Ketten egy új könyvről – Alan Moore–Eddie Campbell: A pokolból. Fordította Bayer Antal. Vad Virágok Könyvműhely, Budapest, 2019, 574 oldal, 7990 Ft

Alan Moore és Eddie Campell nagyszabású képregénye, mely a ’80-as évek végén íródott, kötetben azonban csak 1999-ben jelent meg, Stephen Knight Hasfelmetsző Jack: a végső megoldás (1976) című könyvére épül. Az alcímet persze nem érdemes túl komolyan venni. Hiszen a ripperológia minden második könyve az akták lezárását, az igazság napvilágra kerülését, a nagy leleplezést ígéri. Ráadásul maga Moore jegyzi meg Knight sokak által megcáfolt elméletéről, hogy a szerző alighanem „szellemes átverésnek szánta”.

De hát akkor miért ez a mese adja a képregény történetének gerincét? A kérdés önkéntelenül adódik, de egyszerűen megválaszolható. Egyrészt: a többi elmélet sem áll szilárdabb alapokon. Másrészt: a ripperológusok nemes versenyében nehéz vetekedni a Knight kínálta sztorival: Viktória királynő kompromittálódott unokája révén benne van a királyi család, mégpedig nyakig, a szabadkőművesek misztifikációik és machinációik teljes vértezetében, sőt a művészeti világ is, az említett Walter Sickerttel élen. A gyilkos azonban ebben a történetben nem ő, hanem a királyi herceg orvosa, William Gull, aki egyenesen őfelségétől kapja a megbízást a prostituáltak kiiktatására.

A Nyugat első nemzedékének nagyjai közül talán Karinthyra érvényes leginkább, hogy az írószerep szerepeinek egyike volt csupán. Úgy is mondhatnám, hogy az írólét mint társadalmi rang és szellemi tekintély legkevésbé neki égett bele a bőrébe. Lötyögött rajta az íróbőr, mint egy rosszul szabott zakó. Nem illett hozzá sem a kultusz intézményesült formája, sem az ínyencek és avatottak hozsannája. Ezzel együtt, Karinthy a huszadik század első felének azon kevés írója közé tartozik, akit nemcsak életművének és egyéniségének habitusa tesz figyelemre méltóvá, hanem karakteres képi imázsról is beszélhetünk, ha róla beszélünk. Ebben a tekintetben is érdemes összevetnünk Adyval, az író-imázs legátütőbb korabeli példájával. És mint oly sok mindenben, Karinthy ebben is Ady ellenpontjának bizonyul. Kettejük imázsának összevetése ismét lehetőséget kínál rá, hogy tudatosítsuk: Karinthy kulturális jelentőségének egyik kulcsát éppen ez az ellenpont szerep adhatja.

(Kosztolányi Dezsőné) Harmos Ilona: Mme Chaglon üzletei. Egy divatszalon rejtelmei. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2016. 100 oldal, 2100 Ft

Harmos Ilona Kosztolányi felesége, gyerekének anyja, özvegye és életrajzírója volt. Jórészt Borgos Anna érdeme, hogy újabban nem csupán így gondolunk rá: az 1944-45-ös évekről írt személyes krónikája, a Tüzes cipőben újrakiadása mellett megjelentette kéziratos memoárját (Burokban születtem), mely gyereklány élményeiről és családjáról adott rendkívül plasztikus és finom rajzolatú képet.  E könyv komoly írói erényei azok számára is meglepetésként hatottak, akik tudták, hogy a 30-as évek elejétől – ellépve kissé férjének árnyékából – Görög Ilona néven novellákat publikált a Nyugatban. Mindezeken kívül írófeleség-társairól készült rövid, metszően éles portréi járultak hozzá ahhoz, hogy Harmos Ilonát immár ne csupán a Kosztolányi életmű koordinátái kiszabta térben lássuk. / Most egy olyan könyvét olvashatjuk, mely eleve kívül esik feleségszerepének univerzumán: 1909-ben jelent meg, akkor, amikor férjét még nem ismerte. 

Az ÉS könyve júliusban - Kemény István: Kedves Ismeretlen. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2009. 469 oldal, 3490 Ft

Nicholas Ganz: Graffiti. For­dí­tot­­ta T. Bíró Katalin

Követési távolság