Igen, ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van. Nevezzük bárhogyan, illessük bármilyen álnévvel, legyen az álnév történelmi vagy szociológiai, a tautológia áll: ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van, s ezzel mindent el is mondtunk. Magyarországon ma zsarnokság van, akárhogyan nevezzük is. Egy zsarnok uralkodik felettünk – akárminek nevezzük is.

Paul Ernst egyszer azt mondta, hogy a regény „fél művészet". Ez a gondolat két részre bontható. Az egyik, hogy van „művészet" a maga általánosságában, s a másik, hogy a regény ennek az általánosnak egy különös esete, bár egy alacsonyabb fokon képviselve azt, mint az általános (a művészet) egyéb speciális esetei. Nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy a regény esetében, mint minden művészet esetében, léteznek tökéletesebb és kevésbé tökéletes alkotások, remekművek és közepes, olykor egyenesen sikerületlen alkotások, hanem arról, hogy még a legsikerültebb regény is csak félig sorolható a „művészet" körébe. Paul Ernst bizonyára nem arra gondolt, hogy a regény többek között szórakoztat is, mivel ez a zenére is vonatkozik. Hanem inkább arra, hogy a regény médiuma a prózai nyelv, s ez a médium nem önérték, azaz nem „szép". Van ebben a gondolatban valami. Mindenekelőtt akkor, ha a médium önértékét (szépségét) fogadjuk el a művészet azonosító jegyének, ha nem is a legfontosabb kritériumának.

Az álom előkelő helyét a modern tudományosságban a pszichoanalízis alapozta meg. Hogy a tudatos, racionális gondolkodás és cselekvés ké­pes­sége az ember pszichéjében, illetve elméjében viszonylag kis helyet foglal el, s hogy van va­la­mi „mögötte" vagy „felette", egyfajta mélyréteg, melyet csak megnyilvánulásaiból veszünk tu­domásul, de melyet meg nem ismerhetünk, nem volt újság Freudig sem a filozófiában. De az a gondolat, hogy elsősorban az álom nyújthat betekintést ebbe a tudatalatti rétegbe, Freud nevéhez fűződik.