Kálmán C. György

Petőcz András: Idegenek. Tri­ló­gia. Egy évszázad története. Nap­kút Kiadó, Budapest, 2020, 736 oldal, 4990 Ft

Végre alkalmunk van egyben rátekinteni egy nagy vállalkozásra, egy jelentős szövegfolyamra; amely már csak mennyiségi okokból is kiérdemli az olvasó figyelmét. Igen, ez rosszul hangzik, gyanakvást kelt, de gondoljuk meg: oka van annak, ha egy költő-prózaíró ekkora energiát fektet egy műbe, sok-sok éven át dolgozik azon, hogy három regényben, több mint 700 lapon alakokat, helyszíneket, szituációkat, történeteket teremtsen. S ha mindezt így egyben látjuk, talán jobb rálátásunk van, mint amit a részletekből sejtünk.

Tovább

Kántor Péter: Elegendő ok. Ver­sek 2017–2021, Magvető Könyv­ki­adó, Budapest, 2021, 72 oldal, 1999 Ft

Aki valamelyest ismeri Kántort, tudja: nála a hétköznapiság, az apró-cseprő tapasztalatok megosztása, a nem túl lényeges dolgokon való töprengés alapeleme a verseknek. Kiindulópont és végeredmény, az olvasóhoz („akinek fontos”), az olvasóhoz fűződő kapcsolat legerősebb megteremtője és megtartója. Ez nem változott. Egyáltalán: Kántor nem az a költő, akinél kötetről kötetre valami radikális változásokat fedezhetnénk fel, látványosan sosem újítja meg írásmódját, hangját, témáit. Mégis: most valami egészen újjal áll elő, a hétköznapiság a legmerészebb, és egészen meglepő módon tör elő. A kötetet záró vers (voltaképpen: ciklus) a Valaki feljegyzéseiből című, eddig sosem látott, különös és csodálatos „al-műfajt” teremt.

Tovább

Dante Alighieri: Komédia I. Pokol. Kommentár. Szerkesztette Kelemen János. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2020, 554 oldal, ármegjelölés nélkül

Az egyes énekekhez fűzött kommentárok tehát úgy épülnek föl, hogy egy rövid bevezetés ismerteti a cselekményt (és megadja a vázlatot is, hogy mely események melyik sorokhoz tartoznak); majd az eredeti, hiteles Dante-szöveg mellett olvasható a magyar változat, és ez után az egyes sorokhoz magyarázatokat fűznek a szerzők – van, hogy egy sorhoz többet is, van, hogy pár sorhoz nem szükséges. Itt egyrészt feloldják az utalásokat (a Dante-korabelieket éppúgy, mint a mitológiai, bibliai, vergiliusi és rengeteg más szövegre történő hivatkozásokat), másrészt rámutatnak a szövegen belüli kapcsolatokra: ide-oda küldözgetik az olvasót, hogy vegye észre a belső összefüggéseket.

Tovább

József Attila összes, 1930 és 1937 között írt tanulmánya és cikke jelent meg két nagyalakú és igen vaskos kötetben (egyenként több mint 700 oldal, kiadta a L`Harmattan és a József Attila Társaság, elvileg 2018-ban, gyakorlatilag 2019-ben). Lenyűgöző munka, hatalmas erudícióval és apparátussal készült, sokáig; szerkesztette a József Attila-kutatás két nagy alakja, Tverdota György és Veres András. Az egyes szövegekhez fűzött jegyzeteken és kísérőtanulmányokon rajtuk kívül még nyolcan dolgoztak, további tíz tudós közreműködött még az elkészítésben, volt három lektor - és még egy sor további résztvevője volt azoknak a vitáknak, konferenciáknak, megbeszéléseknek, amelyek a végső formába öntést megelőzték.

A szövegek jó részét már ismerhetjük – de régóta könyvritkaság Szabolcsi Miklós kritikai József Attila-kiadásának 1958-as harmadik kötete, amelyik az értekező munkákat szedte össze. Ezt a mostani kiadást pedig jópár évvel megelőzte Horváth Iván és munkatársai 2012-es gyűjteménye, amelyre ez a két kötet is támaszkodik és gyakran hivatkozik, bár sok tekintetben bírálja is – nem érdemes itt belemenni, hogy miért.

Tovább

Ketten egy új könyvről – Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál. Kortárs Kiadó, Budapest, 2019, 331 oldal, 3500 Ft

Ha az író kénytelen óvatoskodni, újra bemutatni azokat a szereplőket, akiket az előző regényből már jól ismer az, aki azt olvasta (de teljesen ismeretlenek az új olvasó számára), s ugyanezt végig kell játszania a helyszínnel, újra meg kell teremtenie a hangnemet, bevezetni az elbeszélés módjába – vajon ugyanígy kellene-e eljárnia a kritikusnak, amikor csak a folytatásról szeretne szólni?

Szerencsére azért könnyű a dolgunk. Hász új regénye nagyon ügyesen, csöppet sem zavaróan oldja meg a folytatás fent jelzett gondjait, talán még némi reklámot is csinál a korábbi kötetnek. Azoknak a szereplőknek, akik már a korábbi műben is benne voltak, csak gazdagodnak, összetettebbé válnak a jellemvonásaik, de nem kell semmit ismételni, a kisvárosban hamar kiismeri magát az is, aki először csöppen bele, és nem unja az sem, akit az elbeszélő másodszor kalauzol végig. Az új bűnügy(ek) csöppet sem hasonlítanak az előző(ek)re.

Tovább

Tovább

Lajos Walder–Vándor Lajos: The Complete Poems / Összes versei. Bilingual Edition / Kétnyelvű kiadás. Fordította és az utószót írta Walder Ágnes. Előszó: Don Paterson. Up­­per West Side Philosophers, Inc., New York, 2019, 418 oldal, 30 dollár

Elképesztően mulatságos, élvezetes és friss költészet. Ami teljesen feledésbe merült, holott legalább a legutolsó évtizedek költői közül nagyon sokan mintha Vándor Lajoson nőttek volna föl. Azért annyira élő, mert mintha a groteszk, humoros, köznapi hangvételű szövegeket mintha csak éppen tegnap írták volna.

Tovább

Petrőczi Éva: Ida és Gyula. Déd­szü­leim története. Katica-Könyv-Műhely, Pécel, 2019, 278 oldal, 3600 Ft

Végül is, mi történik Petrőczi Éva remekül megírt és megragadó családtörténetében? A szegedi nagy árvíz idején, 1879-ben Vaniss Gyula, az ifjú (katolikus) vízmérnök Aradról önkéntes segítő a védelmi-menekítési munkákban, és történetesen éppen Seifmann Mór kárpitos és bútorkészítő házában szállásolják el. Seifmann voltaképpen jóval több ennél: iparművész, akinek mesterművei szerte a városban (részint még ma is) megvannak, egyúttal a szegedi zsidó hitközség egyik oszlopa, egyszerre üzletember, és művész, finom úr és értelmiségi. Seifmann lánya, Nanett és Vaniss Gyula egymásba szeretnek – hat évig várakoznak, amíg Gyula anyagi helyzete stabilizálódik (hiába, hogy Mór jómódú volt, és nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy leendő veje jól keressen), és összeházasodnak.

Tovább

Tovább

Pál Sándor Attila: Balladáskönyv. (Időmérték 25.) Magvető Könyv­ki­adó, Budapest, 2019, 104 oldal, 1999 Ft

Az ötlet tehát kiváló – és a megvalósítás lenyűgöző. Elindulunk az egyik legismertebb magyar népballada parafrázisától – groteszk, pimasz átirat –, hogy azután a legváratlanabb irányokba kanyarodjunk el. Vezetőnk ide-oda rángat, néha viccet csinál a választott műfajból, néha komolyan megborzongat; minduntalan eszünkbe idézi (a címekkel, hiszen mindegyikben ott a ballada szó), hogy valamiféle történetet, ha mégoly töredékeset is, kell keresnünk, és minden bizonnyal tragikusat – sokszor meg is találjuk, de legalábbis ebbe az irányba indítja el az értelmezést.

Tovább

Payer Imre: Fényből van a fal. P`Art könyvek, Budapest, 2018, 142 oldal, 1890 Ft

És ha az olvasó azt gondolná, hogy valami szociografikus érdekű, keserűen leleplező kötet volna ez, téved: ez is benne van ugyan, de ott a sok-sok irodalmi utalás (Mikestől Nemes Nagyig és Weöresig), számos „vérbeli” lírai megszólalásig (minden szerepjáték nélkül), és van néhány nagyon tömör, a töredékességet megidéző, enigmatikus költemény. Mondom: vegyes. Ha az egyediséget keressük – nemigen hasonlít senkire, legfeljebb egy-egy mondatában, fordulatában; de nehezen találnánk meg az unikális „payeri” jegyeket, annyira sokféle. Mindez viszont egyúttal kiutat is jelent – sokfelé, bármerre fordulhat innen. Nekem például a nagyon rövid, tőmondatos, rejtelmes szövegek tetszenek a leginkább, de lehet, hogy az inkább elbeszélő, erős város-rajzolatok kerülnek előtérbe.

Tovább

Szálinger Balázs: 361° (Időmérték 20.) Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2018, 74 oldal, 1999 Ft

Egy másik szint az rendkívül mulatságos szólam-keverés, ami egy-egy szótól egy versnyi terjedelemig (vagy akár az egész kötetre kiterjedően) jellemzi a művet. Kicsit Parti Nagyra, még távolabbról Petrire emlékeztetően jön itt össze az utca nyelve a tudományoskodással, a bürokratikus vagy politikai-közigazgatási nyelv a költőivel. Csupa szarkazmus, irónia, huncut kikacsintás – ugyanakkor van az egészben valami mérhetetlenül keserű és szorongató. Az az olvasó érzése, hogy itt valaki birkózik a nyelvvel, hogy elhelyezze magát a tájban (és a történelemben), miközben átveszi a kötelező szókészletet, de folyton hibázik, ezt mosolyogtatóként mutatja fel, de a helyzet, amiben van – s amely miatt folyton kudarcot vall – korántsem vicces. És akkor már itt is vagyunk a politizálásnál. Nagyon szeretném úgy olvasni Szálinger verseit, hogy azok semmiképpen ne szóljanak hozzá közvetlenül egyszerűen lefordíthatóan, kézenfekvően napjaink állapotaihoz. És: meg tudom tenni.

Tovább

Tovább

Szöllősi Mátyás: Simon Péter. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018,  256 oldal, 3299 Ft

Kezdjük a címmel. A Simon Péter név egyrészt egyszerűen a főszereplő neve; az elbeszélő rendszerint Simonnak nevezi, s maga is így szólítja magát – míg környezete olykor Péterként szólítja meg. De hát – másrészt – erősen terhelt név ez: Jézus azon tanítványáé, aki halászból lélekhalásszá, az új hit elszánt terjesztőjévé, és később, a hagyomány szerint, az első pápává, Szent Péterré vált. Lehet, hogy túlértelmezés – ehhez az utóbbi Simon Péterhez van némi köze az előbbinek. Mint már a regény elején kiderül, Simon diakónus, akit püspöke vidékre küld, ott kell valamiféle lelki gondozói munkát végeznie, és lesz némi köze a tó vizéhez is... (Még nehezebb a kérdés, hogy vajon miféle rokonság fűzi ezt a főszereplőt Nádas Egy családregény vége című regényének Simon Péteréhez, akár a nagyapa legendájában, akár a regény jelenében megjelenítetthez...)

Tovább

Gyukics Gábor: végigtapint. vá­lo­ga­tott és új versek. Lector Kiadó, Ma­rosvásárhely, 2018, 142 oldal, ár nélkül

„Mindegyik vers valami sokrétegű, összetett, képek között cikázó, s egy-egy szón vagy kifejezésen megforduló konstrukció, legtöbbször elbeszélő szál vagy szereplők nélkül, csupaszon és szikáran. Olykor talán a korai Tandori juthat eszünkbe – de ott gyakran volt nyelvi kétértelműség, akár játék; nem, Gyukicsot nem lehet jó szívvel senkihez sem hasonlítani. Nagyon következetesen bánik a saját, „szegényes” (sok mindentől megfosztott) nyelvével. A nyitóvers mintha ezt a lemondást magyarázná: az indián „egy nap / egy köves mélyedésben / aranyrögre lel / / elsétál vele a sűrűbe / és gödröt ás neki” – vagyis lemond a gazdagságról, haszonról, és mástól is megvonja, mert az életnek másutt van az értéke. Gyukics azt sugallja: a költészetnek is.”

Tovább

„A lélek, a lét türelme.” Ta­nul­má­nyok József Attiláról. Szerkesztette Veres András. Balassi Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 287 oldal, 3000 Ft

A szerzők érdeklődését persze irányítja is a kötet koncepciója: túlnyomó szerephez jut az értekező József Attila. A gyűjtemény második fele (a 3-5. fejezet) kifejezetten erre koncentrál, a költő elméleti tájékozódására, a középosztályról vallott nézeteire és a tudat-öntudat József Attila-i felfogására. És az első két fejezet (a Nyugattal való kapcsolatáról és Móricz Zsigmondhoz fűződő viszonyáról) ugyancsak viszonylag kevés teret enged a lírikusnak: ott van ugyan egy-két verselemzés, de az életrajzi és szövegtörténeti megközelítés a domináns.

Valahogyan ahhoz lehetne hasonlítani a kötetet, mintha sok kiváló zenész próbatermébe látogatnánk be: van, aki csak jelzi, hogy hogyan is kellene játszani a darabot; van, aki virtuózan improvizál, de kicsit mást, mint a játszandó darab volna; van, aki egy régóta ismerős gyakorlatot ismétel; és van, aki valami egészen újat próbálgat. Nem várhatjuk (el), hogy összhangzás jöjjön létre, ez a kicsit zajos egybehangzás is nagyon érdekes. És látjuk, érezzük, hogy valami alakulóban van – még ha tíz évet kell is várni egy újabb, hasonló kötetre (vagy az egyéni teljesítmények könyvvé-formálására), látszanak azok az irányok, amelyekre majd számíthatunk, és amelyek eddig nem is nagyon voltak előtérben.

Tovább

Trollok alkonya. Három középkori történet Izlandról. Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta Dunajcsik Mátyás. Illusztrálta Krizbai Gergely „Krizbo”. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 180 oldal, 3499 Ft

A fordítás csöppet sem archaizáló (csak épp nem anakronisztikus), könnyednek és az olvasó számára előzékenynek tetszik. Az illusztrációk elképesztően találóak, nincs sok, de Krizbai Gergely „Krizbo” néhány fekete-fehér rajza éppen azt a jeges, rémületes, egyben groteszk világot idézik fel, amely a regék sajátja. És pompás a kiadói munka. Ritkán találkozik effélével az ember, különösen, ha nem kifejezetten tudományos szakmunkáról van szó. (Márpedig ez nem az.) A fordító Dunajcsik Mátyás remekül olvasható, és rendkívül sok szempontra kiterjedő előszava nyitja a könyvet. Nemcsak részletesen elemzi a három beválogatott történetet (kettő közülük ƥattr, vagyis mese, egy pedig saga, vagyis történet, ez a leghosszabb), hanem elmondja a legfontosabb tudnivalókat a keletkezésről, a műfajról, a korabeli társadalomról, hitvilágról, és a fordítás problémáiról, a szövegek rétegeiről. Igen elegánsan többször is felidézi a közelmúltban elhunyt nagy skandinavista Bernáth István kiadói és fordítói munkásságát. Sőt, rövid kiejtési szótár nyitja a könyvet, a végén pedig alapos (de ismét: nagyonis olvasmányos) jegyzetek segítik a megértést. Példás, gondos, alapos kiadás.

Tovább

Szabadkőművesség titkok nélkül. Dokumentumok és esszék a ma­gyar szabadkőművesség törté­ne­té­ből. Válogatta és szerkesztette Már­ton László. Noran Libro Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 392 oldal, 3490 Ft

Maguk a kötetbe felvett írások rendkívül vegyesek. A maga módján mindegyiknek itt a helye – de műfajilag is, stilárisan is, keletkezésük idejét és célját tekintve is nagyon különböznek. Ez nem fogja zavarni az olvasót, éppen a sokszínűség a kötet nagy erénye; ha csak történeti dokumentumok vagy tudós portrék sorakoznának egymás után, hamar unalmassá válhatna.

A szerkezet a következőképpen fest. A három rész közül (mellesleg a hármas számnak külön jelentősége van a szabadkőműves rítusokban) az első a történetet tekinti át, dokumentumokkal és tanulmányokkal; a második a működésről a páholyokban zajló munkáról közöl írásokat olyan kiváló szerzőktől, mint Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos, Móra Ferenc, Benedek Elek és Marcell; a harmadik pedig portrékat tartalmaz, fontos vagy érdekes szabadkőműves-életutakat mutat be, a tanulmányok főszereplői például Kossuth, Jászi Oszkár és Ady Endre.

Tovább

Magyar dekameron. Huszadik századi magyar novellák. Válogatta és az utószót írta Szilágyi Zsófia. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2018, 580 oldal, 4990 Ft

Antológiát olvasni jó, sokkal jobb – és főleg: értelmesebb, kellemesebb – mint „összes műveket”. Valaki előzékenyen összeválogatja nekünk a javát, megmutatja, hogy mit érdemes vagy érdekes olvasni, megtakarítja nekünk azt, hogy áttekinthetetlen életművekből magunk próbáljuk előbányászni azt, amit igazán fontos. (Azután persze lesz időnk és remélhetőleg kedvünk is utánamenni a beválogatott szövegek rokonainak, a szerző más műveinek.) Az antológiák válogatóiban megbízunk – lehet, hogy egy-egy ilyen csokor éppen a szerkesztőre lesz jellemző, rá vet valamilyen fényt, őt mutatja be, de az is lehet, hogy diszkréten a háttérbe húzódik, nem akar sugallni semmi különöset, nem akar valamilyen koncepcióval meggyőzni, valamilyen különleges hatást elérni. Akárhogy is: el lehet ugyan rontani ezt is, de nagyon sokszor sikeres az összeállítás, találunk eddig nem ismert szövegeket, vagy örömmel fedezzük fel újra a már ismerteket. A Magyar dekameron is remekül összejött: a szerkesztő nem erőltet speciális szempontokat. Talán csak annyit, hogy legyen kicsit több nő, és olyanok is, akik nem a legismertebb nevek.

Nos, ezt a két megfontolást sem veszi véresen komolyan a szerkesztő – van Kaffka Margit, Kádár Erzsébet, Sziráky Judith, Szabó Magda, Galgóczi Erzsébet – és Gerelyes Endre, Ferdinandy György (már ha merhetjük őket kevésbé ismertnek nevezni). Azért ettől nem billen el a kötet – sem női, sem újrafelfedező irányba. Arányos, s ha úgy tetszik, hagyományőrző, „mainstream”, otthonos marad.

Tovább

Térey János: Káli holtak. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 538 oldal, 3999 Ft

Nem valami nagy történet, de hát ettől még bármilyen lehetne a mű. Hol is kezdjem? Talán azzal, hogy az elbeszélő-főszereplő Alex szövege bántóan hullámzó minőségű – olykor igencsak gondozatlan, hanyag, elkeni a dolgokat. Itt van például ez a részlet: „Karakterszínész lett belőle, lásd Rosencrantz, Szerebrjakov és még sorolhatnám. Ez a méz-máz lehet a pajzsa a világ ellen. Ő nyájas, mert ezt választotta. Kipróbálták kemény bírónak, lásd Hawthorne, és nem igazán vált be.” (175.) Mi ez a két „lásd” ebben a pár mondatban? Miért kezd bele egy gondolatba az elbeszélő, ha lusta rendesen kifejteni? Kinek beszél? A külvilágnak, vagy csak magának? És hogy kerülnek a szövegbe olyan (az internet révén elterjedt) rövidítések, mint a WTF („what the fuck”) vagy a BTW („by the way”)? Tekinthetnénk ezt úgy, mint ami jellemzi az elbeszélőt – úgy beszél, mint amilyen. De hát amikor a pszichológusával konzultál, mintha egészen más személy volna, önreflexív, átélten gondolkodó, elmélyült. A sok-sok Alex-stílus között hol az igazi? Minthogy a mű alapvetően a „realista kód” szerint íródik – vagyis elsősorban úgy olvasható, hogy a „valósághűséget”, a „hiteles ábrázolást”, s hasonló, kissé gyanús szempontokat érvényesítünk –, jogosnak látszik, hogy olyan egyszerű követelményeket kérünk rajta számon, mint a beszéd vagy a párbeszéd életszerűsége. Márpedig ezen a próbán a Káli holtak gyorsan elbukik. Úgy ember nem szól a másikhoz, ahogyan Térey szereplői: kimódolt, bonyodalmas, olykor költői(eskedő) megszólalások, minden mintha kicsit emelkedett akarna lenni, mintha csak valami kötött formájú drámai műből vagy a lírából keveredtek volna ide.

Tovább
Élet és Irodalom 2021