolsó fillérig a haza javára, közelebbről a gödi akkumulátorgyár szennyvizének kezelésére fordíttassék.

A legeslegújabb kori magyar politikai élet jobboldalán eddig volt egy, azaz egyetlenegy valódi, autonóm politikus, és voltak-vannak az ő lakájai. Most azonban forradalmi és úgyszólván felfoghatatlan változás tanúi lehetünk, amennyiben a jobboldali politikusok létszáma egyről kettőre emelkedett. A különbség nem elsősorban mennyiségi, hanem elvi és alapvető. Az egy különbözik minden mástól, eredeti, megismételhetetlen, extravagáns, önálló, szuverén, a kettő viszont számnév csupán. Amiből egynél több van, az lehet tucattermék, gyártószalagról legördülő söröshordó, alma a fáról, röfögő disznó a hizlaldában, akármi. A kettővé sokasodó és kozmikus magányának csillagporától ekként megfosztott egy a szemünk láttára hull alá az égből, attraktivitását csaknem mindenestül elveszíti, orcájának nemes vonásaira a mindennapok szürke árnya borul.

Hacsak minden kétséget kizáróan be nem tudja bizonyítani, hogy a jobboldali magyar politikusok halmazának másik eleme nem jobboldali és nem is politikus, hanem gyújtogató, csóvás ember, úrnak, magyarnak egyként rongy. A képletet némiképp bonyolítja, hogy a másik elem viszont őróla, az ő fennkölt személyét illetően akarja igazolni ugyanezt, és sajnos egyáltalán nem zárható ki, hogy a profanum vulgus bizonyos hányadát sikerül is megtévesztenie.

Wildschwein úr Barcelonában, a Santa María del Mar téren, egy bor- és tapasbár kirakott asztalainak egyikénél üldögél, cavát iszik. A „cava” katalán szó, nem kávét jelent, mint gondolnánk, hanem pezsgőt. (Eredeti jelentése barlang, üreg, pince, lásd még: angol és francia cave, latin cavea.) Nyári délelőtt van, ennek ellenére pezsgőt más asztaloknál is fogyasztanak, az egyiknél ráadásul egész üveggel, és nem turisták, hanem helybeliek. Katalóniában ez a szokás, az itteni népek a rumos kólával vagy pláne a málnás fröccsel jellemezhető kultúrfokig nem jutottak el, napközbeni frissítőként számukra a pezsgő maradt. Viszont ne a nálunk habzó- vagy gyöngyözőborként ismert és egyre népszerűbb innivalókra gondoljunk, noha a maguk műfajában jók azok is, de a cava más kategória, más minőség, másik világegyetem.

Ahol megszüntetik a vadászatot, ott pusztul a vad, ahol pedig invesz­tálnak a vadászatba, ott mennyiségileg és minőségileg is gyarapodik a vadállomány, ezt Semjén Zsolt mondta a vadászati világkiállításon, ő pedig okos ember, tudja, mit beszél. Nyilvános megszólalásai megold­hatatlannak gondolt titkok kapuiról verik le a lakatokat valamennyiünk legnagyobb örömére. Mért pusztultak ki a dinoszauruszok? Némelyek szerint bolygónk tömegének növekedése és a gravitáció ebből fakadó erősödése miatt. Mások úgy gondolják, hogy egy interstelláris felhő miatt, amely a Földet jó időre magába nyelte, és ily módon alaposan le­hűtötte. Esetleg meteoritbecsapódás, szupervulkáni tevékenység, nap­kitörés vagy a turáni átok miatt, így tudtuk tegnapig. Ma már másképp tudjuk. Azért pusztultak ki, mert az ő idejükben még nem voltak vadá­szok, nem volt Semjén Zsolt a maga áldásos hatású durrogtatóival, az őshüllők tehát elcsenevészedtek, elfajzottak, elsatnyultak, éltük célját többé nem lelék. Ennyi.

Kormányunk a kiállítást nagyvonalúan támogatta, a Greenpeace szerint két és félszer többet áldozott rá a pénzünkből, mint a tíz nem­zeti parkunkra összesen. Az összeg a százmilliárd forint felé sandítgat, de ne aggódjunk, minden fillér a legjobb helyre ment, hiszen „A Világ­kiállítás küldetése az is, hogy választ adjon a vadászatellenes demagó­giára: az ember antropológiájából eredő vadászati kultúrának; a fenn­tartható vadászat szabadságának; és a vadgazdálkodás szükségessé­gének és észszerűségének a demonstrálásával!”

A Magyar Nemzeti Múzeum szentély, a tudomány és a hazaszeretet temploma, ezt a felismerést L. Simon László, a múzeum új főigazgatója tette közkinccsé a beiktatása alkalmával tartott beszédében. Komolyan gondolhatta, hiszen belefoglalta már a pályázatába is, továbbá egy tanulmányba, amelyet Virágos Gáborral együtt írt, és a Kommentár ez évi második számában tárt a művelt és érzékeny publikum elé.

Természetesen a múzeum nem szentély és nem templom, hanem múzeum. Közelebbi meghatározását illetően a balliberális tévtanok terjesztésével nem igazán vádolható Pallas lexikonhoz fordulhatunk. „A középkor vége óta M.-on ritka és érdekes tárgyak kiállítására szolgáló épületet értenek, melyekben természettudományi vagy művészeti tárgyakat őriznek; később műemlékek megőrzésére szolgáló épületet értettek rajta, míg az újabb időben művészeti és tudományos gyűjtemények elnevezésére szolgál.” Ennyi, és ezt az új főigazgató is pontosan tudja. Ha ennek ellenére badarságot beszél, annak egyértelmű és világos oka van, ahogy az a pályázati anyagában egzakt megfogalmazást kapott. „...[A]z intézmény egyre több új funkciót kénytelen magába fogadni a változó kulturális közegben, a nemzetállamokra épülő keresztény Európa jövőjéért folyó, napról-napra látványosabb kultúrharc közepette” (kiemelés tőlem – V. I.).

„A Szent István Nap egyik fő eseménye az Andrássy úti hagyományteremtő Felvonulás, amelynek három egysége a Föld, a Haza és a Nemzet” – ezt az információt az Origón volt szerencsénk olvashatni, azóta is ezen morfondírozunk.

Mindenekelőtt azon, hogy „hagyományteremtő”. Józan ésszel gondolkodva azt hihetnénk, valamely esemény akkor minősül hagyományteremtőnek, amikor már létezik a hagyomány, amelyet megteremtett. Például az 1997-es első Csabai Kolbászfesztivált senki se nevezte hagyományteremtőnek, noha az volt, ám ez csak utólag derült ki róla, nem pedig előzőleg. Az is előfordulhat persze, hogy a Felvonulás a későbbiek folyamán valóban hagyományteremtőnek bizonyul, például azért, mert megtartását a legfőbb akarat évről évre elrendeli. Ennek alapvető feltétele ugyan, hogy jövő tavasszal a szavazók a mostani legfőbb akarat megtartása és további hizlalása mellett foglaljanak állást, de ne aggódjunk, az érintett személy majd ezt is levajazza. Természetesen a leendő Felvonulásokra nem karikás ostorral kell a népet kihajtani, megy az magától, már csak azért is, mert a májusi parádékra az alattvalók jó része manapság is ábrándos tekintettel emlékezik. Transzparensek, zászlók, dísztribün, a ligetben virsli, sör. Utóbbi most is lesz, a felvonulók a Szent István Napi Bisztrókban juthatnak hozzá, a csapolt Borsodihoz például háromszázötvenért. A Kádár-korban a csapolt Kőbányai jó darabig 3,50-be került, a hasonlóság talán nem a véletlen műve, nosztalgiázzon a magyar, attól lesz derűs és elégedett.

Rényi Pál Dániel: Győzelmi kényszer
Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai
Csányi Vilmos: Drága barátaim, kedves majmok
Szabó Taylor Tibor: Ridegtartás

Meg akarják változtatni a brüsszeli bürokraták ártatlan leszármazottaink szexuális irányultságát, ezért a magyar iskolákba LMBTQ-komisszárokat fognak küldeni. Az se kizárt, sőt nagyon is valószínű, hogy a komisszárok már rég ott vannak, talán már akkor elkezdték az aknamunkájukat, amikor az unióhoz csatlakoztunk, tizenöt évvel ezelőtt, mostanra felnőtté vált gyermekeink-unokáink egy része tehát vélhetően elbuzult. Csak azért nem látszik rajtuk, mert titkolják, ugyanis maradt bennük némi jóérzés, amit a szülői házból hoztak magukkal. Normálisnak akarnak látszani szegénykék, pedig az oly nehéz.

És ez még semmi. Az unió által kívánatosnak tartott jövőben a magyar iskolák kötelessége lesz népszerűsíteni a nemi átalakító kezeléseket, azaz zsenge korú utódaink számára a herélést-miskárolást megkedveltető előadásokat kell tartaniuk. Hál´ Istennek, vélhetőleg nem sok sikerrel, a magyar gyermek ugyanis olyan, hogy ragaszkodik ahhoz, amije van neki. Ez bizonyára azért fontos, mert Mária országában a nemi átalakító beavatkozások kiskorú gyermekek számára is elérhetők, elmegy a kicsi Tamara a suliba, délután pedig Tomiként tér meg aggódó szüleihez, Karcsi pedig Karolaként. Mindezt onnan tudjuk, hogy a jelzett kérdések tárgyában hamarost népszavazni fogunk, ha pedig valamely dologgal összefüggésben referendumot írnak ki, akkor annak a dolognak léteznie kell.

Mongóliában zsúfolásig vannak a kórházak koronavírusos betegekkel, a Seychelle-szigeteken naponta több mint száz új megbetegedést regisztrálnak, Chilében a múlt héten oldották fel a korlátozásokat, ám az ország továbbra is naponta több ezer új covidos esettel szembesül. Az átoltottság mindhárom államban bőven ötven százalék fölötti, viszont Mongóliában is, a Seychelle-szigeteken is és Chilében is csaknem kizárólag kínai vakcinát használtak.

Mindezt a CNN adta hírül szombat hajnalban, mi pedig boldogan és büszkén gondolunk arra, hogy hazánkban, ahol a lakosság nagy része ugyancsak kínait kapott, betegek hovatovább nincsenek is. Nemhogy vírusfertőzöttek, másmilyenek se, nálunk a kínai gyógyír egyebek közt a lúdtalp, az aranyér és a podagra ellen is bevált. Ellentétben például Indonéziával, ahol a helyzet végképp katasztrofális, noha a nép lubickol a kínaiban, és ahol a járvány a kínai vakcinával idejekorán telenyomott orvosokat és ápolókat is egyre-másra elviszi.

Nálunk a kínai vakcinával oltottak közül senki meg nem hal, sőt a már jobblétre szenderültek is lépten-nyomon föltámadnak.

Egyszerűsítsük a képletet, legalább átmenetileg, később úgyis bonyolódni fog. A gazpacho egzisztenciája az antikvitásban gyökerezik, közelebbről az olívaolaj + kenyér + bor formulában, ami a görög-római köznép elsődleges, sőt csaknem kizárólagos tápláléka volt. Az éhező maga elé tett egy tálkát, olajat öntött bele, kenyérrel kimártogatta, bort ivott hozzá, és ennyi. Természetesen az olajba kerülhetett némi zöldfű­szer, ami ott nőtt a domboldalban, optimális esetben egy kis hagyma vagy fokhagyma is. Egyébként az az olaj a maga eredeti mi­voltában sokkal jobb volt, mint gondolnánk, a bor sokkal rosszabb, a kenyér olyan, amilyen, a világ pedig többé-kevésbé áttekinthető. Ma már ezt nem lehet róla elmondani, mert hiszen az andalúziai gaz­pacho valójában fűszeres paradicsomlé, amit nyaranta poharakban, frissítő­ként kínál­nak, míg viszont a málagai (azaz semmivel se kevésbé anda­lúz) gaz­pachóban ördöghal, vénusz­kagyló, krumpli és majonéz is lehet, mind­ezt pedig telente és ráadásul forrón tálalják. Ezzel szemben a Bri­tannica úgy tudja, hogy a málagai tartomány gazpachója mandula ala­pú és szőlőt is tartalmaz.

Vagyis a „gazpacho” szó jelentése – már ha van ilyen egyáltalán –, minél tovább vizsgálom, annál ködösebb...

Múlt pénteken reggel nyolckor megjelent az Indexen a Mészáros Lőrinccel készült interjú, amelyben szó volt egyebek közt a Mészáros Csoportról, a Magyar Bankholdingról és az Opusról, két és fél órával később pedig a Portfolio már hírül is adta, hogy az interjú hatására az Opus árfolyama jelentős mértékben emelkedett. A Blikk kiszámolta, hogy a papírok értéke fél nap alatt 14,5 forinttal nőtt, így a Mészáros-féle részvénycsomag péntek kora délután összesen 6,3 milliárd forinttal ért többet, mint pár órával azelőtt. Akárhogy is nézem, ez olyan történet, amin érdemes alaposan elgondolkodnunk.

Lőrinc barát szólt, és ettől a vagyona tovább sokasodott, vagyis az ige testté lőn. Ez a csoda nem a ködbe vesző mitikus korban történt, hanem most, egy átlagos, szürke délelőttön, bekövetkeztének logikus magyarázata nincs. Egyszer csak borzongatóan szép, varázsos erejű, bűvöletes szókkal telt meg az online tér, hatásukra a tőzsdéző embersokaság lelkében csiklandó vágyak méhrajai keltek szárnyra, s mindez sok-sok Opus-részvény megvásárlásában konkludált. Közelebbről mintegy háromezer-nyolcszáz szó jelent meg az Indexen, azaz két teljes ÉS-oldalnyi terjedelmű betűtenger. Olyan, mintha a pártközpontban fogalmazták volna nemcsak a kérdéseket, hanem a válaszokat is. Hivatali bikkfanyelvet használó érdektelen, alig olvasható szöveg, amely mégis anyagi erővé vált és Mészáros Lőrincet gazdagítja.

A jelen lapszám nyomdába adását követő napon az országgyűlés általános vitát tartott a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozását célzó törvényjavaslatról, és azt ujjongó örömmel elfogadta. Sajnos a vita részleteire nem áll módomban reflektálni, hiszen ezt a szöveget két nappal korábban írom, a szavazás eredményének megjósolásához azonban Teiresziász látnoki képességeire nincs szükség.

Az történik, amit főméltóságú kormányzó urunk akar, vagyis Fudan fölött ugyanolyan közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány bábáskodik majd, amilyeneket a kormány az elrabolt közjavak kevésbé monumentális kupacai fölé rendelt annak érdekében, hogy azokba senki bamba képű szegénylegény bele ne botolhasson. Vannak viszont árnyalatnyi különbségek is. Az elrabolt közjavak el vannak rabolva, ám a közpénz a továbbiakban is csordogál beléjük, míg ezzel szemben a Fudan nem elrabolva lesz, hanem befogadva, másrészt abba a közpénz nem csordogálni, hanem ömleni fog.