Másfél hónapja van tényleges járványhelyzet Magyarországon, ennyi idő többnyire elég szokott lenni Orbánnak, hogy uraljon bármilyen különleges szituációt. Most azonban messze nincs igazán alakító helyzetben, még mindig csak követi az eseményeket. Gyenge embereket hozott elő, az ijesztő méretű irányító minisztérium nehezen reagál, visszataszító vita a fővárossal és a nagy veszély: a társadalmi szétszakadtság. Hamarosan ez utóbbi lesz a legnagyobb baja, mert a lakosság egy része a maradékait is föléli, az állami ellátás nélkül maradt oligarchátus pedig hamar a nyakára nőhet.

A televízióban Parragh László vírusválság kérdéskörben nyilatkozgat. Ahhoz képest, hogy részt vett a kormány válságkezelő csomagjának létrehozásában, meglepően tájékozatlan, viszont ezt egy pillanatra sem rejti véka alá. Szinte bármit kérdeznek, arról vagy fogalma sincsen, vagy olyan is előfordul, hogy már a kérdésen is elcsodálkozik. Tájékozatlansága mellett őszinteségével magasodik hivataltársai fölébe. Ő tárgyszerűen kijelenti, hogy a föltett kérdésre nem tud válaszolni, ezzel szemben kollégái mindenre válaszolnak, akár képesek valami értelmeset mondani, akár nem. Parragh nem tud, de udvarias köhintéssel máris várja a következő kérdést, amit megint nem lesz képes megválaszolni. 

Április 6. ebben a meglehetősen egyhangú tájékozatlankodásban is nevezetes nap. Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, a riporter afelől érdeklődött, miért épp azokat az ágazatokat támogatja a kormány, amiket támogat, miért nem ott avatkozik közbe, ahol már most is sokan vesztették el állásukat. Parragh ezt válaszolta: „Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.”

A kormánypárti többség tíz éve veszi semmibe a parlamenti ellenzéket. Pökhendi és lekezelő. Most, a hét elején, amikor szüksége lett volna rá a négyötödös szavazati arányhoz, szemére veti, hogy nem együttműködő olyan döntés meghozatalában, amelyik beláthatatlan ideig hatalmazná föl a kormányt különleges rendelkezések meghozatalára és azok hatályban tartására. Erről folyt hétfőn a parlamenti vita. A kormány törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbítását, az eddig hozott intézkedések megerősítését és a további intézkedésekre adott felhatalmazás megadását kéri. A vita lényegében arról szólt, hogy a felhatalmazás határozott ideig szóljon, vagy nem konkrét időpontig, hanem a járvány végéig, amit a kormány vagy az Országgyűlés állapítana meg. A kormánypárt egyik érve az volt, hogy ilyen helyzetben folyamatosan kénytelen hozni olyan szabályokat, amelyek a járvány egészségügyi és gazdasági hatásainak csökkentését szolgálják. Ma még az sem látszik pontosan, milyen körben válik szükségessé a szabályozás, az meg különösen nem, meddig tart a veszélyhelyzet. Vagyis arra kértek felhatalmazást, hogy a kormány bármiről és bármeddig dönthessen. Kétségtelen, tartalmilag korlátozó, hogy mindez a koronavírusra tekintettel történhet, de az elmúlt tíz év azt mutatja, ez a kormány a saját maga által meghozott garanciális szabályokra és döntésekre egyáltalán nincs tekintettel. Ha úgy gondolja, nem korlátozza szinte semmi.  E körben először nyilván a migránsválság 2015-ös kihirdetésére gondolhatunk: pillanatnyilag sem migráns, sem ilyen jellegű válsághelyzet nincs, a ma is tartó hatálynak ezért ép ésszel felfogható indoka sincs, mégis hatályos. De ez csak a legutóbbi átmenetinek szánt intézkedés, aminek föloldásáról öt éve szó sem esik, könnyen összerakható egy korántsem teljes taxáció, kiknek mit mondott a miniszterelnök, aztán hogyan nem tartotta be!

Lehetett tán két hete is, hogy egy fővárosi kerület szocialista polgármesterének eszébe jutott, neki át kellene ülni a Demokratikus Koalícióba (DK). Ugyanebben a pillanatban egy másik szocialista politikusnak is ugyanez jutott eszébe, így már ketten indultak Gyurcsány Ferenc pártelnökhöz, hogy ebbéli szándékukat bejelentsék. Gyurcsány Ferenc pedig mit tehetett, befogadta a két polgármestert. Utóbb tett nyilatkozataiban arról beszélt, pártja mindenkit szívesen lát. Aki jönni akar, az jöjjön. Eleinte arról sem lehetett sokat tudni, hogy a polgármesterek miért váltottak pártot. Később egyikük elmondta, hogy őket rabul ejtette Dobrev Klárának az Európai Parlamentben tett és következetesen képviselt indítványa az európai bérminimum ügyében. Ilyenformán úgy érezték – sőt: mindketten egyszerre érezték úgy –, hogy a Demokratikus Koalíció hatékonyabban tudja képviselni azt, amit ők a legfontosabb alapértéknek tekintenek. A DK egyik vezetője azt is mondta, hogy hiszen nincs ebben semmi különös, végtére is az óbudai Kiss Lászlót és a pestszentlőrinci Szaniszló Sándort a pártok közös jelöltjeként választották polgármesterré, ilyenformán szinte mindegy, hol, melyik pártban ül. A pártvezető nem válaszolt arra a kérdésre, ha ez ennyire mindegy, miért nem maradtak a pártjukban.

Most ezt az átlépési magyarázatot kellene elhinnünk.

Micsoda gyönyörű és gazdag a mi országunk! Itt van a Balaton a maga kikötőivel, a tóval földtörténeti egységben pompázó hegyláncával, lejjebb, a Dunántúlon laza rendetlenségben szétszórt kastélyok, a Duna folyás szerinti bal oldalán az alföldi homoki borok vidéke, odébb a Tisza a holtágakkal, a valami csoda folytán még érintetlen maradt erdőségeivel. Hazánk domborzata, vizei, a rájuk épülő üdülőövezetekkel és iparral, ezt valamikor az általános iskola hatodik-hetedik osztályáig illett megtanulni.

Ma elég bekapcsolni reggelente a rádiót. Ha valaki ezekről nem hallott volna, a fölsorolt földrajzi-ipari elemek, hegyek, vizek, erőművek, kikötők, a teljes szállodaipar, kapcsolódó szolgáltatóbázisok, ménesek és borvidékek szigorú taxációs rendben lesznek a magyar polgári világ vezető embereinek vagyonelemeivé. Akár térképen is követhetjük a hazai polgárság gazdagodását: hétfőn egy kastély, kedden egy erőmű, szerdán egy kikötő, a hét második felében egy holtág a kapcsolódó természetvédelmi homoknyerő hellyel, folyókanyarulat a mederrel, tavak kékeszölden feszülő víztükreivel, a halak, a madarak, a kétéltűek, majd a csigák és a kagylók.

Talán helyesebb volna tévékritikát írni a főpolgármester kedd esti, köztelevíziós interjújáról, de hát amit láttunk, az legföljebb annyiban volt interjú, hogy a stúdióban két ember ült egymással szemben, és beszéltek. A riporternek előre összeírt kérdései voltak, ami lehet akár hasznos is, de az már nem jó, hogy ha a fene fenét eszik is, kegyetlenül felolvassa az összeset, akár beleillik a beszélgetés folyamába, akár nem. Az interjú alapfeltétele mégiscsak az, hogy van egy érdeklődő ember (ez a riporter), és van egy másik, amelyikre kíváncsi, mert annak ismeretei, információi és az újabb szóhasználat szerint úgynevezett víziói vannak (ő lenne az alany), és ezeket szeretné megismerni a riporter. Ha bármelyik elem hiányzik, nem lesz interjú. Mint ahogy most sem lett, és ez szomorú. Ezek a fiatal emberek, mint a műsorvezető, Mészáros Kata, úgy gondolják, hogy amit ők művelnek, vagy velük műveltetnek, az az újságírás. Az a televíziózás. Ez azonban még akkor sem az, ha Mészáros Kata szilárdan meg van győződve arról, hogy amit csinál, az komoly szakmai teljesítmény.

Ahogy látom, a szerkesztők ezen az esten azzal a szándékkal küldték harci ketrecbe a riportert, hogy nyírja ki Karácsonyt, ha törik, ha szakad. A riporter fel is vette a boxert, csak hát ilyen újságírói feladat nem létezik. Ha egy műsorvezető riporter nem azzal a szándékkal ül le vendégével, hogy a lehető legtöbb információt húzza ki belőle, hanem hogy járassa le, akkor abból az lesz, amit kedd este láthattunk. A riporter nem attól kemény, hogy hülye kérdéseket mer föltenni az alanynak, hanem hogyha olyan információkat és tényeket szed ki belőle, amelyeket az nem akart elmondani.

Kásler Miklós miniszter egy alapkőletétel alkalmával már többedszer fejtette ki azt a gondolatát, hogy a munka és az imádság határozza meg az életet. Szép gondolat, bár, ha az imádkozó és dolgozó emberek megbetegszenek, annál valamivel többet is várnának az egészségügyért felelős minisztertől, mint amit Szent Benedek  lassan 1500 évvel ezelőtt hagyott örökül. Például, hogy legyen emberhez méltó kórházi ellátás, megfelelő színvonalú betegügyi gondoskodás, és ha eljön annak ideje, tisztességes végórák. Ezek viszont nincsenek, és mert ezek megoldására a miniszter úgyszólván egyetlen gondolata a tízparancsolat, az a keserű realitás, hogy belátható időn belül nem is lesz. Az emberi erőforrások minisztere már nem először veszi elő az Írást: ezzel gyógyítaná a halálos betegségeket. Szerinte ezek hetven-nyolcvan százaléka „a Tízparancsolat betartásával elkerülhető”. Ezeket mondta Kásler Miklós az Istenhegyi Szent László Plébánia új óvodájának alapkőletételén, majd zárásul horvátozott egyet, amennyiben hozzátette még, az áldott, irgalmas király megkegyelmezett a legyőzötteknek, és felemelte, valamint társországgá tette Horvátországot. A horvátos gondolat azóta fizet jól különösen kormánykörökben, hogy a miniszterelnök a déli határország eredményes futballvilágbajnoksági szereplése alkalmával megállapította, „a horvát foci a mi kutyánk kölyke”. Még akkor is így van ez, ha a tiszta kép újabban mintha opálosodott volna a horvát bíróság első fokú ítélete után. Ez bűnösnek mondta ki Orbán számos jobbkeze közül az egyiket, nevezetesen Hernádi Zsolt MOL-vezérigazgatót.

A napokban fölkerült a világhálóra egy eseményfotó, szerzője vidám alapkőletétel nehezen visszaadható élményét örökíti meg. Három láthatóan fontos hivatali vezető a majdani épület alapzatába engedi le az alapdokumentumot. Mostanában az ilyen esemény legalább annyira szimpla cirkusz, mint amennyire néphülyítés, hiszen abból a fémdobozból csak épp az hiányzik, ami fontos lenne: a túlszámlázásról szóló megállapodások, a kenőpénz-kimutatás meg a rendszer romlottságával arányos, úgynevezett alkotmányos költségeket fölfektető rovat. De olyan nincs. Vagy ha van, akkor az ünneplőbe öltözött elöljárók épp most tüntetik el a mélyben, egyszersmind demonstratíve láttatva azt, hogy az ilyen dokumentumok előbb-utóbb nagy mélységben végzik. Képileg a Vidámpark múlt századi számpecásaihoz hasonlítanak, akik a bejárattól jobbra lógatták botjukat egy kék bádoglavórba. Időnként kiemeltek egy-egy fahalat, és a hasán olvasható szám szerint kaptak hasznavehetetlen, ócska tárgyakat az unott arcú lavórfelügyelőtől. Lebilincselő hasonlóság.

Kik ezek az emberek, akik ünnepélyesen elhelyezik egy beruházás alapkövét? Balról jobbra haladva F. Petra, akinek egy hónapra történő letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság november 29‑én rendelte el. Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében lett gyanúsított: jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól kapott pénzt mint a pályázat elbírálását befolyásolni tudó hivatalos személy – írja a torokszentmiklosi.hu nevű oldalnak a fővárosi törvényszék. Eggyel balra, a fotó főalakjaként Boldog István fideszes országgyűlési képviselő.