Kovács Zoltán

Tovább

A tudósítások arról szólnak, hogy a szocialisták pártstratégiát dolgoznak ki, hogyan lehet megakadályozni a jobboldal kétharmados választási győzelmét. Nyolcévi kormányzás után nem nevezhető fényűző programnak, viszont realista: ez még teljesíthető. Nem figyelmen kívül hagyva azt a körülményt, hogy a rendszerváltás utáni választások történetében gyakran vesztett az az erő, amelyik hónapokkal korábban toronymagasan vezetett.
Tovább

Tovább

Tovább

A múlt hét valamelyik reggelén a rádióban Baló György kérdezte John Emesét, a fővárosi önkormányzat liberális frakciójának vezetőjét a BKV folyó ügyeiről. „Miért engem keresett meg?" - kérdezett vissza a frakcióvezető, majd a riporternek hosszan kellett magyaráznia, hogy azért, mert a vállalat önkormányzati vezetés alatt áll, John Emese pedig a pillanatnyilag többségben lévő önkormányzat egyik frakciójának a vezetője. „Mit tudhatok én mondani?" - méltatlankodott a frakcióvezető, és a hallgató nem tudta, hogy most mi ez. Szimpla politikai érzéketlenség, butaság vagy épp a cinizmus túlfejlett változata.
Tovább

Tovább

Jókora közhely: a gazdasági helyzet alapnehézségeit a válság okozza, de magunk is mindent megtettünk azért, hogy ne legyen könnyű. Magyarországot rossz állapotban találta a nemzetközi válság: rossz versenyképességi mutatók, elavult struktúra, elgyávult, tétova kormányzás, mindezek tetejébe politikai ellenségeskedés, egy soha nem látott rossz népszavazási gyakorlat kezdete, kormányválság, összevissza beszéd, ellenzéki handabandázás. Sehogy sem úszhattuk volna meg, de így azoknak a kezelési eszközöknek a birtokában sem voltunk, amelyek normális esetben rendelkezésre állnak.
Tovább

Azt írja az egyik sportújságíró kolléga, hogy a Külügyminisztériumnak már lépnie kellett volna diplomáciai úton azt követően, hogy a múlt heti Steaua Bucurest-Újpest-meccsen a hazai drukkerek kifeszítettek egy transzparenst, melyen ez állt (elnézést a szó szerinti idézésért): „Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? Kilenc hónapig."

Tovább

Tovább

Tovább

Az európai parlamenti választások estéjén a győztes párt vezetője, Orbán Viktor fölszólította a kormányt, hogy azonnal mondjon le. Mint kijelentette, „Ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot. Magyarország azt követeli a szocialistáktól, hogy vonják le végre a konzekvenciákat, és ne álljanak többé a változás útjába."

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Előhozakodnék még egyszer Kivágó Ivánné egynapos politikai pályafutásával, mert erős meggyőződésem, hogy a baloldalon - már legalábbis, a baloldal politikai vezetőségében - mind a mai napig nem értik, mi a baj ezzel a történettel. „Lerágott csont" - nyilatkozta az egyik fővárosi képviselő, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes pedig a televízióban kijelenti, hogy „Én azt gondolom, ha valami emberileg nagy, akkor ez a hozzáállás, ez mindenképpen az."

Tovább

Tovább

Hétévi bizonytalan kormányzás, értelmetlen, haszontalan és káros osztogatás, rossz pályára állított gazdaság és megoldatlan társadalmi feszültségek mellett az lett volna a csoda, ha a pécsi polgármester-választás másként alakul. Ha Szili Katalin nem súlyos, csak tisztes vereséget szenved. A súlyos kudarcban a szocialista pártelit teljes mélységében benne van Gyurcsány Ferenctől Medgyessy Péterig: ami hiba elkövethető volt, azt a velük fémjelzett társaság elkövette.

A fedezet nélküli osztogatás miatt a válság minden ellenállás nélkül végigsöpört a gazdaságon, a közigazgatás romokban hever. Ez utóbbi a sikertelen reformkísérletek után bizonyos fokig természetes.

Tovább

Tovább

Tovább

Hivatalba lépett a Bajnai-kormány. Elképzeléseinek egy része már korábban ismert volt, aligha lehetett másra számítani, mint amit aztán meghirdetett. Alapvető intézkedései az idei év korrekcióját szolgálják, 5,5-6 százalékos recesszióból indul ki, ehhez igazítja a költségvetést. Ezzel talán nem kerül veszélybe az ország finanszírozhatósága, s igénybe vehetjük az IMF-hitel következő részletét. A kiadáscsökkentés szerkezete hasonló a Reformszövetség által javasoltakhoz, azzal a különbséggel, hogy a teljes, 350 milliárd forintos megtakarítást elviszi a hiány 2009. évi csökkentése, ezért az idén legfeljebb szimbolikus adó- és járulékcsökkentésre kerülhet sor.

Tovább
Élet és Irodalom 2024