(Hajdú műsorai az ATV-n)

Pillanatnyilag ez az – Ungvári Tamás pontos leírásával – „serpenyőképű” ember találja ki a csatorna hétvégi arculatát, hangulatát, nem kevésbé színvonalát. A hét második fele egy háromnapos nyerítés. Kezdődik csütörtökön a KrizShow-val, és tart vasárnap estig. Hétfőn Hajdú fölteszi honlapjára a nézettségi adatokat, ahol igen előkelő helyeken vannak a műsorai. Ha jól látom, ez mindent megmagyaráz és igazol.

(Az Év embere – RTL Klub)

Hogy miért nem volt képes komoly jogsegélyt nyújtani egyetlen szervezet sem, az máig nagy kérdés. Nagy lendülettel, energikusan épül egy szolidaritás nélküli társadalom. Ez van, nem pedig az az autóbusz, amelyiken valamennyien remekül utazunk. Erről is szól az RTL Klub kis riportfilmje.

(Sajtóklub – Echo TV)

Ami az adások tárgyát illeti, bármiről legyen is szó, a beszélgetés nyílegyenesen torkollik a balliberális média megnyilvánulásaiba. Hogy lassan már nincs is ilyen, azt nem ismerik el, ha erről szó esik, akkor többnyire a „ha van olyan, hogy jobboldali médiafölény”, akkor azt vagy fenntartással említik, vagy valamiféle revanstermékként, mondván, ez csak azt a rendszerváltás utáni baloldali túlsúlyt van hivatva kiegyenlíteni, ami a kilencvenes években megvolt. Hogy a mai jobboldali médiahenger ráadásul túlnyomórészt közpénzforrású, az nem érdekli a négy újságírót, az nyilván természetes.

(Start+, ATV)

Vuity egy idő után kármentésbe fogott, loholt egyforma kérdéseivel Ambrus után, ilyenformán egyre rosszabb helyzetbe került kérdéseivel, amelyekkel erkölcsi fölényét akarta megmutatni a nézőknek. Képtelen volt belátni, ha egy műsorban a korábban bűnöző elmondta már, hogy megbánta, sajnálja azt, ami történt, új életet kezdett, börtönben bűnhődött, akkor ne akarja a hátralévő négy kérdésével morális fölényét bizonygatni, mert elveszti azt is, ami van. Egy riporter ne akarjon az alany fölé kerülni, gyóntatni és megbélyegezni, mert semmi szükség rá, bízza ezt a nézőre.

(Válogatott meccsek az M4-en)

De Knézy akkor még mondhatott ilyet, legföljebb elszégyellte magát, mert káromkodni nem szokott, legalábbis közvetítéseiben. Őszinte volt, a futballt nézte, a meccset, a játékot, és azt mondta, amit gondolt. Ma a kommentátorok szintén a játékot nézik, a meccset, a futballt, de már régen nem azt mondják, amit gondolnak. Knézy nem élt meg olyan gyalázatot, mint az Andorra vagy Luxemburg elleni vereség, de attól is kifakadt, hogy Luxemburgot csak 1–0-ra tudtuk legyőzni. Azt hitte szegény, hogy az a mélypont, de a mélypontot már nem élhette meg.

(Lillás Reggeli. Vendég: Aradszky László. Hatos csatorna, 29. adás)

Aradszky táncdalénekes volt, írtam előbb, de ez úgy pontos, hogy Aradszky László volt a táncdalénekes. Se több, se kevesebb, valószínűleg nem is akart más lenni. Kortársai közül mindenki megpróbált valamit, kicsit celebkedni, kicsit komolykodni, kártyapartit közvetíteni, néha összeállni egy zenekarral, vagy kimenni hajóra pénzt keresni, ilyen-olyan formációkban megmutatni magát. Aradszkynak ez alighanem eszébe sem jutott: ő táncdalénekes maradt.

(Célpont, Hír TV. A sámándob utóélete)

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a világkiállítás többek között alkalmat ad arra, hogy egy nemzet be tudjon mutatkozni. Mi, magyarok így mutatkoztunk be. Kezdődött azzal, hogy az országos építészeti pályázaton ugyan pécsi alkotók, Getto Tamás és dr. Hutter Ákos „Malom” terve nyert, de Szőcs Géza akkori kormánybiztos úgy döntött, hogy a sámándob épül fel Milanóban. A döntés óriási vitát váltott ki szakmai körökben, noha nem ez az első ilyen eset: 1992-ben például Janáky István lepkeháza nyert, mégis Makovecz Imre építhette fel tornyos épületét Sevillában. Ezen a magyar közvélemény akkor is, most is hamar túllendült.

(Troll. EchoTV)

Nyilván senki sem várja el az Echo tévétől, hogy objektív legyen, de azt igen, hogy ne legyen ennyire amatőr. Alaptétel, hogy egymással mindenben egyetértő emberek nem tudnak nézhető műsort produkálni. A stúdióban egyetlen inspiratív ember sem ült, így aztán egyelőre minden kedden leteperi őket a feladat: „a magukat BBC-etalonnak képzelő balliberális és Soros-médiumok cikkeinek, irányultságának és egyoldalú látásmódjának górcső alá vétele.”

(180 fok. Csintalan Sándor műsora, Hír TV)

A csatorna amúgy is ezeknek a vitázó műsoroknak a terepe lett, különösen azóta, hogy az ATV láthatóan át is engedi ezt a világot, egyelőre kideríthetetlen meggondolás alapján. Kálmán Olgát nem fogja tudni pótolni Rónai Egon egyedül, és nem csak azért, mert aki mellette vezette volna az Egyenes beszédet, nem volt hadra fogható állapotban, hanem azért sem, mert nem lehet egy csatornát átalakítani azzal, hogy leszerződtetem  a hazai  televíziózás néhány eltévedt emberét.

Csintalan pedig mindeközben lubickol, láthatóan kedvére való, amit tesz. Érdekes fordulat tanúi vagyunk, már, ami a két konkurens csatorna viszonyát illeti. Egyelőre az a meglepő tanulság mutatkozik, hogy talán mégsem mindig a bulvárosodás a nyerő.

(Szinetár Miklós 1991-es interjúja Aczél Györggyel, ATV)

Ajánlom ezt az interjút mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy minden rendben van. Annak főleg, aki már a szabad világban, 1990 után született, és természetes számára a szabad gondolkodás, a vélemény szabad nyilvánításának az élménye. Tudjon róla mindenki, hogy ez nagy érték, amit mindennap meg kell védeni, különben könnyen ugyanazon az ülőgarnitúrán láthatja Aczél Györgyöt meg Orbán Viktort.

(Augusztus 20. a televízióban)

Ami az ünnepi beszédeket illeti, abban megerősíthettek bárkit, aki látta és hallotta, hogy ez az ünnepi beszédmondási kötelezettség közjogi méltóságaink vállán jókora teher, mondhatnánk úgy is, púp a hátukon. Ha ez nem így lenne, ha ezeket a beszédeket azért írnák meg, mert mondanivalójuk van a hallgatóság számára, akkor ezek a beszédek nem ilyenek lennének. Általában sincs méltóságainknak érdemi közlendőjük, újabban összes gondolatuk a migránsok bejövetele és Soros György tárgyában születik, de most, az ünnepen legalább az utóbbit nem nevezték néven.

(Az Atlétikai Világbajnokság londoni megnyitója M4, Eurosport1.)

Mondhatni, hogy London annyi sikeres nagy világversenyt rendezett már, hogy a város történetében egyáltalán nem számít olyan különlegességnek az atlétikai világbajnokság, mint Budapestnek az úszóvébé. Csak hát az efféle megnyitóknak, amint azt szakírók írják és politikusok hirdetik, üzenetük van a világ felé, gondolkodást és mentalitást fejeznek ki

(A budapesti vizes világbajnokság tévéközvetítései – M4)

(Új nevek az ATV-nél)

A hírek arról szólnak, hogy mini TV2 épül. Előtérbe kerül a családi televíziózás, és a magyar sajtó történetében az úgynevezett családiasítás többnyire a korábbi arcél elvesztésével és a bulvárnak valamilyen árnyalatával járt. Érkezik Demcsák Zsuzsa, Kárász Róbert, Bochkor Gábor, ami alapvető irányváltásnak látszik. Mindent egybevetve, olvasva a neveket valószínűleg Kálmán Olgának volt igaza, amikor egy kiválóan sikerült évvégi céges buli alkalmával, kilépve a decemberi hideg éjszakába, bejelentette, hogy távozik.

(Miss Hungary, Duna Tv)

Itt következtek a „Szépségkirálynőként én azt szeretném, ha…” kezdetű gondolatok, amelyek tartalmasak, gazdagon fölépítettek voltak, de sajnos, pontosan annyira unalmasak, egysíkúak és előadásukat tekintve életidegenek, mint az est maga. Aztán spontán találkozás a Hősök terén hozzátartozókkal. Nem fogja elhinni senki, de minden versenyzőnek hiányzott az otthoni koszt. A mama főztje, az édesanya meggyestúrósa. Ami azt illeti, az egymásra borulás is igen vérszegény volt, ami lehetett természetesen a gyenge operatőri munka terméke, persze, hogyan boruljon egymás nyakába anya meg lánya, barát meg barátnő. Borul, ahogy borul, de ettől a produkció egésze unalmas marad.

(Üres székek a stúdiókban)

Legújabban már a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya sem megy be a stúdióba, hiába egyeztettek vele korábban. Bernd Storck minden további nélkül megengedhetett magának úgyszólván mindent. Először még az Andorra elleni meccs előtt vállalta, hogy élőben nyilatkozik. A világraszóló vereség azonban nyilván elvette a kedvét, felvételről akart nyilatkozni, engedték neki (miért, ki tudja?), aztán a felvételtől is elment a kedve, lemondott mindent, jött megint az üres fotel. Berkesi Judit az üres széknek beszélve olyan kérdést tett föl, amely egy ilyen csapat elleni gyalázatot követően a legnyilvánvalóbb: gondolkodott-e azon, hogy lemond?

(Egyre több a természeti csapás – Echo Tv, május 30.)

Ezek a televíziós tudósítással megfejelt kormányfői, államelnöki falujárások mindezektől függetlenül egyre életidegenebbek. Orbán Viktor meglátogatja Bözsi nénit, aki azóta nem találja helyét a mindennapokban, és úgy nyilatkozott, ha még egy ődöngő politikust meglát a környéken, ráhívja a rendőrt. Ez a Rozsály nevű kis derék település is éli mindennapjait, amíg megjelenik a köztársasági elnök (alaptörvény ide vagy oda, maradjunk annál, amire vágyunk), és már azzal is sok kárt okoz, hogy ki sem derül, mit keres ott.

(Felvételek kormányzathoz közeli portálokról)

(Tudósítás a debreceni önkormányzati választásról, Fidesz.hu. A felvétel látható több helyen is, a Fidesz honlapján a hozzászólásokat elég hamar letiltották.)

Pósán László is köszöntötte a miniszterelnököt, majd mire ebben a köszöngetős hierarchiában mindenki megkapta azt a köszönetmennyiséget, ami neki jár, az aznapi győztesből köszöngető, hálálkodó, jelentéktelen figura lett, aki a felvétel tanúsága szerint csak a választóknak nem köszönte meg azt, amit kellett volna.

(A parlament és a televízió)

A testi elhárításon túl a népszuverenitás névtelen letéteményesi olykor üléstermi tér- és formakialakításokat végeznek, ugyancsak szimpla jelenlétükkel. Ha a teremben még kormánypárti képviselő vár késői megszólalásra, akkor a népszuverenitás letéteményesei a felszólaló mögötti székek elfoglalásával tömött alakzatot képeznek, érzékeltetve azt, hogy a fölszólaló mondandója fontos, még a késői órában zsúfolt széksorok várják a szónokot. A mai televíziós kultúra és gyakorlat ezt minden további nélkül elfogadja, nem mutat üres sorokat, nem a teljes érdektelenséget láttatja, hanem partner ebben a tömény félrevezetésben.