Kovács Zoltán

Tovább

Tovább

„Legyetek erősek, a választási kampánynak ez még csak a gyenge előjátéka” – írta Áder János 1993. július elsején egy tagsághoz intézett körlevélben. A Fidesz Országos Választmányának akkori elnöke azért ragadott tollat, mert a közélet akkoriban már hetek óta attól volt hangos, hogy a párt nem hajlandó, de valószínűleg nem is tud elszámolni a törvény szerint ingyenesen rendelkezésükre bocsátott pártszékház eladásából származó pénzekkel. Különösen kínossá vált ez akkor, amikor nyár elején a Somogyaszalón tartott frakcióülésen több tag is magyarázatot várt arra vonatkozóan, hogy mire fordították az akkoriban jelentősnek számító összeget. A résztvevők emlékei és jegyzetei szerint Orbán pártelnök és Kövér frakcióvezető zavaros beszámolót adott a pénzügyekről. A röpködő milliókat az ülésen többen megkísérelték összeadni, ám a visszaemlékezéseket rögzítő periratok szerint Kövér László ezt igen határozott hangon tiltotta meg. Tény azonban, hogy a lezáratlan székházügy pontos elszámolásával a párt mára közjogi méltósággá emelkedett, úton-útfélen becsületességet és tisztességet hirdető akkori vezetői mind a mai napig adósak. Elszámolás nincsen, helyette mutogatás van a politikai ellenfelekre. Következmény mégis volt: a Fidesz súlyos veresége az 1994-es választásokon.

2005-ben újabb gyanús ügylet: az unalomig ismert Tokaj–Sárazsadány-történet: Orbán első kormányfői ciklusának idején felesége vállalkozásának (a bíróság ítélete szerint nem) taggyűlési jegyzőkönyve szerint tanácsokat adott állami pénzek tekintetében, amikor kijelentette, „ne mi nyerjük a legtöbbet”. Lehet ezt minősíteni ezeréves, lejárt történetnek, de ne feledjük, a mai nap is ez az ember a kormányfő.

Tovább

Tovább

Tovább

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója múlt héten megjelent cikkében lázasan fejtegette, hogy Európa Soros György gázkamrája, ahol a konzervatív emberek mint új zsidók fulladoznak. Világos, hogy a szerző mit akart mondani, de az mégiscsak szörnyű, hogy egy ember, aki amúgy írással foglalkozik, irodalmi múzeumot irányít, sőt, a kormányfő megbízta az új kulturális stratégia kidolgozásával, miért nem képes világosan kifejezni magát, és miként kerülhet olyan helyzetbe, hogy akkor is zsidókat emleget, amikor nem akar. Hát hogy lesz így használható kulturális felépítmény? Milyen lesz az a művészeti világ, amelyikben a főnök nem képes kifejezni magát, és egy olyan egyszerű gondolatot, hogy elnyomva érzi magát, csak úgy tud elmondani, hogy abba belekever gázkamrát, Sorost, Hitlert, miegyebeket.

Lapzártakori hírek szerint Demeter visszavonta írását. Hogy miként kell visszavonni, mondjuk, egy proklamációt, felhívást, arról van elképzelésem. De hát Demeter írásának műfaja publicisztika, ami az egyik legszemélyesebb műfaj. Lényege, hogy a szerző legbensőjéből fakad. Megmutatja, írója meghatározott időben hogyan látja a világot. Ilyenformán az idővel küzd, hogy egy pillanatra megállítva megmutassa, mi számára a legfontosabb. Éppen ezért az ilyen írások természetükből adódóan visszavonhatatlanok.

Tovább

Tovább

Tovább

A magyar miniszterelnök úgy nyilatkozott, kész megvétózni az európai uniós költségvetést és a helyreállítási alapot is, amennyiben jogállamisághoz kötik az egyes tagállamoknak szánt egyéb források kifizetését. Orbán erről levelet is írt az unió soros német elnökségének. A vétó fölemlegetését azért tartotta időszerűnek, mert korábban erős jog­államisági feltételrendszerről született döntés, amely alapján akár a következő évekbeli uniós forrásaink veszélyben lehetnek. A kormányfő válasza erre: akár két évig is kibírnánk azok nélkül.

Cinikus és buta válasz, még annak ismeretében is, hogy jól tudjuk, a korábbi években az unió olyan mennyiségű forrást nyitott Magyarország számára, hogy a kormány komoly tartalékot képezhetett. A pénzek azonban rossz helyre kerültek. Abból a szempontból egészen bizonyosan, hogy a korábban leszakadt országrészek még jobban leszakadtak, az ott élő emberek még inkább perifériára kerültek. Nem nehéz belátni, hogy Orbán hetyke kijelentése még kilátástalanabbá tenné a keleti régiók sorsát, még akkor is, ha az eddig már kivételes helyzetbe hozott oligarchatársaság hasonló fényűzésben élne, mint eddig. Orbán nem tért ki arra, hogy kiket értett azokon, akik két évig is kibírnák az uniótól folyósított pénzek nélkül, nem nehéz azonban megjósolni: akik nem tartoznak ebbe a körbe, nem az ő vazallusainak vazallusai és így tovább, azok a leszakadtak, az öregek meg a betegek, akik amúgy sem fontosak a kormány számára. Csak a pénzt viszik, szavazni meg nem mennek.

Tovább

Tovább

Tovább

A hétfő este utolsó „közszolgálati” híre, igyekszem szó szerint idézni, így szólt: „a palament elnöke figyelmeztette a jobbikos Jakab Pétert, aki egy zsák krumplival rohangált az ülésteremben”. Igazából a hírnek se előzménye, se korrekt eseménytörténete nem volt, csak annyi, hogy Jakab krumplival rohangált. Hogy ezt ki fogalmazta, nem tudni, gondolom, valaki, akinek az a munkája, hogy az elé rakott anyagból lehetőség szerint olyan információt gyártson, ami egyszerre torz, félrevezető és nélkülözi a lényeget. Ezt az embert, aki nyilván jól meghúzódik a szerkesztőségi falak között, és csak akkor látni, amikor megéhezik, és a büfében bekap valamit, ennél valamivel jobb időkben hírszerkesztőnek nevezték. Aznapi feladata többek között nyilván az lett volna, hogy megfogalmazzon egy nem túl bonyolult parlamenti eseményt: a néhány nappal korábbi választásokon olcsó krumplival kampányoló kormánypárti akciót az ellenzék egyik vezetője azzal minősítette, hogy egy zsák krumplit tett az így kampányoló Fidesz elnökének asztalára. Az elnök történetesen a magyar kormányfő.

Nem lett volna természetesen semmilyen futkorászás, ha a képviselő ezt megtehette volna, de nem tehette meg, mert a különben egykedvűen ücsörgő pártelnök védelmére kelt a fürge Kocsis Máté, az ilyen esetekben mindig ugrásra kész Balla György frakcióigazgató, a meglepetés hatása alatt még csak tápászkodó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint a miniszterelnök segítségére siető Kövér házelnök. Elgondolni is rossz, a magyar demokratikus berendezkedés mekkora sérelmével járt volna, ha a kormányfő asztalára sikerült volna letenni a zsák krumplit.

Tovább

Tovább

Tovább

Ez év március 30-án a parlament kizárólag kormánypárti szavazatokkal elfogadta a felhatalmazási törvényként emlegetett jogszabályt (hivatalos nevén A koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvényt). Az ellenzék a kapcsolódó vitában erejéhez mérten teljesített: egyetlen érdemi javaslatot tett, amennyiben időkorlát kijelölését kérte, de a kormánypárt elutasította.

Nem telt el egy hónap, amikor Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a CT24 nevű cseh közszolgálati televízió vitaműsorában kijelentette, hogy Magyarország az új kornavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal. „Egyelőre nem aggódom” – válaszolta Věra Jourová a műsorvezető felvetésére, sőt elmondta, hogy találkozott Varga Judit igazságügyi miniszterrel, akivel részletesen megvitatta a magyarországi döntéseket.

Jourová már akkor hangsúlyozta: a járvánnyal összefüggésben az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot.

Varga Judit igazságügyi miniszter akkoriban a bizottság alelnökének kijelentésére közösségi médiaoldalán reagált: „Talán informálhatná véleményéről Donald Tusk néppárti elnököt és a kórus többi tagját is. Ha már a bizottság alelnöke is ezen a véleményen van, akkor bizonyosan elvárhatjuk, hogy a magyar jogállamiságért aggódók állítsák le azt a nemzetközi dezinformációs kampányt, miszerint a magyar koronavírus-törvény a diktatúra előtt egyengeti az utat!”

Tovább

Tovább

Tovább

Szánthó Miklósnak nagyon tetszett Orbán Viktor Trianonról szóló júliusi megemlékezése, különösen annak záró gondolata, hogyaszondja, „ne ijedjünk meg attól, amit látunk: mi vagyunk azok, akikre vártunk. Igen, mi vagyunk azok, akik megfordítják Magyarország sorsát. Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük.”

Ez tetszett annyira az Alapjogokért Központ igazgatójának, de mint azt még ugyanebben, a Bolgár Györgynek adott interjúban keservesen fölpanaszolta, a „reveláló hatású” gondolatok ugyan – ahogy mondta – „pár napig ott voltak a nyilvánosságban, utána válasz nélkül maradtak az ott megfogalmazottak”. Nekem fogalmam sincs, kitől milyen választ kellene kapnia egy politikai beszéd bármelyik pontjának is, de Szánthót annyira megviselte a visszhangtalanság, hogy nem volt képes ezen túltenni magát, szerette volna, ha másokat is megérintene a beszéd. Már maga sem tudja, hogyan és mikor jött az inspiráció, hogy ezeket a gondolatokat ő és intézete minél szélesebb közönséghez eljuttassa. Úgy jött, olyan vadul és engedetlenül, mint ahogy szerelem söpör végig lázas éjszakán, így fogant a felemelkedési propagandafilm. Nem tudom egészen pontosan, hogy egy kormányzati elemző- és kutatóintézetnek feladata-e propagandafilmek legyártása vagy megrendelése, már különösen akkor, ha a kormányzat ilyen feladatok elvégzésére eszement méretű költségvetési összegekkel teletömött, funkcionálisan elkülönült szakapparátust hozott létre. Szánthó szerint ebben a médiavilágban ez egyáltalán nem szokatlan.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2021