Az Egyesült Államok nemzetközi megítélése az afganisztáni kudarc után tovább erodálódik, függetlenül attól, hogy mennyire felelős a mostani kaotikus állapotokért. Ha csak ennyit tud tenni a segítségére szoruló afgánokért, mi várható tőle a demokrácia értékeinek megvédésében? Ki akarja majd követni az autoriter hatalmakkal szembeni új hidegháborúba?

Az Egyesült Államok kivonulásával ismét sorsfordulóhoz érkezik Afganisztán, a sokat emlegetett egykori Nagy Játszma történelmi színtere. A katonák távozása egyben az elmúlt húsz év nyugati erőfeszítéseinek is a mérlege; az obskurus kormányzati jelentések és optimista tábornoki vagy politikusi megnyilatkozások után világos választ fogunk kapni az elköltött dollár-százmilliárdok hasznosságáról. Az új hatalmi konstellációba mindenki beleszólást kér, elsősorban a tálibok, de az egykori ellenségek, Kína, Oroszország vagy Irán is.

Lassan egy hónapja már az iraki kurdok között tartott népszavazásnak, ahol nagy részvételi arány mellett a szavazók több mint kilencven százaléka mondott igent a terület függetlenségére. Azóta megfagyott a levegő a Nyugat egyik kedvencének, a régió stabil és biztonságos területének számító Kurdisztánban, ahol a mai napig nyugodtan sétálhat éjjel vagy nappal az oda tévedt nyugati turista is.

Obama elnök 2008-as megválasztása után még teljesen más irányt készült választani külpolitikájában. Ha még valaki emlékszik, le akarta zárni a neokonzervatívok által indított háborúkat Afganisztánban és Irakban; Hillary Clinton és Szergej Lavrov pedig látványosan, egy piros gomb lenyomásával (és egy kisebb bakival) kívánta újraindítani („reset”-elni) az amerikai–orosz kapcsolatokat.