Standeisky Éva

Tovább

Kassák „a szabadság és az emberi igazságosság” nevében tiltakozott 1938-ban a készülő sajtótörvény és az első zsidótörvény ellen, felróva írótársainak passzivitásukat. De azokkal sem volt elégedett, akik hangot adtak a zsidók diszkriminációja miatti felháborodásuknak: „Milyen különös jelensége napjainknak, hogy a manifesztum aláírói, mikor szót emeltek a zsidók magyarságát kétségbevonó és ezen az alapon szerzett jogaikat megnyirbáló javaslat ellen – ugyanakkor nem felejtik el őskeresztény származásukat, faji hovatartozásukat nagyon is feltűnően kihangsúlyozni. Nem gondoltak rá az irat szerkesztői, hogy a vallásukkal és fajukkal ilyetén való hivalkodás a védőknek a védenceiktől bizonyos elkülönülését is jelenti? […] azok a kultúremberek, akik túljutottak a merev doktrínákon, akik előtt nem bűn zsidónak lenni – azok nem is hivatkozhatnak keresztény erényeikre a zsidókérdés vitájában.”

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Írásom az 1937 és 1942 közötti fél évtized magyarországi szellemi csatározásairól szól. Baljós, vészhozó időszak volt ez a néhány év. Csak utólag látszik így. A fasizmus térnyerése és a második világháború első szakasza a kortársak zömét nem elborzasztotta, hanem reménnyel töltötte el. A szociális ígérgetésekhez, a bővülő munkalehetőségekhez a tömegeket sikeresen elbódító nacionalista demagógia és zsidóellenesség társult. A hatalmon lévők bűnbaknak kiáltották ki a zsidókat, s évről évre szűkítették gazdasági és szellemi mozgásterüket. A vezetők a visszakapott területekért cserébe Hitler hol kényszerű, hol lelkes kiszolgálóivá váltak. A két évtized óta nem sok változást megélt politikai elit uralmát immár nem a baloldal fenyegette, hanem a szélsőjobb. Az 1939-es parlamenti választásokon a demokratikus ellenzék pártjai – mindenekelőtt a kisgazdák és a szociáldemokraták – törpepártokká zsugorodtak, megizmosodott viszont a sokszínű szélsőjobb: a nyilasok, a nemzetiszocialisták és más nevű csoportosulásaik, nem kis gondot okozva az állambiztonsági szerveknek. A sztálini politika következtében is tovább gyengülő magyarországi kommunisták a legális munkásmozgalomba beépülve készültek a kedvező időkre.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

A rendszerhivő Lukács György akkor tette közzé elítélő véleményét Az ember tragédiájáról, amikor a sztálini vonalhoz kötődő Rákosiék újra nyeregben érezhették magukat, miután szovjet jóváhagyással eltávolították a hatalomból Nagy Imre kommunista reformpárti miniszterelnököt. A Tragédia ekkor már túl volt a harmincadik előadásán. A reformer és a maradi kommunisták közötti küzdelemben a hithű filozófus ezzel a gesztusával akarva-akaratlanul a hazai sztálinisták táborát erősítette. Lukács ifjúkora óta ellenszenvvel viseltetett Madách műve iránt. Írása így mindenekelőtt megjelenésének ideje és körülményei miatt érdekes. A filozófus az 1949–1950-es Lukács-vita után kegyvesztettnek számított, 1953 nyarától viszont fő kritikusa, Révai József lett kegyvesztett. Lukács ekkor már egy éve újra részt vett a nyilvános szellemi életben. 1955-ben Kossuth-díjat is kapott.

Tovább

Tovább

Tovább

A magukat polgárnak tartó értelmiségiek hogyan fogadták a második világháborút közvetlenül követő változásokat? Miként látták saját helyüket a gyökeres átalakulások éveiben? Hogyan vélekedtek róluk mások? Részletekre kiterjedő válaszokat nem fogok tudni adni. Elsősorban példákkal, idézetekkel próbálom bemutatni a polgárértelmiségiek legkiválóbbjainak közéleti erőfeszítéseit a háború utáni egy-két évben. Abban a keservekkel és izgalmakkal teli korban, amikor a képzelt és remélt demokrácia a polgárértelmiségiek közül is sokakat késztetett megszólalásra, állásfoglalásra.

Tovább

A magukat polgárnak tartó értelmiségiek hogyan fogadták a második világháborút közvetlenül követő változásokat? Miként látták saját helyüket a gyökeres átalakulások éveiben? Hogyan vélekedtek róluk mások? Részletekre kiterjedő válaszokat nem fogok tudni adni. Elsősorban példákkal, idézetekkel próbálom bemutatni a polgárértelmiségiek legkiválóbbjainak közéleti erőfeszítéseit a háború utáni egy-két évben. Abban a keservekkel és izgalmakkal teli korban, amikor a képzelt és remélt demokrácia a polgárértelmiségiek közül is sokakat késztetett megszólalásra, állásfoglalásra.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Az anarchikus viszonyok ellenére a háborút követő egy-két évben mégis mintha megteremtődtek volna a demokratikus konszolidáció alapjai: lezajlott a földosztás, megszerveződött a pluralizmuson alapuló országos és helyi irányítás, csaknem nyomtalanul eltűnt a régi politikai elit. A szovjet megszállás miatt eleve nem alakulhatott ki polgárháború, az ellentétek pedig áthidalhatónak tűntek.

Tovább
Élet és Irodalom 2019