Beck Tamás

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

A Gondviselés rendeléséből a ruhazsebkendő mostanra kiment a divatból. A nyolcvanas években a tinédzserek zsebre dugott kézzel lófráltak a város utcáin, s azt a vírusfészeknek is beillő, taknyos textildarabot szorongatták. A kézfogásuk fertőző volt. Kéthetente megjelentek a rendelőmben, velem pedig lehetett beszélni. Bronchitiszt diagnosztizáltam náluk vagy anginát, kétoldali iskolakerülés helyett. Odakint persze kukába gyűrték az általam felírt recepteket, a lényeg úgyis a tőlem kapott igazolás volt. Néhányan közülük esztendőkkel később megjárták a délszláv harcmezőket. Azoknak a fiúknak hiába is mondanám, hogy tegyék le a füstszűrő nélküli cigarettát. Némelyik veteránt magam utaltam be pszichiátriára. Átérzem fájdalmukat.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Vera falujában mindenki félt valamitől. Az alvégi erdőből telente rendszeresen aprófát csenő Maklári és családja például az antantszíjtól. A hipochonder Illés Attila, aki lábon kihordott többek között egy veszettséget és egy hasnyálmirigyrákot, a hófehér orvosi köpenytől. Ami Verát illeti… nos, ő a magánytól félt. De nagyon. Édes szülei korán elhaltak, a mostohák pedig nem nagyon ajnározták. Vera világgá menési kísérletei általában a gyermekpszichiátrián értek véget. A makrancos lány nem értette, a doktor bácsik miért rajzoltatják le vele huszonötödször is a családját, miért biggyesztenek minden magyarázat nélkül minduntalan sorszámokat az anya- és apafigura fölé. Minden alkalommal, amikor hazajött a kórházból, Vera átmenetileg több figyelmet kapott az őt körülvevő ismerős idegenektől. Hiába. Nem válaszolt a hogylétét firtató, erőltetetten negédes kérdésekre.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2019