Nem akarta, hogy szexuális érdeklődésnek vagy zaklatásnak tűnjön, és folyton rettegett, hogy észreveszik, de nem bírta megállni, hogy újra meg újra rá ne pillantson a többi nő szeméremdobjára. A korábbi években, amikor itt nyaraltak, soha eszébe sem jutott volna, hogy ezt figyelje, de most megnyugtatta, hogy más kempingezők szeméremszőrzete is teljes egészében hiányzik, sőt, alig látni olyan nőt, akin lett volna bármennyi fanszőrzet is. Ő sosem szerette a teljes szőrtelenséget, úgy érezte, az olyan, mintha feladna magából valamit, feladná a teste egy részét azzal, hogy eltünteti azt, ami felhívja rá a figyelmet. Ami felhívja a figyelmet a nőiességére. Kamaszkora óta, jó húsz éve sosem borotvált le mindent. De Máténak tetszett a csupaszság.

Bedugta a fülét, de még éppen csak sikerült elaludnia, amikor hirtelen, mintha kilökték volna az álomból, arra riadt fel, hogy a mellkasára csöpög a víz. Percekig feküdt dermedten. Erre nem volt forgatókönyve: ha kint nem jó, be kell jönni a biztonságba, de ha bent sincs biztonság? Akkor hova kell menni? Úgy érezte magát, mint akinek elmulasztottak elmondani valami fontosat, és nem is tudja, kihez kéne fordulnia a pótlásért. Közben kihúzódott a vízcsöppek alól, de tudta, hogy ez nem megoldás. Most mit kéne csinálni, mormolta volna maga elé, ha nem ódzkodik attól, hogy magában beszéljen. Hol jön be a víz, kérdezte volna akkor. Azon a kis ablakon. És azt nem lehet bezárni? Rászánta magát – legalább az esernyőt már korábban behozta a sátorba –, és kiment, na nem mintha sok víztől megvédte volna az ernyő a viharban. Régi sátor volt, ütött-kopott ablakrésszel, amelyben egy összevissza hajlott merevítőnek kellett volna biztosítania a csukott vagy nyitott állapotot; mindenesetre böködte egy ideig, miközben a hátára patakzott a víz, felülre az esernyőről, alulra az esőből.

Csaknem fél évszázada jelennek meg versei és nyelvészeti tárgyú írásai, ám novelláskötet szerzőjeként csak most, 73 évesen debütált A szakállas Neptun című könyvvel, bár napvilágot látott már egy tárcakötete, A vastagbőrű mimóza, ráadásul az ottani írások is a melegekről, a melegségről szóltak. Túl van a gyomorrákon, de nem retteg a haláltól; évtizedek óta nyíltan vállalja melegségét, de esze ágában sincs holmi homofób könyvdarálás miatt emigrálni.

Meg azoké a pillanatoké, amikor becsúszott a másik paplanja alá, mellé, az ő ágyába, és bár hallotta a lélegzetvételén, hogy ébren van, sőt valahogy még az is benne volt ebben a szuszogásban, hogy várt rá, mégis, egy percig vagy kettőig nem történt semmi, csak a csönd mocorgott köztük, most már mind a kettejüké. Ebből lett az az érintés, véletlenül vagy kitervelten véletlennek tűnően, amikor valahogy mégis összeért a bőr a bőrrel, nem tudták, hogy melyikük mozdulata kellett hozzá, de megint ugyanaz az egyszerre meleg és hideg érzés futott át rajtuk. Annak volt csak hangja, tulajdonképpen nevetséges hangja, ahogy egy nyálas cuppanással szétvált a szájuk, persze egyiküket sem érdekelte, hogy milyen ez a hang, meg hogy nem is kellene semmi más hangnak lennie, legfeljebb valami lágy hegedűs aláfestő filmzenének, dehogy.

Csak azt láttam, hogy valaki a földön fekszik, de volt valami furcsa a képben, valami nem helyénvaló, ezért álltam meg mégis, miután már egy, remélem, alig észrevehetően túlnyújtottat léptem, pont, mint előttem is mindenki, és próbáltam én is azt a nem létező, mégis nagyon érdekes dolgot nézni az utca túloldalán, amit ők, és ami csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy pont az ellenkező irányban volt, mint az a szerencsétlen. De nem, nem tudtam továbbmenni, valami megállított, talán valahogy úgy csavarodott a test, talán hallhattam valamit, mindenesetre utánam nyúlt egy csáp, és visszarántott. Leguggoltam, szólongattam, csináltam, amit bárki csinált volna, rázogattam, mentőt hívtam, magam felé fordítottam, hogy lássam, lélegzik-e, és amikor megéreztem, hogy igen, kinyitotta a szemét és rám nézett, és nagy nehezen szétválasztotta az ajkait, hogy mondjon valamit. A kezembe vettem az arcát, és akkor történt.

Az összes nyilvános klozeton a te zenéd fog szólni, mondta, és ő se volt meglepve, hogy nem szarom össze magam örömömben az ajánlattól, ettől a kurva szar ajánlattól, aminek az egyetlen jó eleme az volt, hogy legalább sokat fizet, és hát még egy, hogy egyáltalán valahol is az én zeném fog szólni, ahogy arra ő is felhívta a figyelmemet pont olyan kajánul, amit egy ilyen faszkalaptól elvár az ember, egy olyantól, akinek nem elég, hogy megsemmisít, azt akarja, hogy még közben halljam a telefonon keresztül is azt a vigyort a képén.