Szeifert Natália

Yutaka Yazawa: Hogyan éljünk japánul
Farkas Ildikó: A japán modernizáció ideológiája
Hidasi Judit–Vihar Judit (szerk.): Egy magyar lelkű japán – Hani Kjóko
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Tovább

Másnap délután együtt mentek a Mexikóba, Grafit leült a kirakat mellé ácsolt kis pulthoz, belehelyezkedett a szombat délutáni kocsmába, mint egy iskolás csendéletbe a kompozíció egyensúlyát biztosító, háttérbe biggyesztett agyagkorsó. Most tényleg egész jó volt minden. A sör megfelelően hideg, az időszak a nyár vége, amikor még tart a szünet, tudjuk, hogy mindjárt vége, de ettől igazán élvezetes. És ma még azon sem kell gondolkodnia, hogy hétfőn hazamegy, majd holnap gondolkodik rajta, se azon, mi lesz azután, ha visszajön. Még akkor sem kell erre gondolnia, ha már egy kicsi, hűvös fuvallatként birizgálja a tarkóját, mint amikor bukóra nyitva marad egy ablak a lakásban, és ugyan még nem zavar annyira, hogy felkeljünk és becsukjuk, de zavar.

Tovább

Misima Jukio: Egy maszk vallomásai. Fordította Gy. Horváth László. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 232 oldal, 2999 Ft

Az új fordítást olvasva (a régit újraolvasva), óhatatlanul a különbségekre koncentráltam. A cím többes számba kerülése az egyik legszembetűnőbb változás, ami lehet az angol cím egyenes átvétele (Confessions), de lehet a fordítói szabadság része is, ha vallomások sorozataként értelmezi a szöveget – ugyanis a japán nyelvben nincs többes szám. Ahogyan nincs határozatlan (sem határozott) névelő sem, így névelős, névelőtlen, egyes szám és többes szám összes variációja szóba jöhetne. Szerintem szerencsés megoldás, hogy ezzel az apró módosítással már a cím alapján el tudjuk különíteni a két fordítást. Aztán további kis különbségek is felfedezhetők, mint a fejezetek címe, ahol Első fejezet helyett Gy. Horváth annyit ír: Egy, vagy a 2 kiló 60 dekás újszülöttből 2 kiló 40 dekás lett, a lavórból medence stb.

Ezek viszonylag jelentéktelen különbségek, vannak azonban nagyobb, nehezen magyarázható eltérések. Például, hogy hova tűnik az Oscar Wilde-idézetből a vér (felteszem, hogy az angol szöveg tüntette el, ahogy valószínűleg a jelölését is), vagy az a megkérdőjelezhető döntés, hogy az új fordítás elhagyja a szöveg elejéről a Dosztojevszkij-idézetet (A Karamazov testvérekből), amely a regény védjegyszerű mottója. Hogy mi lehetett az oka, rejtély.

Tovább

A folyosó padlójának kövezetét nézegette. Világos, kenyérbélre emlékezetető színű négyzetek váltakoztak bordókkal, valami kőőrleményből készülhettek. Nem sütött be a nap, de fülledt meleg terjengett az épületben. A táskája ott volt mellette a széken, benne a boríték. A gyomra idegesen morgolódott, nem vett róla tudomást, ahogy akkor régen sem, amikor az anyja miatt ült egy ilyen folyosón, és életében először járt felnőttként kórházban.

Ugyanebben az épületben, egy másik emeleten, jó húsz évvel ezelőtt. Ugyanilyen, egymáshoz hegesztett székekből álló padon ült, talán éppen ezek a kopott infúziós állványok voltak már akkor is a lepedővel letakart kerekes kocsik mellett, amelyek ismeretlen rendeltetésű eszközöket rejtettek. Mintha ugyanezek az arcok lövelltek volna felé ugyanilyen részvétlen oldalpillantásokat, ugyanezek a visszeres vádlik jártak-keltek volna ott már akkor is, megrogyott papucsokban és gyógycipőkben. És ugyanez a szag.

Tovább

Tóth Gergely: Japán–magyar kapcsolattörténet 1869–1913. Gon­do­lat Kiadó, Budapest, 2018, 352 oldal, 3500 Ft

A kötet jellemzően nem csupán hivatalos feljegyzésekre, tudósításokra támaszkodik, bőven találunk az utolsó fejezeten kívül is közvetlen személyes forrásokat, például naplókból származó idézeteket (úri szabótól a hajóorvosig), így egészen életteli képet kapunk arról, miként láthatta a Monarchia Magyarországának embere a távoli „tündérországot”. Nem kevésbé érdekes az, hogy a hozzánk látogató japán utazók milyennek találták az országunkat. Beszédesek az eltérések, az utazások időtartamát, az utazók benyomásait és számát tekintve. Míg Japánból szinte csak „technológiai” utazók érkeztek nagy számban a fejlettnek tekintett nyugati világba, tehát, akik tanulni jöttek (s így már érthető, hogy miért töltöttek viszonylag kevés időt az akkori Magyarországon), innen oda a diplomácián kívül többnyire a kalandvágy vitte a „filozofikus” utazókat. A könyv sorra veszi az utazások számos aspektusát, vizsgálja a közel fél évszázad alatt mindkét országban lezajlott változásokat.

Tovább

Kosztolányi Dezső: Japán versek. Sajtó alá rendezte és a tanulmányokat, jegyzeteket írta Kolozsy-Kiss Eszter. Szerkesztette Buda Attila. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 712 oldal, 3990 Ft

Repkedő, szerteágazó érdeklődés, művészi figyelem (vagy inkább sejtés, a lényegi dolgokra való ráérzés képessége), és nem utolsó sorban bátorság kellett ahhoz, hogy Kosztolányi klasszikus japán műveket fordítson. Igaz, olykor saját magával is vitába került, megkérdőjelezte a fordíthatóságot, de végül arra jutott, hogy fordítani muszáj, még akkor is, ha konkrétan a japán versfordításairól eleinte azt gondolta, hogy nemhogy a fióknak, de egyenesen a szemétvödörnek készülnek.

Tovább

Sten Nadolny: A lassúság felfedezése. Fordította Lengyel Gábor. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2018, 398 oldal, 3600 Ft

A lassúság felfedezésének bravúrja természetesen az írói munka, ahogy ezekből a töredékes vagy néha teljesen hiányzó adatokból karaktert teremt.

Egyszerre életrajzi és kalandregény, egyszerű, sőt helyenként kissé hűvös elbeszélői modorban, ugyanakkor előnyére válik a mértéktartás, amellyel kerüli a modernizálódó, gyorsuló világ kifejezetten áthallásos kritikáját – ez úgyis óhatatlanul megfogalmazódik az olvasóban. Nehéz is lenne ma, amikor igazán minden a gyorsaságról, a pillanatnyiságról szól, másképp olvasni Nadolny sorait, mint a jelen eszeveszett tempóját megelőlegező korszak bemutatását, s nehéz lenne nem összevetni a mai problémákkal az akkoriakat. Muszáj észrevenni, hogy végül is a megállíthatatlan rohanás, a folytonos változás az egyetlen állandó dolog évszázadok óta.

Tovább

– Olyan vagy, mint egy szú – mondta Berti bácsi, és letett egy szilvamagot a műanyag asztalra, a porcelántál mellé, két falevél árnyéka között beeső fényfoltba. Károly először értetlenül nézett az öregre, aztán bólintott egyet. Úgy sejtette, arra céloz, hogy járatokban éli az életét. Egyetértett vele, de ahogy a barátok találó megjegyzései szoktak, ez is felkarcolt valamit belül.

– Nem is tudod, milyen a szú, ugye?

Károly megvonta a vállát, mosolyféleséget erőletetett az arcára, amiről úgy érezte, jól palástolja vele a tanácstalanságot. Igyekezett inkább azt mutatni, hogy érdeklődik. Számtalanszor felvette öntudatlanul ezt a pózt, amikor még a tanáriban ültek, vagy Berti irodájában egy-egy hosszú nap végén, és másról sem beszélgettek, mint hogy mi lehetne, ha. Ha nem azzal foglalkoznának, hogy a tanítványaikat beletuszkolják a megfelelő járatokba, hogy aztán menjenek azokban tovább, amit nagyvonalúan úgy szerettek nevezni, hogy a maguk útján, mi lenne, ha másképp csinálnák, hol lehetne vagy kellett volna máshogy dönteni, elemezték hosszan, hol voltak azok a pontok, amikor mégis, a rendszer minden hibája ellenére is sikerült valakiket tényleg segíteni ebben a darálóban. Néha előkerült egy kis bor, amikor már szinte senki nem volt az épületben, és mire elfogyott, megállapították, hogy ma is jót tett a világnak, hogy megváltották.

Tovább

Nora Ikstena: Anyatej. Fordította Lacz­házi Aranka. Vince Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 165 oldal, 2995 Ft

A lány legelső bevésődött emléke az anyatejjel kapcsolatos: nem tud hozzájutni. „Anyám melléhez tapadok, és próbálok szopni belőle. A mell nagy, teli tejjel, nekem mégsem sikerül sehogyse. Anyámat nem látom, nem segít rajtam (…)” (8.). Ha álmában végül mégis sikerül, rossz ízű, undorító folyadék önti el a száját és az orrát. A tejhez kapcsolódó negatív élmények végigkísérik az életét. A hiánya, amikor az anyja hosszabb időre magára hagyja a nagyanyánál, nem juthat anyatejhez. Aztán az iskolatej, és az iskola hazugságainak befogadhatatlansága. Végül a fiatal felnőttkor, amikor már nem kockáztat, talán szeretne, de inkább egyáltalán nem iszik tejet. A tej, mint a testi-lelki táplálék folyamatos hiánya vagy zavara csordogál végig a szövegen.

Tovább

Tovább

Tovább

Amit magamról tudtam, nem vágott egybe ezzel a valakivel, aki pedig minden bizonnyal mégiscsak én voltam. Egy zavart pillanatig azt fantáziáltam, hogy valaki épp megviccel, valaki, aki eléggé hasonlít rám a tükröt üvegre cserélte, és most a szomszéd szobában állva eljátssza a tükörképemet. Aztán ahogy jött, úgy eltűnt ez a gondolat, pedig akármilyen eszelős hülyeség is volt, megnyugtatóbb lett volna, mint a kép ott a falon, ami olyan váratlanul eltávolodott.

Tovább

Tovább

Patrick Modiano: Nászút. For­dí­totta Gulyás Adrienn, Tarandus Kiadó, Győr, 2015. 168 oldal, 2490 Ft

A Tarandus Kiadó jól döntött, amikor a tavalyi irodalmi Nobel-díjas Patrick Modiano életművét bemutató sorozata következő darabjául ezt a korábbi (1990-es) regényt választotta. A szerző régebbi, magyarul is megjelent elbeszélései közül az Augusztusi vasárnapokhoz (Dimances d’août, eredeti megjelenés: 1986) hasonló elemekben bővelkedő, de modernebbnek ható, valamint az utána írt Dora Bruder című (1997) dokumentumregényének témáját előrevetítő kötet a Nászút (Voyage de noces).  

Tovább

Erik Wahlström: Isten. Fordította Szöllősi Adrienne.Typotex Kiadó, Budapest, 2015. 308 oldal, 3200 Ft

Tovább

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27‑es felolvasó. Fordította Tót­fa­lu­si Ágnes. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2015. 169 oldal, 2690 Ft

Tovább

Jane Hawking: Utazás a végte­len­be. Libri Kiadó, Budapest, 2015. 488 oldal, 2490 Ft

Tovább

Ketten egy új könyvről - Veronika Šikulová: Menettérti. Fordította Mészáros Tünde. Az utószót írta Závada Pál. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2014. 359 oldal, 3290 Ft

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2019