Végső Zoltán

(Polska Jazz Fesztivál: Wójciński/Szmańda Quartet és Hang Em’High – BMC Opus Jazz Club, november 12–13.)

Jó tizenöt éve interjúzhattam Urszula Dudziakkal, a híres jazz énekessel, akinek Európán kívül is voltak slágerlistás számai. Akkor elmondta, hogy a jazz Lengyelországban az ellenállás szimbóluma volt, az ötvenes években tiltották, és titokban, földalatti óvóhelyeken játszották csak, de játszották hajthatatlanul, mert erőt adott sokaknak. Amikor lengyel jazzt hallok, ma is érzem ezt az erőt.

Tovább

(Gilberto Gil – Liszt Ünnep, MOMkult, október 22.)

Gilberto pedig hatalmas! Ha nagyon akarjuk, észrevehetjük, hogy kicsit fátyolosodik a hangja, az ereje azonban három szám után megjön, az öt-hat évtizeddel ezelőtti magasságok pedig még bőven megvannak. Miután élőben hallhattam a rendkívül színes gitárjátékát a szárnyaló énekkel együtt, a magam részéről már nyugodtam mondom, hogy akár meg is lehet halni.

Tovább

(Patti Smith a Liszt Ünnepen, október 13.)

Nem mondom, hogy az ikonok közül zeneileg ő volt a legjobb, mert Laurie Anderson és Marianne Faithfull két-két, illetve a Van der Graaf Generator koncertjei jobbak voltak, de mégis Patti Smith tud valamilyen varázslatot. Ennek megfelelően már nyoma sincs annak, amiért a „punk nagymamája”-ként kezdték el őt emlegetni, ráadásul amikor ő még valamennyire punk volt, akkor egyáltalán nem volt nagymama korú. Smith mára bölcs indián asszonnyá változott, tele tapasztalattal és olyan rutinnal, ami tulajdonképpen mégsem teszi rutinszerűvé a valószínűleg standard műsorát.

Tovább

(Right On! – Müpa, október 3.)

A Right On! hatamas show-t produkált, szokás szerint káprázatosak Tóth témái. Ha a nagy idol, Charlie Parker korában élnénk, bizonyosan klasszikussá válnának szerzeményei, mégis azt hiszem, most vagyunk jó korban ezekkel a darabokkal. Vagy legalábbis annak bizonyságát hallhattuk, hogy kissé megforgatva, modernebb hangvételt keresve a jazz örök, és generációkról generációkra öröklődik a megmagyarázhatatlan csodája.

Tovább

(JÜ: III – Rare Noise Records, 2021)

A kiindulási pont a jazz, ám mára a kilencéves formáció zenéjében ennek jelei fedezhetők fel legkevésbé. Ehhez az is hozzájárul, hogy maga a jazz is alakul, így hát megnyugvással konstatálhatjuk, hogy van egy magyar csapat, amelynek munkáiban egyértelműen megjelenik, hol tart ma a progresszív jazz. Majdnem leírtam, hogy „íme, a jövőbe vezető út”, de a hozzáépítmények több száz, ezer éves hagyományokra tekintenek vissza, ezért a JÜ munkássága sajátos dilemma elé állítja a hallgatót: képezhet-e modernitást az ősiség?

Tovább

(Az 50 éves Abba)

Szerintem lenyúzni való bőr már nincsen a zenekaron, az erőltetett megújulás, a múlttal való álszembenézés pedig nem áll jól nekik, de hát ilyen a zeneipar: szemérmetlen, és ebből a szemérmetlenségből most az az Abba is kér egy kicsit, amelyiknek erre nem volt szüksége a tízévnyi valódi pályafutása során. Hát legyen, hadd szüreteljenek, de ez a mostani fellángolás nem tesz hozzá és szerencsére nem is vesz el az életműből.

Tovább

(Doctor Mix, Dom Sigalas, Piano Shack with Woody – három zenekészítéssel foglalkozó videócsatorna a Youtube-on)

A három videocast közül talán a Piano Shack with Woody a legszerethetőbb, mert ő tényleg civil és tényleg azt testesíti meg, hogy önképezve hová juthat el valaki úgy ötvenéves korára e területen. Woody walesiként költözött Svédországba, és ahogy az utolsó részből kiderült, az informatikát a háta mögött hagyva döntött úgy, hogy a maga módján az addig másodhivatásként űzött zenélésnek, a billentyűs hangszereknek, azok bemutatásának szenteli magát.

Tovább

(Barabás Lőrinc Quartet: Open – szerzői kiadás, 2021)

Az improvizációkkal teli szerzemények kemények, gördülékenyek és négy nagyszerű zenész egymásra találásának lenyomatai (habár más csapatokból régi ismerősei egymásnak). És ebben az egymásra találásban azt mutatják fel, hogyan lehet régi, ma már hagyománynak tekinthető idiómákhoz hozzányúlni, akár csak azért, hogy a jazz legnagyobbjainak hagyatéka nehogy kövesedésnek induljon. Valahol itt van a jazz lényege és az örök élet záloga.

Tovább

(Varga Judit igazságügy-miniszter: Smoke Gets in your Eyes – fertődi Esterházy-kastély)

Ahol egy gyakorló, hatalomban lévő politikus produkciója része lehet az ország egyik legjelentősebb műemlékében megtartott zenei előadásnak, ott nagy a baj! És még nagyobb baj, hogy a fellépő, a kísérő zenész, a körülötte toluló slepp és a teljes hatalmi elit ezt így tartja természetesnek, pedig még Torgyán József is értette, hogy ez így nem helyes. Ki szeretné, hogy az újrainduló zenei életben általános legyen, hogy politikusok játszanak nekünk koncerteken?

Tovább

(Rick Beato Youtube-csatornája)

A magyar zsurnálkritikus állandóan birkózik azzal, hogyan kerülje ki a zenei nyelvezetet, nehogy megbántsa az olvasót, hogy mondjuk a modális hangsorok ismeretét adottnak veszi. Beato egyenrangú partnernek tekinti a nézőt, miközben megmutatja, hogyan lehet harmóniai funkciókról magától értetődően beszélni, támpontot is ad, ha esetleg hallásunkat treníroznánk, és közben felfesti a pop-rock kultúrtörténetét egy olyan zenei tablóra, amelyben azért megemlékezik a nyolcvanéves Martha Argerichről, ahol az értékekről tényleg tudjuk, miért értékek. Ez az ember újra kitalálta magát, nyitottan tekint a világra, ha valami számára új, pillanatokon belül felveszi a fonalat. Beato adásai lekötnek, számít, amit mond, miközben a művészetbe, a szakmánkba vetett hit pozitív üzenete ad bátorítást, nem csak zenészeknek.

Tovább

(Vas Bence & Big Band: overture at al. – szerzői kiadás, 2020)

Azt hiszem, arra születni kell, hogy 14-ben, 15-ben, 6-ban, 7-ben és ezeknek az értékeknek a különféle sodró váltakozású lüktetésében írjon valaki magától értetődően gördülő darabokat, és nagyon úgy tűnik, ez Vas Bencének igencsak jól megy. A zenekar előadása fantasztikus: a kompozíciók hallásra is nagyon nehezek, tényleg sok múlik azon, hogy a közreműködő 24 zenész – a big band minden szekciójával – a tehetséggel párosuló koncentrációt nem fojtja bele a technikai megvalósíthatóság kérdéseibe, hanem a felmerülő zenei problémákat a zeneiség szem előtt tartásával igyekszik megoldani.

Tovább

Presser Gábor: Presser könyve. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 519 oldal, 6999 Ft

A könyv szerintem legszebb része, ahogy a Próba című balettelőadáshoz készített zenéről, az Electromatic szólólemezéről ír, és ezekből a mély gondolatokból van kevés. Persze, ott az ígéret, lesz még egy kötet, és az okosan összeállított első könyvet tekintve el tudom képzelni, hogy majd más alapokról indulva mesél a zeneszerző, kicsit talán intimebb megvilágításban. Viszont amit most Presser könyveként olvashatunk, az inkább a Presser-sztori.

Tovább

(Aki Takase és Daniel Erdmann: Isn’t it Romantic?; Palotai Csaba és Steve Argüelles: Cabane Perchée – BMC, 2021)

Még mindig kérdés, hogy Bartók zenéje mikor és miért működik jazz-alapanyagként. Egy lehetséges válasz, hogy a jazz a 2010-es évekre jutott el az idiómáinak kinyitásával a határterületekig, amilyen Bartók is, ha a jazz felől nézzük. Mert tagadhatatlan, a bartóki világ tényleg illeszkedik a kortárs jazzbe, és nem csak azért, mert a jazznek mindig is volt befogadó jellege, hiszen Parkerék, Coltrane-ék és persze sokan mások  a korabeli popzenéből és még az operettből is merítettek, ma pedig itt van Bartók, a jazz új sztárja. Már itthon is készült több releváns jazzalbum a zenéjéből (például Párniczky Quartet, Modern Art Orchestra) és vannak, akik konkrét darabok nélkül a szellemiséget emelik át. A Párizsban élő gitáros, Palotai Csaba és a brit dobos, ütőhangszeres, producer Steve Argüelles a konkrét daraboknál maradtak, úgy, hogy a szellemiségből kevesebbet ragadtak meg.

Tovább

(Brad Mehldau Trio – Zeneakadémia, május 25., élő online közvetítés)

Tudjuk, hogy a Zeneakadémia és általában Budapest (a Trafó, a Müpa) Mehldau fontos és kiemelkedő koncertjeinek színhelye volt eddig is, hiszen ott a csodás, négylemezes szóló antológián rögtön a nyitószám, amit az Akadémián rögzítettek. Mehldaunak szólóban és trióban is jól áll a Zeneakadémia nagyterme; ahogy mindig, ezt most is elismerte és kifejezte, hogy a hagyományok, a terem atmoszférája hatással van rájuk. N, de mégis, a világ talán legjobb jazz-zongoristája és triója milyen teljesítményre képes egy üres teremben? Próbálnak egy jót, és helló? Vagy mindent beleadnak?

Tovább

(Kéknyúl: Live Live Live – szerzői kiadás, 2020; Gyárfás–Premecz Organ Trio: Organ Grinder’s Suite – szerzői kiadás, 2021)

Erős, masszív megszólalás, mozgékony dallamok, ritmusok, és bár szerintem a nyolc tag bizonyos esetekben sok is lehet, viszont ilyen kvalitású zenészek itt bizony páran elférnének még, nem esne szét a produkció. Mint egy jó, klasszikus nyolchengeres autó: nagy hang, sebesség, minőség és örök értékek. Ha jó Hammond-játékot hallok, egy idő után rendszerint elkezdem azt érezni, hogy a hátralévő időmben bőven ellennék hammondos zenék hallgatásával. Premecz Mátyás zenekarvezető elő tudja csalogatni ezt az érzést, és a teljes zenekar is nagyon tud valamit a Hammond aranykorából úgy, hogy több stílust egybegyúrva alakították ki hangzásukat.

Tovább

Az ismert effektek, kopogások a hangszertesten, a vastag bőgőhang, a zongora perkusszív hatásainak kiaknázása és a kvintettel lefedett nagyzenekari spektrum lettek a Piazzolla-hangzás védjegyei. A bandoneónról valahol azt nyilatkozza, hogy abban különbözik az akkordeóntól és a harmonikacsalád többi tagjától, hogy azoknak a hangjában van vidámság, a bandoneón hangja viszont végtelenül szomorú, ez teszi alkalmassá a tangó drámájának megfestésére. A hangszer felépítése, a logikátlanul odaszórt gombok, a hangdoboz két oldalának más-más tónusú hangja, hogy az összenyomáskor és széthúzáskor ugyanazon gombokat lenyomva különböző hangmagasságok szólalnak meg, ördögi játékmódot kívánnak meg, és azt, hogy lépjünk ki saját magunkból. Technikai oldalról ez lehetett Piazzolla ars poeticája mögött, így emelte ezt a limitált adottságú hangszert concertáló szólóhangszerré.

Tovább

(Minka – szerzői kiadás, Sinistra Records, 2021)

A Minkát csak úgy, egy meghallgatás alapján, háttérzeneként senki nem fogja megszeretni, mert kihívásokat támaszt a hallgatóval szemben. Összetett rétegek, elvágólagosan abbamaradó számok, a kapaszkodók elvesztése, furcsa hangok és csak valahol a távolban felsejlő találkozási pontok jellemzik a dalokat. Azonban, ha megtaláltuk az elmélyedés egyénre szabott módját, kitárul a Minka lebegő univerzuma, és felismerjük a művészet iránt tanúsított alázatnak ezt a XXI. századi, különös formáját.

Tovább

(Szesztay Dávid: Iderejtem a ház kulcsát – szerzői kiadás, 2021)

Az Iderejtem a ház kulcsát annak ellenére kellemes lemez, hogy alapvetően depresszív hangulata van, és olyan generációs szorongásról szól, ami a mai egyik legszélesebb generáció, az X-Y határán születettek sajátja. A lemez több erénye közül a legfontosabb, hogy valódi dalokat hallunk, zeneileg és a szövegeket tekintve is jól megkomponált dalokat, olyanokat, amelyek egyedi harmóniavilágukkal együtt találtak maguknak formát.

Tovább

Peter Brötzmann az európai free jazz atyja, vagy, ahogy sokan emlegetik, a „Vastüdő”, nyolcvanévesen még mindig alkot, amikor pedig lehet, sűrű koncertprogramot bonyolít, és ugyanolyan radikális, mint korábban.

Tovább

(Tóth Viktor Arura Trió: Have no Fear – Fonó, 2020)

Nem szeretném túlujjongani magamat, de a Have no Fear a 2000-es évek egyik legjobb – és nemcsak magyar – jazzlemeze, úgy, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem az elmúlt húsz év jellegzetes hangütésével céloz, hanem sokkal régebbivel. Vagy nem is tudom: az anyag időbelisége megfoghatatlan, amiben annak is szerepe van, hogy olyan idolokat választ szellemi megidézettjeiként, akiknek igazsága ma is érvényes. És teszi ezt egy abszolút mai srác, aki így negyven fölött azért lassan a jazz középgenerációjához tartozik már, de aki képes örök értékeket a ma számára lefordítani.

Tovább
Élet és Irodalom 2021