Kovács Zoltán

Tovább

A múlt hét végén megjelent egy közlemény, amelyben négy egykori igazságügyi miniszter arra hívja fel Palkovics László innovációs és technológiai miniszter figyelmét, hogy Akadémia-átalakítási buzgalmában törvénysértést követ el, ha a hatályos központi költségvetési törvény előírása ellenére visszatartja a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek és kutatóhelyeinek a támogatását (2018. évi L. törvény 1. melléklet XVII. fejezet), és nem biztosítja az intézetek folyamatos működéséhez nélkülözhetetlen költségvetési finanszírozást. Emellett felvetődhet a költségvetési csalás gyanúja is, ha az Akadémia kutatóintézeteinek járó támogatásokat – újabb törvényi felhatalmazás nélkül – a jóváhagyott céltól eltérően használják föl – írják a szerzők, majd azzal folytatják, hogy a jóváhagyott céltól eltérő felhasználásra irányuló törekvések előkészületnek minősülnek, amelyek nem büntetendők. Ezzel szemben a pénzeszközök eltérő felhasználásának megkezdésével a cselekmény kísérleti szakba lép, a támogatás felhasználásával pedig befejezetté válik. A kísérletet a törvény a befejezett bűncselekménnyel azonos büntetési tétellel fenyegeti. Tekintettel arra, hogy a támogatásoknak a jóváhagyott céltól eltérő felhasználása csak több személy szoros együttműködése révén valósulhat meg, a társas bűnelkövetés – ilyen például a bűnszövetségi alakzat – miatt e cselekmény már igen jelentős mértékű szabadságvesztéssel büntetendő – zárják közleményüket a szerzők, Bárándy Péter, Draskovics Tibor, Forgács Imre, Vastagh Pál.

Tovább

Tovább

Tovább

Nézzünk szét, mi történt a politikusi képmutatás és hazugság ócskapiacán a múlt héten. Orbán Viktor például ellátogatott a leégett Ráday utcai kollégium maradványaihoz, s miközben üszökről üszökre lépkedve hallgatta a beszámolókat a szakszerű tűzoltásról, mintha saját magát dicsérte volna, jelentőségteljesen körbenézett, és kijelentette: „A tűzoltóink helytálltak, ezek szerint.”

Ezek szerint igen. Gyorsan kiérkeztek, hamar eloltották a tüzet. Egy ember nem állt csak helyt, az pedig a kormányfő maga, mert míg az egész családi és komasági környezete gennyesre gazdagodja magát olykor korrupciógyanús pályázati elbírálásokkal, és baráti köre már nem tudja, mit kezdjen a pénzével, addig egy vonuló tűzoltó havi illetménye nettó százhatvanezer forint. Ez is a tűzoltás része: hogy kellőképp munkára fogható emberek legyenek bevethető állapotban. Csakhogy ezek fizikailag és lelkileg a végletekig igénybe vett emberek. De a kormányfő esze nem azon jár, hogyan javíthatna a fizetésükön, hanem azon mesterkedik hűséges táskahordozójával, Semjén Zsolttal, miként lehetne megduplázni a magyar futballisták havi jövedelmét. Hát úgy, hogy benyújtanak egy törvényjavaslatot, amely a magyar első osztályban futballozók számára megduplázza a kedvező adózás hatálya alá eső jövedelem felső határát. Másfél éven belül másodszor duplázódik meg a kedvezményes adózás sportolókra vonatkozó limitje:  2017 nyarán emelték évi 250 millió forintra, most pedig 500 millió forintra nő. Ez könnyebben megy, mint a tűzoltóknál, amint látható.

Tovább

Tovább

Tovább

Egy hete a parlamenti ellenzéki pártok a Momentummal kiegészülve, szakszervezetek és civilek közös kormányellenes tüntetésén az MSZP elnöke bejelentette, hogy létrejött az egység a parlamentben és az utcákon, ezért egységre kell törekedni az EP- és az önkormányzati választásokon is. Közös ellenzéki jelöltet kell indítani mindenhol.

Állnak a dobogón az összetartó pártvezetők, zászlaikat tépi a hideg januári szél, és nem tudom, tízből hány ember hiszi, amit mondanak. Most ők állnak ott. De ha ezek elmennek, akkor jönnek ugyanezen pártok Luciferei, a Luciferek politológusai, akik elővezetik, hogy a pártok között akkora értékkülönbségek vannak, hogy az ilyen gondolat szimpla illúzió. Máig nem értem, vajon ma van-e annál alapvetőbb közös érték ebben az országban, hogy történetének egyik legkártékonyabb és alighanem legkorruptabb kormánya lelépjen a színről. Pedig nem lett volna lehetetlen. Én is úgy látom, mint Filippov Gábor, aki a 168 Óra egyik év végi számában úgy nyilatkozott, hogy „a NER struktúrája a 2018-as állapotában még leváltható lett volna”.

Tovább

Tovább

Tovább

A hét elején Palkovics László miniszter az ATV-ben nyilatkozott. Először a hírhedt túlóráztatási törvényről fejtette ki, hogy ez a munkavállalóknak igen­is kedvez, hiszen többet kereshetnek, ráadásul ezt a módosítást többek között német multinacionális cégek kezdeményezték. Amikor a műsorvezető beidézte Dirk Wölfernek, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs vezetőjének a Népszavában megjelent nyilatkozatát, mely szerint „ebben a formában biztosan nem kérték német cégek a túlóráztatásra vonatkozó szabályok módosítását”, a miniszter erősen elcsodálkozott: „Nem olvastam ezt a nyilatkozatot, nem tudom, nem ismerem.”

A CEU-ra terelődött a szó. Palkovics tavasszal – még oktatási államtitkársága idején – egyik munkatársával, Altusz Kristóffal a hivatalos közlemény szerint közvetlen ismeretek szerzése céljából látogatást tett a Bard College-on. A látogatás után összegzésként a CEU kuratóriumi tagjainak és kuratóriumi elnökének jelenlétében egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy a CEU oktatási tevékenységet létesített a Bard College kampuszán. Altusz eredményes tárgyalásokat folytatott a New York-i kormányzó fő jogtanácsosával, és ezek a tárgyalások vezettek ahhoz a megállapodástervezethez, amelyre a CEU mint jövőbeli magyarországi működésének alapjára tekintett. Ez az a szerződéstervezet, amit a kormány fél éve indoklás nélkül nem ír alá.

Tovább

Tovább

Tovább

A hét elején a Nikola Gruevszki nevű macedón állampolgárságú elítélt Magyarországra menekítésének ügyével kapcsolatban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a parlamentben többek között kifejtette, hogy az egykori politikus azért lehet érdemes valamilyen oltalmi státuszra, mert feltehető, hogy a macedón miniszterelnököt hazájában üldözték és fenyegették. Mégpedig a baloldali kormány és a Soros-hálózat. Nem vehető biztosra tehát, hogy méltányos és igazságos eljárás keretében ítélték börtönbüntetésre, mindezek tetejében – mutatott rá Gulyás – Macedóniában rettenetes börtönviszonyok vannak. Néhány évvel ezelőtt nem ajánlotta volna képviselőtársai figyelmébe az Európai Bizottság országjelentését Macedóniáról, illetve az Európa Tanács macedón börtönviszonyokat ismertető jelentését. (Ugyan miért nem?)

De bárhogy is, ha az elítéltet azért hozták Magyarországra, mert itt jobbak a börtönviszonyok, akkor kár volt. A magyar börtönviszonyok sem jobbak, mint Macedóniában. Gulyás, ha már elolvasta a macedón börtönviszonyokról szóló országjelentést, annyi erővel a magyar vonatkozású jelentéseket is elolvashatta volna. Láthatná, hogy folyamatos a túlzsúfoltság: a legmagasabb értéket a Kalocsai Fegyház és Börtönben mérték, ahol a telítettség mértéke 161 százalékos volt (Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnokságának Jelentése, 2015).

Tovább

Tovább

Tovább

Nem azzal kell foglalkozni, hány millió forintos óra van Orbán lányának a karján, és nem is azzal, hova dobja a gyerek pelenkáját, de még csak nem is azzal, hány milliárd dolláros jachttal szeli a mediterrán habokat Mészáros Lőrinc, hanem komolyabb ügyekkel: folyamatokkal, a rendszerszerű korrupcióval, gazdasági összefüggésekkel, szabadságjogi kérdésekkel – mondja egy politológus, és valamennyire biztosan igaza van. De egy másik meg azt mondja, nem folyamatokkal meg állami korrupcióval kell foglalkozni, azt úgysem érti a nép, és nem szabadságjogi kis traktákkal kell terhelni, mert az meg nem érdekli, viszont fölháborítja az Orbán lány rongy- és pelenkarázása, a luxusjacht, és hogy Vajnáné saját tájékoztatása szerint magánrepülőgéppel viszi Amerikába a beteg macskáját gyógykezelésre. Vagyis ilyen ügyekkel kell foglalkozni, és nyilván valamennyire neki is igaza van. Mégis, ha egy kicsit is távolabbról nézzük, vajon nincsenek ezek a kérdések rosszul megfogalmazva? Arra gondolok például, hogy  nem ugyanarról a tőről fakad-e mindkét kérdéskör: egyfelől az Orbán lány meg a TV2 plázacicáinak, nemkülönben Mészáros luxusjachtjának az orbitális kivagyisága és az ezekhez tapadó szociális érzéketlenség, másfelől az az állami korrupció, amire most  minden épelméjű politikus fölkapja a fejét, kivételt képeznek a miniszterelnök keletről szalajtott grandiózus vagy éppenséggel minidiktátorai, akiket csak azért nem érdekli, mi történik homlokráncolatnyi országunkban, mert ők maguk is ugyanazt művelik, csak nagyobb térséget átívelően, az Uráltól az Altájig bezárólag.

Tovább

Tovább

Tovább

Berlinben tárgyalt 2012 februárjában Lázár János, a már két éve kormányzó párt frakcióvezetőjeként. A Fidesz német testvérpártja, a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség képviselőivel folytatott „nyílt és őszinte, családon belüli, illetve barátok közötti” megbeszéléseket. Úgy nyilatkozott, ezek során az utóbbi időszak valamennyi vitatott kérdését áttekintették, a partnerek azt kérték, hogy „kevesebb konfliktussal és több megértéssel kormányozzunk a következő két évben, ami egybevág azzal a céllal, amelyet mi konszolidációnak nevezünk”. Lázár németországi útja előtt nem sokkal már Orbán Viktor is ezt emlegette Martin Schulznak, amikor az felvetette, hogy „ne konfrontálódjon, hanem próbáljon megegyezésre törekedni Magyarországon”. Erre válaszolta a miniszterelnök hangsúlyosan, hogy „Magyarországon konszolidáció zajlik, közös társadalmi és gazdasági program mögött próbáljuk meg egyesíteni az embereket, és nem akarjuk megosztani a társadalmat”.

A konszolidáció a szavak köznapi és voltaképpen politikai jelentése szerint is a közállapotok helyreállását és az új uralmi rend megszilárdulását jelenti. Ez 2010 után nem lett volna túl nehéz feladat, mert a pénzügyi válság utáni kegyelmi helyzetben soha nem látott mennyiségű pénz ömlött az országba, a kormány felhatalmazottsága pedig kétharmados volt. Az évtizedben számos jel mutatott abba az irányba, hogy az Orbán-kormány a kedvező körülményeket hatalmának eszelős mértékű stabilizálására használja majd, de azt aligha hihette bárki is, hogy gazdasági és politikai túlsúlyát nem konszolidációra, hanem ellenkezőleg: a folyamatos és beteges ellenségkereséssel állandó harckészültségben tartja szimpatizánsait, és ilyen helyzetben nyilván a vele szemben állókat is. Ma már elmondható, hogy nem a társadalmi nyugalmat és békét teremtette meg, hanem saját lelki és mentális állapotára formálja az országot.

Tovább
Élet és Irodalom 2019