Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül. Vasárnap reggel rögtönzött hadászati kiállítást tartanak a város főterén, felvonulnak a honvédség legújabb gyalogsági járművei. Egy kisfiú széles mosollyal lép a nyolc láb magas tankhoz, alig éri fel a lánctalpat, az anyukája büszkén lő egy fényképet róla. Nagy az öröm, jövőre még nagyobb részt különítenek el a költségvetésből hadseregfejlesztésre. Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.

A szőnyegen kuporog, lábai átnyúlnak a dohányzóasztal alatt, körülötte összefirkált tankönyvek, laptop a maszatos üveglapon. A gyerek másnapi környezetismeret-háziját rakosgatja össze. Advent első vasárnapja van. A gyerek unottan lógatja a fejét a kanapéról, és nyávog. Az asztalon koszorú, magányosan pislákoló gyertyaláng. Az asszony a hálóban fekszik, a hétköznap felvett sorozatepizódokat pörgeti, amióta ő az egyetlen kenyérkereső a családban, gyakrabban vállal túlórát, így nem ér haza az adás kezdetéig. A nappaliban hideg ledfény, az illatgyertya fahéjas lónyálszagot ont magából. A gyerek feláll, felmászik a heverő háttámlájára, tornászoktól ellesett mozdulattal lendíti a lábát, egyensúlyoz, közben sürgeti apját, aki mohón görget a képtalálatok között. Gémeskút, gulya, racka juh, karikás ostor, délibáb, túzok, kilenclyukú híd: nyolcvanezer-százharmincöt hektárnyi szabad tér, megközelítőleg tizenhatmillió, egymás mellé felhúzott panellakás területe. Leragad az egyik kép előtt, a monitort beteríti a pixelbe sűrített pusztaság, azon gondolkodik, mennyit kellene szaladnia ahhoz, hogy elérje a távolban felsejlő erdőnyelvet.

Az EU-s pénzek lehívása után megkezdődtek a főtéren az óriáskerék, a Korom-rezidencia kertjében pedig a medence munkálatai. Mindkét projekten a Károly sógorának érdekeltségébe tartozó Betyár Építőipari Kft. mérsékelten motivált, a szakképzettséget leleménnyel pótló munkatársai dolgoztak. Korom Károly egyik helyről a másikra perdült, kézben tartott mindent. Előbb szakértelemmel végigmustrálta a fémlemezeket összefogó anyacsavarokat – ő maga is húzott rajtuk, biztos, ami biztos –, aztán átszelte a főteret, hogy szemügyre vegye, hogyan kínlódnak a mesterek a mozaikos burkolóval. A faluban napokig nem lehetett közlekedni, a munkagépek elállták az utat. Az emberek csoportokba verődve bámészkodtak a körbekerített terület körül, az asszonyok töpörtyűs papuccsal meg kőbambival kínálták a kitikkadt melósokat, akik gyakran ott felejtették magukat a sörpadon. A projekt határideje lejárt, de még sehol sem tartottak, ezért Károly bekeményített, éjszaka is munkára fogta a dolgozókat. Fél tizenkettőig recsegett az ütvefúró és csörömpöltek az alkatrészek. A harmadik éjjel ápolási osztályra került Ilonka néni intravénásan kapta a Xanaxot.

Faggyal érkezett a november, a talaj nyirkos-hideg, kora reggel dér ül a föld repedéseiben. Féltem őt, nem tudom, hogyan bírja, mert akármeddig elvan étel és víz nélkül, de a hideget nem állja. Mindennél jobban gyűlöl fázni. Azóta, hogy egy télen megfagytak a lábujjai, mert mezítláb kellett iskolába járnia, rejtegette a lábfejét, iszonyodott látványától. Nyaranta is vastag zokniba bújtatta, nehogy bárki megláthassa, hogyan rágta meg és köpte ki húsát a hideg. Mielőtt lábamra adta a cipőt, mindig tüzetesen megvizsgálta a lábfejem, és megállapította, hogy pontos mása az övének. Ugyanúgy íveltek a körmök, ugyanúgy görbültek az ujjpercek, ugyanolyan párnácskás volt a talpunk. Akárhányszor felvonatozott hozzánk, hozott vastag fonalzoknit, amit ő kötött nekem. Virtuózként bánt a kötőtűvel, a legtöbb ruhadarabját maga készítette, többek között azt a méregzöld kardigánt is, amit olyan sokszor viselt. Lehet, most is az van rajta, csak színe egybemosódik a levelek árnyalatával.

Harmadik napja nem hagyta el a lakást, az arca vakító fehérre sápadt, kiégette a monitor fénye. Ül az ágyon, háta a falnak támasztva, tornáztatja a lábujjait, próbálja kimorzsolni a közéjük ragadt zokniszöszöket. Az ujjbegyei csipsztől ragacsosak, meghúzza a kólásüveget, ahogy a reklámokban látta, majd gargarizál. A szénsavas lötty marja a fogait. Ahogy kifogy a zacskó, ráfanyalodik a mellkasára tapadt morzsákra. Cary Grant és Kathrine Hepburn egy dinócsontváz tetején csókolóznak. Miért nem lehet minden ilyen egyszerű?